csütörtök, december 23, 2010

Idén az advent

számomra két, vasárnap este meggyújtott gyertyalobogásban, és a karácsonyi ajándékok kigondolása-vásárlása-készítése és csomagolása közben volt a leginkább jelenvaló.
Szeretem karácsony előtt azt a pár napot, amikor halmozódnak az ajándékok, majd elkezdhetem becsomagolgatni őket.


Nem tudom, hogy örülnek-e majd a megajándékozottak, de nekem nagy öröm volt előkészíteni a meglepetéseket. S ha nem örülnének is, az sem keserítene most nagyon el. Azt hiszem sokkal jobban tudtam örülni ajándékozásra való készülés közben, mint akkor, amikor én kapok ajándékot.
Jobb adni, mint kapni, de kapni néha nehezebb. (Simon András nagyon szépen ír erről a Kapni néha nehezebb c. írásában - Szeretetközelben, 2004)


Ákos pedig így énekli:
Nincsen más, csak a hit és a dac,
A tiéd csak az marad, amit másoknak adsz.

Igen. A dac is, a hit is marad, ha továbbadom.
És az öröm is. És kapni nehezebb.

péntek, december 10, 2010

When Christ Comes


by Max Lucado

If a cluster of us summarized our emotions regarding the return of Christ in one word—what words would we hear? What word would you use?

Discomfort? Likely a popular choice. You’ve been told your mistakes will be revealed. You’ve been told your secrets will be made known. Books will be opened, and names will be read. You know God is holy. You know you are not. How could the thought of his return bring anything but discomfort?

Besides, there are all those phrases—“the mark of the beast,” “the Antichrist,” and “the battle of Armageddon.” And what about “the wars and rumors of wars”? And what was that the fellow said on TV? “Avoid all phone numbers with the digits 666.” And that magazine article disclosing the new senator as the Antichrist? Discomforting, to say the least.

Or perhaps discomfort is not your word of choice. Denial might be more accurate. (Or maybe it’s by denial that you deal with the discomfort?) Ambiguity is not a pleasant roommate. We prefer answers and explanations, and the end of time seems short on both. Consequently, you opt not to think about it. Why consider what you can’t explain? If he comes, fine. If not, fine. But I’m going to bed. I have to work tomorrow.

Or how about this word—disappointment? This one may surprise you, unless you’ve felt it; then you’ll relate. Who would feel disappointment at the thought of Christ’s coming? A mother-to-be might—she wants to hold her baby. An engaged couple might—they want to be married. A soldier stationed overseas might—he wants to go home before he goes home.

This trio is just a sampling of the many emotions stirred by the thought of Christ’s return. Others might be obsessed. (These are the folks with the charts and codes and you-better-believe-it prophecies.) Panic. (“Sell everything and head to the hills!”)

I wonder what God would want us to feel. It’s not hard to find the answer. Jesus said it plainly in John 14: “Don’t let your hearts be troubled. Trust in God, and trust in me. . . . I will come back and take you to be with me” (vv. 1, 3). It’s a simple scenario. The Father has gone away for a while. But he will return. And until then, he wants his children to be at peace.

I want the same for my three daughters.

I left them last night so I could get away and finish this book. With a kiss and a hug, I walked out the door and promised to return. Did I want to leave them? No. But this book needed some work, and the publisher needed a manuscript, so here I am—in a hideaway—pounding a computer keyboard. We have accepted the fact that a time of separation is necessary to finish the job.

While we are apart, do I want them to feel discomfort? Do I want them dreading my return? No.

What about denial? Would I be pleased to hear that they have removed my picture from the mantel and my plate from the table and are refusing to discuss my arrival? I don’t think so.

How about disappointment? “Oh, I hope Daddy doesn’t come before Friday night—I really want to go to that slumber party.” Am I such a fuddy-dud dad that my coming will spoil the fun?

