Éneklő törött szárnyak

Az évek során több angyalka is összegyűlt nálunk. Mostanra öt kedves arcú, éneklő, apróbbacska vagy nagyobbacska szárnyas lény lakik már itt.

A karácsonyi készülődés rituáélájához tartozik már az a pillanat, amikor előkerülnek a dobozból.

Ma este nem terveztem Karácsonyt kezdeni, de kedvem támadt ajándékokat csomagolni, így az angyalkák is előkerültek.

S ha már itt vannak, miért is ne kezdődhetne már most az Ünnep?

Akkor is, ha némelyiknek törött már a szárnya.

Énekelni törött szárnnyal is lehet.

Születésnapom

apropóján akaratlanul is számolom-számolgatom az okokat és a indokokat.

Verdiktum: Minden okom és indokom megvan arra, hogy boldog és megelégedett legyek.

Az azértek és a csakazértsé-k miatt és ellenére is.

Csak a miheztartás végett írom le magamnak ezt most ide.

Mert egy év rövid.

És egy év hosszú.

Idén az advent

számomra két, vasárnap este meggyújtott gyertyalobogásban, és a karácsonyi ajándékok kigondolása-vásárlása-készítése és csomagolása közben volt a leginkább jelenvaló.

Szeretem karácsony előtt azt a pár napot, amikor halmozódnak az ajándékok, majd elkezdhetem becsomagolgatni őket.

Nem tudom, hogy örülnek-e majd a megajándékozottak, de nekem nagy öröm volt előkészíteni a meglepetéseket. S ha nem örülnének is, az sem keserítene most nagyon el. Azt hiszem sokkal jobban tudtam örülni ajándékozásra való készülés közben, mint akkor, amikor én kapok ajándékot.

Jobb adni, mint kapni, de kapni néha nehezebb. (Simon András nagyon szépen ír erről a Kapni néha nehezebb c. írásában - Szeretetközelben, 2004)

Ákos pedig így énekli:

Nincsen más, csak a hit és a dac,

A tiéd csak az marad, amit másoknak adsz.

Igen. A dac is, a hit is marad, ha továbbadom.

És az öröm is. És kapni nehezebb.

Köszönjük,

mindenkinek a jókívánságokat! A gyógyulás folyamatban van, hamarosan teljes lesz. Én egy lépéssel előrébb járok, már látom.

Persze, mi is megtesszük hozzá a magunkét. Pl. ma reggel is azzal, hogy jóóóóóóóóóóóóól megdézsmáltunk egy teljes fej hazai fokhagymát (a kínai szóba se jöhet!), annyira, hogy lángra gyúlt tőle a jobb mandulám. Hogy ettől-e avagy a zöldhagymától, amit mellé ettem, nem tudom, de a pirítóstól gondolom táncsak nem fog ilyet tenni. A libazsír viszont ludas lehet a dologban, most, hogy belegondolok. Olaj a tűzre.

No, tehát, vámpírok és egyéb vad fajzatok, kíméljétek a bőrötöket! Hozzánk veszélyes belépnetek!

A 7vége

arra jó, hogy együtt legyünk, pl. ezzel az aranyos babával, a szüleivel és keresztanyjával.

A valóságban nem aludt ilyen sokat, pedig nagyon jól áll neki. :)

No, és akkor itt van egy, amikor nem alszik. És ruhácskában van, tessék kérem szépen megfigyelni! És megcsodálni :).

Ez az első erdős kirándulása, asszem. Velünk legalábbis.

J., ugye nem baj, hogy feltettem ezeket a képeket?

Nekünk már 8

Ma 8 éve annak, hogy Isten és a velünk ünneplő nászsereg előtt igent mondtunk közös életünkre. Ma is beleborzongok egy-egy esküvőn a házassági fogadalom mélységes jelentőségébe, az önként kimondott, felvállalt távlatokra, a kapcsolatunkra mondott - áldást vagy átkot rejtő - szavakra.

Nem találom most azt a fogadalmat, amit mi mondtunk el annak idején, de a lényege ugyanaz volt, mint az alábbi, klasszikus szövegnek. Sorról-sorra, betűről-betűre ízlelem, érlelem a szavakat.

Én, Bernáth Krisztina esküszöm az élő Istenre,
aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy, örök Isten,
hogy Bernáth Bálintot, akinek most Isten színe előtt a kezét fogom szeretem.
Szeretetből megyek hozzá, Isten törvénye szerint, feleségül.
Hozzá hű leszek, vele megelégszem, vele szentül élek, vele tűrők, vele szenvedek, és őt sem egészségében sem betegségében, sem boldog, sem boldogtalan állapotában, holtomiglan vagy holtáiglan, hűtlenül el nem hagyom, hanem egész életemben hűséges segítőtársa leszek.
Isten engem úgy segítsen.
Ámen.

Nem dicsekedhetem azzal, hogy a nyolc év alatt mindenben tökéletesen így jártam el. Sajnos nem.

De ma szeretném, ha újra felcsillanhatna - egymást látva - a szemünk, szeretném, ha le tudnánk porolni a kapcsolatunkat, szeretném, ha az emlékezés, a feltárás és a megbocsátás napja lehetne, a háláé, az új távlatoké, az új célok napja - egy folytatás kezdete. Szeretném - amennyiben rajtam áll - előkészíteni a terepet Isten áldásai számára.

Mózessel együtt imádkozom:

Jó reggel elégíts meg minket a te kegyelmeddel, hogy örvendezzünk és vígadjunk minden mi időnkben. Vidámíts meg minket a mi nyomorúságunk napjaihoz képest, az esztendőkhöz képest, a melyekben gonoszt láttunk. Láttassék meg a te műved a te szolgáidon, és a te dicsőséged azoknak fiain. És legyen az Úrnak, a mi Istenünknek jó kedve mi rajtunk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá nékünk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá!
90. Zsoltár

És Ákossal dúdolom az emlékezés és a remény dalát:

Minden, ami szép volt,
Minden, ami ránk várhat még,
Már bennünk van rég.
A szemünkben ég
A Tűz.

Minden, ami szép volt,
Minden, ami ránk várhat még,
Már bennünk van rég.
A szemünkben ég.

Vakáció képekben

A karácsonyi hangulat

engem az este ért utol.
Előtte szükség volt 2 napnyi lustulásra, feloldódásra, elhalkulásra, megpihenésre ahhoz, hogy befogadhassam az Ünnepet.
Az ünnephez kell a csend, kell a megállás és kellenek a rituálék.
Az idén azt hittem, hogy ezek nélkül is megy majd. Karácsony este majd hirtelen rámzúdúl és leteper az ünnep.
S hogy nem így esett (újra) belátom, hogy vannak lépések amelyeket meg kell tenni az úton a cél felé.

A Karácsonyi üzenetből kevés jutott el most hozzám. Alig emlékszem valamire.

De tudom, hogy Karácsonykor nemcsak a Szeretet, a Fény, a Békesség, hanem a Szabadító is megszületett.
Most Rá várok.

Békés Karácsonyt!

Születésnapomra

Fel-felvillan bennem, hogy talán kellene írnom valami számadásfélét születésnapom alkalmából.
Ha nem is ide, valahová le kellene írnom az elmúlt év tanulságait. Vagy ha nem is írnom, legalább beszélgetni jó volna mindezekről.

Ha nincs is különösebb akadálya - a számadás most mégis elmarad.

Figyelem magam - akár egy másikat - s így.

És Ákossal együtt éneklem:

Nem értem,
Azt hiszem, tévedtem,
Rossz helyre érkeztem,
Mert itt vagyok!

Szárnyatlan angyal egy városban,
Tudja, hogy máshol van,
És kiszolgáltatott.

A kutató fények áldozatra lesnek,
Várják a sötétet, engem keresnek.

Nem értem, kegyetlen véletlen,
Egy idegen testében, ébredtem fel.
Figyelem magamat, akár egy másikat,
Jót mond, vagy igazat,
És mit énekel?

Elfojtott dühömet ne lássa más,
Csak a falak őrizzék titkomat!
Mert bennem őrült láng ragyog,
Én idelenn idegen vagyok.

Termékeny bánat, a szél üdvözli a fákat,
Kiterjesztett szárnyak hiánya fáj!

