Megint képek

Csak képek és semmi szöveg

Heather Nova - Storm

Storm's out on the water,
I watch it getting closer,
Are you coming home?
All these years we've wandered
Trying to break the cycle
All these years of hope

And my heart feels the strain,
But it makes me feel like I'm alive again
Well sometimes in our lives
We need the pain

So I find some candles,
Put out all the anchors
Pull the shutters down
It makes me think about us
All those things that got lost
Still we're holding on

And the storm rushes in
But it makes me feel like I'm alive again
Well sometimes, in our lives we need the pain

The wind, the rain, the storm will wash us clean again
The wind, the rain, the storm will make us think again
The wind, the rain, the storm will shake us up again
The wind
And maybe we can start again

Storm's out on the water,
Sea and sky become one
Are you coming home?

boomp3.com

Fernando Ortega: Storm

Sometimes it takes a storm
To really know the light
The scent of rain
The weight of clouds
Pulling down the sky
Sometimes it takes a storm
To know how you feel
To understand indigo
And the varnished sun
Lighting up the fields

It takes the rain between the lines to know what sorrow finds
The way a cloud divides sometimes
The clearing and the blue
I love you
I was just passing through
And taken by surprise
Between the black sky
And the blue
Between the black sky and the blue
I love you
I love you

boomp3.com

FFH - Ready To Fly

I've been here grounded far too long
I'm ready to see the open wide
Ready to sing a different song
I've seen my troubles 'long the way
I want to sail towards the sun
I want to turn another page
I'm on my way

I'm ready to fly,
I'm ready to soar
I'm ready to leave this world behind.
I'm ready to open up the door
I'm ready to fly,
I'm ready to spread my wings across the sky
I think it's time
I'm ready to go
I'm ready to fly.

You've told me I could rise above
Like an eagle on the wind
I can glide upon Your love
But I feel the pull of gravity
And it's a weight upon my shoulders
i can't stay here any longer
I've gotta be free

And it's been so long
Since i've seen the bright morning sun
Through the early morning horizon
And it's been so long
Since i've felt the air under my wings
And seen all of these things from above

Az este

egy egész napi munka után hangversenyre mentem.
First time in my life, itt Váradon.
Wagner-nyitány, hárfa-szóló, Brahms kórusművek.

Egyedi élmény ott lenni.

Máskor is megyek.

(És ott volt a kézsimogatós bácsi meg egy másik bácsi a konferenciáról. Sokat beszélgettünk.)

Ismerős arcok = otthonos város.

Filharmónia - izelítő I.

Quiz

Tünetek:

1. mosnék
2. vasalnék
3. olvasnék
4. énekelnék
5. bringáznék
6. főznék
7. takarítanék
8. festenék
9. előadást tartanék
10. hallgatnék
11. beszélnék
12. blogot írnék
    

Ki találja ki, hogy mi a bajom?
(Aki eltalálja, annak sütök egy adag muffint.)

A csillogó szemek

A tekintet, a gesztusok, a mimika, az érintés, a hanghordozás köztudottan sokkal többet nyom a latban (93%) kommunikáció közben, mint a szavak (7%).
Így nem vagyok (ebben sem) különlegesebb, mint a többiek, de mégis leírom, hogy mennyire jól esett ma csillogó szemeket, bátorító tekinteteket látni miközben előadást tartottam időseknek - idősekről.

Egy kutatás eredményeiről számoltunk be s mindahányszor oda-odapillantottam a nénikére újra és újra kaptam tőle ajándékba egy-egy bátorító tekintetet. Időnként még egy-egy szóval is kisegített.
Szeretettel teljes szemek néztek vissza rám. Éreztem, ahogy a hangom belesimul a közönség egybeforró arcába s megpihen a ráncok között.

A végén megköszöntem neki személyesen is.
Kirándulni jár, lefoglalja magát, nem siránkozik. Csillog a szeme.


