Hihetetlen, hogy milyen mélynek látszik a gödör, mikor benne van az ember lánya!
De az még hihetetlenebb, hogy milyen kevesen múlik az, hogy kijöjjön-kihúzzák belőle.
Nem, nem felejtettem el a görcsök ízét s nem törölték át szivaccsal a nem krétával írt panasz-okokat, a fájdalmat s a kétségebeesés megsemmisítő robaját, de oszladozik lassan a köd s úgy tűnik újra, hogy vannak hidak a vermek fölött és nem kell már mindegyikbe belehuppanni.
Dereng. Lett rés a szívemen s kezd beáradni a fény.
Köszönöm a látható és láthatatlan köteleket, fonalakat és madzagokat, amelyeket lenyújottatok a verem mélyére nekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése