Kámpec. KO. Kekeckedés. Kellemetlen. Külvilág. Kullancs.
Kutatás. Kommunizmus. Kan. Kard. Katasztrófa. Katalizátor.
Kemény. Kín. Kedv. Kereset. Keresés.
K mint kudarc. K mint kitartás.
Ennyit a ká(baság)ról.
A városban, a lakásban, a vonaton, az üzletben, mindenhol csak püffed a meleg. Nem igazán birom a meleget. A légkondisat még valahogy igen, ha megfelelően lefagyok, egy ideig birom élve, de ha nincs és nem mozog a lég és mindenhol csak poshadás, az számomra agyhalál és zsibbadás.
A hűvős teraszomról álmodom ilyenkor, titkon. A hintaszékről és a szúnyogcsipésig tartó olvasásról. A friss reggelekről és a virágrendezésről. A fűről, a frissennyírt fű illatáról és az öntözésről.
A zsalus szobák homályáról. A fűszernövényes konyháról.
A barnapolcos fürdőről.
Álmodom.
Visszanyugodtam Bukarestből. Az utolsópercen-megtudott időpont miatt (fogjuk erre, lécci!) utolsópercen megírt dolgozatok megvédésével utolsópercen formailag eleget tettem másodéves kötelezettségeimnek. A védekezés a saját mércém szerint is jól sikerült: az adott helyzetben remekre sikeredett. No, meg - lásscsodát - a tanárom szerint is!
Egy kisebb és egy nagyobb védés maradt még s aztán a végső, valamikor, legkésőbb jövő szeptember végéig.
Édesjóapám kérdezte, hogy várjon-e addig a műtéttel (ti. míg doktornéni leszek :D).
A nyarat csak a melegből konstatálom. A régiszépidők vakációs élménye évek óta kikopott és most annyira hiányzanak azok a fióktakarításos, szekrényátrendezős, strandramenős, déligalszonhaakarokos laza napok! Arról is csak álmodom, hogy egyszer egy teljes hónapon át csak sétálok és olvasok egy csendes kis tóparton lévő hétvégi házban.
Mert nincs szünet, nincs. Pörög-forog, kanyarodik a teendők listája, időnként bele-beleszédülök.
Mérlegelem mindeközben magam. A héten komoly tükör került elém s elég csúnyát mutatott rólam, mint vezetőről.
Valahogy lehet szebben is, egészen biztos vagyok benne és sajnálom meg fáj, hogy nem tudtam jobban. Ám az én oldalamról az is látszik, hogy a kép túloldala sem rózsásabb. Alapvető dolgok hiányában nem tudunk megélni s megfelelni. S ez a cél, ugyanis, ha minden igaz.
Ez az újabb hullám nem segített a letisztulni vágyó szívemnek s agyamnak a korlátok és képességek megtalálásában, gerincesedésében.
Vagy lehet, hogy mégis. Kiderül.
Időt adok magamnak miközben azt kutatom, hogy mennyit lehet.
Megbocsátok magamnak miközben azt kutatom, hogy hányszor lehet.
Nem adom fel miközben azt kutatom, hogy mikor kell mégis. És mikor nem megfutamodás a lemondás.
Valahogyígy.
Kutatás. Kommunizmus. Kan. Kard. Katasztrófa. Katalizátor.
Kemény. Kín. Kedv. Kereset. Keresés.
K mint kudarc. K mint kitartás.
Ennyit a ká(baság)ról.
A városban, a lakásban, a vonaton, az üzletben, mindenhol csak püffed a meleg. Nem igazán birom a meleget. A légkondisat még valahogy igen, ha megfelelően lefagyok, egy ideig birom élve, de ha nincs és nem mozog a lég és mindenhol csak poshadás, az számomra agyhalál és zsibbadás.
A hűvős teraszomról álmodom ilyenkor, titkon. A hintaszékről és a szúnyogcsipésig tartó olvasásról. A friss reggelekről és a virágrendezésről. A fűről, a frissennyírt fű illatáról és az öntözésről.
A zsalus szobák homályáról. A fűszernövényes konyháról.
A barnapolcos fürdőről.
Álmodom.
Visszanyugodtam Bukarestből. Az utolsópercen-megtudott időpont miatt (fogjuk erre, lécci!) utolsópercen megírt dolgozatok megvédésével utolsópercen formailag eleget tettem másodéves kötelezettségeimnek. A védekezés a saját mércém szerint is jól sikerült: az adott helyzetben remekre sikeredett. No, meg - lásscsodát - a tanárom szerint is!
Egy kisebb és egy nagyobb védés maradt még s aztán a végső, valamikor, legkésőbb jövő szeptember végéig.
Édesjóapám kérdezte, hogy várjon-e addig a műtéttel (ti. míg doktornéni leszek :D).
A nyarat csak a melegből konstatálom. A régiszépidők vakációs élménye évek óta kikopott és most annyira hiányzanak azok a fióktakarításos, szekrényátrendezős, strandramenős, déligalszonhaakarokos laza napok! Arról is csak álmodom, hogy egyszer egy teljes hónapon át csak sétálok és olvasok egy csendes kis tóparton lévő hétvégi házban.
Mert nincs szünet, nincs. Pörög-forog, kanyarodik a teendők listája, időnként bele-beleszédülök.
Mérlegelem mindeközben magam. A héten komoly tükör került elém s elég csúnyát mutatott rólam, mint vezetőről.
Valahogy lehet szebben is, egészen biztos vagyok benne és sajnálom meg fáj, hogy nem tudtam jobban. Ám az én oldalamról az is látszik, hogy a kép túloldala sem rózsásabb. Alapvető dolgok hiányában nem tudunk megélni s megfelelni. S ez a cél, ugyanis, ha minden igaz.
Ez az újabb hullám nem segített a letisztulni vágyó szívemnek s agyamnak a korlátok és képességek megtalálásában, gerincesedésében.
Vagy lehet, hogy mégis. Kiderül.
Időt adok magamnak miközben azt kutatom, hogy mennyit lehet.
Megbocsátok magamnak miközben azt kutatom, hogy hányszor lehet.
Nem adom fel miközben azt kutatom, hogy mikor kell mégis. És mikor nem megfutamodás a lemondás.
Valahogyígy.
1 megjegyzés:
A régi vakációs élet nekem is nagyon hiányzik...
Megjegyzés küldése