El vagyok ájulva ettől a termékcsaládtól!
Micsoda illatok! Micsoda érzések!
Micsoda világ!
Micsoda barátok!
Micsoda nap, újra!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szemfény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szemfény. Összes bejegyzés megjelenítése
kedd, november 10, 2009
Ha valaki,
hétfő, október 12, 2009
A 7vége
arra jó, hogy együtt legyünk, pl. ezzel az aranyos babával, a szüleivel és keresztanyjával.
A valóságban nem aludt ilyen sokat, pedig nagyon jól áll neki. :)
No, és akkor itt van egy, amikor nem alszik. És ruhácskában van, tessék kérem szépen megfigyelni! És megcsodálni :).
Ez az első erdős kirándulása, asszem. Velünk legalábbis.
J., ugye nem baj, hogy feltettem ezeket a képeket?
szombat, augusztus 15, 2009
Csodálatos szépségesség
Nem birom ki, hogy ne mutassam meg ezt a csodálatos szépségű virágcsokrot. Az ezernyi apró csoda és a kaspó tökéletes egymásrahangolódása vidítja most a tekintetem.
Nézzétek, csodáljátok ti is: ugye milyen gyönyörűséges?
szombat, január 24, 2009
(Temes)Város - (Szív) Ritmus
Temesváros olyan város ... zajos, nyűgös és sáros, de olyan, de olyan kedvesnépes is, hogy az előbbiek mellékesekké válnak.
Nem tudom megállni, hogy először a kellemetlenebb élményekről írjak. Mert annyira felháborító, hogy keresnem kell a módját a megszólalásnak.
A kórházról a korrupció, a zaj, a tömény zsibaj és a kiszolgáltatottság a legelevenebb és a legáthatóbb élményem. A személyzet nyíltan vár "kenegetésre", ahhoz, hogy bármilyen műveletet hajlandó legyen elvégezni. Ha megkented a gépezet minden alkatrészét, nem nyikorog, sőt mosolyra és jótanácsra is telik - ha nem, nyikoroghatsz, számba se vesznek.
Nem tudom miként, de ott nem is volt kérdés, hogy be akarok-e szállni ebbe a játékba, mert az élet(em) múlik ezen. Szeretteim élete. Úgyhogy gondolkodás nékül, mintha már évek óta ezt tenném, rutinosan előkészítem a megfelelő összegeket tartalmazó borítékokat és profi mozdulatokkal nyújtom át őket hol az orvosnak, hol a segédjének, hol a nővérnek, hol a takarítónak. Nem tiltakoznak. A szemük villanásából megértem, hogy elég-e vagy még várnak valamit. De nyíltan ki is mondják, hogy igen, elégedettek, vagy hogy inkább várjunk még, míg megérkezik egy másik családtag - nyilván felszereltebben... (Ez utóbbit nem nekünk, hanem a szobatársnak).
Nem babra megy a játék. Nem babért dolgoznak.
Szervezetlenség magasfokon... Óránként 6-7 személy vagy csoport állít be a szobába. Semmi odafigyelés, semmi személyreszóló gesztus. A folyosón zaj van, nyüzsgés ... éjszaka pedig rá sem néznek a betegekre.
No, de a kellemesebb fele az, hogy minden rendben ment a beavatkozás (aminek a neve, mint kiderült transzkatéteres rádiófrekvenciás abláció - coronarografia) során. Mámi jól van, jókedvű. Kicsit fájt a seb, amit a főeren vágtak neki, és időbe telik, míg kipiheni a beavatkozást, de gyógyulgat és holnap már haza is engedik. A gyógyszeres kezelést módosították, 1, 3, 6 és 12 hónap múlva kell újra kivizsgálásra mennie.
Jó volt ott lenni mellette. Bekisérni a műtőbe, várni, amikor kijön és lesni szíve vágyát, itatni, etetni :) míg mozdulatlanul kellett feküdnie 12 órát.
Fantasztikus Anyukám van! Abban is ezt látom, ahogy megélte ezeket az eseményeket, ahogy viselkedett a kórházi személyzettel, ahogy tudott örülni a törődésnek, ahogy reménykedik és ahogy bizakodással tekint a jövő felé. Szövögeti a terveket és nem keseredett meg, nem bánkódik, nem búslakodik felettébb. Csillog a szeme és mosolyog.
Megtanult sms-t írni :)
És a Barátság erejéről is szeretnék még írni. A tiszta ágynemű illatáról, a befogadásról, a vendégszeretetről, a vacsora illatáról, a szavakról és az áldozatkészségről.
Nagyon gazdag vagyok!
Folyt. köv.
Nem tudom megállni, hogy először a kellemetlenebb élményekről írjak. Mert annyira felháborító, hogy keresnem kell a módját a megszólalásnak.
