Örökségem az áldás

A szidalom, a negatív kritika ragadós fajzat. Ha belopózik a nyelvem alá egy kis kritika, rágalom vagy hasonló romboló csíra, azon kapom magam, hogy egy-kettőre termékeny talajra talál és szépen felnövekszik a porba sújtó ítélet.
Csak kezdjen el valaki elítélően nyilatkozni valakiről, máris gyűl még hozzá ... ki tudja megfordítani vagy eltompítani a szavak élét?!

Az elmúlt egy-két évben különösen így volt ez.

A szemem hamarabb meglátja a rosszat, az elítélnivalót, a fülem hamarabb meghallja a bírálnivalót, a nyelvem hamarabb mozdul kritikára, mint dicséretre, értékelésre, elismerésre.
Gazdag kritizáló szókincsem lett, dicséretre pedig alig fanyalodom. Magamat is, mást is könnyebb kritizálnom, mint dicsérnem.

Csak hallgatom időnként magam és szeretném, ha meg tudnám állítani időben a megfogant bíráló gondolatokat.

No, de eddig, és nem tovább!

Ahogyan gondolkodunk úgy éljük az életünket - tanítják, tapasztalom. Ezért nem mindegy, hogy miként gondolkodom magamról, másokról. Mit adok magamnak, másoknak? Miért adok rosszat, ha adhatok jót is?

Tégy Uram závárt az én szájamra; őriztessed az én ajkaim nyílását! Ne engedd szívemet rosszra hajlani, hogy istentelenül ne cselekedjem a gonosztevõ emberekkel egybe; és ne egyem azoknak kedvelt ételéből!

141. Zsoltár

Mert aki szeretne örülni az életnek, és jó napokat látni, óvja nyelvét a gonosztól, és ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot; forduljon el a gonosztól, és cselekedjék jót, keresse és kövesse a békességet.

Mondjatok áldást, hiszen arra hivattatok el, hogy áldást örököljetek.

I. Péter 3

De a nemes lelkű nemes dolgokat tervel, és a nemes dolgokban meg is marad.

Ézsaiás 32:8

Ez az imádságom és feladványom erre a hétre.