Budapesten: képekben

Két út áll előttem...

1956

Esztergomban

Sorrow
Ellentétek

Napfürdő

Macska a Macska-úton - Esztergomban

Elengedni

Kendőzetlenül-kendőzve

Homokóra

Duna-kanyar, Dömös

Budapest, Te, Gyönyörű!

Blocked

Valahogy így érzem magam. Blocked. Magyarul nem tudom. Csak így, egyszerűen: blocked, talán ez a szó fejezi ki azt, amit most érzek, megélek, gondolok.

S erről a magyarul-ról pedig Zorán jutott eszembe. Kihagyhatatlan, tehát jöjjön ő:

Zorán : Penitencia

Számok, villanások, halkan jár a lift
A bölcs mosoly mozdulatlan, érkezésig őrzi titkait
Egy döccenés, a szőke illat félúton kiszáll
Valami fojtogat, ám a nyakkendő az összhatáshoz jár

A két angyal felvezet, és kezet nyújt az Úr
És szép tisztán szólít magyarul
Nos, ülj le ott és tölts magadnak
Adj időt a gondolatnak
Ráérünk, őszintén mesélj
Na, hogy telt a mélyben ennyi év
Csak mondd, ne félj

Már alig hittem, Uram, hogy válaszolnom kell
Ha körbenéztem, úgy ítéltem, dolgainkra senki nem figyel
Láttam, hogy helyet cserél bűnös és a szent
S a hatalmadat túl sok ripacs gyakorolta fölöttünk ott lent

Bár álmodtam néha, hogy szóba állsz velem
De úgy volt, hogy én kérdezem:
Az intőket miért kaptam
Anyám miért sírt miattam
Mért loptak meg, ha adni jó
Mért vagy Te örök bujdosó
Se kép, se szó

S ha felsír egy élet a válaszért
A titkaidból semmit sem ért
S ki újszülöttet ringat el
Még azt sem tudja, kit nevel
Egy rendőrautó szirénázik épp
Álmaim víztükrébe lép
Se hang, se kép

Zuhanok, s egy angyal súgja: jár a büntetés
Semmit sem értesz, így hát nincs bocsánat, szépen visszamész
Hm, visszamész, bizony visszamész.

Jó nagyot jártam az Ünnep környékén. Pest (és ott körbe, keresztül-kasul és össze-vissza), Dömös, Visegrád, Esztergom (és ebbe még egy Szlovákiás, Párkányos-fagyizás is belefért), majd Mosonmagyaróvár és Pápa volt az úticél.

Tegnap, hazafele jövet késett a vonat, így a Keletiben nem értem el a csatlakozást s hiába rohantam a Népligetbe, a 2 órai busz is az orrom előtt ment el. 2-3 percen múlt az egész mindkét alkalommal. Hihetetlenül árvának éreztem magam a peronokon. Left behind-os fíling szorongatta a torkom, sok egyébbel vegyülve.

Most újra itthon. Dolgoznom kellene nagyon, de mintha ködben lépkednék: nem tudom merre induljak el.

Blocked.

Tisztul bennem, hogy gyakran a legjobb szándék következménye a legfájdalmasabb s hogy sokszor, aki segíteni akar, nagyon sokat árt. Eddig nem érzett, meg nem élt érzések dübörögnek bennem s nem tudok mihez kezdeni velük.

Időnként úgy érzem, hogy totál elrontottam dolgokat s hogy halvány remény sem dereng a romok fölött. Herjeczki Géza verse bukkan fel ilyenkor bennem s az összes eddig megélt Húsvét. Ezek szerint még mindig nem értem a lényeget, ha ilyen kérdések foglalkoztatnak. S ha ilyen tehetetlenül lóbálom még mindig a kezeim s a lábaim.

HÚSVÉT

Évenként szabályosan, szinte monotonon ismétlõdnek ünnepeink.
Mégsem lehet föllapozni a tavalyi, vagy az azelõtti ünnepeinket, gondolatainkat az idén.
És rendjén van ez így.
Kínos lenne például egy múlt-év húsvétjára készült prédikációt változatlanul elmondani/visszahallani ma.

Az ismétlõdõ, de sohasem ugyanolyan ünnepeink sorában számomra kiváltságos helyet foglal el az idei Húsvét.
Kezdem megérteni, hogy ez a legcsodálatosabb, legjelentõsebb ünnepünk.
Hiszek Húsvétban, a föltámadásban.
Húsvét a hitemet jelenti.

Azt, hogy: mégiscsak lehetséges!

Lehet!

Nem válhat soha életem értelmetlenebbé, mint Krisztus leesett, értelem nélküli álla a kereszten.
Nem lehet soha sivárabb lelkem,

mint a keresztrõl a semmibe-meredõ fénytelen szempár.
Nem lehetek soha akaratlanabb, közömbösebb,

mint a kereszten függõ mozdulatlan test.

Amikor érzem, hogy ujjaim közt esik szét akaratom;
amikor az utak bezárulnak körülöttem;
amikor belémlopakodik a kétségbeesés:

hát még az egymásnak-rendeltek találkozója is elmaradhat?
- földereng akkor elõttem a szegzett kéz,

a szavak-nélküli tátott száj, a megkövesedett szem, a megõszült szakáll.

Egyszerre magasba lendül céltalanul csüngõ kezem.
A megértett Nagypéntek után hozsannát kiált.

Hát mégis! LEHET, kiáltom, s éledõ értelmem betázi a szót:
Lendület, Erõ, Hit, Eredmény, Teljesség.
Húsvét. Nem-értelmetlen, nem-holt, nem-savanyú élet.

Életelemem, életlehetõségem ez a Húsvét.
Csalódásaim, kétségeim, kereszteim,

nagypéntekeim föloldódhatnak,
mert Húsvét a gyõzelem.
A lehetõség.

Herjeczki Géza (1969)

Hinni szeretném. Megélni. S tudni a csalódásokban, a kereszt-hordozásban, a nagypéntekes-ittavilágvégés napokon, hogy mit kell tenni. Hogy milyen lehetőségeim vannak. Hogy mikor mit kell tenni, mondani. Minek van éppen az ideje.

Nálam nem volt mostanában Húsvét. Értelmetlen, holt és savanyú az életem. Valószínű, hogy a kulcs a megnemértett Nagypéntekben rejlik.

Natalie Grant: Held

Two months is too little.
They let him go.
They had no sudden healing.
To think that providence would
Take a child from his mother while she prays
Is appalling.

Who told us we’d be rescued?
What has changed and why should we be saved from nightmares?
We’re asking why this happens
To us who have died to live?
It’s unfair.

Chorus:
This is what it means to be held.
How it feels when the sacred is torn from your life
And you survive.
This is what it is to be loved.
And to know that the promise was
When everything fell we’d be held.

This hand is bitterness.
We want to taste it, let the hatred NUMB our sorrow.
The wise hands opens slowly to lilies of the valley and tomorrow.

(Chorus)
This is what it means to be held.
How it feels when the sacred is torn from your life
And you survive.
This is what it is to be loved.
And to know that the promise was
When everything fell we’d be held.

Bridge:
If hope is born of suffering.
If this is only the beginning.
Can we not wait for one hour watching for our Savior?

(Chorus)
This is what it means to be held.
How it feels when the sacred is torn from your life
And you survive.
This is what it is to be loved.
And to know that the promise was
When everything fell we’d be held.

Ady Endre: A csókok átka

Valami szent, nagy éjszakán
Vad nászban megfogant az élet
S azóta tart a nász örökké,
Minden kis mozgás csókba téved.
Csókok világa a világunk,
Csókban fogan a gondolat,
Kicsi kis agyvelő-csomócskák
Cserélnek tüzes csókokat
S a legforróbb csókból szület meg
A legszebb, legnagyobb ige,
Mely hódítóan csap belé
A végtelenbe, semmibe.
S a leglanyhább csókból fakadt ki
A szürkeség, a régi mása:
Nincs vad párzás, nincs tüzes csók ma
S nincs a világnak messiása.
Úgy van talán: szép a világ s jó,
Mi vagyunk satnyák, betegek,
Jégfagyos csókokban fogantunk
S a fagy a lelkünk vette meg.
Szent kéj a csók és szent az élet,
A párzás végtelen sora
S átok a csók, átok az élet,
Ha nincs a csóknak mámora.
Az eltűrt csókok tunya nászán,
A langyos csókok éjjelén
Az átok egyre nő fölöttünk
S így lesz az élet lomha, vén
S így leszünk mi, párzó királyok,
Kopottak, búsak, betegek,
Kiknek csókolni szomjas tűzzel
Már nem szabad és nem lehet.
Ha szomjas ajkak szomjas csókot
Csak szomjas ajkra hintenek,
Ma ez a föld üdvök Olimpja
S nem laknak itt: csak istenek.

Bekk

Nem, nem tuntem el. Itt vagyok, elek. Azt nem mondhatnam eppenseggel, hogy virulok, de ez csak nezopont kerdese. :)

Epp radiobol potyogok s itt nincs magyar billentyuzet. S kedvem se Alt+J-zni vagy kodokat bepotyogni. Szoval ekezetek nelkuli leszek most, csak igy, egyszeruen.

Nagy atrendezodesek ideje jott el. Nehany alapveto dolog uj iranyt vesz az eletemben a kozeljovoben s a kulso valtozasokon tul bennem is forog a Rubik kocka.

Alapvetoen orulok a valtozasoknak. Ilyen a termeszetem. Szeretem, ha idonkent ujrarendezodnek a dolgok korulottem. Szoktam is eleg rendszeresen atpakolaszni ezt-azt a lakasban... a Kedves "oromere" :D. Felfrissit a valtozas. Energiaval tolt meg. Segit atrendezni a gondolataimat. Vagy pakolaszas kozben kapok uj erore. S elvezem az ujrarendezett lakast, polcot, fiokot... Keves hazi munka ad annyi oromet es elegtetelt, mint a rendbetett, kitakaritott es ujradekoralt lakas frissenmosott fuggonnyel. Mostanaban viszont azt latom, hogy lehet azert nem is veszem eszre, hogy idonkent en is felek a nagy viharokban, mert nem engedhetem meg magamnak: hogy is tehetnem, mikor en jobban igenylem a valtozasokat es ezert harcolok ertuk, s kozben nem szabad gyengenek latszanom, kimutatnom-bevallanom, hogy idonkent en is felek. Nem vallalhatom fel, hogy gyenge vagyok, mert "nekem kellett". Pedig idonkent en is aggodom es jol esne, ha valaki megkerdezne, hogy hogy vagyok es ijeszt-e valami.

A belso valtozasok folyamata mar nem annyira kellemes, legtobbszor. Idonkent ittavilagvege hangulatom van ilyenkor. S nem is annyira egyertelmu, hogy mi miert es hogyan kerul ebbe vagy abba a fiokba. Vagy mikor. Vagy mitol. S hogy meddig.

Mostanaban ugy ereztem, hogy mar reg nem jutottam semmilyen kovetkeztetesre, nem ertek be gondolatok s ez is kicsit ijeszto volt. Most meg csak kapkodom a fejem, hogy mennyi mindent kene felfogni, megerteni es vegervenyesen megtanulni.

Tinikoromban ereztem igy neha: akkor olyannak eltem ezt meg, mintha kiskutya volnek es lassan nyilik meg a szemem, eszmelek ra a vilagra. Nagy felfedezesek kora volt am az!

Hogy miken agyalok? A fobb temak altalanosak. Attol nagy dolgok szamomra, hogy en elem meg oket: eletminoseg, Istenkep, baratsag, szeretet, szerelem, huseg, irgalom, kegyelem, kitartas, szerepek... s ilyenek.

Aszondjak az okosok, hogy eletunk vegeig tanulunk. Visszaternek a megtanult leckek es mas kontextusban lesz lehetosegunk ujra kiprobalni magunkat s a megtanultakat. Hogy vannak ujabb eselyek. S hogy a gyoztesek soha nem adjak fel...

I'm forgiven (You are my King/Amazing Love)

A képek tavaly készültek. A Santa Cruz-Ház gyerkőcei szombati látogatásakor.

Gyuri - avagy Duli, Bettike szerint :)

Kukucs-Bettike

Happiness - Bettike

És ez az ének most szívhez szól, szívből jön. Csak férjen be a fejembe is! :)

I’M FORGIVEN, because You were forsaken.
And I’m accepted: You were condemned.
And I’m alive and well,
Your Spirit is within me,
Because You died and rose again.

Amazing love, how can it be
That You, my King, would die for me?
Amazing love, I know it’s true;
Now it’s my joy to honour You.
In all I do, I honour You.

You are my King, You are my King,
Jesus, You are my King,
You are my King.

Billy James Foote
Copyright © 1999 worshiptogether.com Songs/

Indulások és érkezések

A vasárnapi hazautazásunkról szerettem volna írni még, s most lett még egy utazásos élmény mellé, így kettőről írok.

Stoppoltunk Zilahról.

Mostanában nem szeretem ezt a műfajt! Könyörögni az út szélén, hogy valaki szánjon meg... Brrrrrrrrrrrr... Ráadásul a szél is fújt keményen, port kavart fel és az autók egyre csak száguldottak el mellettünk... Egy ősrégi ARO megállt, elvitt volna Somlyóig. Még az idén oda is értünk volna vele. Kössssssz...

