Mese a Gombócokról

Hol volt, hol nem volt, de inkább mindjárt nem is lesz már... no, de ne vágjunk a mese közepébe.

Az úgy lőn, hogy Húsgombóclevest főzött a Konyhatündér ma ebédre. Igazi finomat. Se túl fűszereset, se túl simát.

Piros lett, csillogott és csalogató illatokat varázsolt a konyhába.

A reszelt Káposzta-csíkok megfelelően puhára főttek és arányosan férkőztek be a Répa-, a Petrezselyem- és a Zellerkockák közé s együtt barátságot szőttek az egyre szaporodó szép, kerekszemű rizses kerek Gombóc Gurigákkal. Még azon se tudtak összeveszni, hogy melyikük színe legyen látványosabb a levesben: a Petrezselyem és a Zeller zöldre vágyott, s bár a Répák többen voltak s mindannyian narancssárgára szavaztak volna, igazi vita ki sem alakulhatott köztük, mert a Konyhatündér mindannyiukat összebékítette két kanál tűzpiros Paradicsompürével és egy marék szárított Levéllel. A forrásban lévő Vízben közben folyton ugrándozva kicsit kimerültek s elégtétellel nyugtázták, hogy a csiklandozó lángok hirtelen kialudtak a fazék alatt.

Amikor később a Konyhatündér Hercege kanalába került az első Répa és az első Gombóc együtt rákacsinottak a tányérban maradt társakra. Jelt adtak, hogy aggodalomra semmi ok, ez szép vándorút lesz: a Herceg szemének békés zöldje minden Répaaggályukat és Gombócfélelmüket egy orsszippantás alatt eloszlatott.

Később a Konyhatündér újra felgyűrte képzeletbeli selyemkötényének képzeletbeli újját és újra gombócos kedvre kerekedett.

Ezúttal Túrógombócokat álmodott: míg a lángok kacarászó buborékokat csiklandoztak a Víz tetéjere, addig a 9 kanál Búzadara bujócskázni kezdett az Édestúrócsomóban a két sárgahasú Tojással s mikor már azt hitték, hogy sikerült az összes Darát begyűjteniük a Fehérjébe, akkor hirtelen talákoztak két rakomány cukros Vaníliaszemcsével. Addig kergetőztek, míg mindannyian elfáradtak és már nem tudták számon tartani, hogy ki is a hunyó, ráadásul a Cukorszemcsék úgy elbújtak, hogy nem is lehetett igazán rájuk találni. Így aztán eldöntötték, hogy pihennek egy kicsit.

A pihenésből szunyóka lett. Jól is jött az alvás, hiszen a csalafinta Cukorszemcsevadászat próbára tette minden erejüket. Azt álmodták, hogy forró vízben búvárkodnak, majd azt, hogy gombócokká varázsolva kergetőznek tovább, de a cukorszemcséket most sem találják. Pedig nagyon is érezték, hogy ott kell lenniük valahol. Álmukban PrézlitengerTündérrel is találkoztak, aki megengedte nekik, hogy megmártózzanak mindannyian egyszer a hullámokban.

Egyszercsak arra ébredtek, hogy Konyhatündér szólongatja őket: szép, zöld-szélű tányérokra hívta némelyiküket és hófehér sálat kötött a nyakukba. Álmélkodtak, csodálkoztak, fel-le gurigáztak egymás előtt tetszelegve az új díszruhában s mire felfogták volna, hogy mit is álmodtak s hogy milyen új világba ébredtek az álomból a Herceg kanalában találták magukat.

Hogy ott min gondolkoztak tovább, nem árulom el. Aki kiváncsi rá, járjon utána.

Itt a vége, fuss el véle.

Túrógombócok álma

Túrógombócok és a PrézlitengerTündér

Túrógombócok sállal

UI. Aki siet találkozhat még néhány Gombóccal. De csakis akkor, ha nagyon siet, mert a mesebeli Gombócok alaptermészete az, hogy elgurulnak valamerre (szinte) nyomtalanul. Elgombóctalanodnak. Sokkal hamarabb, mint a torkomban lakó-fajták.