Jó volt

meghallgatni a tegnap Spéder Zsolt előadását és utána elolvasni ezt az interjút, ami pár éve készült vele és testvérével, miközben most éppen azon vagyok, hogy "elég jóvá" tegyem azt a dokumentumot, amit éppen írok.

No, s ha már itt tartunk, akkor rajzszegre tűzöm ezt az előadást is, ahol egyik kedvenc kollegám, a kortárs szociológusok (egyik) gyöngye osztja az észt.

A kopp és a teljes öröm

A mai maiige (is) annyira hihetetlenül időszerű!

Vajon hogy van az, hogy mindig ennyire aktuális?!

Mostanában sok kipp-kopp akad. Úton-útfélen, de talán mégis több az úton, mint a félén. Mert útközben élünk s valamerre mindig haladunk.

Az egyik tegnapi koppanás egy pár hónapos gumiabroncsba került. Nem tartottam teljes örömnek az eseményt (végül akadt kedves segítség, köszönöm TAL!), de nem tudta elvenni a jókedvem se.

A romániai utak hozzászoktatnak ahhoz, hogy bármire legyek felkészülve. Az úton is, a félén is.

Vajon a többi koppanásnak mi lesz az ára?

A jellemformálás árát is hivatalos árfolyamon, hazai pénznemben fizetjük.

Alább olvasható az ihletforrás:

Kopogtatás

„Teljes örömnek tartsátok!” (Jakab 1:2)

Max Lucado írja: „Amikor a fazekas edényt készít, a szilárdságát úgy ellenőrzi, hogy kiveszi [a kemencéből] és megkopogtatja. Ha »megzendül«, akkor kész. Ha »tompán koppan«, akkor visszateszi. A jellemet is kopogtatással ellenőrzik… éjszakai telefonhívások… mogorva tanárok… odaégett ételek… durrdefektek… »ugye most csak viccelsz?!« határidők. A kopogtatások a legrosszabbat hozzák elő belőlünk… nem elég nagyok ahhoz, hogy valóban krízisek legyenek, de ha bőven van belőlük, akkor vigyázz! Forgalmi dugók… hosszú sorok… üres postaládák… szennyes ruha a padlón… Kopp. Kopp. Kopp. Hogyan reagálsz? Felzendül a hangod, vagy tompán hangzik? Jézus azt mondta: »Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj« (Lukács 6:45), és semmi sem tudja jobban felfedni a szív igazi természetét, mint egy jó kopogtatás… nem a pillanatnyi hőstettek, hanem a kopogtatásokkal teli mindennapi élet. Ha hajlamos vagy inkább tompán szólni, mint zengeni, ne csüggedj! Van remény számunkra, »tompák« számára is. Kezdd el azzal, hogy hálát adsz Istennek… nem egy fél-szívű köszönömöt… de egy örvendező, örömében ugráló, szíved legmélyéből felhangzó köszönetet! Jakab azt mondja: »Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudván, hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez«. Isten a saját érdekedben kopogtat… próbára vagy téve… és akár tanulhatsz is a kopogtatásból. Tekintsd lehetőségnek a türelmed és állhatatosságod fejlesztésére. Minden koppantás segít vagy árt neked, azon múlik, hogyan használod fel. Figyelj oda a »koppanás-áradatra«… mindenkinek vannak olyan időszakai, amikor szokatlanul nagy mennyiségű kopogtatásra kell számítania. Nézz szembe velük… készülj fel több imádsággal… ne add fel… és ne feledd: egy koppanás sem jelent katasztrófát. Minden koppantás javadra van, ha szereted Istent, és engedelmeskedsz Neki.”

Örökségem az áldás

A szidalom, a negatív kritika ragadós fajzat. Ha belopózik a nyelvem alá egy kis kritika, rágalom vagy hasonló romboló csíra, azon kapom magam, hogy egy-kettőre termékeny talajra talál és szépen felnövekszik a porba sújtó ítélet.
Csak kezdjen el valaki elítélően nyilatkozni valakiről, máris gyűl még hozzá ... ki tudja megfordítani vagy eltompítani a szavak élét?!

Az elmúlt egy-két évben különösen így volt ez.

A szemem hamarabb meglátja a rosszat, az elítélnivalót, a fülem hamarabb meghallja a bírálnivalót, a nyelvem hamarabb mozdul kritikára, mint dicséretre, értékelésre, elismerésre.
Gazdag kritizáló szókincsem lett, dicséretre pedig alig fanyalodom. Magamat is, mást is könnyebb kritizálnom, mint dicsérnem.

Csak hallgatom időnként magam és szeretném, ha meg tudnám állítani időben a megfogant bíráló gondolatokat.

No, de eddig, és nem tovább!

Ahogyan gondolkodunk úgy éljük az életünket - tanítják, tapasztalom. Ezért nem mindegy, hogy miként gondolkodom magamról, másokról. Mit adok magamnak, másoknak? Miért adok rosszat, ha adhatok jót is?