A kórházról a korrupció, a zaj, a tömény zsibaj és a kiszolgáltatottság a legelevenebb és a legáthatóbb élményem. A személyzet nyíltan vár "kenegetésre", ahhoz, hogy bármilyen műveletet hajlandó legyen elvégezni. Ha megkented a gépezet minden alkatrészét, nem nyikorog, sőt mosolyra és jótanácsra is telik - ha nem, nyikoroghatsz, számba se vesznek.
Nem tudom miként, de ott nem is volt kérdés, hogy be akarok-e szállni ebbe a játékba, mert az élet(em) múlik ezen. Szeretteim élete. Úgyhogy gondolkodás nékül, mintha már évek óta ezt tenném, rutinosan előkészítem a megfelelő összegeket tartalmazó borítékokat és profi mozdulatokkal nyújtom át őket hol az orvosnak, hol a segédjének, hol a nővérnek, hol a takarítónak. Nem tiltakoznak. A szemük villanásából megértem, hogy elég-e vagy még várnak valamit. De nyíltan ki is mondják, hogy igen, elégedettek, vagy hogy inkább várjunk még, míg megérkezik egy másik családtag - nyilván felszereltebben... (Ez utóbbit nem nekünk, hanem a szobatársnak).
Nem babra megy a játék. Nem babért dolgoznak.
Szervezetlenség magasfokon... Óránként 6-7 személy vagy csoport állít be a szobába. Semmi odafigyelés, semmi személyreszóló gesztus. A folyosón zaj van, nyüzsgés ... éjszaka pedig rá sem néznek a betegekre.
No, de a kellemesebb fele az, hogy minden rendben ment a beavatkozás (aminek a neve, mint kiderült transzkatéteres rádiófrekvenciás abláció - coronarografia) során. Mámi jól van, jókedvű. Kicsit fájt a seb, amit a főeren vágtak neki, és időbe telik, míg kipiheni a beavatkozást, de gyógyulgat és holnap már haza is engedik. A gyógyszeres kezelést módosították, 1, 3, 6 és 12 hónap múlva kell újra kivizsgálásra mennie.
Jó volt ott lenni mellette. Bekisérni a műtőbe, várni, amikor kijön és lesni szíve vágyát, itatni, etetni :) míg mozdulatlanul kellett feküdnie 12 órát.
Fantasztikus Anyukám van! Abban is ezt látom, ahogy megélte ezeket az eseményeket, ahogy viselkedett a kórházi személyzettel, ahogy tudott örülni a törődésnek, ahogy reménykedik és ahogy bizakodással tekint a jövő felé. Szövögeti a terveket és nem keseredett meg, nem bánkódik, nem búslakodik felettébb. Csillog a szeme és mosolyog.
Megtanult sms-t írni :)
És a Barátság erejéről is szeretnék még írni. A tiszta ágynemű illatáról, a befogadásról, a vendégszeretetről, a vacsora illatáról, a szavakról és az áldozatkészségről.
Nagyon gazdag vagyok!
Folyt. köv.
péntek, december 26, 2008
A karácsonyi hangulat
engem az este ért utol.
Előtte szükség volt 2 napnyi lustulásra, feloldódásra, elhalkulásra, megpihenésre ahhoz, hogy befogadhassam az Ünnepet.
Az ünnephez kell a csend, kell a megállás és kellenek a rituálék.
Az idén azt hittem, hogy ezek nélkül is megy majd. Karácsony este majd hirtelen rámzúdúl és leteper az ünnep.
S hogy nem így esett (újra) belátom, hogy vannak lépések amelyeket
meg kell tenni az úton a cél felé.
A Karácsonyi üzenetből kevés jutott el most hozzám. Alig emlékszem valamire.
De tudom, hogy Karácsonykor nemcsak a Szeretet, a Fény, a Békesség, hanem a Szabadító is megszületett.
Most Rá várok.
Előtte szükség volt 2 napnyi lustulásra, feloldódásra, elhalkulásra, megpihenésre ahhoz, hogy befogadhassam az Ünnepet.
Az ünnephez kell a csend, kell a megállás és kellenek a rituálék.
Az idén azt hittem, hogy ezek nélkül is megy majd. Karácsony este majd hirtelen rámzúdúl és leteper az ünnep.
S hogy nem így esett (újra) belátom, hogy vannak lépések amelyeket
meg kell tenni az úton a cél felé.A Karácsonyi üzenetből kevés jutott el most hozzám. Alig emlékszem valamire.
De tudom, hogy Karácsonykor nemcsak a Szeretet, a Fény, a Békesség, hanem a Szabadító is megszületett.