Még előtte, ebédszünetben, egy bácsika fogta meg a kezem s úgy mesélt végig, hogy simogatta közben a kézfejem.
Azt hiszem megbántottam volna, ha elmenekülök az érintése elől.
Finom, sima ujjai voltak.
Selyem-kéz.
Meleg, kicsit aszott, kicsit puha.
89 éves.
S annyi történet volt az érintésében!

Olyan szívesen hallgattam volna még őt!


A történeteket, a szavakat nagyon szívesen hallgatom.
Szeretem, amikor mesélnek nekem.
Hanggal, kézzel, érintéssel, tekintettel.
Élettel életről.

Szeretnék szépen megöregedni.
Polcz Alaine-től tanulgatok és közben figyelek.

boomp3.com

Over The Rainbow by Arlen-Harburg

Somewhere over the rainbow
Way up high
There's a land that I heard of
Once in a lullaby

Somewhere over the rainbow
Skies are blue
And the dreams that you dare to dream
Really do come true

Some day I'll wish upon a star
And wake up where the clouds are far behind me
Where troubles melt like lemondrops
Away above the chimney tops
That's where you'll find me

Somewhere over the rainbow
Bluebirds fly
Birds fly over the rainbow
Why then, oh why can't I?
Some day I'll wish upon a star
And wake up where the clouds are far behind me
Where troubles melt like lemondrops
Away above the chimney tops
That's where you'll find me

Somewhere over the rainbow
Bluebirds fly
Birds fly over the rainbow
Why then, oh why can't I?

If happy little bluebirds fly
Beyond the rainbow
Why, oh why can't I?

300. bejegyzés

Félelmetes vihar keletkezett odakint.
Jégeső, villámlás s minden, ami kell ilyenkor.

Micsoda hangrobaj! Hirtelen megteltek az árkok, az utcán patakokban folyt a víz.
Az ablakok sorra csukódtak be.

Az emberek félnek a vihartól s a víztől.

Pedig nem kellene.

Mert elmúlik.

És friss lesz a levegő.

"And the storm rushes in
But it makes me feel like I'm alive again
Well sometimes, in our lives we need the pain."
(Heather Nova: Storm)

Anvil Time

by Max Lucado

On God’s anvil. Perhaps you’ve been there.

Melted down. Formless. Undone. Placed on the anvil for…reshaping? (A few rough edges too many.) Discipline? (A good father disciplines.) Testing? (Buy why so hard?)

I know. I’ve been on it. It’s rough. It’s a spiritual slump, a famine. The fire goes out. Although the fire may flame for a moment, it soon disappears. We drift downward. Downward into the foggy valley of question, the misty lowland of discouragement. Motivation wanes. Desire is distant. Responsibilities are depressing.

Passion? It slips out the door.
Enthusiasm? Are you kidding?
Anvil time.

It can be caused by a death, a breakup, going broke, going prayerless. The light switch is flipped off and the room darkens. “All the thoughtful words of help and hope have all been nicely said. But I’m still hurting, wondering…..”

On the anvil.

Brought face to face with God out of the utter realization that we have nowhere else to go. Jesus in the garden. Peter with a tear-streaked face. David after Bathsheba. Elijah and the “still, small voice.” Paul, blind in Damascus.

Pound, pound, pound.

I hope you’re not on the anvil. (Unless you need to be, and if so, I hope you are.) Anvil time is not to be avoided; it’s to be experienced. Although the tunnel is dark, it does go through the mountain. Anvil time reminds us of who we are and who God is. We shouldn’t try to escape it. To escape it could be to escape God.

God sees our life from beginning to end. He may lead us through a storm at age thirty so we can endure a hurricane at age sixty. An instrument is useful only if it’s in the right shape. A dull ax or bent screwdriver needs attention, and so do we. A good blacksmith keeps his tools in shape. So does God.

Should God place you on his anvil, be thankful. It means he thinks you’re still worth reshaping.

From On the Anvil:
Stories On Being Shaped Into God’s Image

Je vous trouve très beau (2005)

A film története egyszerű, a boldog befejezés sejthető.

Nem tudom végérvényesen eldönteni, hogy tetszik-e vagy sem.

