Blog-readerek

Ajaj...

Megnéztem az előbb, hogy kik olvassák a blogomat. "Kicsit" kiváncsi lettem, hogy vajon kik rejtőzködnek a titokzatos IP címek mögött Kolozsváron, Váradon, Temesváron, Bukarestben, Magyarországon s még ki tudja merre!

Kérhetnék s kaphatnék, lécci, életjeleket blogom Olvasóitól?

Lehet, hogy mégiscsak rossz döntés volt ennyire nyílt lapokkal játszani.

Akarok én vajon ennyire olvasható/visible lenni?

Mese a Gombócokról

Hol volt, hol nem volt, de inkább mindjárt nem is lesz már... no, de ne vágjunk a mese közepébe.

Az úgy lőn, hogy Húsgombóclevest főzött a Konyhatündér ma ebédre. Igazi finomat. Se túl fűszereset, se túl simát.

Piros lett, csillogott és csalogató illatokat varázsolt a konyhába.

A reszelt Káposzta-csíkok megfelelően puhára főttek és arányosan férkőztek be a Répa-, a Petrezselyem- és a Zellerkockák közé s együtt barátságot szőttek az egyre szaporodó szép, kerekszemű rizses kerek Gombóc Gurigákkal. Még azon se tudtak összeveszni, hogy melyikük színe legyen látványosabb a levesben: a Petrezselyem és a Zeller zöldre vágyott, s bár a Répák többen voltak s mindannyian narancssárgára szavaztak volna, igazi vita ki sem alakulhatott köztük, mert a Konyhatündér mindannyiukat összebékítette két kanál tűzpiros Paradicsompürével és egy marék szárított Levéllel. A forrásban lévő Vízben közben folyton ugrándozva kicsit kimerültek s elégtétellel nyugtázták, hogy a csiklandozó lángok hirtelen kialudtak a fazék alatt.

Amikor később a Konyhatündér Hercege kanalába került az első Répa és az első Gombóc együtt rákacsinottak a tányérban maradt társakra. Jelt adtak, hogy aggodalomra semmi ok, ez szép vándorút lesz: a Herceg szemének békés zöldje minden Répaaggályukat és Gombócfélelmüket egy orsszippantás alatt eloszlatott.

Később a Konyhatündér újra felgyűrte képzeletbeli selyemkötényének képzeletbeli újját és újra gombócos kedvre kerekedett.

Ezúttal Túrógombócokat álmodott: míg a lángok kacarászó buborékokat csiklandoztak a Víz tetéjere, addig a 9 kanál Búzadara bujócskázni kezdett az Édestúrócsomóban a két sárgahasú Tojással s mikor már azt hitték, hogy sikerült az összes Darát begyűjteniük a Fehérjébe, akkor hirtelen talákoztak két rakomány cukros Vaníliaszemcsével. Addig kergetőztek, míg mindannyian elfáradtak és már nem tudták számon tartani, hogy ki is a hunyó, ráadásul a Cukorszemcsék úgy elbújtak, hogy nem is lehetett igazán rájuk találni. Így aztán eldöntötték, hogy pihennek egy kicsit.

A pihenésből szunyóka lett. Jól is jött az alvás, hiszen a csalafinta Cukorszemcsevadászat próbára tette minden erejüket. Azt álmodták, hogy forró vízben búvárkodnak, majd azt, hogy gombócokká varázsolva kergetőznek tovább, de a cukorszemcséket most sem találják. Pedig nagyon is érezték, hogy ott kell lenniük valahol. Álmukban PrézlitengerTündérrel is találkoztak, aki megengedte nekik, hogy megmártózzanak mindannyian egyszer a hullámokban.

Egyszercsak arra ébredtek, hogy Konyhatündér szólongatja őket: szép, zöld-szélű tányérokra hívta némelyiküket és hófehér sálat kötött a nyakukba. Álmélkodtak, csodálkoztak, fel-le gurigáztak egymás előtt tetszelegve az új díszruhában s mire felfogták volna, hogy mit is álmodtak s hogy milyen új világba ébredtek az álomból a Herceg kanalában találták magukat.

Hogy ott min gondolkoztak tovább, nem árulom el. Aki kiváncsi rá, járjon utána.

Itt a vége, fuss el véle.

