Olvasni

szeretnék.

Valami igazán jót. Történetet. Regényt. Novellát. Mindenképp prózát. Kívánkoznak belém a szavak, de a rámtapadt szűrőkön nem jutnak át.

Javasoljatok nekem, kérlek, valamit!

Kukázás közben

Ma este, mivel már egy ideje ijedten figyelgetem ahogy egyre fogy a Gmail számomra ingyenesen biztosított igazán bőkezű tárhelye is, felgyűrtem a képzeletbeli ingem ujját és nekigyűrkőztem a postaládám takarításának.

A legrégebbi leveleknél kezdtem, melyek valamikor öt évvel ezelőtt kerültek postaládámba.

Öt éve őrzi hűségesen a Gmail életem eseményeinek jelentős lenyomatát.

Még éppen egyetemista voltam akkoriban. Főleg dolgozatokat küldtem-kaptam, vizsgákat szervezgettem, pályáztam és természetesen: barátkoztam.

A nagy tárhelyet foglaló felesleges dokumentumok törlése közben egyik legszebb nekem címzett levél került elő abból az időszakból:

"krriissz, te néha elég sokat kapsz a szómenéseimből, és csak remélni tudom, hogy elég jól viseled őket.. ilyenkor viszont legalább tudom, hogy nem csak az éternek írom ki őket, hanem a pontos desztináció a te valamelyik agyféltekédnek az egyik csücske, aztán az meg kibogoz, feldolgoz, összeráz, levezet, összehasonlít és megírja a végeredményt :) ezzel pedig kibeszélhetetlenül nagy és lekötelező feladatot végzel..."

Na, ki ismeri fel, hogy ki írta ezeket a sorokat és mikor? Az első helyes megfejtő meglepiben részesül. (Emailben várom a választ.)

Micsoda idők voltak azok! És micsoda kincs, hogy ezek a barátságok megmaradtak!

Több, mint tízezer levél volt a postaládámban, amikor elkezdtem a takarítást, pedig rendszeresen törlöm azokat, amelyek arra ítéltetnek. Így is 92%-nyira terhelték le a tárhelyet. Amikor pár óra múlva abbahagytam a műveletet a 2007-es év közepén jártunk, 9%-nyival több helyem lett és kb. ezer levelet töröltem ki.

Emberek, akikkel magázódtam még akkoriban kedves ismerőseim, barátaim vagy kollegáim lettek. Némelyikük, akikről áradoztam az elején és széles mosolyokkal tűzdelt leveleket váltottam ma legszívesebben eltipornának láb alól. Némelyiküket pedig fel sem ismertem már névről, elsőre.

Néha rácsodálkoztam egy-egy elfelejtett eseményre, kapcsolatra, levélváltásra.

S ahogy pörgött-pörgött az idő kereke, a Gmail számlálója és levelek sokasága az egér előtt egyre világosabbá vált, hogy milyen mérhetetlenül és felfoghatatlanul hűséges és kegyelmes az Isten hozzám, velem!

Tovább

kell menni. Mindig eggyel tovább.

Pedig milyen jó megérkezni, megpihenni, körülnézni s otthonossá válni egy-egy helyzetben, örömben, felfedezésben, érzésben, tapasztalásban!

De tovább kell menni. Mindig tovább.

Kommunikáció

szempontjából egyáltalán nem volt szegényes ez a nap, bár már több, mint 24 órja ki sem mozdultam itthonról.

Csak emailből kereken negyvennégyet írtam ma összesen, ezen kívül volt jópár csati és telefonbeszélgetés és sms is - pedig még egy áramszünetet is kifogtam.

Milyen érdekes! Budapest szívében, egyedül ücsörgök a szobában és mégis körös-körül vagyok véve kapcsolatokkal és üzenetekkel; távol vagyok az otthonomtól, de a laptopom és kedvenc rádióadóm társaságában idelopózik mellém az otthonosság; karnyújtásnyi távolságra vagyok emberektől, de az ágyból kikopogtató takarító nénin kívül senkivel nem találkozom egész nap.

Nem érzem magam egyedül, pedig egymagam vagyok. (Leszámítva az áramszünetes - netmentes időszakot.)

Micsoda világ!

Örökségem az áldás

A szidalom, a negatív kritika ragadós fajzat. Ha belopózik a nyelvem alá egy kis kritika, rágalom vagy hasonló romboló csíra, azon kapom magam, hogy egy-kettőre termékeny talajra talál és szépen felnövekszik a porba sújtó ítélet.
Csak kezdjen el valaki elítélően nyilatkozni valakiről, máris gyűl még hozzá ... ki tudja megfordítani vagy eltompítani a szavak élét?!

Az elmúlt egy-két évben különösen így volt ez.

A szemem hamarabb meglátja a rosszat, az elítélnivalót, a fülem hamarabb meghallja a bírálnivalót, a nyelvem hamarabb mozdul kritikára, mint dicséretre, értékelésre, elismerésre.
Gazdag kritizáló szókincsem lett, dicséretre pedig alig fanyalodom. Magamat is, mást is könnyebb kritizálnom, mint dicsérnem.

Csak hallgatom időnként magam és szeretném, ha meg tudnám állítani időben a megfogant bíráló gondolatokat.

No, de eddig, és nem tovább!

Ahogyan gondolkodunk úgy éljük az életünket - tanítják, tapasztalom. Ezért nem mindegy, hogy miként gondolkodom magamról, másokról. Mit adok magamnak, másoknak? Miért adok rosszat, ha adhatok jót is?

Tégy Uram závárt az én szájamra; őriztessed az én ajkaim nyílását! Ne engedd szívemet rosszra hajlani, hogy istentelenül ne cselekedjem a gonosztevõ emberekkel egybe; és ne egyem azoknak kedvelt ételéből!

141. Zsoltár

Mert aki szeretne örülni az életnek, és jó napokat látni, óvja nyelvét a gonosztól, és ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot; forduljon el a gonosztól, és cselekedjék jót, keresse és kövesse a békességet.

Mondjatok áldást, hiszen arra hivattatok el, hogy áldást örököljetek.

I. Péter 3

De a nemes lelkű nemes dolgokat tervel, és a nemes dolgokban meg is marad.

Ézsaiás 32:8

Ez az imádságom és feladványom erre a hétre.

A szavak

jelentése és a jelentések árnyalatai, a meghatározás, az értelmezés időnként nem tűr ködöket.

A műtét műtét.
A sebészeti beavatkozás sebészeti beavatkozás.

Csak pontosan, kérem, csak pontosan!

Születésnapomra

Fel-felvillan bennem, hogy talán kellene írnom valami számadásfélét születésnapom alkalmából.
Ha nem is ide, valahová le kellene írnom az elmúlt év tanulságait. Vagy ha nem is írnom, legalább beszélgetni jó volna mindezekről.

Ha nincs is különösebb akadálya - a számadás most mégis elmarad.

Figyelem magam - akár egy másikat - s így.

És Ákossal együtt éneklem:

Nem értem,
Azt hiszem, tévedtem,
Rossz helyre érkeztem,
Mert itt vagyok!

Szárnyatlan angyal egy városban,
Tudja, hogy máshol van,
És kiszolgáltatott.

A kutató fények áldozatra lesnek,
Várják a sötétet, engem keresnek.

Nem értem, kegyetlen véletlen,
Egy idegen testében, ébredtem fel.
Figyelem magamat, akár egy másikat,
Jót mond, vagy igazat,
És mit énekel?

Elfojtott dühömet ne lássa más,
Csak a falak őrizzék titkomat!
Mert bennem őrült láng ragyog,
Én idelenn idegen vagyok.

Termékeny bánat, a szél üdvözli a fákat,
Kiterjesztett szárnyak hiánya fáj!

Elfojtott dühömet ne lássa más,
Csak a falak őrizzék titkomat!
Mert bennem őrült láng ragyog,
Én idelenn idegen vagyok.

És aztán meg ezt:

Látod, nincs mit mondanom,
A napot, az órát sem tudom,
Csak várom, hogy üzend, hogy vársz.

Most nem ontom bátran, okosan a szót,
A falon át hallom csak a rádiót
Ha erre jársz, engem itt találsz.

Ezer meg ezer éve
Keresem az utam,
Néha keresem a bajt,
És keresem azt, aki engem akar,
Akinek engem küldött,
Akit nekem szánt az ég.
Ezer meg ezer éve
Keresem az utam,
Néha keresem a bajt,
És keresem azt, aki engem akar
Akinek engem küldött,
Akit nekem szánt az ég.

És az a rádió úgy zokog,
Mintha szerelmet vallana
Most nekem szól a legbutább dala.

Mert ugyanúgy hívlak most is,
Szánalmas hogy mindent elhiszek,
Hogy mennyire örülnék Neked.

Ezer meg ezer éve
Keresem az utam,
Néha keresem a bajt,
És keresem azt, aki engem akar,
Akinek engem küldött,
Akit nekem szánt az ég.
Ezer meg ezer éve
Keresem az utam,
Néha keresem a bajt,
És keresem azt, aki engem akar,
Akinek engem küldött,
Akit nekem szánt az ég.

Tudom, hogy vár még rám,
A Holdnak tán a túloldalán,
Ő az, aki beszél bennem
Érthetetlen angyalnyelven.

Keresem az utam,
Néha keresem a bajt,
És keresem azt, aki engem akar
Akinek engem küldött,
Akit nekem szánt az ég.
Ezer meg ezer éve
Keresem az utam,
Néha keresem a bajt,
És keresem azt, aki engem akar
Akinek engem küldött,
Akit nekem szánt az ég.

A magas ég…

Hazaérkeztem

újra.

Bukarest most szürke volt és morcos. Pedig szép napsütés fogadott.
Az állomáson a jegyárus néninek nem volt jókedve, elkergetett a kérdésemmel. A buszra várakozók már kedvesebbek voltak - mintha az ő dolguk lett volna tájékoztatni a turistát - szívesen segítettek.
Az irányítgatások azonban nem voltak a legpontosabbak. Jól körbekerülgettem néhány busszal a várost mire sikerült megérkeznem - végül taxival.

A fogadtatás kedves volt. A tanfolyam érdekes, de kell 2 hónap, amikor csak ezzel foglalkozom ahhoz, hogy megértsem mit is tanítottak.
Ismerősökkel, ismeretekkel és könyvekkel lettem gazdagabb.


A törzskávézó lerobbant, míg nem voltam ott. A fotel lesüppedt, a székek lába és a hely varázsa megkopott. Sem az ebéd, sem a desszert, sem a kapuccsinó nem volt finom. Éreztem, ahogy kis kockákként fennakadnak a torkomon a falatok és csak muszájból araszolgatnak csak lefelé. Feladtam. Úgy döntöttem, hogy inkább nem vagyok éhes.

A rögtönzött akció végül jól sikerült. Lencsés hazatérésem volt. Készülhetnek a sztárfotók.
Az emag a nyerő! Az f64-ben nem volt raktáron - pedig ők lettek volna legközelebb, a digilandnél nem voltak hajlandóak megvárni zárás után 5 perccel.

Az állomás hideg volt és nyűgös. Negyven percet késett a vonatom. Ötven percet beszélgettem telefonon salátaevés közben - B. - nem voltam farkaséhes, de a hagyomány kedvéért és rád gondolva betértem :) - aztán tíz percet várakozás közben s aztán még kétszer ötöt.
Végül befészkeltem magam a fülke emeletére s reggelig megosztoztam a 3 útitárssal a 4 négyzetméteren.

Esti mese-társ is akadt, ugyanis egy volt diákom épp abba a fülkébe és épp az emeletre kapott jegyet, így jó hosszút beszélgettünk míg szempillánkra szállt az álom, majd reggel újra.
Néhány órába belefér egy élet és amire egyetemen ritkán kerül sor - vonatozás alatt olyan jót lehet beszélgetni!
Talán minden diákommal kéne utazzak egyet Bukarestig. Talán másképp tanítanám őket. Talán én is más volnék. Talán ők is.

Két óra késéssel érkeztünk meg.
Hazafelé jobban aludtam.
És aztán itthon mégjobbakat!

Bekk tu hom. Velkammbekk.

A hangom és ami mögötte van

Hallgatom mostanában a hangom.
Egy-egy beszélgetés közben időnként felfigyelek arra, hogy miként hangzik a szó a számból.
De legtöbbször utána játszom vissza egy-egy részletét és találom meg a jobb színt, hanglejtést az üzenethez.

Mert a hangom néha nem hallatszik, néha érdes, néha parancsoló, néha türelmetlen. Nyers.

A kapcsolataimat alakítja nemcsak az, amit mondok, hanem az is, ahogyan.

És sokszor nem találom a helyzethez találó szavakat. Vagy szavakat talán még igen, de koppanóakat.

Ki tudja rabláncra verni a hiábavaló szavakat? Ki tudja megszelídíteni a hangszálakat? Bebalzsamozni őket, hogy gyógyító szavakat mondhassak?

Vágyom arra,
... hogy csak akkor csak akkor szóljak, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják
... hogy türelemmel a fejedelmet is tudjam rábeszélni
... hogy szelíd szóval a csökönyösséget is megtörjem
... hogy elszámoláskor szavaim alapján felmentsenek
... hogy számnak beszéde mély víz, áradó patak, bölcsesség forrása legyen
... hogy válaszolni tudjak, és idejében mondjam ki a szót
... hogy higgadt válasszal elhárítsam az indulatot, mert a bántó beszéd haragot támaszt
... hogy ajkam szólása megőrizzen
... hogy vigyázni tudjak a beszédemre
(Ld. Példabeszédek könyve 10, 14, 15, 17, 18, 25. rész, Efézusbelieknek írt levél 4, 5. rész )