Az üzenet, ha másodjára is átgondolom kétértelmű: az fix, hogy az országra nem vet vmi jó fényt ez a történet. Szegénység, nyomor, kényszermunka, menekülés. Még a savanyú káposzta sem elég jó.

De tetszik sokminden benne. A szereplők játéka, a tájak, a felépítés, a történet. Medeea személyisége.

A változás lehetősége. A személyiségformálódás mozzanatai.

A főszereplők életében történő események a változás lehetőségét teremtik meg. A szenvedés jó táptalaj. De mindig jó a vég?
A válaszutak előtt hozott rossz döntések végül mégiscsak rákanyarodnak a helyes útra?

Szokásjog

Én nem tudom, hogy ez jól van-e így vagy én mit tennék a helyükben, de az érem innenső oldala sehogyse tetszik.

Hát tehetek én arról, hogy az én autóm vagy a szüleimé nem parkol minimum harminc éve már a tömbház előtt?!
Vagy húsz éve?
Vagy akárhány.
Mi van, ha most kell parkolnom valahová?

Milyen alapon zárja el az utamat bárki is?!

Milyen alapon szed ki az ágyból, hogy márpedig parkoljak (húzzak!) el onnan, ahová ő "szokott" állni.

Mi értelme-logikája van a szokásjognak a parkolás kérdésében?

Aki talál helyet, parkol. Aki később jön, tovább keres. És annyi!

Fel vagyok háborodva rendesen.

Mintha bérleti vagy használatjogi szerződésük lenne!

Inkább takarítanának már egyszer egyet ebban a bűzlő városban! Egyengessék el az utakat rendesen, tömjék be a krátereket az aszfaltban és szállítsák el a kisarjadt autóroncsokat. És csináljanak rendes parkolókat a tömbházak köré.
Ha már úgyis annyi adót és illetéket képesek beszedni az autózóktól!

S a szomszédok pedig kussoljanak.

Nagyon mérges vagyok.

Éljenek a tömbházak és a közterületek! Grrrrrrrrr.

Ez a tavasz

egyszerűen csodálatos!

Színek, illatok, lendület, pezsdülés.
A felhők és az időnként csipkelődő szél minden meggyőző érve ellenére én tavaszban élek.

Bizonyítékként íme néhány kép.

Prayer in the morning

Fernando Ortega: If you were mine

Don't say a word!

Van úgy,

hogy még a csapból is az folyik, amivel épp foglalkozom.

Egy időben a Golfokat szemeltem ki magamnak és hirtelen tele lett a város Golfokkal.
Aztán Chevrolet-ktől nyüzsögtek az utak.

Majd házakat láttam mindenütt.
Vagy lila ingeket és piros cipőket.

Most is így járok.

A rámzúduló események zuhatagában el is felejtenék partot keresni, de bekapcsolom a rádiót és ott is épp erről beszélnek. És nem is egyszer.

És ezzel újra látok valamit Isten kegyelmességéből. Hihetetlenül türelmes velem! Finoman körülvesz bástyaként állított Szavával és közel engedi a fülemhez az Igét. Odafordítgatja tekintetem a fény felé.
S amikor reped a burok és lágyul a kéreg, be-becseppen egy-egy csepp a romok közé is.

Reményik Sándor:
Kegyelem

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.

Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

Psalm 62. (...)

A psalm of David.

My soul finds rest in God alone;
my salvation comes from him.

He alone is my rock and my salvation;
he is my fortress, I will never be shaken.

Find rest, O my soul, in God alone;
my hope comes from him.

He alone is my rock and my salvation;
he is my fortress, I will not be shaken.

My salvation and my honor depend on God,
he is my mighty rock, my refuge.

Trust in him at all times, O people;
pour out your hearts to him,
for God is our refuge.
Selah

One thing God has spoken,
two things have I heard:
that you, O God, are strong,

and that you, O Lord, are loving.
Surely you will reward each person
according to what he has done.

I wanna go home

A lakásunkban

mostanság két óra is úgy döntött, hogy másképp méri az időt.