Well, perhaps I am. But God isn’t. And, if he has his way with us, thoughts of his return won’t disappoint his children. He, too, is away from his family. He, too, has promised to return. He isn’t writing a book, but he is writing history. My daughters don’t understand all the intricacies of my task; we don’t understand all the details of his. But our job in the meantime? Trust. Soon the final chapter will be crafted and he’ll appear at the door. But until then Jesus says: “Don’t let your hearts be troubled. Trust in God, and trust in me.”

This is the desire of God.

vasárnap, december 05, 2010

Az álmok

néha meglepetésszerűen valóra válnak!
Pont tegnap meséltem egy kollegámnak, útközben, hogy mennyire hiányzanak a meghitt, nevetős baráti találkozások és este máris betoppantak hozzánk barátok és nemcsak jókedvet hoztak, hanem pisztáciát és fagyasztott málnát is. Utóbbi a top favorit gyümölcsöm az idén és örökké.


szombat, november 13, 2010

Májköl Dáböljú. Szmissz

Ott voltunk, ott voltunk, ott voltunk!
Debrecenben.

Másfél órás várakozás és ugyanannyi koncert. A Majesty után elutaztam volna Brassóig is, szívesen. Mennyire más élőben! És mennyire otthonos, mégis!
És mennyire jó, hogy ez csak a kezdet!






szerda, október 13, 2010

CsábítóóóÓÓóóóóóÓ


Szóval lesz ez a koncert és adott az alkalom, nagyon csábulunk, de még a jövő titka, hogy lesz-e belőle valami.

Addig is, csábítunk titeket is!

Részletek itt.

vasárnap, október 03, 2010

No,

meglett a sorsolás és nem én nyertem el a sálat, hanem valaki más. Pedig titokban reménykedtem.
Sebaj, ezek szerint nem lesz szükségem rá és nem így kell meglepetést szereznem.


hétfő, szeptember 20, 2010

Péntek délután

villámként hasított belém a felismerés, hogy már csak 1 hét van az iskola-kezdésig.
Két hétre számítottam. Két hétre, szabadságról való hazatalálás utáni két hétre, ami alatt összeszedem magam, lelkileg felkészülök az új egyetemi évre, összerakom az órarendet, rendet rakok a szekrényemben és a könyvespolcon, elpakolom a nyári ruhákat és előveszem a tanári szerepem, előcsalogatom a szunnyadó előadót, valahonnan legbelülről.

Marasztalnám még a vakációt, akkor is, ha nem felhőtlen már és gondtalan, mint régen, mint ahogy a halált is késleltetném majd, ha tudnám, hogy közeledik.

Felgyűröm tehát az ingem újját és ma este nekilátok az órarendnek.

(Csak meghallgatom még előtte Kutless-t párszor, benézek a fb-ra, iwiw-re, eszek még egy csésze fagyasztott málnát, felállok, leülök - mondja meg valaki, mire kell nekem az a sok pótcselekvés?!)




szerda, szeptember 15, 2010

A kopp és a teljes öröm

A mai maiige (is) annyira hihetetlenül időszerű!
Vajon hogy van az, hogy mindig ennyire aktuális?!


Mostanában sok kipp-kopp akad. Úton-útfélen, de talán mégis több az úton, mint a félén. Mert útközben élünk s valamerre mindig haladunk.

Az egyik tegnapi koppanás egy pár hónapos gumiabroncsba került. Nem tartottam teljes örömnek az eseményt (végül akadt kedves segítség, köszönöm TAL!), de nem tudta elvenni a jókedvem se.
A romániai utak hozzászoktatnak ahhoz, hogy bármire legyek felkészülve. Az úton is, a félén is.

Vajon a többi koppanásnak mi lesz az ára?
A jellemformálás árát is hivatalos árfolyamon, hazai pénznemben fizetjük.