Aztán megállt egy Clio, de csak 2 személyt akart felvenni, így csak a másik párocska szállt be. Ők pár perccel korábban kezdtek integetni. Pontosabban mutogatni a táblájukat. Pedig a mi táblánk szebb volt :). Nem is indultak jóformán el, mikor megállt egy Caravell: elvisz, de előbb bemegy Diósadba, felvenni valakiket Budapestig, mondta. Megegyeztünk s indulás!

Ilyen hepehupás szilágysági tájakon sem jártam még! Fogalmam sem volt, hogy létezik ilyen vidék Romániában!

S ennyire rossz utakat! Mondjuk, ezt sejtettem... s tapasztaltam is néhányszor. De hogy ennyire dombos falvacska is van a vén Szilágyságban, ezt tényleg nem tudtam! Felvonókat kéne szerelni az utcák aljába :). Vagy legalább utakat építeni. Kaszkadőr mutatvánnyal is felér végigkocsikázni arrafelé.

Láttam Goroszlót, Diósadot.

S azt, hogy milyen más élmény úgy útnak eredni, hogy a család szeretete és jókívánságai kisérnek induláskor.

- Isten óvja magukat az úton! Vigyázzanak magukra! - mondták könnyezve a szülők a söfőrnek, gyerekeiknek s ismeretlen idegeneknek is, nekünk.

A domb tetején a férj szüleihez kukkintott be a vendégmunkára induló kis család. S onnan is ölelésekkel, jókívánságokkal indultak tovább, miközben a család apraja-nagyja integetett a porbavesző autó után.

Csend volt a dombtetőn. Tavasz. Lassan alkonyodott és béke volt a táj fölött. Valahogy úgy éreztem, hogy a szívekben is.

Aztán Mocsolyára kanyarodtunk. Egy újabb ismeretlen település. Egy legény indult onnan is Budapestre. Őt egy egész sereg haver, barát búcsúztatta.

Nem tudom milyen gyakran látogathatnak haza ezek az emberek, de a hideg-rideg vonatállomásos érkezések és indulások hirtelen nagyon szomorúaknak tűntek ezek után.

Margita felé indultunk tovább, ahol egy roma srácot kellett felvenni. Végül ketten jöttek. S mire elindultunk még egy másik férfi is meggondolta magát és 2 perc alatt összecuccolt.

- "Csókollak, Csillagom! Vigyázz magadra! Várlak haza!" - mondogatta az Asszony s egy még népesebb sereg rokonság állta körbe az autót.

Úgy körülálltak, hogy kicsit félni kezdtem a hangos zűrzavarban. Nem mintha előítéletes volnék, vagy ilyesmi. Á, dehogy! De örültem, mikor végül elindultunk.

Igaz, hogy jó három órát kocsikáztunk Váradig, de végül örültem ennek a körútnak. Láttam sok új tájat. S valahogy józanodtam egy kicsit. A jelenlegi körülményeim között kicsit megfeledkeztem a porlepte valóságról. Arról, hogy lehet élni lepukkant házakban is, lehet a dombtetőn lévő egyszál vashintán gyermeket hintáztatni, s lehet útnak engedni innen is szeretettel.

Nem, ez nem jelenti azt, hogy ezután ne akarnám továbbra is úgy berendezni a lakást, ahogy elképzeltem. Csak azt, hogy megértem talán jobban, hogy az emberek élnek így is és úgy is. És mindenki a lehetőségeihez képest tervez és álmodik és boldogul.

Ma is indultam és érkeztem is. Nyíregyházán voltam, TDK-n 7 diákkal.

Szép nap van mögöttem, újra. Főleg a szeretetteljes fogadtatás és viszonyulás élménye kísér.

Szeretet.

Tényleg ez jut eszembe az egészről. Szakmailag a színvonal nem volt nagy vaszisztdasz, de jó volt ott lenni. A figyelmesség, a törődés, az elfogadás tette széppé. S úgy néz ki, hogy kecsegtető lehetőségek nyílnak.

Élmény volt megélni, hogy számít az emberségesség és van kölcsönös tisztelet rangon túl is. Hogy vannak emberek, akikkel együtt lehet működni. Hogy nem mindent az instant érdekek és hasznok irányítanak. Felüdülés - a mostanában itthon megélt munkaviszonyok után!

A diákok ügyeskék voltak s ez mindenképp jó tapasztalat számukra, arról nem is beszélve, hogy milyen fontos a továbbiakra nézve is a mai szereplésük.

A TDK-zók üdvözlésekor elhangzott egy társadalomtudósok számára figyelemreméltó és bátorító mondat:

"Lásd azt, amit mindenki lát, de mondd úgy el,
ahogy senki nem beszél róla."

Szeretném megtanulni kifejezni a szeretetem. Szeretni.

"Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok,
ha szeretitek egymást."

Mercy me!

Ebédlő, Nyíregyházán

ZöldséglevesRakottkrumpli káposztával és sülthússal s desszert: alma

Egy nap képekben

A boldog párocska: Ildikó és Zsolt

Szekrényes & Bernáth fam.

Júliával fedezékben

Elkaptuk, hogy elkaptak :)

Bujócska

Márta, a régnemlátott barátnő
Egy mosoly

Zilah city

Harmadik napja Zilah city-ben élvezzük barátaink, az Elekes family fantasztikus vendégszeretetét. Kényeztetnek, alaposan. De nemcsak ezért jó itt. Egyszerűen jó együtt lenni. Ezért.

A csütörtöki nap azzal folytatódott, hogy E. Liziékkel elutaztunk Kolozsvárra, hogy megnézzük a Hosszú pénteket. Jó kis csapat barát, ismerős gyűlt össze: Júliáék, B. Liziék, Zsuzsa, BB.Zsuzsa, szóval olyan volt, mintha hazamentünk volna.

Nem láttam még stúdióelőadást Kolozsváron, de ez minőséginek tűnt számomra. Legalábbis a váradi Csókos asszony után - kész kulturális felüdülés. Az eszközhasználat, a mozdulatok, a hangulat, a zene tetszett leginkább, de végig zavart az, hogy nem áll össze a kép, nem értem a cselekményt. El kellett volna mégis olvasnom Kertész Imre Kaddis-át, hogy értsem is, amit látok.

Kalandos indulás után végül éjféltájt megérkeztünk Zilah citybe. A kaland abból állt, hogy Júlia egyszercsak észrevette az állomáson, hogy nincs meg a pénztárcája. Biztonsági őr-rendőrség-taxiállomás-váróterem között rohangáltunk, keresve az elveszett drahmát. Zsuzsát is hívtuk közben, remélve, hogy az autójában maradt mégis és nem lopták el. De nem, nem volt ott. A rendőr is pökhendi, dúrva alak volt. A taxi alatt sejlő tárgy is csak egy cigisdoboz volt. Itt volt a világvége, félig.

Aztán mégis elmentünk Zsúhoz, aki lámpákkal felszerelkezve várt ránk. A szék alatt valóban nem volt, a párnán sem. DE! A párna mögött ott volt, ott lapult a kis drágaság! Júlia örömét .... hát erről inkább írjon ő. A lényeg az, hogy örültünk, hogy nem kókasztotta le ez az esemény a hétvégénk jókedvét.

Péntek zsufi nap volt: pályázat leadási határidő. Jó kis online kollaboráció alakult ki messengeren. De meglett ! Úgyhogy várjuk a döntést.

Szombaton meglátogattuk mamát. Júlia pözsócskájával. Én vezettem, mert ők péntek este elutaztak egy picit és rám merték bízni a kis tücsköt. Alig tudtam hátratolatni a parkolóban, legalább ötször lefulladt. De aztán belejöttem és ment, ment, mint a karikacsapás. Kezdett visszatérni a lábaimba és a kezeimbe a vezetés reflex-lüktetése. Előztem szekereket és Daciákat. Parkoltam és tolattam. Legtöbb helyen betartottam a sebességkorlátozást. Nem kapott el a radar. A rendőr sem állított meg. Mama nagyon örült, hogy elmentünk. És találkoztam a hat éve nemlátott uncsimmal! És anyum szülinapja még boldogabb lett attól, hogy együtt köszöntöttük őt. Remélem a Crocata-nak is örül, amit épp ma visz neki valaki Hunyadra.

No, és akkor a menyegző tegnap.

Szépek voltak: Ildikó, persze, mert ő volt a menyasszony, Zsolt pedig nagyon jóképű vőlegénnyé szerelmesedett. Fantasztikus, ahogy képes a szerelem megszépíteni, és tartást, kecsességet, fényt varázsolni a vonásokra!

Találkoztam az elszéledt hunyadiakkal is. Jó kis csapat voltunk annakidején. Ma jó felismerni egymást, de a régi emlékek íze megkopik, ha nem frissül időnként. Elkönyvelem, hogy ez van, ilyen is van. Az kegyelem, hogy némely barátság túléli a viszontagságokat. És az is, hogy minden élethelyzetben megadatik, hogy barátok legyenek mellettünk.

Képek is lesznek majd. Folyt. köv. Most reggelire vár Júlia.

Listen to Our Hearts

How do you explain, how do you describe
A love that goes from east to west
And runs as deep as it is wide
You know all our hopes, Lord, You know all our fears
And words cannot express the love we feel
But we long for You to hear

chorus
So listen to our hearts, hear our spirits sing
A song of praise that flows from those You
have redeemed
We will use the words we know
To tell You what an awesome God You are
But words are not enough to tell You of our love
So listen to our hearts

If words could fall like rain from these lips of mine
And if I had a thousand years
Lord, I would still run out of time
If you listen to my heart, every beat will say
"Thank You for the life, thank You for the
truth, thank You for the way."

Március 15.

Tavasz van!

Nagy Nap! Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke Váradon ünnepelt: a Partiumi Keresztény Egyetemen ez újabb szabadnapot jelentett, a diákok és egyes tanárok örömére, mások bánatára.

Ilyen nagy ellenőrzésen sem mentem még eddig át templomba menet. S az sem fordult elő még, hogy az egyetemre ne engedjenek be fényes nappal! Csak a listán szereplők mehettek be: azt hiszem, mégsem bánom, hogy nem szerepeltem ezen a listán.

Szervezkedések, procedúrák, szónoklatok és bakik... Az ünnep hangulatából semmi nem ragadt rám. Az elnöki szónoklat hangulata és stílusa tetszett viszont. Volt benne valami egyszerűség és őszinteség, szerénység, ami miatt tiszteletet ébresztett bennem. S hiányzott belőle az a pattogás és nagyszavaskodás, ami miatt másoknak nem tudok hitelt adni már.

Jó kis kontraszt volt a világjáró körútra felszólító elnöki felhívás után hallani a Szózatot:

"Áldjon vagy verjen Sors keze, itt élned, halnod kell..."
Micsoda ellentétes életfelfogások!

A Szacsvay szobor koszorúzásánál végképp lepergett rólam az ünnepi hangulat, de jót beszélgettem kollegákkal. Legalább ilyenkor beszélgetünk. És legalább ilyenkor érzem azt, hogy nem vagyok teljesen egyedül azzal, ahogy gondolkodom az egyetemről. Ez - az összetartozás érzése - a mai ünnep lényege, állítólag. No, akkor mégiscsak ünnepeltem!

Íme, néhány kép.

Virág az Úrasztalán

Sólyom László - a Magyar Köztársaság elnöke

Köröspart

Zöld Köröspart

Tavasz van a Körösparton (is)
The Future's Bright....
Modern huszár

Ünnepelve...

Puzzle-ragasztás

Miért akarom folyton megérteni a dolgokat? A szavak mögé látni. Megérteni a mondanivalót. Miért nem elegendőek az elhangzott szavak? Miért nem tudok abból érteni, amit hallok, olvasok anélkül, hogy tovább kérdeznék? Miért nem elég néhány paraméter a boldogságomhoz? Miért gondolkodom tovább? Miért keresem mindig a számomra hiányzó puzzle-darabkákat? Miért akarom összeragasztani, rögzíteni azt, ami összeállt? Mi generálja folyton az újabb kérdéseket? Miért nem áll le a kereső-programom az első találatkor? Miért vagyok ennyire kiváncsi? Miért érdekel annyi minden? Miért nem hagyom abba? Miért?

Túl bonyolult vagyok. Ki ért engem?

Karlstejn, Csehország

2006. november 19.

Egy zsufi nap végén...

... már csak annyi erőm maradt, hogy bloggoljak.

Sétáltam ma Amival, vásároltunk együtt s majd folytattam egyedül, ebédet készítettem, aztán vendégváró falatokat, hajat vágattam, szerelőt vártam, ajándékot vásároltam kicsiLizinek, telefonálgattam s vendégeknek örültem. S ezzel vége is napnak. Lehetne akár most dél...

Íme a képek:

Abigél, séta közben

Prágai sonkatekercsbe valók.

Ide kellett volna kapribogyó, nélküle is fini lett...

S íme az eredmény:

Tonhalas szendvics

(technikai okokból innen is kimaradt a ringli meg a kapribogyó

- tudja valaki, hol lehet ilyesmit Váradon venni?),

prágai sonkatekercs (innen a snidling hiányzik),

sajtos háromszögek (totál más lett, mire meglett)

s a kiegészítők: mandula, erdei mogyoró, olívabogyók...

Innen nézve is finom? :D

S az ajándék KicsiLizinek:

brekicsalád, smeker kacsa, szelíd kacsa és naív kacsa, meg egy naív halacska :)

Ha jösztök, kaptok a szendvicsekből. Ha nem jösztök reggel madárlátta lesz belőle.

Március 8.

Miben szokás mérni a boldogságot?

Ma nőnap van. Úgy tűnt számomra, hogy a nőknek sokkal fontosabb köszönteni egymást, mint a férfiaknak a nőket.