Elfojtott dühömet ne lássa más,
Csak a falak őrizzék titkomat!
Mert bennem őrült láng ragyog,
Én idelenn idegen vagyok.

És aztán meg ezt:

Látod, nincs mit mondanom,
A napot, az órát sem tudom,
Csak várom, hogy üzend, hogy vársz.

Most nem ontom bátran, okosan a szót,
A falon át hallom csak a rádiót
Ha erre jársz, engem itt találsz.

Ezer meg ezer éve
Keresem az utam,
Néha keresem a bajt,
És keresem azt, aki engem akar,
Akinek engem küldött,
Akit nekem szánt az ég.
Ezer meg ezer éve
Keresem az utam,
Néha keresem a bajt,
És keresem azt, aki engem akar
Akinek engem küldött,
Akit nekem szánt az ég.

És az a rádió úgy zokog,
Mintha szerelmet vallana
Most nekem szól a legbutább dala.

Mert ugyanúgy hívlak most is,
Szánalmas hogy mindent elhiszek,
Hogy mennyire örülnék Neked.

Ezer meg ezer éve
Keresem az utam,
Néha keresem a bajt,
És keresem azt, aki engem akar,
Akinek engem küldött,
Akit nekem szánt az ég.
Ezer meg ezer éve
Keresem az utam,
Néha keresem a bajt,
És keresem azt, aki engem akar,
Akinek engem küldött,
Akit nekem szánt az ég.

Tudom, hogy vár még rám,
A Holdnak tán a túloldalán,
Ő az, aki beszél bennem
Érthetetlen angyalnyelven.

Keresem az utam,
Néha keresem a bajt,
És keresem azt, aki engem akar
Akinek engem küldött,
Akit nekem szánt az ég.
Ezer meg ezer éve
Keresem az utam,
Néha keresem a bajt,
És keresem azt, aki engem akar
Akinek engem küldött,
Akit nekem szánt az ég.

A magas ég…

Herjeczki Géza (1969) - HÚSVÉT

Évenként szabályosan, szinte monotonon ismétlõdnek ünnepeink.

Mégsem lehet föllapozni a tavalyi,

vagy az azelõtti ünnepeinket, gondolatainkat az idén.

És rendjén van ez így.

Kínos lenne például egy múlt-év húsvétjára készült prédikációt változatlanul elmondani/visszahallani ma.

Az ismétlõdõ, de sohasem ugyanolyan ünnepeink sorában számomra kiváltságos helyet foglal el az idei Húsvét.

Kezdem megérteni, hogy ez a legcsodálatosabb, legjelentõsebb ünnepünk.

Hiszek Húsvétban, a föltámadásban. Húsvét a hitemet jelenti.
Azt, hogy: mégiscsak lehetséges!

Lehet!

Nem válhat soha életem értelmetlenebbé,

mint Krisztus leesett, értelem nélküli álla a kereszten.

Nem lehet soha sivárabb lelkem,

mint a keresztrõl a semmibe-meredõ fénytelen szempár.

Nem lehetek soha akaratlanabb, közömbösebb,

mint a kereszten függõ mozdulatlan test.

Amikor érzem, hogy ujjaim közt esik szét akaratom;

amikor az utak bezárulnak körülöttem;

amikor belémlopakodik a kétségbeesés:

hát még az egymásnak-rendeltek találkozója is elmaradhat?

- földereng akkor elõttem a szegzett kéz,

a szavak-nélküli tátott száj,

a megkövesedett szem,

a megõszült szakáll.

Egyszerre magasba lendül céltalanul csüngõ kezem.

A megértett Nagypéntek után hozsannát kiált.

Hát mégis!

LEHET, kiáltom, s éledõ értelmem betuzi a szót:

Lendület, Erõ, Hit, Eredmény, Teljesség.

Húsvét.

Nem-értelmetlen, nem-holt, nem-savanyú élet.

Életelemem, életlehetõségem ez a Húsvét.
Csalódásaim,

kétségeim,

kereszteim,

nagypéntekeim föloldódhatnak,

mert Húsvét a gyõzelem.

A lehetõség.