Alább olvasható az ihletforrás:

Kopogtatás

„Teljes örömnek tartsátok!” (Jakab 1:2)

Max Lucado írja: „Amikor a fazekas edényt készít, a szilárdságát úgy ellenőrzi, hogy kiveszi [a kemencéből] és megkopogtatja. Ha »megzendül«, akkor kész. Ha »tompán koppan«, akkor visszateszi. A jellemet is kopogtatással ellenőrzik… éjszakai telefonhívások… mogorva tanárok… odaégett ételek… durrdefektek… »ugye most csak viccelsz?!« határidők. A kopogtatások a legrosszabbat hozzák elő belőlünk… nem elég nagyok ahhoz, hogy valóban krízisek legyenek, de ha bőven van belőlük, akkor vigyázz! Forgalmi dugók… hosszú sorok… üres postaládák… szennyes ruha a padlón… Kopp. Kopp. Kopp. Hogyan reagálsz? Felzendül a hangod, vagy tompán hangzik? Jézus azt mondta: »Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj« (Lukács 6:45), és semmi sem tudja jobban felfedni a szív igazi természetét, mint egy jó kopogtatás… nem a pillanatnyi hőstettek, hanem a kopogtatásokkal teli mindennapi élet. Ha hajlamos vagy inkább tompán szólni, mint zengeni, ne csüggedj! Van remény számunkra, »tompák« számára is. Kezdd el azzal, hogy hálát adsz Istennek… nem egy fél-szívű köszönömöt… de egy örvendező, örömében ugráló, szíved legmélyéből felhangzó köszönetet! Jakab azt mondja: »Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudván, hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez«. Isten a saját érdekedben kopogtat… próbára vagy téve… és akár tanulhatsz is a kopogtatásból. Tekintsd lehetőségnek a türelmed és állhatatosságod fejlesztésére. Minden koppantás segít vagy árt neked, azon múlik, hogyan használod fel. Figyelj oda a »koppanás-áradatra«… mindenkinek vannak olyan időszakai, amikor szokatlanul nagy mennyiségű kopogtatásra kell számítania. Nézz szembe velük… készülj fel több imádsággal… ne add fel… és ne feledd: egy koppanás sem jelent katasztrófát. Minden koppantás javadra van, ha szereted Istent, és engedelmeskedsz Neki.”

szombat, augusztus 21, 2010

Torta - sütés nélkül

Nyáron ritkán fűtöm be a lert, pici konyhánk enélkül is hamar felhevül. Elég, ha egy teát főzök, máris megugranak a fokok a hőmérőn.

Ma viszont tortázhatnékom volt, ígyhát elkezdtem keresgélni valami könnyű gyümölcsös receptet. Lehetőleg olyat, amit nem kell sütni.

És lőn.

Találtam egy tortareceptet, olyat ami lert nem is kell lásson. Sőt, lisztet se.

Joghurtos gyümölcstorta a neve, a mindmegette.hu-n akadtam rá.

Az első adagot kicsit izgulva kavargattam, ugyanis a zselatinos dolgok iránt eléggé bizalmatlan vagyok. A javasolt két kanál zselatin helyett végül, a biztonság kedvéért három tasakot kavartam bele, ezért nemcsak szépen szeletelhető, hanem nagyon jól szeletelhető tortám lett.
Az íze nagyon finom, a legtuttibb nyári üdítő torta amit valaha készítettem. Kaptam is érte egy nagy bókot.

Bemásolom a receptet és még csak annyit fűznék hozzá, hogy én kb. fél liter joghurtot tettem bele, kevesebb cukort, egy kis rumot is, és rengeteg gyümölcsöt (friss áfonyát, málnát és nektarint).

(A második adagba nem tettem rumot, csak 1 zselatinom volt kéznél (belefért volna a második is, simán!) és sokkal több gyümölcsöt szórtam (nem kavartam bele, rétegekben szórtam a habra és a legaljára is tettem, mert az lesz a teteje a végén és szebb így). Ez az adag 'könnyebb' lett - legalábbis a szakértők szerint.)


Kép nem készült, mindmegettük.