Túrógombócok álma

Túrógombócok és a PrézlitengerTündér

Túrógombócok sállal

UI. Aki siet találkozhat még néhány Gombóccal. De csakis akkor, ha nagyon siet, mert a mesebeli Gombócok alaptermészete az, hogy elgurulnak valamerre (szinte) nyomtalanul. Elgombóctalanodnak. Sokkal hamarabb, mint a torkomban lakó-fajták.

Júúúútyúúúúúúúb

Eddig hidegen hagyott ez az újabb netes divat, de asszem lassan mégis kezdek rákapni erre (is).

Egyre gyakrabban linkelgetnek barátok egész jó jútyúbos oldalakra. Még nem kezdtem el átböngészni, hogy mi mindent tud ez az oldal, de ma nagyon jó zenére akadtam.

Időnként jó szétnézni, alternatívákat találni s kipróbálni új stílusokat.

Zenében is.

Kedvcsinálóként, klikk ide.

De vigyázat! Csak felnőtteknek, csak saját felelősségre!

Ha rászoktok nem én leszek a hibás! :D

Abroncs

Fejfájós napok vannak mögöttem. Kéne egy jó erős, puha abroncs a fejemre mostanában, mert néha úgy érzem menten szétrobban.
Hogy lehet lazítani? Elfelejteni a fájdalmas dolgokat? Hogy lehet kiszellőztetni az emlékeket?
Úgy érzem néha, hogy életem minden területén kudarcot vallok mostanság.
A kapcsolataim minden szinten nyikorognak. Istennel és emberrel egyaránt. S nemcsak egy emberrel, hanem az emberek sokféle fajtájával. Főleg azokkal, akikkel közvetlen kapcsolatban vagyok: Társsal, barátokkal, kollegákkal, diákokkal...
Ezek szerint csak velem kell legyen a baj, úgy gondolom.
De micsoda?
Mit kellene másképp tennem?

Nevetnem kellene a hibákon. Sőt, észre sem kéne vennem őket. Akkor biztosan jobb lenne.
De mit tegyek, ha LÁTOM és megemlítem a hibákat? Miért gondolja mindenki magáról azt, hogy hibátlan? Miért olyan nehéz elfogadni a kritikát? Nem szeretetből jön? Nem akarok megbántani. De akkor miért nem veszik észre maguktól az emberek, ha bántanak? Miért rossz az, ha elmondom, hogy fáj, hogy bánt, hogy rossz ez nekem? Vagy hogy valamit lehetne másként is.

Bizonyos események és visszajelzések szerint szörnyűséges alak vagyok... Balhét balhé után akarnak a nyakamba varrni. Néha úgy érzem, hogy egyszercsak összedől a híd alattam. Máskor pedig azt, hogy ezek a rossz dolgok természetesek. Hogy persze, hogy nem lehet mindenki jó véleménnyel rólam. Persze, hogy zavar egyeseket, az amit teszek! Égbekiáltó bűn tenni ott valamit, ahol a tétlenség a norma. Nevetnem kellene ezeken és menni tovább. De nem tudok ennyire egyszerűen megbírkózni a rámzúduló vádakkal. Kapcsolatokban élünk, fejlődünk. Persze, hogy fontosak a visszajelzések!

Bánt, hogy nem tudom túltenni magam a rágalmakon. Hogy bedőlök nekik s elhiszem, hogy számítanak. Hogy megfeledkezem arról, hogy életem sorsa nem az ő kezükben van!

Bánt, hogy nem tudok úgy szeretni, ahogy kellene. Ahogy lehetne. Hogy bár a jót szeretném tenni, nem mindig sikerül. S hogy nem tudok bocsánatot kérni. S hogy nincs bocsánat másoknál.

Minden életerőm elszívja a harag. Amit érzek s amit éreztetnek.

Bánt, hogy nem találok vissza a menedékhelyre. S hogy nem tudok menedéket nyújtani.

Békességre vágyom. Csendre. Arra, hogy a sok-sok kérdőjellel tudjak kezdeni valamit: lássam bennük a pontot, a felkiáltójelet s ne bántson, ha némelyik nem fog kiegyenesedni talán soha.

Mercy me!

Zeneszöveg

Mike Duó - Nem adom fel!

Legyőzni az Én-t
Z: Győri Gabriella és Orbán Dániel Sz: Orbán Dániel

Mért haragszom rád, ha nem muszáj?
Minek fordulok el, ha ez nekem is fáj?
Miért mondok mindig nemet?
Minek dacolok még veled?
Hisz nekem is fáj,
Nekem is fáj…

Miért rossz cselekedet, ha jót tehetek?
Minek ártsak neked, ha segíthetek?
Mért zárkózom mindig el?
Miért nem oldódom fel?
Hisz nekem is fáj,
Nekem is fáj…

Ó, tudom, hogy mi a válasz: a szívem kemény!
Tudom, hogy mit kell tennem, de túl nagy az Én!
Tudom, ha teszek egy lépést, te kettőt lépsz felém,
Tudom, hogy meg kell tennem: legyőzni az Én-t!

Miért háború, ha béke vár?
Minek barikád, hisz egység vár?
Minek undok perpatvar?
Miért kell a zűrzavar?
Hisz nekem is fáj,
Nekem is fáj…

Ó, tudom…

Míg a saját igazam mindennél többet ér
Míg saját szempontom egyetlen érv,
Addig minden szóért kár,
Marad a szomorú valóság:
A sérelem fáj,
A sérelem fáj…

Ó, tudom…
Tudom, hogy mit kell tennem, legyőzni az Én-t.

Most Ady szól

Héja-nász az avaron

Útra kelünk. Megyünk az Õszbe,
Vijjogva, sírva, kergetõzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.
Új rablói vannak a Nyárnak,
Csattognak az új héja-szárnyak,
Dúlnak a csókos ütközetek.

Szállunk a Nyárból, ûzve szállunk,
Valahol az Õszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.

Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás húsába beletépünk
S lehullunk az õszi avaron.

Ének a porban

Roggyant a lábam, süppedt a mellem,
Itt az ideje, össze kell esnem.
Lerogyok vígan, elnyúlok bátran,
Lalla, lalla,
Rokkantak halmán, nagy éjszakában.
Nagy rokkanásom kinek se fájjon,
Nem elsõ hullás ezen a tájon:
Ki magyar tájon nagy sorsra vágyik,
Lalla, lalla,
Rokkanva ér el az éjszakáig.

Mocsaras rónán bércekre vágytam,
Egy kis halomig hozott a lábam.
Forró, szûz lelkünk rakjuk a sutra,
Lalla, lalla,
Be megjártad itt, óh, Zaratusztra.

Ám néha mégis szóljon az ének
Bús ég-vivásnak, átok-zenének,
Csalogatónak. Hadd jöjjön más is,
Lalla, lalla,
Rokkanjon más is, pusztuljon más is.

Mégsem, mégsem, mégsem

Fölgyujtogattam minden hevülésem
S hideg szemmel is megvizsgáltam magam:
Hitem, harcaim, bús kétkedéseim.
Jaj, hogy nem szabad mégsem, mégsem, mégsem
Beléd oldódnom, szent, gyötrött Sokaság.
Nem csillapítnak könnyes vigaszaid
Csillapító, nagy együtt-szenvedésben,
Vérzõ, egyszerû meghajlásra a Sors
Nem tud rábírni mégsem, mégsem, mégsem -
Külön szenvedek emberként, magyarként.

Százszor próbáltam elûzni sejtésem
S megharagvásom sötét démonait
S úszni az áradt, együttes vizeken.
Jaj, hogy nem szabad mégsem, mégsem, mégsem -
Külön utálok s külön nem enyhülök.

Bár teljesednék jámbor bizakodók
Golgotás hite nagy teljesedésben,
Bár megszépülne, jobbulna a világ.
Úgy fáj ez a Most s mégsem, mégsem, mégsem
Szabad beállnom hivõnek hitetlen.

Hiszek hitetlenül Istenben

Hiszek hitetlenül Istenben,
Mert hinni akarok,
Mert sohse volt úgy rászorulva
Sem élõ, sem halott.
Szinte ömölnek tört szivembõl
A keserû igék,
Melyek tavaly még holtak voltak,
Cifrázott semmiség.

Most minden-minden imává vált,
Most minden egy husáng,
Mely veri szívem, testem, lelkem
S mely kegyes szomjuság.

Szépség, tisztaság és igazság,
Lekacagott szavak,
Óh, bár haltam volna meg akkor,
Ha lekacagtalak.

Szüzesség, jóság, bölcs derékség,
Óh, jaj, be kellettek.
Hiszek Krisztusban, Krisztust várok,
Beteg vagyok, beteg.