A konyhában jó ideje du. fél hat van, itt, mellettem pedig jó fél órával lassabban vánszorog az idő. Általában ezt a két órát nézem leggyakrabban: ezek alapján tájékozódom.

Vajon ezért vagyok mostanában úgy lemaradva mindennel?
Vagy nekem is lassítanom kellene?
Vagy belém is, úgy, ahogy ezekbe az órákba új elem kellene?

Vajon?

Ákos: Negyven

Kovács Ákos ma negyven éves.
Írt egy dalt erre az alkalomra: Negyven címmel. Két hétig tölthető le innen.

Majd kommentelem a dalt, de addig is leírom, hogy azért írom ezt a bejegyzést róla, mert Zorán mellett ő az egyik olyan zenész, akinek a dalait szívesen hallgatom bármikor.
Emberként is, zenészként is van üzenete.

Boldog születésnapot neki :).

S még írnék annyi mindenről

a fel-felröppenő gondolatokról és sóhajokról
a reményről és a csüggedésről
a leszűrt tanulságokról és a tervekről
a virágzó fák szépségéről és az elmúlásról
a mosolyról és a könnyekről
az élet apró és nagy dolgairól
a szerelemről
a hűségről
a barátságról
a munkáról

annyi mindenről írnék még.

de hogyan?

Tavasz lett mire újra odanéztem

Virágzik a vadalmafa...

Gyönyörűszép palota. Milyen kár, hogy nem ápolják (a kertjét sem)!

Sárga magnólia

Barackvirág

Virágeső

Mintha

tisztább volna a levegő
az ég kékebb
a rügyek élettel telibbek
a virágok színesebbek
az utak egyenesebbek
s minden könnyedebb

nyugalom és béke
övezi a csendet
de a csendben élet van
s az élet lüktet

mintha

Kányádi Sándor: Könyörgés tavasszal

Fölparittyázta az égre magát a pacsirta.
Dugja fejét a sok-sok pipevirág.
Tavasz van megint, tavasz van újra,
s az ember, az ember messzire lát.

Ó, szép tavaszom, kedvem kibontó!
Annyi, de annyi bús napon át
Tebenned bíztam, Tetőled vártam
keserű szívem szép igazát.

Bontsd ki a kedvem,
bontsd ki: lobogtasd!
Halovány arcom
fényedhez szoktasd.
Simogasson meg
barkáid bolyha,
sápatag vérem
fesd meg pirosra.
Remény-emlődből,
öröm tejével
szoptass meg engem –
igaz igékkel.

Szépíts, erősíts,
beszélj hozzám,
Tavasz-világom,
Tavasz-anyám.

Te szültél, te nevelj:
fiaddal ne perelj!
Elestem, emelj föl:
ne hagyj el, meg ne ölj.

Apaszd el bánatom,
könnyeim töröld le.
Ékesítsd fejemet,
ragyogjon fölötte
örökzöld május-ág.
S ringassák álmaim
illatos orgonák.

Fölparittyázta az égre magát a pacsirta.
Dugja fejét a sok-sok pipevirág:
Ó, add meg, tavaszom, Tavasz-világom,
keserű szívem szép igazát.

Kányádi Sándor: lassan eltelik

eltelik a nagy készülődésekkel
lassan eltelik előbb a fele
aztán a másik fele is csak
készülődünk az időközben idő-
szerűtlenné vált nagy mire is
végül a sebtiben sütögetett kis
pecsenyék csömörével a szánkban
mentegetőzve tárjuk szét már csak
arra jó karjainkat sajnos élni
is kellett közben sajnos így igaz

Kányádi Sándor: Egyszer majd szép lesz minden

Egyszer majd szép lesz minden,
a telet s az őszi
félelmet, hidd el,
szerelmünk levetkőzi.

Úgy állunk majd a fényben,
mint a virágzó ágak,
büszkén viseljük szégyen
nélküli koronánkat.

Sötétben sem kell félnünk,
útjaink beragyogja
hajdani szenvedésünk
virrasztó teleholdja.

