Ma reggel, miután útra bocsátottam a nálunk megszállt gyerekfiliseket találtam a piacon még egy kis áfonyát (- találtam volna többet is, de a pénztárcám léket kapott tegnap), s mivel mára nagyon sok munkám volt, rögtön meg is vettem annyit, amennyit adtak. Először, a sok munkára hivatkozva be is tettem szépen a hűtőbe, majd "szünetben" elkészítem címszó alatt. A sok munka maradt, az áfonya (vagy a munkakerülés) viszont egy sor másik tevékenységet hozott elő.
Előszöris megfőztem a húslevest, hogy azzal is legyek előrébb. Órákon át főtt, lassú tüzön, úgy ahogy annak rendje s módja szerint főnie kell.
A lekvárhoz valókat keresve kitakarítottam a konyhaszekrényben a teafüves és a fűszeres polcokat. Mindent átszortíroztam, kidobigáltam egy csomó lejárt fűszert, lecsipeszeztem a megkezdetteket, átcsoportosítottam őket, átmostam a fűszeres üvegeket s míg azok száradtak bevontam a polcokat szép sárga papírral. Most már olyan belül a szekrény, mintha bezártam volna oda egy kis napfényt.
Az üvegeket tisztogatva megláttam párat a szekrény tetején is, amiből épp ideje volt már eldobni a tavalyi gyógygazokat. Azokat is végigmosogattam. Napra tettem száradni. Megtörölgettem őket és kitaláltam, hogy ezután levestésztát tartok bennünk. Szép, sárga, házi készítésű csigatésztát, kockára vágottat és eperlevelűt. Most már a szekrény tetejének azon a sarkán is süt a nap.
Közben megittam egy kávét, de csak azért, mert tegnap kaptam ajándékba a Kedvestől, aki nem iszik kávét. Megírtam a Katimamás bejegyzést. Gyönyörködtem még egy sort a szép lila virágaimban, amit szintén a Kedvestől kaptam.
Aztán elővettem a lekvár-kellékeket: áfonyát, cukrot, zselésítőt, lekváros fakanalat, edénykéket, üvegeket. S lassan elkezdődött a befőzés. Csak úgy peregtek a sötétlila szemek az edénybe! A tavalyról rózsaszín lekváros fakanalam most először halvány lila, majd vöröses lila lett ahogy a cukorral összekevertem a forrásban lévő áfonyát. Nincs is neve annak a színnek, ezért elneveztem áfonyásfakanál-lilának. S annak se, ami akkor keletkezett, amikor a lekváros fazekat mostam el, ezért azt haboslilának tituláltam. Fontos, hogy pontosan fogalmazzunk!
6 kis takaros üvegecske telt meg lekvárral és maradt egy kicsi kóstolónak is. (Most, hogy írok róla meg is kóstolom, haddlám érdemes-e írni róla :D - érdekes bordós színe van. Mitől lesz sötétbordó a lila áfonya?).
A lila&sárga virágaim mellé sorakoztattam fel őket, miután felragasztottam rájuk a kis cimkéket és - mivel mára sok munkám van - takaros kis ruhácskákat is szabtam rájuk (ahogy Bétitől tanultam), nehogy megfázzanak télig.
Múlt hétvégén bekukkintottunk Katimamához is. Nagymamámat mindenki így ismeri: Katimama. 89 évet töltött áprilisban, s még most is az általa ültetett és gondozott paradicsomból eszünk.
Hihetetlen életkedve és akarata van, pedig élete során nem sokszor tapasztalt bátorító eseményeket. Háborús években született, háborúban szült gyermekeket, kibírt egy enyhénszólvanemkedves férjet, "kollektívában" gürcölt, varrt s mindig előkerített a gépfiókból az unokáinak egy-két garast, a szekrényből pedig valamilyen édességet. Eltemetett már két gyermekét, de még tud mosolyogni és örülni az unokáinak, a hétvégi telefonhívásnak és a vasárnap esti kapus-beszélgetéseknek. Derék asszony, a szó minden értelmében. Évről-évre azonban a válla egyre keskenyebbé válik s a hátát masszírozva egyre jobban érzem a csigolyákat. Elfogy lassan közülünk a hosszúéletű Katimama. Betelve élettel.
Nem birom ki, hogy ne mutassam meg ezt a csodálatos szépségű virágcsokrot. Az ezernyi apró csoda és a kaspó tökéletes egymásrahangolódása vidítja most a tekintetem.
Nézzétek, csodáljátok ti is: ugye milyen gyönyörűséges?
Én, Bernáth Krisztina esküszöm az élő Istenre,
aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy, örök Isten,
hogy Bernáth Bálintot, akinek most Isten színe előtt a kezét fogom szeretem.
Szeretetből megyek hozzá, Isten törvénye szerint, feleségül.
Hozzá hű leszek, vele megelégszem, vele szentül élek, vele tűrők, vele szenvedek, és őt sem egészségében sem betegségében, sem boldog, sem boldogtalan állapotában, holtomiglan vagy holtáiglan, hűtlenül el nem hagyom, hanem egész életemben hűséges segítőtársa leszek.
Isten engem úgy segítsen.
Ámen.
Jó reggel elégíts meg minket a te kegyelmeddel, hogy örvendezzünk és vígadjunk minden mi időnkben. Vidámíts meg minket a mi nyomorúságunk napjaihoz képest, az esztendőkhöz képest, a melyekben gonoszt láttunk. Láttassék meg a te műved a te szolgáidon, és a te dicsőséged azoknak fiain. És legyen az Úrnak, a mi Istenünknek jó kedve mi rajtunk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá nékünk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá!
90. Zsoltár
Minden, ami szép volt,
Minden, ami ránk várhat még,
Már bennünk van rég.
A szemünkben ég
A Tűz.
Minden, ami szép volt,
Minden, ami ránk várhat még,
Már bennünk van rég.
A szemünkben ég.
