Harmadik napja Zilah city-ben élvezzük barátaink, az Elekes family fantasztikus vendégszeretetét. Kényeztetnek, alaposan. De nemcsak ezért jó itt. Egyszerűen jó együtt lenni. Ezért.
A csütörtöki nap azzal folytatódott, hogy E. Liziékkel elutaztunk Kolozsvárra, hogy megnézzük a Hosszú pénteket. Jó kis csapat barát, ismerős gyűlt össze: Júliáék, B. Liziék, Zsuzsa, BB.Zsuzsa, szóval olyan volt, mintha hazamentünk volna.
Nem láttam még stúdióelőadást Kolozsváron, de ez minőséginek tűnt számomra. Legalábbis a váradi Csókos asszony után - kész kulturális felüdülés. Az eszközhasználat, a mozdulatok, a hangulat, a zene tetszett leginkább, de végig zavart az, hogy nem áll össze a kép, nem értem a cselekményt. El kellett volna mégis olvasnom Kertész Imre Kaddis-át, hogy értsem is, amit látok.
Kalandos indulás után végül éjféltájt megérkeztünk Zilah citybe. A kaland abból állt, hogy Júlia egyszercsak észrevette az állomáson, hogy nincs meg a pénztárcája. Biztonsági őr-rendőrség-taxiállomás-váróterem között rohangáltunk, keresve az elveszett drahmát. Zsuzsát is hívtuk közben, remélve, hogy az autójában maradt mégis és nem lopták el. De nem, nem volt ott. A rendőr is pökhendi, dúrva alak volt. A taxi alatt sejlő tárgy is csak egy cigisdoboz volt. Itt volt a világvége, félig.
Aztán mégis elmentünk Zsúhoz, aki lámpákkal felszerelkezve várt ránk. A szék alatt valóban nem volt, a párnán sem. DE! A párna mögött ott volt, ott lapult a kis drágaság! Júlia örömét .... hát erről inkább írjon ő. A lényeg az, hogy örültünk, hogy nem kókasztotta le ez az esemény a hétvégénk jókedvét.
Péntek zsufi nap volt: pályázat leadási határidő. Jó kis online kollaboráció alakult ki messengeren. De meglett ! Úgyhogy várjuk a döntést.
Szombaton meglátogattuk mamát. Júlia pözsócskájával. Én vezettem, mert ők péntek este elutaztak egy picit és rám merték bízni a kis tücsköt. Alig tudtam hátratolatni a parkolóban, legalább ötször lefulladt. De aztán belejöttem és ment, ment, mint a karikacsapás. Kezdett visszatérni a lábaimba és a kezeimbe a vezetés reflex-lüktetése. Előztem szekereket és Daciákat. Parkoltam és tolattam. Legtöbb helyen betartottam a sebességkorlátozást. Nem kapott el a radar. A rendőr sem állított meg. Mama nagyon örült, hogy elmentünk. És találkoztam a hat éve nemlátott uncsimmal! És anyum szülinapja még boldogabb lett attól, hogy együtt köszöntöttük őt. Remélem a Crocata-nak is örül, amit épp ma visz neki valaki Hunyadra.
No, és akkor a menyegző tegnap.
Szépek voltak: Ildikó, persze, mert ő volt a menyasszony, Zsolt pedig nagyon jóképű vőlegénnyé szerelmesedett. Fantasztikus, ahogy képes a szerelem megszépíteni, és tartást, kecsességet, fényt varázsolni a vonásokra!
Találkoztam az elszéledt hunyadiakkal is. Jó kis csapat voltunk annakidején. Ma jó felismerni egymást, de a régi emlékek íze megkopik, ha nem frissül időnként. Elkönyvelem, hogy ez van, ilyen is van. Az kegyelem, hogy némely barátság túléli a viszontagságokat. És az is, hogy minden élethelyzetben megadatik, hogy barátok legyenek mellettünk.
Képek is lesznek majd. Folyt. köv. Most reggelire vár Júlia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése