I'm forgiven (You are my King/Amazing Love)

A képek tavaly készültek. A Santa Cruz-Ház gyerkőcei szombati látogatásakor.

Gyuri - avagy Duli, Bettike szerint :)

Kukucs-Bettike

Happiness - Bettike

És ez az ének most szívhez szól, szívből jön. Csak férjen be a fejembe is! :)

I’M FORGIVEN, because You were forsaken.
And I’m accepted: You were condemned.
And I’m alive and well,
Your Spirit is within me,
Because You died and rose again.

Amazing love, how can it be
That You, my King, would die for me?
Amazing love, I know it’s true;
Now it’s my joy to honour You.
In all I do, I honour You.

You are my King, You are my King,
Jesus, You are my King,
You are my King.

Billy James Foote
Copyright © 1999 worshiptogether.com Songs/

Indulások és érkezések

A vasárnapi hazautazásunkról szerettem volna írni még, s most lett még egy utazásos élmény mellé, így kettőről írok.

Stoppoltunk Zilahról.

Mostanában nem szeretem ezt a műfajt! Könyörögni az út szélén, hogy valaki szánjon meg... Brrrrrrrrrrrr... Ráadásul a szél is fújt keményen, port kavart fel és az autók egyre csak száguldottak el mellettünk... Egy ősrégi ARO megállt, elvitt volna Somlyóig. Még az idén oda is értünk volna vele. Kössssssz...

Aztán megállt egy Clio, de csak 2 személyt akart felvenni, így csak a másik párocska szállt be. Ők pár perccel korábban kezdtek integetni. Pontosabban mutogatni a táblájukat. Pedig a mi táblánk szebb volt :). Nem is indultak jóformán el, mikor megállt egy Caravell: elvisz, de előbb bemegy Diósadba, felvenni valakiket Budapestig, mondta. Megegyeztünk s indulás!

Ilyen hepehupás szilágysági tájakon sem jártam még! Fogalmam sem volt, hogy létezik ilyen vidék Romániában!

S ennyire rossz utakat! Mondjuk, ezt sejtettem... s tapasztaltam is néhányszor. De hogy ennyire dombos falvacska is van a vén Szilágyságban, ezt tényleg nem tudtam! Felvonókat kéne szerelni az utcák aljába :). Vagy legalább utakat építeni. Kaszkadőr mutatvánnyal is felér végigkocsikázni arrafelé.

Láttam Goroszlót, Diósadot.

S azt, hogy milyen más élmény úgy útnak eredni, hogy a család szeretete és jókívánságai kisérnek induláskor.

- Isten óvja magukat az úton! Vigyázzanak magukra! - mondták könnyezve a szülők a söfőrnek, gyerekeiknek s ismeretlen idegeneknek is, nekünk.

A domb tetején a férj szüleihez kukkintott be a vendégmunkára induló kis család. S onnan is ölelésekkel, jókívánságokkal indultak tovább, miközben a család apraja-nagyja integetett a porbavesző autó után.

Csend volt a dombtetőn. Tavasz. Lassan alkonyodott és béke volt a táj fölött. Valahogy úgy éreztem, hogy a szívekben is.

Aztán Mocsolyára kanyarodtunk. Egy újabb ismeretlen település. Egy legény indult onnan is Budapestre. Őt egy egész sereg haver, barát búcsúztatta.

Nem tudom milyen gyakran látogathatnak haza ezek az emberek, de a hideg-rideg vonatállomásos érkezések és indulások hirtelen nagyon szomorúaknak tűntek ezek után.

Margita felé indultunk tovább, ahol egy roma srácot kellett felvenni. Végül ketten jöttek. S mire elindultunk még egy másik férfi is meggondolta magát és 2 perc alatt összecuccolt.

- "Csókollak, Csillagom! Vigyázz magadra! Várlak haza!" - mondogatta az Asszony s egy még népesebb sereg rokonság állta körbe az autót.

Úgy körülálltak, hogy kicsit félni kezdtem a hangos zűrzavarban. Nem mintha előítéletes volnék, vagy ilyesmi. Á, dehogy! De örültem, mikor végül elindultunk.

Igaz, hogy jó három órát kocsikáztunk Váradig, de végül örültem ennek a körútnak. Láttam sok új tájat. S valahogy józanodtam egy kicsit. A jelenlegi körülményeim között kicsit megfeledkeztem a porlepte valóságról. Arról, hogy lehet élni lepukkant házakban is, lehet a dombtetőn lévő egyszál vashintán gyermeket hintáztatni, s lehet útnak engedni innen is szeretettel.

Nem, ez nem jelenti azt, hogy ezután ne akarnám továbbra is úgy berendezni a lakást, ahogy elképzeltem. Csak azt, hogy megértem talán jobban, hogy az emberek élnek így is és úgy is. És mindenki a lehetőségeihez képest tervez és álmodik és boldogul.

Ma is indultam és érkeztem is. Nyíregyházán voltam, TDK-n 7 diákkal.

Szép nap van mögöttem, újra. Főleg a szeretetteljes fogadtatás és viszonyulás élménye kísér.

Szeretet.

Tényleg ez jut eszembe az egészről. Szakmailag a színvonal nem volt nagy vaszisztdasz, de jó volt ott lenni. A figyelmesség, a törődés, az elfogadás tette széppé. S úgy néz ki, hogy kecsegtető lehetőségek nyílnak.

Élmény volt megélni, hogy számít az emberségesség és van kölcsönös tisztelet rangon túl is. Hogy vannak emberek, akikkel együtt lehet működni. Hogy nem mindent az instant érdekek és hasznok irányítanak. Felüdülés - a mostanában itthon megélt munkaviszonyok után!

A diákok ügyeskék voltak s ez mindenképp jó tapasztalat számukra, arról nem is beszélve, hogy milyen fontos a továbbiakra nézve is a mai szereplésük.

A TDK-zók üdvözlésekor elhangzott egy társadalomtudósok számára figyelemreméltó és bátorító mondat:

"Lásd azt, amit mindenki lát, de mondd úgy el,
ahogy senki nem beszél róla."

Szeretném megtanulni kifejezni a szeretetem. Szeretni.

"Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok,
ha szeretitek egymást."

Mercy me!

Ebédlő, Nyíregyházán

ZöldséglevesRakottkrumpli káposztával és sülthússal s desszert: alma

Egy nap képekben

A boldog párocska: Ildikó és Zsolt

Szekrényes & Bernáth fam.

Júliával fedezékben

Elkaptuk, hogy elkaptak :)

Bujócska

Márta, a régnemlátott barátnő
Egy mosoly

Zilah city

Harmadik napja Zilah city-ben élvezzük barátaink, az Elekes family fantasztikus vendégszeretetét. Kényeztetnek, alaposan. De nemcsak ezért jó itt. Egyszerűen jó együtt lenni. Ezért.

A csütörtöki nap azzal folytatódott, hogy E. Liziékkel elutaztunk Kolozsvárra, hogy megnézzük a Hosszú pénteket. Jó kis csapat barát, ismerős gyűlt össze: Júliáék, B. Liziék, Zsuzsa, BB.Zsuzsa, szóval olyan volt, mintha hazamentünk volna.

Nem láttam még stúdióelőadást Kolozsváron, de ez minőséginek tűnt számomra. Legalábbis a váradi Csókos asszony után - kész kulturális felüdülés. Az eszközhasználat, a mozdulatok, a hangulat, a zene tetszett leginkább, de végig zavart az, hogy nem áll össze a kép, nem értem a cselekményt. El kellett volna mégis olvasnom Kertész Imre Kaddis-át, hogy értsem is, amit látok.

Kalandos indulás után végül éjféltájt megérkeztünk Zilah citybe. A kaland abból állt, hogy Júlia egyszercsak észrevette az állomáson, hogy nincs meg a pénztárcája. Biztonsági őr-rendőrség-taxiállomás-váróterem között rohangáltunk, keresve az elveszett drahmát. Zsuzsát is hívtuk közben, remélve, hogy az autójában maradt mégis és nem lopták el. De nem, nem volt ott. A rendőr is pökhendi, dúrva alak volt. A taxi alatt sejlő tárgy is csak egy cigisdoboz volt. Itt volt a világvége, félig.

Aztán mégis elmentünk Zsúhoz, aki lámpákkal felszerelkezve várt ránk. A szék alatt valóban nem volt, a párnán sem. DE! A párna mögött ott volt, ott lapult a kis drágaság! Júlia örömét .... hát erről inkább írjon ő. A lényeg az, hogy örültünk, hogy nem kókasztotta le ez az esemény a hétvégénk jókedvét.

Péntek zsufi nap volt: pályázat leadási határidő. Jó kis online kollaboráció alakult ki messengeren. De meglett ! Úgyhogy várjuk a döntést.

Szombaton meglátogattuk mamát. Júlia pözsócskájával. Én vezettem, mert ők péntek este elutaztak egy picit és rám merték bízni a kis tücsköt. Alig tudtam hátratolatni a parkolóban, legalább ötször lefulladt. De aztán belejöttem és ment, ment, mint a karikacsapás. Kezdett visszatérni a lábaimba és a kezeimbe a vezetés reflex-lüktetése. Előztem szekereket és Daciákat. Parkoltam és tolattam. Legtöbb helyen betartottam a sebességkorlátozást. Nem kapott el a radar. A rendőr sem állított meg. Mama nagyon örült, hogy elmentünk. És találkoztam a hat éve nemlátott uncsimmal! És anyum szülinapja még boldogabb lett attól, hogy együtt köszöntöttük őt. Remélem a Crocata-nak is örül, amit épp ma visz neki valaki Hunyadra.

No, és akkor a menyegző tegnap.

Szépek voltak: Ildikó, persze, mert ő volt a menyasszony, Zsolt pedig nagyon jóképű vőlegénnyé szerelmesedett. Fantasztikus, ahogy képes a szerelem megszépíteni, és tartást, kecsességet, fényt varázsolni a vonásokra!

Találkoztam az elszéledt hunyadiakkal is. Jó kis csapat voltunk annakidején. Ma jó felismerni egymást, de a régi emlékek íze megkopik, ha nem frissül időnként. Elkönyvelem, hogy ez van, ilyen is van. Az kegyelem, hogy némely barátság túléli a viszontagságokat. És az is, hogy minden élethelyzetben megadatik, hogy barátok legyenek mellettünk.

Képek is lesznek majd. Folyt. köv. Most reggelire vár Júlia.

Listen to Our Hearts

How do you explain, how do you describe
A love that goes from east to west
And runs as deep as it is wide
You know all our hopes, Lord, You know all our fears
And words cannot express the love we feel
But we long for You to hear

chorus
So listen to our hearts, hear our spirits sing
A song of praise that flows from those You
have redeemed
We will use the words we know
To tell You what an awesome God You are
But words are not enough to tell You of our love
So listen to our hearts

If words could fall like rain from these lips of mine
And if I had a thousand years
Lord, I would still run out of time
If you listen to my heart, every beat will say
"Thank You for the life, thank You for the
truth, thank You for the way."

Március 15.

Tavasz van!

Nagy Nap! Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke Váradon ünnepelt: a Partiumi Keresztény Egyetemen ez újabb szabadnapot jelentett, a diákok és egyes tanárok örömére, mások bánatára.

Ilyen nagy ellenőrzésen sem mentem még eddig át templomba menet. S az sem fordult elő még, hogy az egyetemre ne engedjenek be fényes nappal! Csak a listán szereplők mehettek be: azt hiszem, mégsem bánom, hogy nem szerepeltem ezen a listán.

Szervezkedések, procedúrák, szónoklatok és bakik... Az ünnep hangulatából semmi nem ragadt rám. Az elnöki szónoklat hangulata és stílusa tetszett viszont. Volt benne valami egyszerűség és őszinteség, szerénység, ami miatt tiszteletet ébresztett bennem. S hiányzott belőle az a pattogás és nagyszavaskodás, ami miatt másoknak nem tudok hitelt adni már.

Jó kis kontraszt volt a világjáró körútra felszólító elnöki felhívás után hallani a Szózatot:

"Áldjon vagy verjen Sors keze, itt élned, halnod kell..."
Micsoda ellentétes életfelfogások!

A Szacsvay szobor koszorúzásánál végképp lepergett rólam az ünnepi hangulat, de jót beszélgettem kollegákkal. Legalább ilyenkor beszélgetünk. És legalább ilyenkor érzem azt, hogy nem vagyok teljesen egyedül azzal, ahogy gondolkodom az egyetemről. Ez - az összetartozás érzése - a mai ünnep lényege, állítólag. No, akkor mégiscsak ünnepeltem!

Íme, néhány kép.

Virág az Úrasztalán

Sólyom László - a Magyar Köztársaság elnöke

Köröspart

Zöld Köröspart

Tavasz van a Körösparton (is)
The Future's Bright....
Modern huszár

Ünnepelve...

Puzzle-ragasztás

Miért akarom folyton megérteni a dolgokat? A szavak mögé látni. Megérteni a mondanivalót. Miért nem elegendőek az elhangzott szavak? Miért nem tudok abból érteni, amit hallok, olvasok anélkül, hogy tovább kérdeznék? Miért nem elég néhány paraméter a boldogságomhoz? Miért gondolkodom tovább? Miért keresem mindig a számomra hiányzó puzzle-darabkákat? Miért akarom összeragasztani, rögzíteni azt, ami összeállt? Mi generálja folyton az újabb kérdéseket? Miért nem áll le a kereső-programom az első találatkor? Miért vagyok ennyire kiváncsi? Miért érdekel annyi minden? Miért nem hagyom abba? Miért?

Túl bonyolult vagyok. Ki ért engem?

Karlstejn, Csehország

2006. november 19.

Egy zsufi nap végén...

... már csak annyi erőm maradt, hogy bloggoljak.

Sétáltam ma Amival, vásároltunk együtt s majd folytattam egyedül, ebédet készítettem, aztán vendégváró falatokat, hajat vágattam, szerelőt vártam, ajándékot vásároltam kicsiLizinek, telefonálgattam s vendégeknek örültem. S ezzel vége is napnak. Lehetne akár most dél...

Íme a képek:

Abigél, séta közben

Prágai sonkatekercsbe valók.

Ide kellett volna kapribogyó, nélküle is fini lett...

S íme az eredmény:

Tonhalas szendvics

(technikai okokból innen is kimaradt a ringli meg a kapribogyó

- tudja valaki, hol lehet ilyesmit Váradon venni?),

prágai sonkatekercs (innen a snidling hiányzik),

sajtos háromszögek (totál más lett, mire meglett)

s a kiegészítők: mandula, erdei mogyoró, olívabogyók...

Innen nézve is finom? :D

S az ajándék KicsiLizinek:

brekicsalád, smeker kacsa, szelíd kacsa és naív kacsa, meg egy naív halacska :)

Ha jösztök, kaptok a szendvicsekből. Ha nem jösztök reggel madárlátta lesz belőle.

Március 8.

Miben szokás mérni a boldogságot?

Ma nőnap van. Úgy tűnt számomra, hogy a nőknek sokkal fontosabb köszönteni egymást, mint a férfiaknak a nőket.

Meglepivel indult a nap:

Íme, ezt a Kedvestől kaptam.

.... színesben

Az egyetemen a dékán meglepije várt: egy csokoládé. Nálunk a dékán nő. A dékánhelyettes férfi. A dékántól kaptunk meglepit.

A Kollegától puszi járt.

Az első órán egy szál szegfűvel leptek meg. Arról nincs most kép. Az tanszéken hagytam, mert az sokáig dekorálja majd a sarkomat.

Délben sms jött: Boldog Nőnapot!

Aztán egy szál tulipán, mert jókor voltam jó helyen. S ugyanígy lett egy doboz csokim is, amit a csoportom hölgyei közt osztottam szét. Épp elég volt a 15 darab.

Hazajöttem.

S a Kedvestől egy másik meglepi is várt. Úgy örülök a tulipánoknak!

Íme egy újabb szépségesség:

Tele volt a város csokros emberekkel. Egy-egy hölgy hatalmas öl virágot cipelt.

A táskás bácsi kedves volt. Türelmes, figyelmes és segítőkész. Holnap visszamegyek, hogy legyen a cipő mellé.

Újra fáradt vagyok. Vigasztalásra vágyom.

Minden, ami ég

http://hubblesite.org/

Napsütés hétágra... itt a tavasz!

Ahogy kiléptem ma reggel a tömbházból úgy tűnt, hogy egy ideje tavasz lehet már, mert nyoma sem volt sehol a télnek. Igaz, nem is volt igazi tél az idén, de a levegő valahogy mégiscsak megváltozott reggelre. Tegnap éjfél körül, mikor hazafele sétáltam, sejtettem már, hogy készülődik valami, de a tavasz-illat, amit ma reggel szimatoltam mégis meglepett. Mint egy illat az este a lépcsőfordulóban.

S a napsütés ma egész nap! S a meleg! S a zsongás, ami elkezdődött a levegőben! Csak kapkodtam a fejem, hogy mi minden történik egyszerre!

El is felejtettem, hogy ma tanszéki gyűlés lesz 11-től, de időben beértem s kaptam egy újabb megbizatást, egy újabb ingyenmunkás felelősséget, így 12-től egy másik gyűlésre mentem.

Elküldtem a TDK-s kivonatokat Nyíregyházára. Rengeteget kozmetikáztam őket az este is, ma is míg küldhetőek lettek. Érdekes tapasztalat volt számomra ez az egész akció. Miért nem akar mindenki, aki tudna? Vagy megint én nem motiváltam jól?

Hazafele sétáltam. 21 fok volt. Elteszek minden téli cuccot, s most már nem fogok megijedni, ha netán visszakukucskálna a tél.

A tömbház előtt az egyik fa tele van fehér virágokkal.

Sokminden eszembe jutott séta közben az úton. Szeretnék néha leveleket kapni. Papiron is. És kitavaszodni mindenestől.

Az esti katibogi vendégünk

Egy keddi nap

Fáradt vagyok. Rég nem éreztem így, ilyen fáradtságot. S most jól esik, hogy itt lehetek csendben, egyedül az irodában. "Szoktatom szívemet a csendhez."
A mai nap eseményei sereglenek ide.
A kései elalvás, a korai ébredés, a megtalált és elveszített szavak íze.
A szokásos Partiumos keddi istentisztelet s a kiürült rítusok tolakodó taszítása, amelyben - szinte hihetetlen - de mégis át tud ölelni és rám tud szólni az Isten.
Az első szeminárium, ahol a csoportom már 15 fővel van jelen, de ahová nem tudok szeretetet vinni és ahová a szavaim, álmaim nem találnak talajra ... s az idegenség, a kívűlállóság bénító ködje.
Nem tudtam megállni és megkérdezni, meghallgatni. Azóta is ott van a kérdés: hogy vagy? Miért vagy szomorú? Segíthetek?
A kolleganők látogatásai, akik haza-hazajöttek "hozzám" s engedték éreznem s hinnem, hogy fontos vagyok számukra.
A huncutkodó arcokat is rejtő másik csoport, ahol vannak kérdező emberek, ahol el tudom engedni magam, ahol nevetni tudok magamon is és nem mérgelődöm, ha megszólal egy telefon.
S az első évesek, akik ma a három óra után sem feszengtek a székeken s el merték mondani, hogy jó volt ma az óra és mitől. Akik ma sokszor a szemembe néztek önmagukról szólva s figyeltek őszintén, mikor magamról beszéltem. Ma úgy éreztem, hogy hazataláltam közéjük. S hogy mégsem hiábavaló s szélmalomharc amit teszek. Tudtam nem morogni, hogy nem volt bemutatás és tudtam nem kétségbe esni amiatt, hogy nem került sorra ma a demográfiai folyamatok témaköre. Tudtam szeretni őket. Onnan tudom, hogy ők is ezt éreztették velem. S mondták is, hogy ma jó volt. Fel tudtam vállalni magam. S tudtam úgy ott lenni, hogy ők is ezt tehessék.
A Kodály-esten jó volt belekapaszkodni egy-egy dallam szárnyaiba s elrepülni picit odébb. S viszaszállni emlékekkel és tervekkel a szívemben.
Szép volt a mai nap ezektől. Tanulgatom magam. S de jó, hogy tehetem, hogy nincs teljesen vége mindennek s kapok újabb esélyeket.
De jó, hogy időnként kioldódik egy-egy bilincs s milyen jó az is, hogy nem tudom mindig hány van még!