Kányádi Sándor: pedig volna még

pedig volna még
volna még valami
mondanivalóm
a nyíló nárcisz-
mezőkről például
az alkonyi szélben
riadtan lobogó
hegyi füvekről
a hegyekről a folyókról
égről földről
a tengerekről
az óceánok alatt
vergődő tűzhányókról
a szerelem végtelen
napéjegyenlőségeiről
amikor az idő is
ellankad mint a patak
ha szomját oltja
benne a szarvas
egyszóval kettőnk
dolgáról az emberiség
nevében volna még
talán volna még

Kányádi Sándor: Négyszemközt estefelé

miként a szokásból lassan kivesző
házasember-nótát járják olykor
az illedelmes falumbéliek
tűzzel még de hejehuja nélkül
s inkább az emlékek mint a muzsika
melegétől el-elbotló hangon
mondanak ezt-azt mondanék én is
fel-felparázsló szemedbe nézve
mondanám amit a kéz a vállon
s a csípőn öröktől fogva
el szokott mondani amikor
csak ketten vagyunk a földön

Hallgatnivaló

Ha valaki klasszikus zenére vágyik néha itt hallgathat, kedvére.

Tavaszi túra

Barátokat látogattunk meg a Húsvéti ünnep alatt.

Kismama-látogatással kezdtük.

Jegyzetelek...

Márk segítőkész

... és nagyon tud örülni.

Tamás nem mindig ennyire éhes :).

Márk csalafinta :)

Herjeczki Géza (1969) - HÚSVÉT

Évenként szabályosan, szinte monotonon ismétlõdnek ünnepeink.

Mégsem lehet föllapozni a tavalyi,

vagy az azelõtti ünnepeinket, gondolatainkat az idén.

És rendjén van ez így.

Kínos lenne például egy múlt-év húsvétjára készült prédikációt változatlanul elmondani/visszahallani ma.

Az ismétlõdõ, de sohasem ugyanolyan ünnepeink sorában számomra kiváltságos helyet foglal el az idei Húsvét.

Kezdem megérteni, hogy ez a legcsodálatosabb, legjelentõsebb ünnepünk.

Hiszek Húsvétban, a föltámadásban. Húsvét a hitemet jelenti.
Azt, hogy: mégiscsak lehetséges!

Lehet!

Nem válhat soha életem értelmetlenebbé,

mint Krisztus leesett, értelem nélküli álla a kereszten.

Nem lehet soha sivárabb lelkem,

mint a keresztrõl a semmibe-meredõ fénytelen szempár.

Nem lehetek soha akaratlanabb, közömbösebb,

mint a kereszten függõ mozdulatlan test.

Amikor érzem, hogy ujjaim közt esik szét akaratom;

amikor az utak bezárulnak körülöttem;

amikor belémlopakodik a kétségbeesés:

hát még az egymásnak-rendeltek találkozója is elmaradhat?

- földereng akkor elõttem a szegzett kéz,

a szavak-nélküli tátott száj,

a megkövesedett szem,

a megõszült szakáll.

Egyszerre magasba lendül céltalanul csüngõ kezem.

A megértett Nagypéntek után hozsannát kiált.

Hát mégis!

LEHET, kiáltom, s éledõ értelmem betuzi a szót:

Lendület, Erõ, Hit, Eredmény, Teljesség.

Húsvét.

Nem-értelmetlen, nem-holt, nem-savanyú élet.

Életelemem, életlehetõségem ez a Húsvét.
Csalódásaim,

kétségeim,

kereszteim,

nagypéntekeim föloldódhatnak,

mert Húsvét a gyõzelem.

A lehetõség.

Csend.

Megfoghatatlan és megnevezhetetlen érzés kerített hatalmába, ahogy beléptem. Az arcokon, a tekintetekben titkos gondolatok sejlettek, valahogy minden zeg-zugban ott lapult a Kimondhatatlan.

Várakozás lepte el a teret.