Hozzávalók:

  • 3 pohár joghurt
  • 12 evőkanál cukor
  • 2 evőkanál étkezési zselatin
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 4 dl tejszín
  • 25-30 dkg gyümölcs

Elkészítés:

A joghurtot, cukrot, zselatint, vaníliás cukrot összekeverjük, meglangyosítjuk, majd lehűtjük. A felvert tejszínt és az összedarabolt gyümölcsöt hozzákeverjük, és fóliával kibélelt formába öntjük. 2-3 órára betesszük a normál hűtőbe. Tálaláskor tálcára borítjuk. Szépen szeletelhető.



csütörtök, augusztus 19, 2010

Határidős nyertesek

nek nevezhetnénk azokat, akik a 86-os kiíráson nyertek. A kód alapján kideríthető, hogy akik a nyertes listán szerepelnek, mind a határidő hosszabbítás után adták le a pályázatot.
Ők a kivételesek, akik miatt meg lehet toldani még egy héttel a kiírást az utolsó 2 órában csak azért, hogy nyerjenek.

Gratulálunk nekik, a Kivételeseknek.
A határidőre benyújtott pályázatok pedig fújják fel, minek is léteznek?!

Éljen, éljen a korrupció!

szerda, augusztus 18, 2010

Három plusz egy

Szeptember 18-án 3 + 1 eseményre vagyunk hivatalosak. Mindegyikre szeretnénk eljutni, mindenki, aki ünnepel fontos nekünk. Még nem tudom, hogy miként tudunk majd megoszlani az események között, de már most kitaláltam az ajándékok egy részét (és keresek csíkszeredai segítséget az ideszállításhoz :) - reklám vége), s aztán a neves napon valahogy csak eljutunk velünk minden címzetthez. Ha pedig nem akkor, valamikor majd később és megnézzük közösen az albumot.

Katafolt (ő az egyik segítségem a meglepetések szerzésében, de pssszt, ez titok!) szerint ebből filmet kellene forgatni.

Film valószínűleg nem készül (rólunk), pedig a címe lehetne pl. A boldogság csűstől jön vagy Három esküvő és egy keresztelő.

szerda, augusztus 11, 2010

A lüdércek

a sógorfiak, vagy talán Kistarisznya vagy mind együttesen leborították az este a borospoharat épp amikor a borozós, csitt-csatt, csitt-csatt-os résznél tartottam. Szerintem megszomjaztak és ha már kéznél volt a pohár váratlanul belekóstoltak.

A pohár felborult, széttörött és a szilánkokon át kifolyt a bor Kistarisznya betűire.

A széttört poharakban nem marad meg a tartalom.

hétfő, július 05, 2010

Olvasni

szeretnék.
Valami igazán jót. Történetet. Regényt. Novellát. Mindenképp prózát. Kívánkoznak belém a szavak, de a rámtapadt szűrőkön nem jutnak át.

Javasoljatok nekem, kérlek, valamit!

csütörtök, június 17, 2010

Kora reggel

és esténként hársfaillat áramlik be az ablakunkon.

Ilyen apró dolgokért érdemes felkelni és kinyitni az ablakot. (S aztán vissza is lehet bújni :D.)


S ha egy ilyen domb lenne az udvarunkon, rajta egy ilyen fával most biztosan ott elmélkednék az élet dolgairól és nem itt, ahol most vagyok. Sőt, limonádét is vinnék ki magammal. És talán egyéb nem is kéne már.


kedd, június 15, 2010

Gyakorolom

a becsületességet, követem a szavaim súlyát, az igen-eim határait.

Nem 1x1.
S mégis az.


szerda, június 09, 2010

Ha


3 hét múlva megláttok egy ilyen bringán, tudjátok, hogy sikerült, összejött, ügyes voltam és kitartó!



P.S. És szurkoljatok, hogy ne lopják el.


szombat, május 29, 2010

És

íme, itt a végeredmény:


Kizöldülve

Díszítés közben

Sarkanincs sarok
Teszt1

Teszt2

Teszt3

Teszter :)

Alig várom a holnapi babatekinteteket!




Közben

azt morgom magamban, hogy semmi pénzért nem fogok átvirrasztani még egy éjszakát csak azért, hogy elkészüjön a munka. Nem másért, csak már nem vagyok a régi és este tíztől arrafelé az erőm nagy része arra fogy el, hogy ébren tartsam magam, úgyhogy nem valami hatékony az éccakázgatás. De mégis, miután meglett minden (minimum-szinten, mert persze, hogy ilyenkor mindig többre jutnék ha lenne még egy nap - mindig csak egy nap kellene még -), és valahogy a végén - mint mondják, hogy szülés után is - elfelejtem a fáradságot és újra szép, sőt gyönyörű lesz a világ.

Nincsen hiba benne.

hétfő, május 24, 2010

Sorozat

Ha egyszer rákapok egyre, nekem annyi.

Tinikoromban, emlékszem, mindig vártam a Salvati de clopotel újabb részeit - és vérig voltam sértődve, ha nem nézhettem meg az épp aktuális esti részt.
Amúgy ritkán bambultam el sok időt tévé előtt, nem is emlékszem egy-két alkalomnál többszörre.

Ha jól emlékszem - bekötött fejjel eddig kétszer kapott el a láz: Jarod és Mad man tudta belőlem kiváltani azt, hogy ne egy, nem kettő, nem is négy, hanem egymás után 5-6 részt is megnézzek.
Ma már ritkán szól rám valaki, hogy ne tegyem.

Marad azonban az ilyen esték után egy furcsa íz bennem, amit nem szeretek. Nyűgössé és kedvtelenné válok és nemcsak magamra, hanem a fél világra haragszom ilyenkor. Becsapottnak érzem magam.

Az elpazarolt idő - a nem jól felhasznált idő íze ez.

És nem tudom hová tenni közben, hogy sajnálom, hogy csak júliusban lesz kész a 4. évad.

No, erre varrjon valaki gombot!

Nevetni


nem szégyen - írta Kisjó Sándor.

Mégis, mostanság ritkán és túl keveset nevetek.


Szombaton mégis sikerült. Még tudok.


szombat, május 08, 2010

Díjat kaptam Iritől!



A díjhoz tartozó szabályok:
1. Meg kell köszönni a díjat, annak akitől kaptam. - Köszönöm, Iri, a díjat! Igazán meglepetés volt!
2. A logót ki kell tenni a blogba. - Íme, lásd fennebb.
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam. - Iri
itt is és itt is ír szépeket, bátorítókat.
4. Írnom kell magamról 7 dolgot. - Na lássuk, mitisírjak, mitisírjak?
  1. Az utóbbi időben ritkán voltam olyan mérges, mint tegnap. Pedig edzett szívem van - úgy tudom. A rendőrségen sikerült ennyire felhúzniuk, amikor egy dossziéval 3x is visszatapsoltak és végül mégsem sikerült megoldanom az ügyemet, így hétfőn reggel is oda vezet majd az első utam. Persze, ez hosszú sorbanállást jelent és azt, hogy még bármit kitalálhatnak. Nem csodálom, hogy az emberek mérgesek, nyűgösek és ártalmasak, ha ilyesmiken mennek keresztül. Kellene mérni a feszültséget a hivatalokban. Egy nálunk 4 napos procedúrát, mely során 8 hivatalt látogattam végig, máshol (pl. Németo.) fél óra alatt, egy hivatalban lehet elintézni.
  2. Ma bepótoltam jónéhány átalvatlan éjszakát. Jól esett!
  3. Szeretek vezetni. Vaníliát különösen, bár most két napig nem fogom az 1. pontban leírtak miatt. De vezetés közben is el tudnám sírni magam néha, amikor hirtelen el-elfogy az út előttem, mint pl. a Várad-Belényes útvonalon - de sajnos nemcsak ott. Az állampolgárokkal való kitolás egyik legnyilvánvalóbb jele az utak állapota.
  4. Nem szoktam unatkozni. Leállni, megpihenni nehezebb nekem és megtalálni az oázisokat a feltöltődéshez. (Ti hogyan szoktatok kikapcsolódni?)
  5. Az idén lesz a 10 éves osztálytalálkozónk. Kiváncsi vagyok magunkra.
  6. Vágyom egy hosszabb szabadságra - valahová, ahol még a madár is ritkán jár.
  7. Az idei év egyik legnagyobb kihívása a doktori dolgozatom befejezése. Ha meglesz, nagy kő esik majd le a szívemről. Szurkoljatok nekem :)

