Négy

hónap.

Négy hónap telt el Apa halála óta.
Pár nap. Ezer év.

Úgy szeretném újra megöleleni!
Felhívni, beszélgetni vele, kikérni a tanácsát. Védtelenebbnek érzem magam, mióta elment.
Néha odaszaladnék hozzá, amikor bántanak...

Hogy lehet valakinek így, ilyen visszahozhatatlanul eltűnni?!
Elfogadom. Csak hiányzik.

A kör egy szelete üresen tátong.

Hogy vagy, Apa?


(Vajon lát most is? Hall? Tud rólam?)

Úgy tűnik

a slide.com meggondolta magát és mégis kegyeskedik (f)elfogadni a képeket az elmúlt hétvégénkről.

Íme:

Bocsánat

Azt mondta Marx, hogy a vallás a nép ópiuma.

József Attila pedig azt, hogy

Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fû kinõ utánad.

A bûn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.

Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódits,
ne csatlakozz a hadhoz.

Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.

Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.

Atyát hivtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalizisben.

Hittél a könnyü szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.

Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szoritsd üres szivedhez.

Vagy vess el minden elvet
s még remélj hû szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.

Én mégis hiszem, hogy van, van bocsánat és hogy - ha nem is a vallás- de a hit az egyedüli józan dolog az életben. Mert én nem tudom, hogy más mihez kezd a tévedéseivel, a bűneivel, a múlasztásaival, a terheivel, de nekem szükségem van arra, hogy mindezek alól feloldozást, bocsánatot nyerjek.

Én nem vagyok olyan erős, hogy életem végéig s még azon is túl cipelni tudjam a bűntudatot, a gyilkos tekinteteket, a neheztelést.

Nekem kell a bocsánat. Kell a feloldozás. Kell egy új lap - időnként.

Nekem kell. Nem vagyok olyan kemény legény, mint mások.

A szivárványhoz

kell egy kis eső és kell egy kis napfény.

Milyen jó, hogy a szív tárolja a napfényt, hogy legyen egy fénysugárnyi a zivatarok utánra is!

A mai nap

tényleg különleges lett, még a felsoroltakon túl is.

Pl. azért is, mert egy volt diákommal beszélgettem, aki mesélt arról, hogy milyen sokat jelentettek számára az óráim és hogy milyen hálás azért, mert szigorú voltam anno (:D, bezzeg akkor!). Sőt, még egy szál virágot is kaptam tőle köszönetként. Ritka pillanatok ezek. Megerősítő pillanatok. Szíverősítő pillanatok.

S aztán azért is, mert megtaláltam eddigi életem legkedvencebb farmernadrágját (már tudom, hogy az, bár még nem is hordtam) és csak azután vettem észre, hogy ráadásként a kedvenc márka-fajta, miután eldöntöttem, hogy hazahozom.

S azért is, mert csillogó szemekkel talákozhattam és békés mosollyal.

S mindezek tetejébe a rádióból egyik régi kedvenc csendült fel az előbb:

He is able, more than able
To accomplish what concerns me today.
He is able, more than able
To handle anything thay come my way.
He is able, more than able
To do much more than I could ever dream,
He is able, more than able,
To make me what He wants me to be.

Jó tanács

"Bölcsen viseljétek magatokat ... "

Igen. Bölcsen, nem(csak) okosan.

Kemény lecke, nehezen tanulom.

Napok óta próbálok

feltölteni néhány képet a múlt 7végéről a slide.com-ra, de nem sikerül. Van valakinek ötlete, hogy miért?

Tudtok más képmutatóról?

Különleges nap

Ez a nap más, mint a többi... la-lala-la-la.