Meg-megállok, mint alvajáró
S eszmélni akarok
S szent káprázatokban elõttem
Száz titok kavarog.

Minden titok e nagy világon
S az Isten is, ha van
És én vagyok a titkok titka,
Szegény, hajszolt magam.

Isten, Krisztus, Erény és sorban
Minden, mit áhitok
S mért áhitok? - ez magamnál is,
Óh, jaj, nagyobb titok.


Valaki útravált belõlünk

Schöpflin Aladárnak küldöm.

Unatkozók s halálra-untak,
Bolondosan furcsák vagyunk,
Fájdalmasak és búcsuzók
S milyen furcsán nézzük magunkat
S milyen furcsán néznek most minket.
Csalódás-kõ ránk nem zuhant
S mégis sujtódottan, szédülten,
Sustorgó ázott-fák a tûzben,
Panasszal égünk, lángtalan.

Mint elárvult pipere-asztal,
Mint falnak forditott tükör,
Olyan a lelkünk, kér, marasztal
Valakit, ki már nincs velünk,
Ki után ájult búval nézünk.
Egy régi, kényes, édes dámát,
Kegyetlen szépet siratunk,
Bennünksarjadtat: asszony-részünk.
Valakit, kiért hiúk voltunk,
Apródok s cifra dalnokok
S kit udvarunkban udvaroltunk.

Ingunk s mint rossz tornyok, bedõlünk,
Nagy termeink üresen kongnak,
Kölykösen úszók szemeink:
Valaki útravált belõlünk
S nem veszi észre senki más,
Milyen magános férfi-porta
Lett a szemünk, lett a szivünk,
Szemünknek és szivünknek sorsa,
Mert asszony-részünk elhagyott.

Nem tudjuk szeretni magunkat
És nem hisszük el, hogy szeretnek,
Ákombákomos szépeket
Idegen, váró embereknek
A régi tussal nem irunk,
Mert mi csak magunknak bókoltunk,
Asszony-énünkért, szertelen,
Érte voltunk jók, ha jók voltunk
És kacérok és hûtlenek
És most sírva megözvegyedtünk.

Ezer óh, jaj, baj, ejnye, nyûg
Siránkozik pityergõ szánkon
S omladozó, árva szivünk
Ezer fájást talál, hogy fájjon
S ezeregy fájás fáj nekünk.
Kopott az arcunk, kopott minden,
Kopott a világ s a szivünk
S minden világ a szemeinkben:
Mi hírért, sikerért szalasszon,
Ösztönzõnk, igazi valónk,
Kiszakadt belõlünk, az asszony.

Még egy kis anagramma

Most vettem észre, hogy nem láttam az összes anagrammát a nevemre. Úgy volt beállítva, hogy max. 200-at mutasson, de 500-nál is több van!

Még néhány érdekes(ebb):

• birka hánt szintre
• hinta ritkán szerb
• hiba nett ránk rizs
• hiba kinn rest zárt

.... s régi, megboldolgult nevemre:

• inga nyakszirt
• kint nagy rizsa
• kint nagyi szar :))
• agya kinn szirt

Nagy László: Ki viszi át a Szerelmet?

Nagy László: Ki viszi át a Szerelmet?

Létem ha végleg lemerûlt
ki imád tücsök-hegedût?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantu mezõvé a szikla-
csípõket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verõereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerûlt,
ki rettenti a keselyût!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!

Things To Do

"Most azonban

változtassátok meg gondolkodásotokat és életeteket

és forduljatok vissza Istenhez.

Akkor Ő eltörli bűneiteket,

szellemi megpihenést és felüdülést ad nektek

és elküldi hozzátok Krisztust,

akit előre kiválasztott számotokra: Jézust.

Mert Jézusnak addig kell a mennyben maradnia,
amíg Isten mindent helyre nem állít."

(ApCsel 3,19-21)

Anagramma

Kösz, Eszter, a tippet.
Hogy mennyi kombináció van a nevemre. Nahát! Sose gondoltam volna.

Néhány érdekesebb:

Krisztinára:

• antik rizs
• ikra szint
• inka szirt

Két névre:

• bárt hisz nektarin
• bárt hint kari nesz
• bárt hisz inna kert
• bárt ENSZ hari kint
• bankár inthet rizs
• bakter hinni sztár
• bánhat kintre rizs
• akár benn hitt rizs
• akár bent hint rizs
• akár brit ENSZ hint

Teljes névre:

• a abai ház irt jel kinn RNS unt
• a abai háj irt lenn NSZK rutin

Nagyon jót nevetgélek itt magamban ezeken a fura szóösszetételeken. De legjobban ennek az oldalnak örülök. Végük lesz a diákoknak, ha plagizálnak! Eddig is lecsekkoltam őket google-lel, de így sokkal egyszerűbb lesz.
Éljen a technológia!