Ott bizsergett a hunyorgó szemekben, a kézfejtördelésekben, a ki nem mondott szavakban.


Vihart hoz-e a csend?

Hála a szűrőberendezésért

Köszönöm, hogy van szűrőberendezés is rajtam!

Hogy a tekintet és a gesztusok nem mondanak el mindent. Hogy hallgathatok is. Hogy nincsenek feliratozva a gondolataim. És köszönöm, hogy bár egészen ismersz, s azt is tudod rólam, amit én fel sem fogok, megóvsz engem magamtól és másoktól.

Köszönöm, hogy nem teljesül minden kívánságom.

Ha valaki belelátna a fejembe, időnként ... ajjjajaj, jajajajajajjjj!

Gondolataim, szándékaim, ki nem mondott kérdéseim és válaszaim ha felszínre kerülnének, óóóóóóóóóóóó mi lenne akkor?!

"Egészen moss ki engem az én álnokságaimból, és az én vétkeimből tisztíts ki engem!"

51. Zsoltár 4. vers

Merre lehet?

Először a szokásos helyén kerestem. Majd a fiókokban. Kihúzogattam az összeset, reménykedve felemeltem még a kacatokat is, de nem bújt elő.
Bekukkintottam az asztal alá, az ágy és a szekrény mögé is.
Kerestem ahol csak lehetett.
Még a Könyvet is kinyitottam.

Nem találtam rá.

Azután útnak indultam.
Útközben összefuthatunk - gondoltam.
Az úton ismerősök és ismeretlenek járnak.

De nem, nem: nem találkoztak az útjaink.

Elindulásom és érkezésem helyén nem volt jelen.

Időm szemcséin sem sejlett át.

Merre lehet?
Miért nem látom?

Zakatol velem az idő.

Távolodom.

Ma

Táncolnék,
sétálnék,
szárnyalnék,
felhőkön lépdelnék,
ölelnék,
csókolnék,
dalolnék,
fütyörésznék.


Ha lenne kivel.

József Attila: Kései sirató

Harminchat fokos lázban égek mindig
s te nem ápolsz, anyám.
Mint lenge, könnyü lány, ha odaintik,
kinyujtóztál a halál oldalán.
Lágy őszi tájból és sok kedves nőből
próbállak összeállitani téged;
de nem futja, már látom, az időből,
a tömény tűz eléget.

Utoljára Szabadszállásra mentem,
a hadak vége volt
s ez összekuszálódott Budapesten
kenyér nélkül, üresen állt a bolt.
A vonattetőn hasaltam keresztben,
hoztam krumplit; a zsákban köles volt már;
neked, én konok, csirkét is szereztem
s te már seholse voltál.

Tőlem elvetted, kukacoknak adtad
édes emlőd s magad.
Vigasztaltad fiad és pirongattad
s lám, csalárd, hazug volt kedves szavad.
Levesem hütötted, fujtad, kavartad,
mondtad: Egyél, nekem nőssz nagyra, szentem!
Most zsiros nyirkot kóstol üres ajkad -
félrevezettél engem.

Ettelek volna meg!... Te vacsorádat
hoztad el - kértem én?
Mért görbitetted mosásnak a hátad?
Hogy egyengesd egy láda fenekén?
Lásd, örülnék, ha megvernél még egyszer!
Boldoggá tenne most, mert visszavágnék:
haszontalan vagy! nem-lenni igyekszel
s mindent elrontsz, te árnyék!

Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nő,
ki csal és hiteget!
Suttyomban elhagytad szerelmeidből
jajongva szült, eleven hitedet.
Cigány vagy! Amit adtál hizelegve,
mind visszaloptad az utolsó órán!
A gyereknek kél káromkodni kedve -
nem hallod, mama? Szólj rám!

Világosodik lassacskán az elmém,
a legenda oda.
A gyermek, aki csügg anyja szerelmén,
észreveszi, hogy milyen ostoba.
Kit anya szült, az mind csalódik végül,
vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.
Ha kzd, hát abba, ha pedig kibékül,
ebbe fog belehalni.