"Nem sokaság, hanem lélek!
S szabad nép tesz csudadolgokat."
Berzsenyi Dániel

Idő, barátság

Az időről gondolkodom mostanság. Arról, hogy mire-mihez mennyi kell. Meg arról, hogy milyen képlékeny. S mi minden belefér néha egy-egy percbe, órába. S hogy kell időnként sok belőle ahhoz, hogy letisztuljanak a gondolatok. Bár lehet mérni percekben, napokban, években ... néha teljesen más dimenziókat ölt. Nem lehet néha mérni az időt.

A barátságról pedig nemtom mit gondoljak. Mostanában jól összekuszálta bennem a képet fogalom tényszerű megnyilvánulása és fordulatai.

Olvasgatom neten, hogy mások miket írnak róla. Be is másolok ide néhány gondolatot. Annyi viszont leszűrődött mostanában, hogy a dolgok érlelődéséhez idő kell. A barátságokat is ez teszi próbára. Ha elmúlnak, kérdés, hogy valóban azok volt-e? S ha nem is, miért legyek szomorú? Sokkal inkább örvendenem kellene! Nem annak, hogy elmúlt, hanem annak, hogy az életem különböző szakaszaiban vannak barátok mellettem. Emberek, akik ott, akkor sokat jelentenek számomra. Akiktől sokat tanulok. Akik révén Isten formál rajtam. S a szomorkodással vagy haraggal nem akarom megfosztani magam annak lehetőségétől, hogy jó szívvel emlékezzek vissza a jóra.

Meg kellene tanulnom újra nevetni. Az örömöknek örülni s a szomorú dolgokat pedig mosolyba temetni. Kacagni nagyot a hibáimon, bukásaimon, mert a hosszú bánkódás elveszi az erőm attól, hogy felálljak és továbbmenjek. Ott tart a sárban. S ugyanígy mások hibáira sem akarok emlékezni. A feledés újabb esélyt nyújt a továbblépéshez. "A szeretet sok bűnt elfedez."

Vajon Isten mit szól akkor, mikor orraesek? Mit fogok majd mondani én a gyerekemnek? Azt hiszem felkapom és repítek egyet nevetve rajta, hogy ne is emlékezzen arra, hogy fájt neki az esés. Vagy ilyesmi. De semmiképpen sem fogom pofonvágni azért, mert leesett. "Fiam, ha megfulladsz, megöllek" című. Látok ilyen szülőket néha az utcán. Azt hiszem, hogy Isten nem ilyen Atya. Ha hisztizik viszont, mint ahogy én mostanában... hm... akkor .... akkor is azt hiszem tárt karokkal várom, hogy fusson felém. Ugye? Ugye ezt teszi Isten? Ti milyennek ismeritek?

„A barátság az egyetlen olyan kapcsolat, amely kölcsönös, szabad választással jön létre. Nem velünk születik, mi teremtjük. Nem fertőzi meg semmilyen testi kapcsolat, vagy érdek. Nem akarunk egymástól semmit - egyszerűen csak jó együtt lenni. A barátság születése mindig együtt jár azzal az érzéssel, hogy találkoztunk már valahol. Hogy ismerem őt! Ez persze sejtelem, nem biztos hogy így van. Sosem tudhatjuk, mitől vagyunk otthon egymásban. De ha a barátomhoz megyek: hazamegyek.”
Müller Péter

"Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. még inkább, mintha ikrek lettünk volna. S ezért a találkozás csak viszontlátás. Amikor az ember barátjától elszakad, tudja hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy volt vele a találkozás előtt."
Hamvas Béla Láthatatlan történet

A szeretetnek nincs oka. Van. Támad. És ha valóban feltámad, kifogyhatatlan. Aki megérzi magában ezt az erőt, az szerény lesz. Van ereje felülemelkedni bármi veszteségen. A szerénység növeli az önbizalmát. Akinek van önbizalma, nyugodt. Egyre többet képes belátni, átlátni a helyzeteket, felfogni az összefüggéseket, beleélni magát a másik helyzetébe. Tehát mind könnyebb szeretnie: megengedi magának a mindent-megbocsátás őrült luxusát.
Kornis Mihály A szeretet teljes figyelem

"A bocsánatkérés az élet ragasztója. Képes bármit megjavítani."
Lynn Johnston

„A barátság voltaképpen szükségtelen, akárcsak a filozófia vagy a művészet... Nem szükséges a túléléshez, de sokkal inkább értelmet ad a túlélésnek."
C. S. Lewis

Anyák, le a kalappal!

Ma pótanyáskodtam két órányit, míg a barátnőm szépítkezni ment.

A négyhónapos csöppség kiváncsian személte az új környezetet, gügyörészett, és kitartóan szopta hol az ujjacskát, hol az én kezem. Csiklandozott, ahogy a duzzadó innyecskéje fájdalmát próbálta csillapítani.

Jól elvoltunk. Sétáltunk, himbáltam, gügyögtem, játékokat szedtem elő: el is telt így szépen fél óra.

Közben megéhezett. S ezzel el is kezdődött a szembesítő tanácstalanságok sorozata. Nem tudtam, mit lehet enni adni egy ennyi idős babának. Negyed kézzel nem lehet neten keresgélni. Pedig addig még eljutottam, hogy a mindmegette oldalon ilyesmit is írnak.

Teát főzni is igen nagy megpróbáltatás. Kibontani a teáról a fóliát még nehezebb. Vagy lehűteni a forró teát. Felvenni a csörgő telefont. Vagy felszedni a földreesett játékot, miközben ringatni próbálom, hogy csillapodjon az éhség mardosása miatti kétségbeesése. Teát kanalazgatni belé is izgalmas, miközben elkeseredettségében csak sírni tud s egyik kezét a szájában, másikkal belém kapaszkodik.

Simogatom, ringatom, nyugtatgatom, beszélek hozzá, de mindezek pár percre felejtetik el vele a bánatát. S aztán még nagyobb hangerővel tör fel belőle a sírás.

Nem esek kétségbe, de egyre érdeklődőbben nézem az órát. Elvégre egy nyiratkozás nem tarthat a világ végéig s nem hal éhen a baba sem addig.

Aztán egyszercsak csöng a kaputelefon és megérkezik az anya. Pár percen belül feledve minden szempillát áztató bánat. Mosolyog, nevetgél, huncutkodik.

Le a kalappal, Anyák, akik ezt évekig kitartóan és szeretettel tudjátok tenni. Isten áldjon titeket!

Smikál György: Bűnben

Földből kitépett kő vagyok. Fényhiány.
Szétrobbant csönd foltja a semmi falán.
Elgondolt hang egy elképzelt orgonán.
Abbahagyott mozdulat
Ütötte seb a szíven.

És Te mégis bennem építed templomod!

Weöres Sándor: A szabály, mint fogság és mint szabadság

Isten szavához, parancsaihoz többféle módon
viszonyulhatunk, és az visszahat életünkre,közérzetünkre:

Légy szigorú önmagadhoz, de ne gyötörd természetedet.

Bontsd le szeszélyeid, sóvárgásaid, nem azért, hogy
nélkülük nyomorogj, hanem, hogy folyhass, mint a víz, és biztos lehess, mint az ég.

A szabály nem arra való, hogy beléje börtönözd magad;
legyen lakószobád, szabadon ki-be járhass, dolgod szerint.