Hatalom, jogok, szeretet

Azon gondolkodom mostanában, hogy mennyire ki vagyok szolgáltatva emberként másoknak.
Pontosabban a hatalom, a tisztelet, a jogok kapcsán jutott ilyesmi eszembe.
Az, hogy semmiképpen nem tudom ezeket kicsikarni embertársaimból. Azt, hogy tiszteljenek, kedveljenek, szeressenek, örüljenek nekem, meghallgassanak, csodáljanak... Vannak ugyan eszközök, amiket időnként használok is tudatosan vagy sem, de fityinget sem érnek!

Ugyan!

Hisz attól, hogy valaki eljön velem sétálni, mert megkérem rá, semmivel sem vagyok boldogabb, ha végig a kényszer gócai látszanak a torkában.
Vagy ha arra vágyom, hogy meghallgassanak, de nem találkozom kiváncsi, valóban érdeklődő tekintetekkel, szívvel-lélekkel, talán többet érnék, ha a(z) (üzenő)falaknak mondanám el.
Vagy ha egy ölelést kérek és nincs benne törődés, mit sem ér az egész.
S így tovább. Semmit sem ér az egész, ha nem szívből jön.

Lehet félig szívből tenni valamit?
Lehetséges, hogy én nem látok benne szívet, holott van, mégis?
Lehetséges, hogy túl sokmindent várok el másoktól?

Lehetséges nem észrevenni a szeretet nyomait?
Lehet elvakulni s mindenbe belelátni a kényszer, az unalom, a muszájból teszem-et?

Persze, nem új dolog, nagy darab spanyolviasz ez is, tudom. Megírták már sokan előttem szebben is ezeket, de kell most nekem az, hogy leírjam.
Hogy számomra is világos legyen egyszer s mindenkorra: csak az ér valamit, amit szeretetből teszek. Minden más lehet, hogy többet árt, mint használ.

Hogy mihez kezdjek azokkal a dolgokkal, amiket nem szereteből kapok?!

No, éppen ez itt a nagy kérdés!

Ti hogy csináljátok?

Bringás, gyerkőcös szombat

Gyönyörűen sütött a nap tegnap is, annyira gyönyörűen, hogy sikerült kicsalogatnia a lakásból egy bringázásra.

Egy hete várt rám egy kölcsönbicaj kulcsa, kár lett volna elszalasztani a lehetőséget.

Jó nagyot teker(eg)tünk. S ebből nagyon sokat hepe-hupás szántóföldek mellett, földutakon, úh. érzem is rendesen a mellékhatásokat.

A gyerkőcökhöz is bekanyarodtunk: volt öröm! Hintáztunk, forogtunk, pörögtünk, sétáltunk, bicikliztünk kézen fogva, cicát simogattunk... s még mi mindent! Körberajongtak s mi megszeretgettük őket. Nőnek. S egyre élesebb a kérdés, hogy miért nem hozzuk őket haza időnként onnan. "Miért nem viszel haza? Mikor viszel haza?" S a magyarázatok túl szegényesek, úgy érzem.

Miért is?

Tegnap azt mondtam, hogy késő van, nemsokára este lesz és nem lesz hol aludnunk ennyien, s különben is dolgom van, "házi feladatom". Erre Bettike azt mondta, hogy akkor hozzuk csak őt. Mert ő elfér az ágyon mellettünk. S ma meg is kérdezte, hogy megírtam-e amit kellett, a házi feladatomat.

S azt is mondták, hogy ők játszanak majd csendben míg én dolgozom. Vagy játszanak Bálinttal.

Miért is nem hozzuk őket gyakrabban? Úgy érzem szegényesek a kifogásaim. Mert sok hétvégém telik el semmiségekkel.

Közben ott csengenek Jézus szavai időnként... "ha egyet is befogadtok e kicsinyek közül, engem fogadtok be" s az az ige is, hogy az igazi istentisztelet az, amikor meglátogatjuk az özvegyeket és az árvákat...