Most Rá várok.
csütörtök, december 25, 2008
hétfő, október 20, 2008
szombat, július 05, 2008
Consequences
Nem lehet észrevétlenül végigélni egy életet. Nem lehet semlegesnek lenni. Nem lehet átlibbenni a következményeken.
Bárhogyan nézem, újra és újra azt látom, hogy a cselekedetnek, a döntésnek nemcsak arra nézve van következménye, aki teszi, hanem mindenki másra is a szűkebb-tágabb környezetből.
Néhány rossz döntés és csak gyűl, gyűl a baj. Egy meg nem bocsátott fájdalom és gyűrűzik a harag, át a tekinteten, az érintésen, a szavakon és az életen. Elfogy a kedvesség, kikopik a mosoly, elpárolog a szeretet, érdesednek a mondatok, rövidesen már csak utasításokra és panaszra telik.
Természetessé válik a számonkérés és a megkövesedő szívekben nem tud kivirágozni a béke. Nincs feloldozás. A zörgő megnyilvánulások közé nem fér már kedvesség, a kőlavina minden élhetőt leteper.
A tiszteletnek nyoma sincs, a törődés rutinmozdulatokká merevedik és csak a mártirszobor fényezés miatt kell. Félelem és ijedtség lopakodik a szemekbe s ott otthonra talál.
Fáj ezt látni. Fáj megélni, ahogy a ki nem gyógyult sebek sok más életet is befertőznek. Fáj, hogy eltelt az életük anélkül, hogy a legfontosabb leckéket megtanulták volna. Fáj, hogy nem tudnak megoldásokat megtanítani. Fáj, hogy rút örökséget hagynak maguk után. Fáj.
Fáj, mert rövid az élet. Fáj, mert méreg. Fáj. Nagyon fáj. Fááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááj.
Nem mindegy mit és hogyan teszek. S az sem, hogy mit és hogyan a többiek. Jajjdemennyirenem!
Bárhogyan nézem, újra és újra azt látom, hogy a cselekedetnek, a döntésnek nemcsak arra nézve van következménye, aki teszi, hanem mindenki másra is a szűkebb-tágabb környezetből.
Néhány rossz döntés és csak gyűl, gyűl a baj. Egy meg nem bocsátott fájdalom és gyűrűzik a harag, át a tekinteten, az érintésen, a szavakon és az életen. Elfogy a kedvesség, kikopik a mosoly, elpárolog a szeretet, érdesednek a mondatok, rövidesen már csak utasításokra és panaszra telik.
Természetessé válik a számonkérés és a megkövesedő szívekben nem tud kivirágozni a béke. Nincs feloldozás. A zörgő megnyilvánulások közé nem fér már kedvesség, a kőlavina minden élhetőt leteper.
A tiszteletnek nyoma sincs, a törődés rutinmozdulatokká merevedik és csak a mártirszobor fényezés miatt kell. Félelem és ijedtség lopakodik a szemekbe s ott otthonra talál.
Fáj ezt látni. Fáj megélni, ahogy a ki nem gyógyult sebek sok más életet is befertőznek. Fáj, hogy eltelt az életük anélkül, hogy a legfontosabb leckéket megtanulták volna. Fáj, hogy nem tudnak megoldásokat megtanítani. Fáj, hogy rút örökséget hagynak maguk után. Fáj.
Fáj, mert rövid az élet. Fáj, mert méreg. Fáj. Nagyon fáj. Fááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááj.
Nem mindegy mit és hogyan teszek. S az sem, hogy mit és hogyan a többiek. Jajjdemennyirenem!
hétfő, június 16, 2008
A hazaérkezésről
Néha kell a távolság, hogy érezzem a közelséget.
Kell az idegen, hogy az otthon értelmet nyerjen.
Kell az új, hogy örülni tudjak újra a megszokottnak.
Kell a fény, hogy értékessé váljék a homály.
Kell a zaj, hogy éhezzem a csendet.
Hogy elengednek és hazavárnak.
Ezt is köszönöm.
Kell az idegen, hogy az otthon értelmet nyerjen.
Kell az új, hogy örülni tudjak újra a megszokottnak.
Kell a fény, hogy értékessé váljék a homály.
Kell a zaj, hogy éhezzem a csendet.
És milyen jó, hogy hazavárnak! Hogy renddel-csenddel-virággal van tele az otthon, amikor hazaérek.
Hogy elengednek és hazavárnak.
Ezt is köszönöm.
szombat, május 17, 2008
Just in Time
azon gondolkodom mostanság, hogy ha röviden kellene jellemeznem az életem, akkor azt mondhatnám, hogy talán a jókor, jó helyen volna a legtalálóbb.
Gyakran kérdezem (magamtól, mástól), hogy mi dolgom a világon? Miért vagyok?
Mire vagyok jó? És kinek? És mitől? S mikor? S meddig?