Tégy Uram závárt az én szájamra; őriztessed az én ajkaim nyílását! Ne engedd szívemet rosszra hajlani, hogy istentelenül ne cselekedjem a gonosztevõ emberekkel egybe; és ne egyem azoknak kedvelt ételéből!

141. Zsoltár

Mert aki szeretne örülni az életnek, és jó napokat látni, óvja nyelvét a gonosztól, és ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot; forduljon el a gonosztól, és cselekedjék jót, keresse és kövesse a békességet.

Mondjatok áldást, hiszen arra hivattatok el, hogy áldást örököljetek.

I. Péter 3

De a nemes lelkű nemes dolgokat tervel, és a nemes dolgokban meg is marad.

Ézsaiás 32:8

Ez az imádságom és feladványom erre a hétre.

Pörög

az életem.

Hol itt vagyok, hol nem.

Kihívásokkal és meglepetésekkel teli minden napom, a szürke felhők közé rózsaszínek is kerülnek időnként.
Folyton új feladatok és szerepek kerülnek elém. Nemisálmodott helyzetek.
Csoda-e, hogy elbizonytalanadom legtöbbször? Csoda-e, hogy lassan úgy érzem, semmiben sem vagyok kitűnő?

Nagy Kérdésekre alig jut idő. Apró válaszok segítenek túlélni. S egy-egy megerősítő jelzés arról, hogy (elfogadható, szerethető, értékelhető) vagyok.

Life is a song we must sing with our days - mondja, énekli Michael Card.

A szeretnék jó lenni és jól lenni című harcban elfelejtek mosolyogni. Izzadságszagú mosolyokra futja csak.

Erőlködés nélkül nem lehet, vajon? Mi volna, ha egyszercsak az lennék, aki vagyok és elfelejtenék megfelelni akarni. Bárcsak tudnék ilyet!

Blog reloaded. OK, vitázzunk.

Nem bírtam sokáig a bújkálást. Próbáltam meggyőzni magam, hogy jobb lesz a csigaházban, de ájm nát of dett kájnd.

És az az igazság, hogy részben igaza volt a kommentelőnek, bár ezt nehéz volt bevallani akkor. Emésztenem kellett egy kicsit. Könnyebbnek tűnt behúzni a függönyt s nyalogatni a sebeimet. Egyszerűbb volt játszani a sértődöttet, mint értelmesen vitázni.
S kilesni a függöny mögül, várni, hogy engesztelgessenek.

Ijesztő, hogy mennyire nem tudok kikanyarodni a magam körül való forgolódásból!

A mesét én sem tartom tökéletesnek. De az ihlet lázában örültem neki. S annak a néhány nagyon pozitív bírálatnak is, ami más barátoktól jött.

Megtartom.

Ha egyszer tovább tudom majd gondolni, akkor csiszolom még, mert nekem is sarkítottnak tűnnek benne a helyzetek. A jellemrajzok vázlatosak, jó adag feketeszurok került a Hercegre s az Asszonyka igencsak bírálható cselekvésképtelensége miatt.
De mindezek ellenére úgy gondolom, hogy nem áll túl távol a valóságtól.
Attól, ahogyan alakulhatnak a dolgok.

Azt hiszem termékenyebb, ha fel merem vállalni a véleményem s azt is, ha azóta van újabb, árnyaltabb, ami talán majd egy újabb mesét szül. Vagy ugyanazt a mesét, más szemüveggel látva.


Na, de száz szónak is egy a vége: kibújok a csigazházból, abbahagyom a ukkmukkfukkot. Hideg van odabent, egyedül. Mindkét szarvam lefagyott :). S különben is megbocsátottam a Kommentelőnek.


Bemásolom ide a kommentet, a szerző neve nélkül. Vitázzunk, ha van kedvetek! Ha nem, az se baj.

"tudod, amikor más hiányossága korlátol téged, akkor már nem írhatod ki egyenesen a blogodban, mert hogy teregesd ki az oldaladon más, pl a férjed hibáit? Ha a saját bukásaidról írsz, az oké, de amikor már nem csak rólad van szó, több kell, mint egy blogbeírás... ahhoz kapcsolat, bizalom kell, és akkor mondhatod. Én mindig amondó voltam, h tanácsot annak adj, aki kér, akiben megvan az alázat h kérdezzen, elismerje, ha valami zötyög és mer kockáztatni, kibújni az álarc mögül. enélkül nem lehet segíteni sem, tanácsot adni sem.

jó házassághoz sztem nagyon fontos a jó indulás - tiszta, az Úrban, vezetésre alapozva.

a királylányos történeteknek sztem megvan a helyük. a tiniknek kell az ilyen, hiszen a médiumok gondoskodnak róla, hogy teletömjék a fejeket tisztátalan hazug mesékkel.

A házasságra való felkészítés lebonyolítására van a jegyeseknek felkészítő (vagy nincs)...

de van helye bőven annak, amit írtál az utóbbi két bejegyzésedben."