Percenként

- na jó, ez túlzás, de elég gyakran - módosul a programom mostanság.

Utazás előtt állok és változnak a szcenáriók.

1. ha nem indulok el 12 körül Budapestről, nem érek Bécsbe időben ahhoz, hogy már szerdán elfoglaljam a szállást,
2. ha nem érek oda 3-ra csütörtökön kell mennem
3. ha csütörtökön megyek, a legkorábban induló vonat 9-re ér be, a busz még később, szóval kések (Lehet, hogy autóval megyek, de az még érdekesebb lesz, mivel nem ismerem az utakat és a szervezők figyelmeztettek, hogy a központ, ahol az egyetem is van le lesz zárva foci EB miatt.)
4. ha kések, lekésem a konferencia kezdetét, ami 9-kor van (... észre se veszik :D)
5. [ha észre se veszik miért menjek? (Asse tom hova kell mennem, új város, új helyek s egyedül megyek.)]
6. ha odaérek valahogy, csütörtökre van szállásom, de péntekre nincs (A konferencia szombatig tart.)
   
7. ha péntekre nincs és ha nem mondja vissza valaki a szállását, eljövök péntek este és asszem egybeejtem a konferenciázást egy barátnős látogatással - ha autóval megyek
8. ha autóval megyek, egybeejtem a konferenciázást egy látogatással (Judit, remélem otthon leszel és örülsz :D)
   
9. ha még mindig Pápán laknátok, Márta, titeket is meglátogatnálak
10. ha nem fejezem be ezt a sok há-t akkor kétséges, hogy holnap reggel fel tudok kelni
11. ha nem kelek fel időben, akkor itthonmaradok
12. ha itthon maradok meg van oldva a probléma, nincsenek há-k.

Megtanultam bizonytalanságban élni, így nem stresszelem magam. Kialakul.