Bocsánat

Azt mondta Marx, hogy a vallás a nép ópiuma.

József Attila pedig azt, hogy

Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fû kinõ utánad.

A bûn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.

Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódits,
ne csatlakozz a hadhoz.

Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.

Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.

Atyát hivtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalizisben.

Hittél a könnyü szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.

Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szoritsd üres szivedhez.

Vagy vess el minden elvet
s még remélj hû szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.

Én mégis hiszem, hogy van, van bocsánat és hogy - ha nem is a vallás- de a hit az egyedüli józan dolog az életben. Mert én nem tudom, hogy más mihez kezd a tévedéseivel, a bűneivel, a múlasztásaival, a terheivel, de nekem szükségem van arra, hogy mindezek alól feloldozást, bocsánatot nyerjek.

Én nem vagyok olyan erős, hogy életem végéig s még azon is túl cipelni tudjam a bűntudatot, a gyilkos tekinteteket, a neheztelést.

Nekem kell a bocsánat. Kell a feloldozás. Kell egy új lap - időnként.

Nekem kell. Nem vagyok olyan kemény legény, mint mások.