Meglepivel indult a nap:

Íme, ezt a Kedvestől kaptam.

.... színesben

Az egyetemen a dékán meglepije várt: egy csokoládé. Nálunk a dékán nő. A dékánhelyettes férfi. A dékántól kaptunk meglepit.

A Kollegától puszi járt.

Az első órán egy szál szegfűvel leptek meg. Arról nincs most kép. Az tanszéken hagytam, mert az sokáig dekorálja majd a sarkomat.

Délben sms jött: Boldog Nőnapot!

Aztán egy szál tulipán, mert jókor voltam jó helyen. S ugyanígy lett egy doboz csokim is, amit a csoportom hölgyei közt osztottam szét. Épp elég volt a 15 darab.

Hazajöttem.

S a Kedvestől egy másik meglepi is várt. Úgy örülök a tulipánoknak!

Íme egy újabb szépségesség:

Tele volt a város csokros emberekkel. Egy-egy hölgy hatalmas öl virágot cipelt.

A táskás bácsi kedves volt. Türelmes, figyelmes és segítőkész. Holnap visszamegyek, hogy legyen a cipő mellé.

Újra fáradt vagyok. Vigasztalásra vágyom.

Minden, ami ég

http://hubblesite.org/

Napsütés hétágra... itt a tavasz!

Ahogy kiléptem ma reggel a tömbházból úgy tűnt, hogy egy ideje tavasz lehet már, mert nyoma sem volt sehol a télnek. Igaz, nem is volt igazi tél az idén, de a levegő valahogy mégiscsak megváltozott reggelre. Tegnap éjfél körül, mikor hazafele sétáltam, sejtettem már, hogy készülődik valami, de a tavasz-illat, amit ma reggel szimatoltam mégis meglepett. Mint egy illat az este a lépcsőfordulóban.

S a napsütés ma egész nap! S a meleg! S a zsongás, ami elkezdődött a levegőben! Csak kapkodtam a fejem, hogy mi minden történik egyszerre!

El is felejtettem, hogy ma tanszéki gyűlés lesz 11-től, de időben beértem s kaptam egy újabb megbizatást, egy újabb ingyenmunkás felelősséget, így 12-től egy másik gyűlésre mentem.

Elküldtem a TDK-s kivonatokat Nyíregyházára. Rengeteget kozmetikáztam őket az este is, ma is míg küldhetőek lettek. Érdekes tapasztalat volt számomra ez az egész akció. Miért nem akar mindenki, aki tudna? Vagy megint én nem motiváltam jól?

Hazafele sétáltam. 21 fok volt. Elteszek minden téli cuccot, s most már nem fogok megijedni, ha netán visszakukucskálna a tél.

A tömbház előtt az egyik fa tele van fehér virágokkal.

Sokminden eszembe jutott séta közben az úton. Szeretnék néha leveleket kapni. Papiron is. És kitavaszodni mindenestől.

Az esti katibogi vendégünk

Egy keddi nap

Fáradt vagyok. Rég nem éreztem így, ilyen fáradtságot. S most jól esik, hogy itt lehetek csendben, egyedül az irodában. "Szoktatom szívemet a csendhez."
A mai nap eseményei sereglenek ide.
A kései elalvás, a korai ébredés, a megtalált és elveszített szavak íze.
A szokásos Partiumos keddi istentisztelet s a kiürült rítusok tolakodó taszítása, amelyben - szinte hihetetlen - de mégis át tud ölelni és rám tud szólni az Isten.
Az első szeminárium, ahol a csoportom már 15 fővel van jelen, de ahová nem tudok szeretetet vinni és ahová a szavaim, álmaim nem találnak talajra ... s az idegenség, a kívűlállóság bénító ködje.
Nem tudtam megállni és megkérdezni, meghallgatni. Azóta is ott van a kérdés: hogy vagy? Miért vagy szomorú? Segíthetek?
A kolleganők látogatásai, akik haza-hazajöttek "hozzám" s engedték éreznem s hinnem, hogy fontos vagyok számukra.
A huncutkodó arcokat is rejtő másik csoport, ahol vannak kérdező emberek, ahol el tudom engedni magam, ahol nevetni tudok magamon is és nem mérgelődöm, ha megszólal egy telefon.
S az első évesek, akik ma a három óra után sem feszengtek a székeken s el merték mondani, hogy jó volt ma az óra és mitől. Akik ma sokszor a szemembe néztek önmagukról szólva s figyeltek őszintén, mikor magamról beszéltem. Ma úgy éreztem, hogy hazataláltam közéjük. S hogy mégsem hiábavaló s szélmalomharc amit teszek. Tudtam nem morogni, hogy nem volt bemutatás és tudtam nem kétségbe esni amiatt, hogy nem került sorra ma a demográfiai folyamatok témaköre. Tudtam szeretni őket. Onnan tudom, hogy ők is ezt éreztették velem. S mondták is, hogy ma jó volt. Fel tudtam vállalni magam. S tudtam úgy ott lenni, hogy ők is ezt tehessék.
A Kodály-esten jó volt belekapaszkodni egy-egy dallam szárnyaiba s elrepülni picit odébb. S viszaszállni emlékekkel és tervekkel a szívemben.
Szép volt a mai nap ezektől. Tanulgatom magam. S de jó, hogy tehetem, hogy nincs teljesen vége mindennek s kapok újabb esélyeket.
De jó, hogy időnként kioldódik egy-egy bilincs s milyen jó az is, hogy nem tudom mindig hány van még!

"Nem sokaság, hanem lélek!
S szabad nép tesz csudadolgokat."
Berzsenyi Dániel

Idő, barátság

Az időről gondolkodom mostanság. Arról, hogy mire-mihez mennyi kell. Meg arról, hogy milyen képlékeny. S mi minden belefér néha egy-egy percbe, órába. S hogy kell időnként sok belőle ahhoz, hogy letisztuljanak a gondolatok. Bár lehet mérni percekben, napokban, években ... néha teljesen más dimenziókat ölt. Nem lehet néha mérni az időt.

A barátságról pedig nemtom mit gondoljak. Mostanában jól összekuszálta bennem a képet fogalom tényszerű megnyilvánulása és fordulatai.

Olvasgatom neten, hogy mások miket írnak róla. Be is másolok ide néhány gondolatot. Annyi viszont leszűrődött mostanában, hogy a dolgok érlelődéséhez idő kell. A barátságokat is ez teszi próbára. Ha elmúlnak, kérdés, hogy valóban azok volt-e? S ha nem is, miért legyek szomorú? Sokkal inkább örvendenem kellene! Nem annak, hogy elmúlt, hanem annak, hogy az életem különböző szakaszaiban vannak barátok mellettem. Emberek, akik ott, akkor sokat jelentenek számomra. Akiktől sokat tanulok. Akik révén Isten formál rajtam. S a szomorkodással vagy haraggal nem akarom megfosztani magam annak lehetőségétől, hogy jó szívvel emlékezzek vissza a jóra.

Meg kellene tanulnom újra nevetni. Az örömöknek örülni s a szomorú dolgokat pedig mosolyba temetni. Kacagni nagyot a hibáimon, bukásaimon, mert a hosszú bánkódás elveszi az erőm attól, hogy felálljak és továbbmenjek. Ott tart a sárban. S ugyanígy mások hibáira sem akarok emlékezni. A feledés újabb esélyt nyújt a továbblépéshez. "A szeretet sok bűnt elfedez."

Vajon Isten mit szól akkor, mikor orraesek? Mit fogok majd mondani én a gyerekemnek? Azt hiszem felkapom és repítek egyet nevetve rajta, hogy ne is emlékezzen arra, hogy fájt neki az esés. Vagy ilyesmi. De semmiképpen sem fogom pofonvágni azért, mert leesett. "Fiam, ha megfulladsz, megöllek" című. Látok ilyen szülőket néha az utcán. Azt hiszem, hogy Isten nem ilyen Atya. Ha hisztizik viszont, mint ahogy én mostanában... hm... akkor .... akkor is azt hiszem tárt karokkal várom, hogy fusson felém. Ugye? Ugye ezt teszi Isten? Ti milyennek ismeritek?

„A barátság az egyetlen olyan kapcsolat, amely kölcsönös, szabad választással jön létre. Nem velünk születik, mi teremtjük. Nem fertőzi meg semmilyen testi kapcsolat, vagy érdek. Nem akarunk egymástól semmit - egyszerűen csak jó együtt lenni. A barátság születése mindig együtt jár azzal az érzéssel, hogy találkoztunk már valahol. Hogy ismerem őt! Ez persze sejtelem, nem biztos hogy így van. Sosem tudhatjuk, mitől vagyunk otthon egymásban. De ha a barátomhoz megyek: hazamegyek.”
Müller Péter

"Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. még inkább, mintha ikrek lettünk volna. S ezért a találkozás csak viszontlátás. Amikor az ember barátjától elszakad, tudja hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy volt vele a találkozás előtt."
Hamvas Béla Láthatatlan történet

A szeretetnek nincs oka. Van. Támad. És ha valóban feltámad, kifogyhatatlan. Aki megérzi magában ezt az erőt, az szerény lesz. Van ereje felülemelkedni bármi veszteségen. A szerénység növeli az önbizalmát. Akinek van önbizalma, nyugodt. Egyre többet képes belátni, átlátni a helyzeteket, felfogni az összefüggéseket, beleélni magát a másik helyzetébe. Tehát mind könnyebb szeretnie: megengedi magának a mindent-megbocsátás őrült luxusát.
Kornis Mihály A szeretet teljes figyelem

"A bocsánatkérés az élet ragasztója. Képes bármit megjavítani."
Lynn Johnston

„A barátság voltaképpen szükségtelen, akárcsak a filozófia vagy a művészet... Nem szükséges a túléléshez, de sokkal inkább értelmet ad a túlélésnek."
C. S. Lewis

Anyák, le a kalappal!

Ma pótanyáskodtam két órányit, míg a barátnőm szépítkezni ment.

A négyhónapos csöppség kiváncsian személte az új környezetet, gügyörészett, és kitartóan szopta hol az ujjacskát, hol az én kezem. Csiklandozott, ahogy a duzzadó innyecskéje fájdalmát próbálta csillapítani.

Jól elvoltunk. Sétáltunk, himbáltam, gügyögtem, játékokat szedtem elő: el is telt így szépen fél óra.

Közben megéhezett. S ezzel el is kezdődött a szembesítő tanácstalanságok sorozata. Nem tudtam, mit lehet enni adni egy ennyi idős babának. Negyed kézzel nem lehet neten keresgélni. Pedig addig még eljutottam, hogy a mindmegette oldalon ilyesmit is írnak.

Teát főzni is igen nagy megpróbáltatás. Kibontani a teáról a fóliát még nehezebb. Vagy lehűteni a forró teát. Felvenni a csörgő telefont. Vagy felszedni a földreesett játékot, miközben ringatni próbálom, hogy csillapodjon az éhség mardosása miatti kétségbeesése. Teát kanalazgatni belé is izgalmas, miközben elkeseredettségében csak sírni tud s egyik kezét a szájában, másikkal belém kapaszkodik.

Simogatom, ringatom, nyugtatgatom, beszélek hozzá, de mindezek pár percre felejtetik el vele a bánatát. S aztán még nagyobb hangerővel tör fel belőle a sírás.

Nem esek kétségbe, de egyre érdeklődőbben nézem az órát. Elvégre egy nyiratkozás nem tarthat a világ végéig s nem hal éhen a baba sem addig.

Aztán egyszercsak csöng a kaputelefon és megérkezik az anya. Pár percen belül feledve minden szempillát áztató bánat. Mosolyog, nevetgél, huncutkodik.

Le a kalappal, Anyák, akik ezt évekig kitartóan és szeretettel tudjátok tenni. Isten áldjon titeket!

Smikál György: Bűnben

Földből kitépett kő vagyok. Fényhiány.
Szétrobbant csönd foltja a semmi falán.
Elgondolt hang egy elképzelt orgonán.
Abbahagyott mozdulat
Ütötte seb a szíven.

És Te mégis bennem építed templomod!

Weöres Sándor: A szabály, mint fogság és mint szabadság

Isten szavához, parancsaihoz többféle módon
viszonyulhatunk, és az visszahat életünkre,közérzetünkre:

Légy szigorú önmagadhoz, de ne gyötörd természetedet.

Bontsd le szeszélyeid, sóvárgásaid, nem azért, hogy
nélkülük nyomorogj, hanem, hogy folyhass, mint a víz, és biztos lehess, mint az ég.

A szabály nem arra való, hogy beléje börtönözd magad;
legyen lakószobád, szabadon ki-be járhass, dolgod szerint.

A szabály semmit sem ér, ha elhatározás-szerűen viseled,
ha komoran és konokul csörömpöl rajtad; a szabály akkor
jó, ha érzéseidbe ivódik és finoman, hajlékonyan támogat.

Keresztúry Dezső: Esti imádság

Ó, milyen vak homályba futnak
kik nélküled indulnak útnak.
A kezemet nézem: leszárad;
szívem sívó homokkal árad.

Valamikor kézen vezettél;
szökni akartam, nem engedtél,
csend volt szívemben és a csendben
szavad szólt csak, mindennél szebben.

Én Istenem, hívj vissza engem!
Magam maradtam, eltévedtem.
Légy bátorságom, bizodalmam;
ó, légy úrrá megint Te rajtam!

