Az imádságról

Mostanában sivatagban élek.

Úgy érzem, már nem is akarok továbbamenni a Forrásig, nem is tudnék, nem is érdekel.

Közben mélységesen szomjazom az Élő Vízre.

Keith Green dala fejezi ki talán a legpontosabban az érzéseim:

My eyes are dry
My faith is old
My heart is hard
My prayers are cold
And I know how I ought to be
Alive to You and dead to me

But what can be done
For an old heart like mine
Soften it up
With oil and wine
The oil is You, Your Spirit of love
Please wash me anew
With the wine of Your Blood.

Andi küldött nekem egy írást az imádságról, amit nagy élvezettel olvastam végig. Íme, egy részlet belőle:

,,Ha a napi rendszerességgel imádságban eltöltött öt órámra gondolok, akkor azt hatalmas, Isten elé lapátolt homokrakásnak látom. Néha feltűnnek a hiteles önátadás szemcséi is, s egyedül ezek a fontosak. Csakhogy szigorúan előre nem látható módon tűnnek fel, és sajnos nem létezik semmiféle módszer arra, hogy már előre kiszűrjem, és csak azokat vigyem Isten elé, s ne kelljen az egész homokrakást átlapátolnom, melyben megbújnak. Ezért továbbra is naponta el kell végeznem állhatatosan ezt a munkát a maga képtelenségével együtt. Remélem, arra szolgál számomra, hogy egyre jobban megértsem önmagam legrejtettebb zugait is, s ezáltal teljes egészében olyan emberré válhatok, aki tudatosan vagy öntudatlanul, de nem tesz és nem akar semmi mást, csak Isten előtt állni, megismerve szeretetét, s elvezetve hozzá minden általa ismert embert."

Mercy me.