5. Tovább kell adnom 7 embernek. - Hű, ez nehéz lesz. Ki nem kapta meg még? Megszólítás helyett inkább azt mondom, hogy szabad a gazda, akinek kedve van bepillantást engedni az életébe, írjon. :)
6. Be kell linkelnem őket. - Önkénteseket várunk :)
7. Megjegyzést kell hagyni náluk, hogy tudjanak a díjazásról. - Maradjon az önkéntesség :)


csütörtök, május 06, 2010

90-60-30

Néhány kép az elmúlt hétvégéről - beszámoló helyett.

Meglepetés-torta a 90 éves Katimamának

Katimama

90 év



Pír


Anya és lánya

Gyökerek és levelek

Dorka - 8 hónaposan

vasárnap, április 18, 2010

Valaki

Az esti koncerten hallottam az alábbi vers megzenésített változatát:

VALAKI JÁR A FÁK ALATT …

Visszhang Kányádi Sándor Valaki jár a fák fölött c. versére


Valaki jár a fák alatt,
sápadt avar között neszez…
Amerre csendben elhalad,
a bojtorjánból rózsa lesz.

Valaki jár a tengeren,
zajló hullámokon tapos…
Nyomában békesség terem,
s a vész derûtõl harmatos

Valaki jár sikátorok,
nyomortanyák, kunyhók körül…
A jobbján leprás tántorog,
vakok, bénák közé leül.

Az éjszakán ha átvonul,
hol titkok bántó súlya nyom,
hol rém lapul meg álnokul
- fellobbantja a csillagom.

Míg fönt szédelgek ághegyen,
markolva véges tudatot,
örök karját kitárja lenn,
s felfog, amikor zuhanok.



szombat, március 13, 2010

Az orvosok is

meghalnak.

Máig ritkán gondoltam erre. De amikor nem nyitott ajtót a megbeszélt időpontban és magyarázatot is kaptam a rejtélyre ledöbbentett a cáfolhatatlan tény.

Az orvosok is meghalnak. Még akkor, ha csütörtökön még emlékeznek a múltheti programálásra. Még akkor is, ha azt mondják, hogy "szeretettel várnak".

De nem várt meg.




hétfő, február 22, 2010

Bolyki's

Mostanában klasszikus énekek jutnak eszembe miközben vezetek. S énekelek is, félórákig egy-egy részletet - lejátszó híján. Ilyeneket, mint ez:

Kézikönyv

A napokban eldöntöttem, hogy ha lesz valaha gyermekem, akkor írok hozzá egy kézikönyvet. S ez lesz a(z egyik) menyegzői ajándékom a leendő menyem vagy vejem számára.

Közben

megérkezett a levél és azóta is készülök válaszolni rá.
S közben eltelt egy hónap és még egy hét.

S mindeközben a szesszió is meg a vakáció is lejárt.
Bálint-nap is elmúlt.
Anya látogatása is tovatűnt.
Tesó szülinapja is.
Néhány adag szomorúság is.
És jókedv.
Meg fájdalom.
És túl vagyok pár reménytelenség-völgyön is.
Egy konferencián is.
Hosszú és veszélyekkel teli utazáson.
Túl vagyok újra egy lázon.