Fernando Ortega - Storm

Sometimes it takes a storm
To really know the light
The scent of rain
The weight of clouds
Pulling down the sky
Sometimes it takes a storm
To know how you feel
To understand indigo
And the varnished sun
Lighting up the fields
It takes the rain between the lines to know what sorrow finds
The way a cloud divides sometimes
The clearing and the blue
I love you
I was just passing through
And taken by surprise
Between the black sky
And the blue
Between the black sky and the blue
I love you
I love you

Csak bátorszívűeknek. Vigyázat, nagyon személyes!

Írnom kellene. Ott zakatolnak bennem a szavak foszlányai, de mire mondattá simulnának, egy újabb hullám bukkan fel.

Hogy miről is?

Főleg kudarcok jutnak eszembe.

Időnként úgy gondolom, hogy letisztultak és helyreálltak bennem a dolgok. Hogy nem volt hiábavaló az a néhány év, amit éltem. Hogy megtanultam néhány leckét. Hogy tudom az alapvető dolgokat. Hogy nagyokat már nem tévedhetek. Hogy ismerem valamennyire magam. Hogy a keretben van tartalom. Érték. Hogy...

DE egyre csak azt tapasztalom, hogy a döntéseim, a reakciók, a gondoltaim, a tetteim meghazudtolják mindazt, amit őrizgetek magamról. Mindazt, amit gondoltam, hogy hiszek. S nem látom hogyan lehet tovább lépni: mihez kell kezdeni a romhalmazokkal?

Azt mondom, hogy szeretek, de lépten-nyomon szúrkálnak, fájnak, szomorítanak a tetteim.

Azt mondom: vannak barátaim: megsértem és kiábrándítom őket.

Azt mondom: hiszek Istenben, de most dacolok s rúgkapálok... nem is tudom már milyen az arca... s nem látom az útat vissza hozzá.

Azt mondom: boldog vagyok, de egyre ingerültebbé válok, kikopott a csillogás a szememből és a mozdulataimból az öröm.

Azt mondom: élek, de nem is tudom hirtelen, hogy milyen is élni.

Azt mondom: megvizsgálom a dolgok lényegét, de még a felszínig sem jutok el.

Azt mondom: meghallgatlak, de nem látok a szavakon, mondatokon túl. Nem látlak.

Azt mondom: tudom mit akarok s hogy mi a jó, s hogy a kettőt együtt teszem, de csak téblábolok céltalanul.

A perceim összezsugorodnak és belevesznek nyomtalanul a tegnapba.

Száz meg száz ösvény tűnik célravezetőnek s nem tudom kiválasztani, hogy melyiken induljak el.

Nem tudom merre induljak el. Vagy hova térjek vissza.

Megrendültek a tartópillérek. S már nem is bánnám néha, ha eltemetnének a romok.

S ha valaki rávilágít egy újabb szemétdombra még jobban kétségbeesek.

A nagy szólamok fülsüketítőnek tűnnek.

Nem látom, hogyan lehet hitelesnek lenni.

Az igazsághoz vezető út zsákutcákkal van tele. S most csak ilyenekre találtam. S már nem is merem hinni, hogy van erőm elindulni egy újabb felfedezésre.

Önző és hiú vagyok. Mindent csak önmagam szemüvegén át tudok nézni és már nem is áltatom magam azzal, hogy képes vagyok másra.

Lehet romokból építkezni? Hogyan lehet?

S ki ad hozzávalókat?

Bukarest: boltok az állomáson

Bár azt írtam néhány bejegyzéssel lejjebb, hogy ezután tudni fogom mit kell tenni, mondani akkor, amikor vásárlóként, szolgáltatást igénybe vevőként becsapnak most sem csaptam hisztit Bukarestben, pedig hazafele jövet kétszer vásároltam az állomáson és mindkét alkalommal többet fizettem, mint amennyibe a termékek kerültek.

Először perecet meg turóstáskát vettem és minimum 1,5 lejjel fizettem többet, de mivel későre adtam össze a vásárfia árát, nem mentem vissza reklamálni. Amikor a vizet, Activiát és a Lion-t vásároltam is többet fizettem, de akkor már visszafordultam az ajtóból megkérdezni az eladótól, hogy Bukarestben mióta olyan drága a Lion. Kiderült, hogy kettőt fizettetett ki velem: egyik biztos az volt, amit ő evett meg korábban... Szó nélkül visszaadta a pénzt, ezzel szótlanul is beismerve, hogy ott a tejföl a bajsza alatt.

Micsoda biznisz lehet ez az ottani eladóknak, ha ez a jelenség méreteket ölt! A vásárlók rendszerint sietnek, nem gondolkodnak sokat, mikor fizetnek. S mivel többnyire nem törzsvásárlókról van szó nem kell félteni a bolt presztízsét sem. A gyanútlan "vidéki" pedig elfelejti -ha egyáltalán észrevette- mire legközelebb arra jár, hogy mit pacilt.

Megvala

Túléltem életem első PhD.-s vizsgáját. Tegnap volt.

Hosszú kerekasztal, bőrszékek, megszámálhatatlan sokaság, ismeretlen arcok, okosabbnál okosabb megjegyzések, fontoskodások... Aztán, ahogy a percek pörögtek bele a múltba és vártuk, hogy elkapjunk valamilyen megfogható szálat a kusza gondolatmenetekben kezdett tisztulni a kép másokról, magunkról s egy-egy arc vonásairól eltűnt a lakat is.

Időnként ránéztem a témavezetőmre: ott volt, jegyzetelt, mosolygott ránk és nem háborodott fel a bődületes butaságokon sem. Csak ott volt és jegyzetelt és velünk volt.

Minden úgy történt, ahogy a vizsga előtti kávézáskor elmondta.

Voltak pattogó-fontoskodó pipék, "stréberek", bambuló cica-micák, lapuló nyuszik, csendes bárányok, rókák és skorpiók, kelepelő szarkák és volt néhány nyugodt és értelmes oroszlán is.

Olyan jó volt a Mesterrel lenni ebben a kavalkádban!

Készítgettem-szépítgettem az ötperces mondókámat s bár egyre szebb lett, mikor teret kaptam és hangot adtam nekik nem akartak úgy előbújni, ahogy szerettem volna. Rövid és lényegretörő voltam. Talán szűkszavú is. S a sok cicomával együtt is el-elakadtam, amit gondolatban ráaggattam a szerkezetre, hogy szépen guruljanak a mondatok.

No, majd legközelebb.

S ha erre gondolok a bírálataim fele elkopik, mert biztosan más is így járt. Sőt! A fontoskodás és bölcselkedés is megbocsátható, ha egy más szemüvegen keresztül nézek s hallok.

Megvolt, jó volt. Visszadöcögtem 12 órát s az élet pont olyan újra, mint előtte. Teát főztem s reggelit a Kedvesnek, emailt, blogokat és messengert csekkoltam, elmentem fittnesszre, szaunáztam is s most ugyanott kell folytatni a pörgést: írni kell, tanulni, szeretni, megbocsátani és elfogadni a bocsánatot.

