Fáradt vagyok. Rég nem éreztem így, ilyen fáradtságot. S most jól esik, hogy itt lehetek csendben, egyedül az irodában. "Szoktatom szívemet a csendhez."
A mai nap eseményei sereglenek ide.
A kései elalvás, a korai ébredés, a megtalált és elveszített szavak íze.
A szokásos Partiumos keddi istentisztelet s a kiürült rítusok tolakodó taszítása, amelyben - szinte hihetetlen - de mégis át tud ölelni és rám tud szólni az Isten.
Az első szeminárium, ahol a csoportom már 15 fővel van jelen, de ahová nem tudok szeretetet vinni és ahová a szavaim, álmaim nem találnak talajra ... s az idegenség, a kívűlállóság bénító ködje.
Nem tudtam megállni és megkérdezni, meghallgatni. Azóta is ott van a kérdés: hogy vagy? Miért vagy szomorú? Segíthetek?
A kolleganők látogatásai, akik haza-hazajöttek "hozzám" s engedték éreznem s hinnem, hogy fontos vagyok számukra.
A huncutkodó arcokat is rejtő másik csoport, ahol vannak kérdező emberek, ahol el tudom engedni magam, ahol nevetni tudok magamon is és nem mérgelődöm, ha megszólal egy telefon.
S az első évesek, akik ma a három óra után sem feszengtek a székeken s el merték mondani, hogy jó volt ma az óra és mitől. Akik ma sokszor a szemembe néztek önmagukról szólva s figyeltek őszintén, mikor magamról beszéltem. Ma úgy éreztem, hogy hazataláltam közéjük. S hogy mégsem hiábavaló s szélmalomharc amit teszek. Tudtam nem morogni, hogy nem volt bemutatás és tudtam nem kétségbe esni amiatt, hogy nem került sorra ma a demográfiai folyamatok témaköre. Tudtam szeretni őket. Onnan tudom, hogy ők is ezt éreztették velem. S mondták is, hogy ma jó volt. Fel tudtam vállalni magam. S tudtam úgy ott lenni, hogy ők is ezt tehessék.
A Kodály-esten jó volt belekapaszkodni egy-egy dallam szárnyaiba s elrepülni picit odébb. S viszaszállni emlékekkel és tervekkel a szívemben.
Szép volt a mai nap ezektől. Tanulgatom magam. S de jó, hogy tehetem, hogy nincs teljesen vége mindennek s kapok újabb esélyeket.
De jó, hogy időnként kioldódik egy-egy bilincs s milyen jó az is, hogy nem tudom mindig hány van még!
A mai nap eseményei sereglenek ide.
A kései elalvás, a korai ébredés, a megtalált és elveszített szavak íze.
A szokásos Partiumos keddi istentisztelet s a kiürült rítusok tolakodó taszítása, amelyben - szinte hihetetlen - de mégis át tud ölelni és rám tud szólni az Isten.
Az első szeminárium, ahol a csoportom már 15 fővel van jelen, de ahová nem tudok szeretetet vinni és ahová a szavaim, álmaim nem találnak talajra ... s az idegenség, a kívűlállóság bénító ködje.
Nem tudtam megállni és megkérdezni, meghallgatni. Azóta is ott van a kérdés: hogy vagy? Miért vagy szomorú? Segíthetek?
A kolleganők látogatásai, akik haza-hazajöttek "hozzám" s engedték éreznem s hinnem, hogy fontos vagyok számukra.
A huncutkodó arcokat is rejtő másik csoport, ahol vannak kérdező emberek, ahol el tudom engedni magam, ahol nevetni tudok magamon is és nem mérgelődöm, ha megszólal egy telefon.
S az első évesek, akik ma a három óra után sem feszengtek a székeken s el merték mondani, hogy jó volt ma az óra és mitől. Akik ma sokszor a szemembe néztek önmagukról szólva s figyeltek őszintén, mikor magamról beszéltem. Ma úgy éreztem, hogy hazataláltam közéjük. S hogy mégsem hiábavaló s szélmalomharc amit teszek. Tudtam nem morogni, hogy nem volt bemutatás és tudtam nem kétségbe esni amiatt, hogy nem került sorra ma a demográfiai folyamatok témaköre. Tudtam szeretni őket. Onnan tudom, hogy ők is ezt éreztették velem. S mondták is, hogy ma jó volt. Fel tudtam vállalni magam. S tudtam úgy ott lenni, hogy ők is ezt tehessék.
A Kodály-esten jó volt belekapaszkodni egy-egy dallam szárnyaiba s elrepülni picit odébb. S viszaszállni emlékekkel és tervekkel a szívemben.
Szép volt a mai nap ezektől. Tanulgatom magam. S de jó, hogy tehetem, hogy nincs teljesen vége mindennek s kapok újabb esélyeket.
De jó, hogy időnként kioldódik egy-egy bilincs s milyen jó az is, hogy nem tudom mindig hány van még!
"Nem sokaság, hanem lélek!
S szabad nép tesz csudadolgokat."
Berzsenyi Dániel
S szabad nép tesz csudadolgokat."
Berzsenyi Dániel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése