No,

meglett a sorsolás és nem én nyertem el a sálat, hanem valaki más. Pedig titokban reménykedtem.

Sebaj, ezek szerint nem lesz szükségem rá és nem így kell meglepetést szereznem.

Kukázás közben

Ma este, mivel már egy ideje ijedten figyelgetem ahogy egyre fogy a Gmail számomra ingyenesen biztosított igazán bőkezű tárhelye is, felgyűrtem a képzeletbeli ingem ujját és nekigyűrkőztem a postaládám takarításának.

A legrégebbi leveleknél kezdtem, melyek valamikor öt évvel ezelőtt kerültek postaládámba.

Öt éve őrzi hűségesen a Gmail életem eseményeinek jelentős lenyomatát.

Még éppen egyetemista voltam akkoriban. Főleg dolgozatokat küldtem-kaptam, vizsgákat szervezgettem, pályáztam és természetesen: barátkoztam.

A nagy tárhelyet foglaló felesleges dokumentumok törlése közben egyik legszebb nekem címzett levél került elő abból az időszakból:

"krriissz, te néha elég sokat kapsz a szómenéseimből, és csak remélni tudom, hogy elég jól viseled őket.. ilyenkor viszont legalább tudom, hogy nem csak az éternek írom ki őket, hanem a pontos desztináció a te valamelyik agyféltekédnek az egyik csücske, aztán az meg kibogoz, feldolgoz, összeráz, levezet, összehasonlít és megírja a végeredményt :) ezzel pedig kibeszélhetetlenül nagy és lekötelező feladatot végzel..."

Na, ki ismeri fel, hogy ki írta ezeket a sorokat és mikor? Az első helyes megfejtő meglepiben részesül. (Emailben várom a választ.)

Micsoda idők voltak azok! És micsoda kincs, hogy ezek a barátságok megmaradtak!

Több, mint tízezer levél volt a postaládámban, amikor elkezdtem a takarítást, pedig rendszeresen törlöm azokat, amelyek arra ítéltetnek. Így is 92%-nyira terhelték le a tárhelyet. Amikor pár óra múlva abbahagytam a műveletet a 2007-es év közepén jártunk, 9%-nyival több helyem lett és kb. ezer levelet töröltem ki.

Emberek, akikkel magázódtam még akkoriban kedves ismerőseim, barátaim vagy kollegáim lettek. Némelyikük, akikről áradoztam az elején és széles mosolyokkal tűzdelt leveleket váltottam ma legszívesebben eltipornának láb alól. Némelyiküket pedig fel sem ismertem már névről, elsőre.

Néha rácsodálkoztam egy-egy elfelejtett eseményre, kapcsolatra, levélváltásra.

S ahogy pörgött-pörgött az idő kereke, a Gmail számlálója és levelek sokasága az egér előtt egyre világosabbá vált, hogy milyen mérhetetlenül és felfoghatatlanul hűséges és kegyelmes az Isten hozzám, velem!

Köszönjük,

mindenkinek a jókívánságokat! A gyógyulás folyamatban van, hamarosan teljes lesz. Én egy lépéssel előrébb járok, már látom.

Persze, mi is megtesszük hozzá a magunkét. Pl. ma reggel is azzal, hogy jóóóóóóóóóóóóól megdézsmáltunk egy teljes fej hazai fokhagymát (a kínai szóba se jöhet!), annyira, hogy lángra gyúlt tőle a jobb mandulám. Hogy ettől-e avagy a zöldhagymától, amit mellé ettem, nem tudom, de a pirítóstól gondolom táncsak nem fog ilyet tenni. A libazsír viszont ludas lehet a dologban, most, hogy belegondolok. Olaj a tűzre.

No, tehát, vámpírok és egyéb vad fajzatok, kíméljétek a bőrötöket! Hozzánk veszélyes belépnetek!

Ha valaki,

úgy mint ma este A. kedveskedni akar nekem és sok pénze is van hozzá Seacret-es termékekkel biztos telitalálata lesz nálam. A Wild Kiwi-vel tuttitutti.

El vagyok ájulva ettől a termékcsaládtól!

Micsoda illatok! Micsoda érzések!

Micsoda világ!

Micsoda barátok!

Micsoda nap, újra!

A mai nap

egyetlen mozzanata sem úgy alakult, ahogy terveztem.

Azzal kezdődött, hogy elaludtam a 6.30-as buszt Budapest felé - arra ébredtem, hogy a Kedves csodálkozik, hogy még otthon vagyok. És igen, lekéstem a 9.04-kor Biharkeresztesről induló vonatot is, mert azt hittem, hogy 9.54-kor indul. Püspökladányban utolértük volna, de ott kiderült, hogy sztrájkba kezdett a MÁV, úh. 2 órán át állnak majd a vonatok. A legközelebbi busz 3 körül indult volna, így tovább autókáztunk, Budapestig.

