Blocked

Valahogy így érzem magam. Blocked. Magyarul nem tudom. Csak így, egyszerűen: blocked, talán ez a szó fejezi ki azt, amit most érzek, megélek, gondolok.

S erről a magyarul-ról pedig Zorán jutott eszembe. Kihagyhatatlan, tehát jöjjön ő:

Zorán : Penitencia

Számok, villanások, halkan jár a lift
A bölcs mosoly mozdulatlan, érkezésig őrzi titkait
Egy döccenés, a szőke illat félúton kiszáll
Valami fojtogat, ám a nyakkendő az összhatáshoz jár

A két angyal felvezet, és kezet nyújt az Úr
És szép tisztán szólít magyarul
Nos, ülj le ott és tölts magadnak
Adj időt a gondolatnak
Ráérünk, őszintén mesélj
Na, hogy telt a mélyben ennyi év
Csak mondd, ne félj

Már alig hittem, Uram, hogy válaszolnom kell
Ha körbenéztem, úgy ítéltem, dolgainkra senki nem figyel
Láttam, hogy helyet cserél bűnös és a szent
S a hatalmadat túl sok ripacs gyakorolta fölöttünk ott lent

Bár álmodtam néha, hogy szóba állsz velem
De úgy volt, hogy én kérdezem:
Az intőket miért kaptam
Anyám miért sírt miattam
Mért loptak meg, ha adni jó
Mért vagy Te örök bujdosó
Se kép, se szó

S ha felsír egy élet a válaszért
A titkaidból semmit sem ért
S ki újszülöttet ringat el
Még azt sem tudja, kit nevel
Egy rendőrautó szirénázik épp
Álmaim víztükrébe lép
Se hang, se kép

Zuhanok, s egy angyal súgja: jár a büntetés
Semmit sem értesz, így hát nincs bocsánat, szépen visszamész
Hm, visszamész, bizony visszamész.

Jó nagyot jártam az Ünnep környékén. Pest (és ott körbe, keresztül-kasul és össze-vissza), Dömös, Visegrád, Esztergom (és ebbe még egy Szlovákiás, Párkányos-fagyizás is belefért), majd Mosonmagyaróvár és Pápa volt az úticél.

Tegnap, hazafele jövet késett a vonat, így a Keletiben nem értem el a csatlakozást s hiába rohantam a Népligetbe, a 2 órai busz is az orrom előtt ment el. 2-3 percen múlt az egész mindkét alkalommal. Hihetetlenül árvának éreztem magam a peronokon. Left behind-os fíling szorongatta a torkom, sok egyébbel vegyülve.

Most újra itthon. Dolgoznom kellene nagyon, de mintha ködben lépkednék: nem tudom merre induljak el.

Blocked.

Tisztul bennem, hogy gyakran a legjobb szándék következménye a legfájdalmasabb s hogy sokszor, aki segíteni akar, nagyon sokat árt. Eddig nem érzett, meg nem élt érzések dübörögnek bennem s nem tudok mihez kezdeni velük.

Időnként úgy érzem, hogy totál elrontottam dolgokat s hogy halvány remény sem dereng a romok fölött. Herjeczki Géza verse bukkan fel ilyenkor bennem s az összes eddig megélt Húsvét. Ezek szerint még mindig nem értem a lényeget, ha ilyen kérdések foglalkoztatnak. S ha ilyen tehetetlenül lóbálom még mindig a kezeim s a lábaim.

HÚSVÉT

Évenként szabályosan, szinte monotonon ismétlõdnek ünnepeink.
Mégsem lehet föllapozni a tavalyi, vagy az azelõtti ünnepeinket, gondolatainkat az idén.
És rendjén van ez így.
Kínos lenne például egy múlt-év húsvétjára készült prédikációt változatlanul elmondani/visszahallani ma.

Az ismétlõdõ, de sohasem ugyanolyan ünnepeink sorában számomra kiváltságos helyet foglal el az idei Húsvét.
Kezdem megérteni, hogy ez a legcsodálatosabb, legjelentõsebb ünnepünk.
Hiszek Húsvétban, a föltámadásban.
Húsvét a hitemet jelenti.

Azt, hogy: mégiscsak lehetséges!

Lehet!

Nem válhat soha életem értelmetlenebbé, mint Krisztus leesett, értelem nélküli álla a kereszten.
Nem lehet soha sivárabb lelkem,

mint a keresztrõl a semmibe-meredõ fénytelen szempár.
Nem lehetek soha akaratlanabb, közömbösebb,

mint a kereszten függõ mozdulatlan test.

Amikor érzem, hogy ujjaim közt esik szét akaratom;
amikor az utak bezárulnak körülöttem;
amikor belémlopakodik a kétségbeesés:

hát még az egymásnak-rendeltek találkozója is elmaradhat?
- földereng akkor elõttem a szegzett kéz,

a szavak-nélküli tátott száj, a megkövesedett szem, a megõszült szakáll.

Egyszerre magasba lendül céltalanul csüngõ kezem.
A megértett Nagypéntek után hozsannát kiált.

Hát mégis! LEHET, kiáltom, s éledõ értelmem betázi a szót:
Lendület, Erõ, Hit, Eredmény, Teljesség.
Húsvét. Nem-értelmetlen, nem-holt, nem-savanyú élet.

Életelemem, életlehetõségem ez a Húsvét.
Csalódásaim, kétségeim, kereszteim,

nagypéntekeim föloldódhatnak,
mert Húsvét a gyõzelem.
A lehetõség.

Herjeczki Géza (1969)

Hinni szeretném. Megélni. S tudni a csalódásokban, a kereszt-hordozásban, a nagypéntekes-ittavilágvégés napokon, hogy mit kell tenni. Hogy milyen lehetőségeim vannak. Hogy mikor mit kell tenni, mondani. Minek van éppen az ideje.

Nálam nem volt mostanában Húsvét. Értelmetlen, holt és savanyú az életem. Valószínű, hogy a kulcs a megnemértett Nagypéntekben rejlik.