S a java még hátra van!











csütörtök, január 14, 2010

Szeretem

amikor szépen összehangolódnak a tennivalók és egymásbailleszkednek a percek, pörögnek a gondolatok és klappolnak a szándékok. Néha mintha egy hétnyi feladat oldódna meg egy-egy nap alatt.


Máskor pedig csak úgy kilopakodnak a félórák a homokórából.


Most pedig húzom az időt, hogy ne fogjak még hozzá a ma esti munkámhoz.


[És kiváncsi vagyok, hogy mikor érkezik meg a levél :) ]

szerda, január 13, 2010

Naptár szerint ma,

a hét napjai szerint tegnap volt egy éve annak, hogy szomorú hírrel hívott fel a tesókám és annak is, hogy ennek nyomán én hívtam fel szomorú hírrel a tesókámat.

Egy év.

Nincs kéznél szertartás, csak az emlékezés marad.


S közben érdekeseket olvasok arról, hogy a zsidó vallásban hogyan gyászolnak, hogyan vigasztalnak.





Vigasz a gyászban

A gyászolók vigasztalásának kötelezettsége a temetés után lép érvénybe. Addig engedni kell, hogy a hátramaradottak átadják magukat érzéseiknek: a részvétet sem szabad nyilvánítani. Néhány közösségben szokás temetés előtt részvétlátogatást tenni a gyászoló családnál. Ez nem fér össze a zsidó szokásokkal. Csak a legközelebbi hozzátartozók és barátok - akiknek segítségére a temetés vagy más intéznivalók miatt szükség lehet - látogathatják meg az elhunyt családját a temetés előtt.

A temetést követően a gyászolók első étkezésük alkalmával nem ehetik saját ételeiket. A szomszédoknak, a barátoknak vagy a rokonoknak kell ellátniuk őket. Ez a szokás Ezékiel próféta könyvének 24:17. szakaszából ered, amely elítélően szól az akkori gyászolási gyakorlatról: "...ne edd a gyászolók kenyerét!" Ezért a szomszédok és barátok számára micvá az első étkezéssel, "vigaszétellel" ellátni a gyászolókat. Hagyományosan kemény tojást is adnak ilyenkor, a gyász és a részvét szimbólumát. A tojás gömbölyűsége az élet folyamatosságát jelképezi, s azt sugallja, hogy a kétségbeesést megújhodás és öröm követi. Az étellel kapcsolatban nincsenek különösebb korlátozások, de vigyázni kell, hogy a vendéglátásnak ne legyen összejövetel jellege. Csöndben kell enni, és tekintettel kell lenni a gyászolókra. Az ennivaló nem a látogatóké!

A gyászoló házba lépve nem szabad üdvözlő szavakat mondani. Ha nem tudjuk megfelelő módon kifejezni együttérzésünket, s legfeljebb semmitmondó szavakat találnánk, jobb, ha semmit sem mondunk. A hagyomány úgy kívánja, hogy a látogató ne kezdjen társalogni a gyászolóval, hanem várjon, míg az kezdeményez beszélgetést.

Illik az elhunytról beszélgetni, felidézni emlékét, emlegetni szeretetre méltó tulajdonságait. Aki azt hiszi, hogy ha nem beszél az elhunytról, akkor elvonja a gyászoló figyelmét bánatáról, az nem ismeri a szenvedés lélektanát. A közömbös dolgokról való csevegés sokkal kevésbé vigasztaló, sokkal fájdalmasabb a gyászoló számára, mint a halottra való emlékezés.

A sivá hetében a gyászolóktól az együttérzés hagyományos szavaival szokás elbúcsúzni:

(Hámákom j'náchém etchem b'toch sár ávéléj Cion viJrusálájim.)
"Az Örökkévaló vigasztaljon benneteket és mindannyiunkat, akik gyászban vagyunk Cionért és Jeruzsálemért."