S ilyenek.
De néha, amikor egy-egy puzzle darabka a helyére kerül, amikor megélem, hogy szükség van rám, hogy adni tudok vagy elfogadni, akkor a kérdés válaszra talál.
Ott lenni. Nem lenni ott.
Mondani. Hallgatni.
Adni. Megtagadni. Elfogadni.
Megfogni. Elengedni.
Ölelni. Kirekeszteni.
Az élet kusza szálak halmaza. Bogozni kell néha. Máskor magától bogozódik s magától simul is ki.
Néha sima. Néha fordított.
A végén látszik a minta.
Jókor születtem. Jó helyen.
Asszem.
Gyakran kérdezem (magamtól, mástól), hogy mi dolgom a világon? Miért vagyok?
Mire vagyok jó? És kinek? És mitől? S mikor? S meddig?
S ilyenek.
De néha, amikor egy-egy puzzle darabka a helyére kerül, amikor megélem, hogy szükség van rám, hogy adni tudok vagy elfogadni, akkor a kérdés válaszra talál.
Ott lenni. Nem lenni ott.
Mondani. Hallgatni.
Adni. Megtagadni. Elfogadni.
Megfogni. Elengedni.
Ölelni. Kirekeszteni.
Az élet kusza szálak halmaza. Bogozni kell néha. Máskor magától bogozódik s magától simul is ki.
Néha sima. Néha fordított.
A végén látszik a minta.
Jókor születtem. Jó helyen.
Asszem.
szerda, április 23, 2008
A csillogó szemek
A tekintet, a gesztusok, a mimika, az érintés, a hanghordozás köztudottan sokkal többet nyom a latban (93%) kommunikáció közben, mint a szavak (7%).
Így nem vagyok (ebben sem) különlegesebb, mint a többiek, de mégis leírom, hogy mennyire jól esett ma csillogó szemeket, bátorító tekinteteket látni miközben előadást tartottam időseknek - idősekről.
Egy kutatás eredményeiről számoltunk be s mindahányszor oda-odapillantottam a nénikére újra és újra kaptam tőle ajándékba egy-egy bátorító tekintetet. Időnként még egy-egy szóval is kisegített.
Szeretettel teljes szemek néztek vissza rám. Éreztem, ahogy a hangom belesimul a közönség egybeforró arcába s megpihen a ráncok között.
A végén megköszöntem neki személyesen is.
Kirándulni jár, lefoglalja magát, nem siránkozik. Csillog a szeme.
Még előtte, ebédszünetben, egy bácsika fogta meg a kezem s úgy mesélt végig, hogy simogatta közben a kézfejem.
Azt hiszem megbántottam volna, ha elmenekülök az érintése elől.
Finom, sima ujjai voltak.
Selyem-kéz.
Meleg, kicsit aszott, kicsit puha.
89 éves.
S annyi történet volt az érintésében!
Olyan szívesen hallgattam volna még őt!
A történeteket, a szavakat nagyon szívesen hallgatom.
Szeretem, amikor mesélnek nekem.
Hanggal, kézzel, érintéssel, tekintettel.
Élettel életről.
Szeretnék szépen megöregedni.
Polcz Alaine-től tanulgatok és közben figyelek.
boomp3.com
Így nem vagyok (ebben sem) különlegesebb, mint a többiek, de mégis leírom, hogy mennyire jól esett ma csillogó szemeket, bátorító tekinteteket látni miközben előadást tartottam időseknek - idősekről.
Egy kutatás eredményeiről számoltunk be s mindahányszor oda-odapillantottam a nénikére újra és újra kaptam tőle ajándékba egy-egy bátorító tekintetet. Időnként még egy-egy szóval is kisegített.
Szeretettel teljes szemek néztek vissza rám. Éreztem, ahogy a hangom belesimul a közönség egybeforró arcába s megpihen a ráncok között.
A végén megköszöntem neki személyesen is.
Kirándulni jár, lefoglalja magát, nem siránkozik. Csillog a szeme.
Még előtte, ebédszünetben, egy bácsika fogta meg a kezem s úgy mesélt végig, hogy simogatta közben a kézfejem.
Azt hiszem megbántottam volna, ha elmenekülök az érintése elől.
Finom, sima ujjai voltak.
Selyem-kéz.
Meleg, kicsit aszott, kicsit puha.
89 éves.
S annyi történet volt az érintésében!
Olyan szívesen hallgattam volna még őt!
A történeteket, a szavakat nagyon szívesen hallgatom.
Szeretem, amikor mesélnek nekem.
Hanggal, kézzel, érintéssel, tekintettel.
Élettel életről.
Szeretnék szépen megöregedni.
Polcz Alaine-től tanulgatok és közben figyelek.
boomp3.com
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)