Az biztos, hogy sok végigült vasárnap helyett több haszon lenne az ilyesmiből.

(Almost) Feel like dancing

Hihetetlen, hogy milyen mélynek látszik a gödör, mikor benne van az ember lánya!

De az még hihetetlenebb, hogy milyen kevesen múlik az, hogy kijöjjön-kihúzzák belőle.

Nem, nem felejtettem el a görcsök ízét s nem törölték át szivaccsal a nem krétával írt panasz-okokat, a fájdalmat s a kétségebeesés megsemmisítő robaját, de oszladozik lassan a köd s úgy tűnik újra, hogy vannak hidak a vermek fölött és nem kell már mindegyikbe belehuppanni.

Dereng. Lett rés a szívemen s kezd beáradni a fény.

Köszönöm a látható és láthatatlan köteleket, fonalakat és madzagokat, amelyeket lenyújottatok a verem mélyére nekem.

Budapesten: képekben

Két út áll előttem...

1956

Esztergomban

Sorrow
Ellentétek

Napfürdő

Macska a Macska-úton - Esztergomban

Elengedni

Kendőzetlenül-kendőzve

Homokóra

Duna-kanyar, Dömös

Budapest, Te, Gyönyörű!

Blocked

Valahogy így érzem magam. Blocked. Magyarul nem tudom. Csak így, egyszerűen: blocked, talán ez a szó fejezi ki azt, amit most érzek, megélek, gondolok.

S erről a magyarul-ról pedig Zorán jutott eszembe. Kihagyhatatlan, tehát jöjjön ő:

Zorán : Penitencia

Számok, villanások, halkan jár a lift
A bölcs mosoly mozdulatlan, érkezésig őrzi titkait
Egy döccenés, a szőke illat félúton kiszáll
Valami fojtogat, ám a nyakkendő az összhatáshoz jár

A két angyal felvezet, és kezet nyújt az Úr
És szép tisztán szólít magyarul
Nos, ülj le ott és tölts magadnak
Adj időt a gondolatnak
Ráérünk, őszintén mesélj
Na, hogy telt a mélyben ennyi év
Csak mondd, ne félj

Már alig hittem, Uram, hogy válaszolnom kell
Ha körbenéztem, úgy ítéltem, dolgainkra senki nem figyel
Láttam, hogy helyet cserél bűnös és a szent
S a hatalmadat túl sok ripacs gyakorolta fölöttünk ott lent

Bár álmodtam néha, hogy szóba állsz velem
De úgy volt, hogy én kérdezem:
Az intőket miért kaptam
Anyám miért sírt miattam
Mért loptak meg, ha adni jó
Mért vagy Te örök bujdosó
Se kép, se szó

S ha felsír egy élet a válaszért
A titkaidból semmit sem ért
S ki újszülöttet ringat el
Még azt sem tudja, kit nevel
Egy rendőrautó szirénázik épp
Álmaim víztükrébe lép
Se hang, se kép

Zuhanok, s egy angyal súgja: jár a büntetés
Semmit sem értesz, így hát nincs bocsánat, szépen visszamész
Hm, visszamész, bizony visszamész.

Jó nagyot jártam az Ünnep környékén. Pest (és ott körbe, keresztül-kasul és össze-vissza), Dömös, Visegrád, Esztergom (és ebbe még egy Szlovákiás, Párkányos-fagyizás is belefért), majd Mosonmagyaróvár és Pápa volt az úticél.

Tegnap, hazafele jövet késett a vonat, így a Keletiben nem értem el a csatlakozást s hiába rohantam a Népligetbe, a 2 órai busz is az orrom előtt ment el. 2-3 percen múlt az egész mindkét alkalommal. Hihetetlenül árvának éreztem magam a peronokon. Left behind-os fíling szorongatta a torkom, sok egyébbel vegyülve.

Most újra itthon. Dolgoznom kellene nagyon, de mintha ködben lépkednék: nem tudom merre induljak el.

Blocked.

Tisztul bennem, hogy gyakran a legjobb szándék következménye a legfájdalmasabb s hogy sokszor, aki segíteni akar, nagyon sokat árt. Eddig nem érzett, meg nem élt érzések dübörögnek bennem s nem tudok mihez kezdeni velük.