Ezenkívül semmit nem kell mondani, de ha a látogató úgy érzi, hogy a gyászolóknak jólesnék még néhány vigasztaló vagy reménykeltő szó - és megtalálja a megfelelő szavakat -, ezeket is hozzáteheti.



kedd, január 12, 2010

LeveleK

Csak úgy eszembe jutott ma este, hogy milyen régóta nem írt nekem senki levelet. Se rövidet, se hosszút. Se barátit, se szerelmeset.

Szeretnék levelet bontani.
Ír nekem, kérlek, valaki?

Rövidet vagy hosszút. Barátit vagy szerelmeset.


szombat, január 09, 2010

Fireproof (2008)

Ha egy igazán jó filmet szeretnétek látni, akkor ezt a filmet nézzétek meg.



PS. Legyen kéznél zsebkendő. Garantáltan szükségetek lesz rá.

péntek, január 08, 2010

“Keressétek a jót és ne a gonoszt, hogy éljetek, és akkor veletek lesz az Úr, a Seregek Istene, a mint mondjátok. Gyûlöljétek a gonoszt és szeressétek a jót; állítsátok a kapuban az igazságot; talán megkegyelmez az Úr, a Seregek Istene a József maradékinak.” (Amos 5:14-15) listen to chapter ()

szombat, január 02, 2010

Held

Megállni, megpihenni csak az ünnepek érkezésével sikerült, ám talán korábban kellett volna kezdeni, adventet kellett volna ülni ahhoz, hogy a Karácsony legbelül is megérkezzen. Csend hiányában elmaradt.
Pedig voltak kellékek hozzá és néha fel is sejlett a látóhatáron az ünnep, de végül olyan gyorsan lepergett, hogy fel se fogtam az érkezését, így kicsit csalódottan érkeztem haza, valahogy úgy, mint amikor a kezdés előtt pár perccel jelentik be, hogy elmarad az előadás.

S most, hogy már újévet írunk gondolkodom el azon, hogy vajon mi is hiányzott igazándiból?

Az ünnep második felvonására készülve akaratlanul is bele-bele pillantottam a visszapillantó tükörbe.
Regényes, eseménydús évet zárok. Kicsit olyan volt, mintha év elején felültetett volna valaki egy lingispírre és egyre szédületesebb sebességre állította volna be az ütemet. S mégis, az események forgatagában - vagy ezek ellenére? - kristálytisztává váltak célok, tervek, szándékok, döntések, lehetőségek.
Kegyelemteljes év volt.

Nagyon hálás vagyok a férjemért, mámiért, tesókért, barátaimért, akik a megfelelő időben mellettem álltak jó szóval, bátorítással, tanáccsal, segítséggel, imával - felbecsülhetetlen ajándékok ezek számomra.
A jó példákért is, amiket láthattam. És a megújuló erőért - a felálláshoz.

Szeretném kőbe vésni a tanulságokat, továbbvinni a viharok között megmentett kincseket. És letenni a terheket.
És újat kezdeni.
Új reménységgel.

Az alábbi szíverősítővel indulok 2010-ben:
Ne félj, Krisztina! Örülj és vígadozz, mert nagy dolgokat cselekeszik az Úr!
Ti is, Sionnak fiai! örvendezzetek és vígadjatok az Úrban, a ti Istenetekben; mert megadja néktek az esőt igazság szerint, és korai és kései esőt hullat néktek az első hónapban.
És megtelnek a csűrök gabonával, és bőven öntik a sajtók a mustot és az olajat.
És kipótolom néktek az esztendőket, a melyeket tönkre tett a szöcske, a cserebogár és a hernyó és a sáska; az én nagy seregem, a melyet reátok küldöttem.
És esztek bőven és megelégesztek, és magasztaljátok az Úrnak, a ti Isteneteknek nevét, a ki csodálatosan cselekedett veletek, és soha többé nem pironkodik az én népem.
És megtudjátok, hogy az Izráel között vagyok én, és hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek és nincs más! És soha többé nem pironkodik az én népem.
Jóel 2:21-től