Magyarázom a bizonyítványom

Bár itt nem mindig látszik, igazándiból blogbejegyzésekben gondolkodom- legtöbbször.
Ha jövök-megyek, események alatt vagy után fejben irogatom és csiszolgatom a születendő sorokat.
Ide azonban legtöbbször nem kerül semmi.

Mit is írhatnék ide most, vajon?


Megijeszt, elijeszt a nyilvánosság, bár nem övezik nagy titkok az életem - ám a személyesség burkát túlfeszítené most a közlés.

Kell érjen még a mondanivalóm.

Jelentkezem.

Ákos: Majom a ketrecben

Van olyan, aki nyugodt, hallgatag,
Jól kezelhető, néma rab,
De akad olyan, aki megvadul,
Ha börtönéből nem szabadul.

Megy a műsor,
Nézed az életem,
Majom a ketrecben,
Igen,
Ráznám a rácsot,
De nem merem,
Majom a ketrecben,
De nem szabadulhat
Börtönöm őre sem,
Majom a ketrecben,
Szívem,
Annyiszor vádolsz,
Hogy elhiszem
Majom a ketrecben.

Döntened kell, mi a fontosabb,
Megnyisd, vagy őrizd önmagad
Csak félig él, aki nem szabad,
A rabok szíve megszakad.

Megy a műsor,
Nézed az életem,
Majom a ketrecben,
Igen,
Ráznám a rácsot,
De nem merem,
Majom a ketrecben,
De nem szabadulhat
Börtönöm őre sem,
Majom a ketrecben,
Szívem,
Annyiszor vádolsz,
Hogy elhiszem
Majom a ketrecben.

Csak bámul és etet
A könnyeken nevet,
Ő arctalan lehet,
Ő gyűlölve szeret.

Annak akarsz látni,
Ami nem vagyok,
Majom a ketrecben,
Igen,
Ráznám a rácsot,
De nem hagyod,
Majom a ketrecben
De nem szabadulhat
Börtönöm őre sem,
Majom a ketrecben,
Szívem,
Annyiszor vádolsz,
Hogy elhiszem
Majom a ketrecben.

Líra

József Attila, Ady Endre és Weöres Sándor jutottak ma eszembe.

Kimondják, amit én csak gondolok.

Kognitív disszonancia

Felülírom, átfogalmazom.
Festek-mázolok.
Hitegetem magam.
Mentegetem.
Bekenem tejszínhabbal.


De a végén ugyanott vagyok: hol fent, hol lent a libikókán.

Hogy lehet összebékíteni őket?

Vagyok

megvagyok
kivagyok
elvagyok

oda nem vagyok
- és vissza se -
de vagyok

Ma úgy vagyok, hogy jól vagyok

... és messze vinném magam.

Ilyen vagyok, a teszt szerint.

Ha teszt, akkor legyen teszt! Tesztelgetem magam. A tét a próbálkozás, az eredmény nem mindig fontos számomra.
És szeretek elcsevegni magamról másokkal, magamról és másokról.

Szárnyat bontanék.

What a wonderful world!

T. meghalt

ma reggel 8-kor.

Jobban van, rosszabbul van...

Az Anyukám jobban van! :)
Ma már fel lehetett hívni, kétszer is beszéltem vele.

A hangja fáradt, de a rá jellemző vidámságot és reményteljességet nem tudta kipréselni belőle az elektrosokk sem.
Holnap már haza is engedik a kórházból. :)

T. , a kolleganőm fia viszont rosszabbul van, sajnos.

Ha fáj a szív...

Sokminden miatt fáj most a szívem.
De leginkább talán amiatt, mert szeretteim szíve fáj és beteg.

Kolleganőm fia tegnap szívrohamot kapott és azóta kómában van.
Most hívott Apum, hogy Anyumat ma délben szállította kórházba a mentő, mert szívritmuszavara és nagy pulzusa volt tegnap óta. Megfigyelés alatt van, gépeken.
Tegnap du., amikor megtudtam, hogy kolleganőm fiával mi történt, hívtam, hogy imádkozzon ő is érte. És nem mondta el, hogy vele mi van, mert siettem az este érkező vendégeknek főzni.
Most nem hívhatom, mert pihennie kell.

Szűkebb-tágabb családomban, ismerőseim körében nem egy, nem tíz ember beteg. Kívül vagy belül.

Szívfájdalom.

Egyetlen vigaszom a mindig kéznél levő szívbalzsam: Isten kegyelmessége.

Indulások és érkezések

Indulások és érkezések sorozatából állnak napjaim. Szédít a sebesség, amivel száguldok, próbálva utolérni magam.
A kavics közé homokot is öntök és vizet is. A másodperctöredékek is értékesek.

Ó, régiszép napok, hetek és hétvégék!
Ó, nyugodt, csendes, otthonos délutánok!
Ó, alaposság!

Ó, mélység!
Ó, magasság!

Vanília és csokoládé és egy csepp svédcsepp

Ma, amikor hazaértem egy eseménydús nap és 3 óra éjszakai alvással a szemtáskáimban a hátramaradt tennivalók egyikéhez sem tudtam hozzákezdeni. Aludni még, dolgozni már nem volt kedvem. Ilyenkor sportolni volna jó - ha rá tudnám venni magam arra, hogy házipapucs helyett sportcipőt húzzak a lábamra és induljak el.
Ücsörögni is jó az ágyban, jó meleg paplan alatt és olvasni, nézni valami érdekeset, feledve a feladatokat.

A blogírás valahogy nem ment nekem mostanában.
Pedig vannak fel-felbukkanó gondolatok. Kerekednek, kavarognak, bújócskáznak a fejemben, de nem fut ki szó az ujjam között.

Valahogyígyes hangulatban vagyok, mint ekkor. És beszélgetnék nagyokat. A szavak kikívánkoznak, mégis, amikor vannak nem találnak köntöst. Vagy túlságosan beburkolóznak.

Kulcsszavakban gondolkodom mostanság. Belebonyolodom a hosszabb mondatokba.

A Vanília és csokoládé (Vaniglia e cioccolato, 2004) egy olasz romantikus dráma.
Az egy csepp svédcsepp pedig jól hangzik. De igazából egy svéd énekesnő, Lisa Nillson daláról (Rain in Rio) jutott eszembe, amit ma este legalább negyvenszer meghallgattam már eddig.

Boomp3.com


Szavakat is kapunk vajon mindahhoz, amit ki kell mondani? Vagy a kimondhatatlant nem kell kimondani? S amit nem mondunk ki az nincs is?
S ha nem azt mondjuk, amit szeretnénk?