Időnként úgy érzem, hogy totál elrontottam dolgokat s hogy halvány remény sem dereng a romok fölött. Herjeczki Géza verse bukkan fel ilyenkor bennem s az összes eddig megélt Húsvét. Ezek szerint még mindig nem értem a lényeget, ha ilyen kérdések foglalkoztatnak. S ha ilyen tehetetlenül lóbálom még mindig a kezeim s a lábaim.

HÚSVÉT

Évenként szabályosan, szinte monotonon ismétlõdnek ünnepeink.
Mégsem lehet föllapozni a tavalyi, vagy az azelõtti ünnepeinket, gondolatainkat az idén.
És rendjén van ez így.
Kínos lenne például egy múlt-év húsvétjára készült prédikációt változatlanul elmondani/visszahallani ma.

Az ismétlõdõ, de sohasem ugyanolyan ünnepeink sorában számomra kiváltságos helyet foglal el az idei Húsvét.
Kezdem megérteni, hogy ez a legcsodálatosabb, legjelentõsebb ünnepünk.
Hiszek Húsvétban, a föltámadásban.
Húsvét a hitemet jelenti.

Azt, hogy: mégiscsak lehetséges!

Lehet!

Nem válhat soha életem értelmetlenebbé, mint Krisztus leesett, értelem nélküli álla a kereszten.
Nem lehet soha sivárabb lelkem,

mint a keresztrõl a semmibe-meredõ fénytelen szempár.
Nem lehetek soha akaratlanabb, közömbösebb,

mint a kereszten függõ mozdulatlan test.

Amikor érzem, hogy ujjaim közt esik szét akaratom;
amikor az utak bezárulnak körülöttem;
amikor belémlopakodik a kétségbeesés:

hát még az egymásnak-rendeltek találkozója is elmaradhat?
- földereng akkor elõttem a szegzett kéz,

a szavak-nélküli tátott száj, a megkövesedett szem, a megõszült szakáll.

Egyszerre magasba lendül céltalanul csüngõ kezem.
A megértett Nagypéntek után hozsannát kiált.

Hát mégis! LEHET, kiáltom, s éledõ értelmem betázi a szót:
Lendület, Erõ, Hit, Eredmény, Teljesség.
Húsvét. Nem-értelmetlen, nem-holt, nem-savanyú élet.

Életelemem, életlehetõségem ez a Húsvét.
Csalódásaim, kétségeim, kereszteim,

nagypéntekeim föloldódhatnak,
mert Húsvét a gyõzelem.
A lehetõség.

Herjeczki Géza (1969)

Hinni szeretném. Megélni. S tudni a csalódásokban, a kereszt-hordozásban, a nagypéntekes-ittavilágvégés napokon, hogy mit kell tenni. Hogy milyen lehetőségeim vannak. Hogy mikor mit kell tenni, mondani. Minek van éppen az ideje.

Nálam nem volt mostanában Húsvét. Értelmetlen, holt és savanyú az életem. Valószínű, hogy a kulcs a megnemértett Nagypéntekben rejlik.

Natalie Grant: Held

Two months is too little.
They let him go.
They had no sudden healing.
To think that providence would
Take a child from his mother while she prays
Is appalling.

Who told us we’d be rescued?
What has changed and why should we be saved from nightmares?
We’re asking why this happens
To us who have died to live?
It’s unfair.

Chorus:
This is what it means to be held.
How it feels when the sacred is torn from your life
And you survive.
This is what it is to be loved.
And to know that the promise was
When everything fell we’d be held.

This hand is bitterness.
We want to taste it, let the hatred NUMB our sorrow.
The wise hands opens slowly to lilies of the valley and tomorrow.

(Chorus)
This is what it means to be held.
How it feels when the sacred is torn from your life
And you survive.
This is what it is to be loved.
And to know that the promise was
When everything fell we’d be held.

Bridge:
If hope is born of suffering.
If this is only the beginning.
Can we not wait for one hour watching for our Savior?

(Chorus)
This is what it means to be held.
How it feels when the sacred is torn from your life
And you survive.
This is what it is to be loved.
And to know that the promise was
When everything fell we’d be held.