Hiányzik időnként a megtett utak utáni felszabadulás öröme.

Beyonce - Listen

Ez is a vasárnap este látott film zenéje. Teccett. Volt benne néhány nagyon aktuális gondolat. De erről majd máskor, talán.

Most tanulnom kellene a csütörtöki vizsgámra.

De olyaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaan ááááááááááááááááááááááááááááálmos vagyok, napok óta már....

Beyonce - Listen

Listen to the song here in my heart
a melody I start but can't complete
Listen to the sound from deep within
It’s only beginning to find release
Ohh the time has come for my dreams to be heard
They will not be pushed aside and turned
Into your own, all 'cause you won't listen

[chorus]
Listen
I am alone at a crossroads
I'm not at home in my own home
And I've tried and tried
To say whats on my mind
You should have known
Now I'm done believing you
You don't know what I'm feeling
I'm more than what
You've made of me
I followed the voice, you gave to me
But now I've gotta find my own
You should have listened

There was someone here inside
Someone I thought had died
So long ago
Oh I'm screaming out
And my dreams will be heard
They will not be pushed aside or turned
Into your own
All 'cause you won't listen

[chorus]
Listen
I am alone at a crossroads
I'm not at home in my own home
And I've tried and tried
To say whats on my mind
You should have known
Now I'm done believing you
You don't know what I'm feeling
I'm more than what
You've made of me
I followed the voice, you gave to me
But now I've gotta find my own
You should have listened

I don't know where I belong
But I'll be moving on
If you don't, if you won't
Listen to the song here in my heart
A melody I start, but I will complete

Now I am done believing you
You don't know not what I am feeling
I'm more than what you've made of me
I followed the voice you think you gave to me
But now I got to find my own - my own.

Dreamgirls - Family

Effie:
What about what I need?
(Curtis thinks this is the best thing for the group)
What about what's best for me?
(He feels that dreams can cross over)
What about how I feel?
(But when we're famous, I'll write great things for ya. Effie, do it for me)
What about me? What about me?

C.C.:
It's more than you. It is more than me.
No matter what we are, we are a family.
This dream is for all of us,
This one can be real.
And you can't stop us now,
Because of how ya feel.

It's more than you. It is more than me.
Whatever dreams we have, they're for the family.
We're not alone anymore, now there are others there.
And that dream's big enough
For all of us to share.

So don't think you're going,
You're not going anywhere.
You're staying and taking your share.
And if you get afraid again, I'll be there.

C.C., Deena, Lorrell, & Curtis:
We are a family, like a giant tree.
Branching out toward the sky.
We are a family, we are so much more,
Than just you and I.
We are a family like a giant tree,

C.C.:
Growing stronger, growing wiser

C.C., Deena, Lorrell, & Curtis:
We are growing free
(We need you)
We are a family.

Te mit mondtál volna?

Ma reggel együtt aludtunk vissza óracsörgés után... behunytuk a szemünket és egy pillanat múlva már egy órával később volt. De azért szépen felöltöztünk és elindultunk, hogy legalább az évi közgyűlésre érjünk el.

Elkéstünk onnan is.

B. tervként felmentünk a második csoportba. Üres volt az egész emelet.

Sarkonfordultunk és a következő villamossal hazadöcögtünk.

Míg vártuk, hogy kezdődjön a Golgotában a második istentisztelet, konyhatündéreskedtem.

Épp édestúrót turmixoltam össze tejszínnel a piskótához, amikor egyszercsak kimozdult a kezemből a mixer és pillanatokon belül fehér pöttyöket dekorált a fél konyhára s rám, mire sikerült kikapcsolnom ...

Te mit mondtál volna, ha ott látsz tetőtől talpig pöttyösen a tejszínhabbal dekorált konyha közepén?

József Attila - Isten

Láttam Uram, a hegyeidet
S olyan kicsike vagyok én.
Szeretnék nagy lenni, hozzád hasonló,
Hogy küszöbödre ülhessek, Uram.
Odatenném a szívemet,
De apró szívem hogy tetszene néked?
Roppant hegyeid dobogásában
Elvész õ gyönge dadogása
S ágyam alatt hál meg a bánat:
Mért nem tudom hát sokkal szebben?
Mint a hegyek és mint a füvek
Szívükben szép zöld tüzek égnek,
Hogy az elfáradt bogarak mind hazatalálnak, ha esteledik
S te nyitott tenyérrel, térdig csobogó nyugalomban
Ott állsz az útjuk végén -
Meg nem zavarlak, én Uram,
Elnézel kis virágaink fölött.

Fernando Ortega - If You Were Mine

When my heart is troubled and I am weighed down,
Then I like to think of how this lonesome world would be
If I could see your face, or hold you in my arms
If you were mine, if you were mine.

If you had a bad dream I would jump inside it,
And I would fight for you with all the strength that I could find.
I would lead you home by your tiny hand
If you were mine, if you were mine.

I would sing of love on the blackest night.
I would sing of God, and how His goodness fills our loves.
I would sing to you, til the morning light
If you were mine, if you were mine.

Az imádságról

Mostanában sivatagban élek.

Úgy érzem, már nem is akarok továbbamenni a Forrásig, nem is tudnék, nem is érdekel.

Közben mélységesen szomjazom az Élő Vízre.

Keith Green dala fejezi ki talán a legpontosabban az érzéseim:

My eyes are dry
My faith is old
My heart is hard
My prayers are cold
And I know how I ought to be
Alive to You and dead to me

But what can be done
For an old heart like mine
Soften it up
With oil and wine
The oil is You, Your Spirit of love
Please wash me anew
With the wine of Your Blood.

Andi küldött nekem egy írást az imádságról, amit nagy élvezettel olvastam végig. Íme, egy részlet belőle:

,,Ha a napi rendszerességgel imádságban eltöltött öt órámra gondolok, akkor azt hatalmas, Isten elé lapátolt homokrakásnak látom. Néha feltűnnek a hiteles önátadás szemcséi is, s egyedül ezek a fontosak. Csakhogy szigorúan előre nem látható módon tűnnek fel, és sajnos nem létezik semmiféle módszer arra, hogy már előre kiszűrjem, és csak azokat vigyem Isten elé, s ne kelljen az egész homokrakást átlapátolnom, melyben megbújnak. Ezért továbbra is naponta el kell végeznem állhatatosan ezt a munkát a maga képtelenségével együtt. Remélem, arra szolgál számomra, hogy egyre jobban megértsem önmagam legrejtettebb zugait is, s ezáltal teljes egészében olyan emberré válhatok, aki tudatosan vagy öntudatlanul, de nem tesz és nem akar semmi mást, csak Isten előtt állni, megismerve szeretetét, s elvezetve hozzá minden általa ismert embert."

Mercy me.