A szabály semmit sem ér, ha elhatározás-szerűen viseled,
ha komoran és konokul csörömpöl rajtad; a szabály akkor
jó, ha érzéseidbe ivódik és finoman, hajlékonyan támogat.

Keresztúry Dezső: Esti imádság

Ó, milyen vak homályba futnak
kik nélküled indulnak útnak.
A kezemet nézem: leszárad;
szívem sívó homokkal árad.

Valamikor kézen vezettél;
szökni akartam, nem engedtél,
csend volt szívemben és a csendben
szavad szólt csak, mindennél szebben.

Én Istenem, hívj vissza engem!
Magam maradtam, eltévedtem.
Légy bátorságom, bizodalmam;
ó, légy úrrá megint Te rajtam!

Fernando Ortega - Storm

Sometimes it takes a storm
To really know the light
The scent of rain
The weight of clouds
Pulling down the sky
Sometimes it takes a storm
To know how you feel
To understand indigo
And the varnished sun
Lighting up the fields
It takes the rain between the lines to know what sorrow finds
The way a cloud divides sometimes
The clearing and the blue
I love you
I was just passing through
And taken by surprise
Between the black sky
And the blue
Between the black sky and the blue
I love you
I love you

Csak bátorszívűeknek. Vigyázat, nagyon személyes!

Írnom kellene. Ott zakatolnak bennem a szavak foszlányai, de mire mondattá simulnának, egy újabb hullám bukkan fel.

Hogy miről is?

Főleg kudarcok jutnak eszembe.

Időnként úgy gondolom, hogy letisztultak és helyreálltak bennem a dolgok. Hogy nem volt hiábavaló az a néhány év, amit éltem. Hogy megtanultam néhány leckét. Hogy tudom az alapvető dolgokat. Hogy nagyokat már nem tévedhetek. Hogy ismerem valamennyire magam. Hogy a keretben van tartalom. Érték. Hogy...

DE egyre csak azt tapasztalom, hogy a döntéseim, a reakciók, a gondoltaim, a tetteim meghazudtolják mindazt, amit őrizgetek magamról. Mindazt, amit gondoltam, hogy hiszek. S nem látom hogyan lehet tovább lépni: mihez kell kezdeni a romhalmazokkal?

Azt mondom, hogy szeretek, de lépten-nyomon szúrkálnak, fájnak, szomorítanak a tetteim.

Azt mondom: vannak barátaim: megsértem és kiábrándítom őket.

Azt mondom: hiszek Istenben, de most dacolok s rúgkapálok... nem is tudom már milyen az arca... s nem látom az útat vissza hozzá.

Azt mondom: boldog vagyok, de egyre ingerültebbé válok, kikopott a csillogás a szememből és a mozdulataimból az öröm.

Azt mondom: élek, de nem is tudom hirtelen, hogy milyen is élni.

Azt mondom: megvizsgálom a dolgok lényegét, de még a felszínig sem jutok el.

Azt mondom: meghallgatlak, de nem látok a szavakon, mondatokon túl. Nem látlak.

Azt mondom: tudom mit akarok s hogy mi a jó, s hogy a kettőt együtt teszem, de csak téblábolok céltalanul.

A perceim összezsugorodnak és belevesznek nyomtalanul a tegnapba.

Száz meg száz ösvény tűnik célravezetőnek s nem tudom kiválasztani, hogy melyiken induljak el.

Nem tudom merre induljak el. Vagy hova térjek vissza.

Megrendültek a tartópillérek. S már nem is bánnám néha, ha eltemetnének a romok.

S ha valaki rávilágít egy újabb szemétdombra még jobban kétségbeesek.

A nagy szólamok fülsüketítőnek tűnnek.

Nem látom, hogyan lehet hitelesnek lenni.

Az igazsághoz vezető út zsákutcákkal van tele. S most csak ilyenekre találtam. S már nem is merem hinni, hogy van erőm elindulni egy újabb felfedezésre.

Önző és hiú vagyok. Mindent csak önmagam szemüvegén át tudok nézni és már nem is áltatom magam azzal, hogy képes vagyok másra.

Lehet romokból építkezni? Hogyan lehet?

S ki ad hozzávalókat?