Temesváros olyan város ... zajos, nyűgös és sáros, de olyan, de olyan kedvesnépes is, hogy az előbbiek mellékesekké válnak.
Nem tudom megállni, hogy először a kellemetlenebb élményekről írjak. Mert annyira felháborító, hogy keresnem kell a módját a megszólalásnak.
A kórházról a korrupció, a zaj, a tömény zsibaj és a kiszolgáltatottság a legelevenebb és a legáthatóbb élményem. A személyzet nyíltan vár "kenegetésre", ahhoz, hogy bármilyen műveletet hajlandó legyen elvégezni. Ha megkented a gépezet minden alkatrészét, nem nyikorog, sőt mosolyra és jótanácsra is telik - ha nem, nyikoroghatsz, számba se vesznek.
Nem tudom miként, de ott nem is volt kérdés, hogy be akarok-e szállni ebbe a játékba, mert az élet(em) múlik ezen. Szeretteim élete. Úgyhogy gondolkodás nékül, mintha már évek óta ezt tenném, rutinosan előkészítem a megfelelő összegeket tartalmazó borítékokat és profi mozdulatokkal nyújtom át őket hol az orvosnak, hol a segédjének, hol a nővérnek, hol a takarítónak. Nem tiltakoznak. A szemük villanásából megértem, hogy elég-e vagy még várnak valamit. De nyíltan ki is mondják, hogy igen, elégedettek, vagy hogy inkább várjunk még, míg megérkezik egy másik családtag - nyilván felszereltebben... (Ez utóbbit nem nekünk, hanem a szobatársnak).
Nem babra megy a játék. Nem babért dolgoznak.
Szervezetlenség magasfokon... Óránként 6-7 személy vagy csoport állít be a szobába. Semmi odafigyelés, semmi személyreszóló gesztus. A folyosón zaj van, nyüzsgés ... éjszaka pedig rá sem néznek a betegekre.
No, de a kellemesebb fele az, hogy minden rendben ment a beavatkozás (aminek a neve, mint kiderült transzkatéteres rádiófrekvenciás abláció - coronarografia) során. Mámi jól van, jókedvű. Kicsit fájt a seb, amit a főeren vágtak neki, és időbe telik, míg kipiheni a beavatkozást, de gyógyulgat és holnap már haza is engedik. A gyógyszeres kezelést módosították, 1, 3, 6 és 12 hónap múlva kell újra kivizsgálásra mennie.
Jó volt ott lenni mellette. Bekisérni a műtőbe, várni, amikor kijön és lesni szíve vágyát, itatni, etetni :) míg mozdulatlanul kellett feküdnie 12 órát.
Fantasztikus Anyukám van! Abban is ezt látom, ahogy megélte ezeket az eseményeket, ahogy viselkedett a kórházi személyzettel, ahogy tudott örülni a törődésnek, ahogy reménykedik és ahogy bizakodással tekint a jövő felé. Szövögeti a terveket és nem keseredett meg, nem bánkódik, nem búslakodik felettébb. Csillog a szeme és mosolyog.
Megtanult sms-t írni :)
És a Barátság erejéről is szeretnék még írni. A tiszta ágynemű illatáról, a befogadásról, a vendégszeretetről, a vacsora illatáról, a szavakról és az áldozatkészségről.
Nagyon gazdag vagyok!
Folyt. köv.
Nem tudom megállni, hogy először a kellemetlenebb élményekről írjak. Mert annyira felháborító, hogy keresnem kell a módját a megszólalásnak.
A kórházról a korrupció, a zaj, a tömény zsibaj és a kiszolgáltatottság a legelevenebb és a legáthatóbb élményem. A személyzet nyíltan vár "kenegetésre", ahhoz, hogy bármilyen műveletet hajlandó legyen elvégezni. Ha megkented a gépezet minden alkatrészét, nem nyikorog, sőt mosolyra és jótanácsra is telik - ha nem, nyikoroghatsz, számba se vesznek.
Nem tudom miként, de ott nem is volt kérdés, hogy be akarok-e szállni ebbe a játékba, mert az élet(em) múlik ezen. Szeretteim élete. Úgyhogy gondolkodás nékül, mintha már évek óta ezt tenném, rutinosan előkészítem a megfelelő összegeket tartalmazó borítékokat és profi mozdulatokkal nyújtom át őket hol az orvosnak, hol a segédjének, hol a nővérnek, hol a takarítónak. Nem tiltakoznak. A szemük villanásából megértem, hogy elég-e vagy még várnak valamit. De nyíltan ki is mondják, hogy igen, elégedettek, vagy hogy inkább várjunk még, míg megérkezik egy másik családtag - nyilván felszereltebben... (Ez utóbbit nem nekünk, hanem a szobatársnak).
Nem babra megy a játék. Nem babért dolgoznak.
Szervezetlenség magasfokon... Óránként 6-7 személy vagy csoport állít be a szobába. Semmi odafigyelés, semmi személyreszóló gesztus. A folyosón zaj van, nyüzsgés ... éjszaka pedig rá sem néznek a betegekre.
No, de a kellemesebb fele az, hogy minden rendben ment a beavatkozás (aminek a neve, mint kiderült transzkatéteres rádiófrekvenciás abláció - coronarografia) során. Mámi jól van, jókedvű. Kicsit fájt a seb, amit a főeren vágtak neki, és időbe telik, míg kipiheni a beavatkozást, de gyógyulgat és holnap már haza is engedik. A gyógyszeres kezelést módosították, 1, 3, 6 és 12 hónap múlva kell újra kivizsgálásra mennie.
Jó volt ott lenni mellette. Bekisérni a műtőbe, várni, amikor kijön és lesni szíve vágyát, itatni, etetni :) míg mozdulatlanul kellett feküdnie 12 órát.
Fantasztikus Anyukám van! Abban is ezt látom, ahogy megélte ezeket az eseményeket, ahogy viselkedett a kórházi személyzettel, ahogy tudott örülni a törődésnek, ahogy reménykedik és ahogy bizakodással tekint a jövő felé. Szövögeti a terveket és nem keseredett meg, nem bánkódik, nem búslakodik felettébb. Csillog a szeme és mosolyog.
Megtanult sms-t írni :)
És a Barátság erejéről is szeretnék még írni. A tiszta ágynemű illatáról, a befogadásról, a vendégszeretetről, a vacsora illatáról, a szavakról és az áldozatkészségről.
Nagyon gazdag vagyok!
Folyt. köv.
3 megjegyzés:
:):):)
örülök veled a jó híreknek:)
sokat gondoltam rád(rátok) ezekben a napokban...
bár én néhány szó-nál többet nem tudok segíteni, jó tudni, hogy a mindenütt jelenlévő hatalmas Isten ott van veletek is, és tapasztaljátok kegyelmét:)
üdvözlöm anyukádat:)
veled örülök én is. megint csak mától...
gyakran gondolok rád.
Megjegyzés küldése