A megbeszélés sem 1-kor kezdődött, ahogy terveztük, hanem 3 után, így vendégeskedtem a Nagymamiban egy kicsit, majd felmértem az egyik kedvenc divatbolt mai kínálatát.

A nap többi része is tartogatott meglepetéseket, de ha minden úgy történne, ahogy azt felirogatom magamnak a határidőnaplómba, az unalmas volna!

S ha nem alakulna mások miatt meglepetésszerűen az élet, hozzásegítek én is néha. Jól-jól meg tudom lepni magam időnként.

Lila & sárga nap

Ma reggel, miután útra bocsátottam a nálunk megszállt gyerekfiliseket találtam a piacon még egy kis áfonyát (- találtam volna többet is, de a pénztárcám léket kapott tegnap), s mivel mára nagyon sok munkám volt, rögtön meg is vettem annyit, amennyit adtak. Először, a sok munkára hivatkozva be is tettem szépen a hűtőbe, majd "szünetben" elkészítem címszó alatt. A sok munka maradt, az áfonya (vagy a munkakerülés) viszont egy sor másik tevékenységet hozott elő.

Előszöris megfőztem a húslevest, hogy azzal is legyek előrébb. Órákon át főtt, lassú tüzön, úgy ahogy annak rendje s módja szerint főnie kell.

A lekvárhoz valókat keresve kitakarítottam a konyhaszekrényben a teafüves és a fűszeres polcokat. Mindent átszortíroztam, kidobigáltam egy csomó lejárt fűszert, lecsipeszeztem a megkezdetteket, átcsoportosítottam őket, átmostam a fűszeres üvegeket s míg azok száradtak bevontam a polcokat szép sárga papírral. Most már olyan belül a szekrény, mintha bezártam volna oda egy kis napfényt.

Az üvegeket tisztogatva megláttam párat a szekrény tetején is, amiből épp ideje volt már eldobni a tavalyi gyógygazokat. Azokat is végigmosogattam. Napra tettem száradni. Megtörölgettem őket és kitaláltam, hogy ezután levestésztát tartok bennünk. Szép, sárga, házi készítésű csigatésztát, kockára vágottat és eperlevelűt. Most már a szekrény tetejének azon a sarkán is süt a nap.

Közben megittam egy kávét, de csak azért, mert tegnap kaptam ajándékba a Kedvestől, aki nem iszik kávét. Megírtam a Katimamás bejegyzést. Gyönyörködtem még egy sort a szép lila virágaimban, amit szintén a Kedvestől kaptam.

Aztán elővettem a lekvár-kellékeket: áfonyát, cukrot, zselésítőt, lekváros fakanalat, edénykéket, üvegeket. S lassan elkezdődött a befőzés. Csak úgy peregtek a sötétlila szemek az edénybe! A tavalyról rózsaszín lekváros fakanalam most először halvány lila, majd vöröses lila lett ahogy a cukorral összekevertem a forrásban lévő áfonyát. Nincs is neve annak a színnek, ezért elneveztem áfonyásfakanál-lilának. S annak se, ami akkor keletkezett, amikor a lekváros fazekat mostam el, ezért azt haboslilának tituláltam. Fontos, hogy pontosan fogalmazzunk!

6 kis takaros üvegecske telt meg lekvárral és maradt egy kicsi kóstolónak is. (Most, hogy írok róla meg is kóstolom, haddlám érdemes-e írni róla :D - érdekes bordós színe van. Mitől lesz sötétbordó a lila áfonya?).

A lila&sárga virágaim mellé sorakoztattam fel őket, miután felragasztottam rájuk a kis cimkéket és - mivel mára sok munkám van - takaros kis ruhácskákat is szabtam rájuk (ahogy Bétitől tanultam), nehogy megfázzanak télig.

Oldalról is,

felülről is nézve gyönyörűek.

Elnézném őket még alulról is és mindenféle más szögből mivel sok munkám van ma, de inkább abbahagyom itt ezt a pósztot, bár órákig tudnék még lelkesedni a mai lila és sárga eredményeken (mivel sok munkám van ma), de önfegyelmet gyakorlok és elkezdem a munkám, amiért ma reggel 7-re állítottam be a csörgőórám - mivel sok munkám van ma.

Csodálatos szépségesség

Nem birom ki, hogy ne mutassam meg ezt a csodálatos szépségű virágcsokrot. Az ezernyi apró csoda és a kaspó tökéletes egymásrahangolódása vidítja most a tekintetem. 

Nézzétek, csodáljátok ti is: ugye milyen gyönyörűséges?