Ady Endre: A csókok átka

Valami szent, nagy éjszakán
Vad nászban megfogant az élet
S azóta tart a nász örökké,
Minden kis mozgás csókba téved.
Csókok világa a világunk,
Csókban fogan a gondolat,
Kicsi kis agyvelő-csomócskák
Cserélnek tüzes csókokat
S a legforróbb csókból szület meg
A legszebb, legnagyobb ige,
Mely hódítóan csap belé
A végtelenbe, semmibe.
S a leglanyhább csókból fakadt ki
A szürkeség, a régi mása:
Nincs vad párzás, nincs tüzes csók ma
S nincs a világnak messiása.
Úgy van talán: szép a világ s jó,
Mi vagyunk satnyák, betegek,
Jégfagyos csókokban fogantunk
S a fagy a lelkünk vette meg.
Szent kéj a csók és szent az élet,
A párzás végtelen sora
S átok a csók, átok az élet,
Ha nincs a csóknak mámora.
Az eltűrt csókok tunya nászán,
A langyos csókok éjjelén
Az átok egyre nő fölöttünk
S így lesz az élet lomha, vén
S így leszünk mi, párzó királyok,
Kopottak, búsak, betegek,
Kiknek csókolni szomjas tűzzel
Már nem szabad és nem lehet.
Ha szomjas ajkak szomjas csókot
Csak szomjas ajkra hintenek,
Ma ez a föld üdvök Olimpja
S nem laknak itt: csak istenek.

Bekk

Nem, nem tuntem el. Itt vagyok, elek. Azt nem mondhatnam eppenseggel, hogy virulok, de ez csak nezopont kerdese. :)

Epp radiobol potyogok s itt nincs magyar billentyuzet. S kedvem se Alt+J-zni vagy kodokat bepotyogni. Szoval ekezetek nelkuli leszek most, csak igy, egyszeruen.

Nagy atrendezodesek ideje jott el. Nehany alapveto dolog uj iranyt vesz az eletemben a kozeljovoben s a kulso valtozasokon tul bennem is forog a Rubik kocka.

Alapvetoen orulok a valtozasoknak. Ilyen a termeszetem. Szeretem, ha idonkent ujrarendezodnek a dolgok korulottem. Szoktam is eleg rendszeresen atpakolaszni ezt-azt a lakasban... a Kedves "oromere" :D. Felfrissit a valtozas. Energiaval tolt meg. Segit atrendezni a gondolataimat. Vagy pakolaszas kozben kapok uj erore. S elvezem az ujrarendezett lakast, polcot, fiokot... Keves hazi munka ad annyi oromet es elegtetelt, mint a rendbetett, kitakaritott es ujradekoralt lakas frissenmosott fuggonnyel. Mostanaban viszont azt latom, hogy lehet azert nem is veszem eszre, hogy idonkent en is felek a nagy viharokban, mert nem engedhetem meg magamnak: hogy is tehetnem, mikor en jobban igenylem a valtozasokat es ezert harcolok ertuk, s kozben nem szabad gyengenek latszanom, kimutatnom-bevallanom, hogy idonkent en is felek. Nem vallalhatom fel, hogy gyenge vagyok, mert "nekem kellett". Pedig idonkent en is aggodom es jol esne, ha valaki megkerdezne, hogy hogy vagyok es ijeszt-e valami.

A belso valtozasok folyamata mar nem annyira kellemes, legtobbszor. Idonkent ittavilagvege hangulatom van ilyenkor. S nem is annyira egyertelmu, hogy mi miert es hogyan kerul ebbe vagy abba a fiokba. Vagy mikor. Vagy mitol. S hogy meddig.

Mostanaban ugy ereztem, hogy mar reg nem jutottam semmilyen kovetkeztetesre, nem ertek be gondolatok s ez is kicsit ijeszto volt. Most meg csak kapkodom a fejem, hogy mennyi mindent kene felfogni, megerteni es vegervenyesen megtanulni.

Tinikoromban ereztem igy neha: akkor olyannak eltem ezt meg, mintha kiskutya volnek es lassan nyilik meg a szemem, eszmelek ra a vilagra. Nagy felfedezesek kora volt am az!

Hogy miken agyalok? A fobb temak altalanosak. Attol nagy dolgok szamomra, hogy en elem meg oket: eletminoseg, Istenkep, baratsag, szeretet, szerelem, huseg, irgalom, kegyelem, kitartas, szerepek... s ilyenek.

Aszondjak az okosok, hogy eletunk vegeig tanulunk. Visszaternek a megtanult leckek es mas kontextusban lesz lehetosegunk ujra kiprobalni magunkat s a megtanultakat. Hogy vannak ujabb eselyek. S hogy a gyoztesek soha nem adjak fel...