Az időről gondolkodom mostanság. Arról, hogy mire-mihez mennyi kell. Meg arról, hogy milyen képlékeny. S mi minden belefér néha egy-egy percbe, órába. S hogy kell időnként sok belőle ahhoz, hogy letisztuljanak a gondolatok. Bár lehet mérni percekben, napokban, években ... néha teljesen más dimenziókat ölt. Nem lehet néha mérni az időt.
A barátságról pedig nemtom mit gondoljak. Mostanában jól összekuszálta bennem a képet fogalom tényszerű megnyilvánulása és fordulatai.
Olvasgatom neten, hogy mások miket írnak róla. Be is másolok ide néhány gondolatot. Annyi viszont leszűrődött mostanában, hogy a dolgok érlelődéséhez idő kell. A barátságokat is ez teszi próbára. Ha elmúlnak, kérdés, hogy valóban azok volt-e? S ha nem is, miért legyek szomorú? Sokkal inkább örvendenem kellene! Nem annak, hogy elmúlt, hanem annak, hogy az életem különböző szakaszaiban vannak barátok mellettem. Emberek, akik ott, akkor sokat jelentenek számomra. Akiktől sokat tanulok. Akik révén Isten formál rajtam. S a szomorkodással vagy haraggal nem akarom megfosztani magam annak lehetőségétől, hogy jó szívvel emlékezzek vissza a jóra.
Meg kellene tanulnom újra nevetni. Az örömöknek örülni s a szomorú dolgokat pedig mosolyba temetni. Kacagni nagyot a hibáimon, bukásaimon, mert a hosszú bánkódás elveszi az erőm attól, hogy felálljak és továbbmenjek. Ott tart a sárban. S ugyanígy mások hibáira sem akarok emlékezni. A feledés újabb esélyt nyújt a továbblépéshez. "A szeretet sok bűnt elfedez."
Vajon Isten mit szól akkor, mikor orraesek? Mit fogok majd mondani én a gyerekemnek? Azt hiszem felkapom és repítek egyet nevetve rajta, hogy ne is emlékezzen arra, hogy fájt neki az esés. Vagy ilyesmi. De semmiképpen sem fogom pofonvágni azért, mert leesett. "Fiam, ha megfulladsz, megöllek" című. Látok ilyen szülőket néha az utcán. Azt hiszem, hogy Isten nem ilyen Atya. Ha hisztizik viszont, mint ahogy én mostanában... hm... akkor .... akkor is azt hiszem tárt karokkal várom, hogy fusson felém. Ugye? Ugye ezt teszi Isten? Ti milyennek ismeritek?
„A barátság az egyetlen olyan kapcsolat, amely kölcsönös, szabad választással jön létre. Nem velünk születik, mi teremtjük. Nem fertőzi meg semmilyen testi kapcsolat, vagy érdek. Nem akarunk egymástól semmit - egyszerűen csak jó együtt lenni. A barátság születése mindig együtt jár azzal az érzéssel, hogy találkoztunk már valahol. Hogy ismerem őt! Ez persze sejtelem, nem biztos hogy így van. Sosem tudhatjuk, mitől vagyunk otthon egymásban. De ha a barátomhoz megyek: hazamegyek.”
Müller Péter
"Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. még inkább, mintha ikrek lettünk volna. S ezért a találkozás csak viszontlátás. Amikor az ember barátjától elszakad, tudja hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy volt vele a találkozás előtt."
Hamvas Béla Láthatatlan történet
A szeretetnek nincs oka. Van. Támad. És ha valóban feltámad, kifogyhatatlan. Aki megérzi magában ezt az erőt, az szerény lesz. Van ereje felülemelkedni bármi veszteségen. A szerénység növeli az önbizalmát. Akinek van önbizalma, nyugodt. Egyre többet képes belátni, átlátni a helyzeteket, felfogni az összefüggéseket, beleélni magát a másik helyzetébe. Tehát mind könnyebb szeretnie: megengedi magának a mindent-megbocsátás őrült luxusát.
Kornis Mihály A szeretet teljes figyelem
„A barátság voltaképpen szükségtelen, akárcsak a filozófia vagy a művészet... Nem szükséges a túléléshez, de sokkal inkább értelmet ad a túlélésnek."
C. S. Lewis
2 megjegyzés:
én mindig a soraid mögötti konkrétumokra kérdeznék rá... egyébként kimeríted azt, amit én a barátságról mondani tudnék.
max. azon csodálkozom, egy-egy barátságom hogyan éli túl a mostoha körülményeket, amikben tartom őket. mert időnként túlélik.
S mért nem kérdezel, Kedves? :)
Megjegyzés küldése