Először is azért, mert itthon vagyok. Rég nem láttam délelőtti fényben a lakást.
Másrészt azért, mert piacon vásároltam. Tíz percre sincs tőlünk, mégis, talán már fél éve is van annak, hogy utoljára arra jártam. (Úgy látszik másnak is különleges ez a nap, mert meglepően sokan voltunk ott, mintha ünnepre készülődne mindenki.) Friss finomságokkal megpakolva jöttem haza. És természetesen virágot is vettem.
És persze, nem a hűtőszekrénynek és a kamrának vásároltam, szóval ma főzni is fogok - napközben, szívvel-lélekkel fűszerezve, úgy mint a régi szép időkben. (Furcsa, de amikor sietve főzök más lesz az íze az ételnek - s néha már-már gyanakszom, hogy elfelejtettem főzni.)
És különleges azért is, mert ma megszületik valami, amire már régóta vágyom. Remélem, legalábbis.
Az is különlegessé teszi, hogy estig egyedül leszek. Meg holnap is. 7 héten át.

Szóval, nagyon különleges. Majdhogynem ünnep.

LányAnyák

Lányanyákkal készítettünk interjúkat ma este.

Sorsok, körkörös mozdulatok, szakadék széle s a betonból nyíló virágok képe jutott eszembe közben.
Meg a bátorság. Meg a kilátástalanság. Meg a remény. Meg a növekedés titka.

Lányanyák. Lányok. Anyák. S a lányaik.

Oh, irgalom Atyja, ne hagyj el!

A szomszédnő

zaklatásának eredményeként megjavultak nálunk a csövek és a csapok.
Fogalmazhatnék így is, pl.

A szomszédnő időnként azzal vádol, hogy a nyakába (persze, nem szó szerint) zúdítjuk a vizet. Többször is bizonyítottuk, hogy mi aztán nem, de a héten egy újabb bizonyíték kellett neki. S ha már úgyis nálunk járt a vízszerelő az ő baját nem látta el, de a miénket igen :).
Kicserélte a konyhában pukkadozó csöveket, s most már állítólag 5-8 évig nyugodtan mehetünk sétálni szombat délutánonként.
S egyúttal a fürdőben is lett egy új csapunk, mert a régi jó ideje mellébeszél s ettől vízkő képződik a kagylón, no meg úgy nézett ki, hogy az elmúlt 8 év alatt elege lett belőlünk (Kellett nekünk olyan gyakran kezet mosni!). Szóval, a fürdőben lett egy vadiúj, karcsú, hosszú és rugalmas nyakú csapunk. Arra tekerhetjük, amerre akarjuk és nem tekeredik ki. Csak úgy csillog-villog, s néha pislog is.

Tényleg jót tett nekünk az az árvíz, mert lassanként a lakás minden porcikája felfrissült. A szőnyeget alig ismertem meg mosás után, olyan szépen megelevenedtek a színei.

Ezek (is) vannak nálunk.

Ki korán kel ...

egész nap álmos, s aki du. alszik, az éccaka nem tud.
No, így jártam!
Éccaka közepén itt kuksolok egymagam - nem tudok elaludni, mert jót pihentem ma délután.

Az almaszirom jó társaság (csak ne fájna úúúúúúúúúgy tőle a fogam - és úgy egyáltalán mindentől! Úgy látszik l(p)épre kell csalnom magam), a blogokat végigböngésztem, a fejemben zakatoló tennivalókat feljegyeztem, megfejtettem a "thousand daises" titkát, marad az olvasás.
Újra rákaptam az ízére.

A most olvasott könyvben akadtam újra rá egy Kosztolányi versre, a Hajnali részegségre.

Irodalom! Szavak, gondolatok, képek.

Milyen jó,

hogy van automata mosógépünk (a miénket Zsófinak hívják), mert míg ügyesen mossa a hétvégén összepiszkolt cuccainkat, a hálózsák-hegyet, addig nyugodtan elolvasgathatom a május 1-és, 7végi beszámolókat.

A teregetés és az összehajtogatás nem legkedvencebb foglalatosságaim, de közben pl. ízlelgethetem tovább a megosztott szavakat.

És írok majd, nem marad el az én beszámolóm sem - van még bőven mosnivaló - de kezdődik a nap, kezdődik a hét .... fut a tej, szaladok utána.


Addig is néhány kép, izelítőként. Sok-sok ilyenben volt részünk érkezéskor is, induláskor is.