Újra itthon, tegnap óta. Kell egy kis idő, míg visszazökkenek a valóságba, a hétköznapok rutinjába, mert igazán lazára sikerült ez a vakácijóu.
Jóóóóóóóó nagyot pihentünk, két hétig összemosódtak a nappalok és az éjszakák, feje tetejére állt a világ.
Kikapcsoltam minden feladatot, munkát és lazítottam. Nem idegeskedtem és remélem, nem is idegesítettem (nagyon) senkit. Megnéztem jónéhány filmet, beszélgettem nagyokat, meglepiket szereztem, meglepiknek örültem. Olvastam s aludtam, sokat. Sétáltam, néha, látogattam ismerősöket, rokonokat, barátokat. S nagymamám történeteit hallgattam.
Mert voltunk "otthon" is, kicsit megöntözni a gyökereket.
Szilveszterkor összegyűlt a régi ifi-csapat egy része, és annyit, de annyit nevettem, mint tavaly egy egész év alatt összesen. Jó volt együtt. Jó volt, mert ismertük egymást, nem kellett nagy körítés egy-egy mondathoz. Jó volt a reflexeket felismerni, hallani egymásról, frissíteni az emlékeket. S jó volt látni a gyerekeket is, akik most már ugyanúgy hozzátartoznak a képhez és valahogy nem is idegen, hogy ott vannak. Beleillenek a képbe.
Különösen Benjámint élveztem. Engem választott Ligrettózáskor. 4-5 éves, és meglepetésemre annyira ügyesen játszott, hogy ripityára vertük a társaságot. Veterán, profi játékosokat :). Jófej kissrác.
Vajdahunyad megváltozott az utóbbi időben. Poros, szürke városként él a fejemben, s úgy gondoltam, hogy lassan elhal, meghal, kipusztul és kámpec dolores... ám az otthon töltött hét alatt egészen új arcát láttam. Nyugodt, csendes, fejlődő város inkább. S mostanság a nyugodt jelző kezd átvándorolni a pozitív jelzők közé a fejemben.
Lehet, hogy csak a vakáció, a szabadság, a nethiány tette, de ritkán tudok annyira laza lenni, mint amilyen az elmúlt héten voltam. Itthon folyton úgy érzem, hogy rohanni kell, tenni-venni, jönni-menni s mégis mindig lekések valamiről. S ha visszanézek a napjaimra a rohanás ellenére mégis üresek. Alig marad valami kézzelfogható, érdemleges, említésre méltó.
Nem terveztem nagyokat az új évre. Igazából két dolgot szeretnék. De ha az első sikerül, a második is alakul majd valahogy.
Feladatom nagyon sok van, de leginkább azt szeretném látni, hogy miként tovább és azt tenni, amit érdemes.
Holnap kezdődik is a munka. Folytatódik.
Az alábbiak bátorítanak.
Szép új évet mindenkinek!
Jóóóóóóóó nagyot pihentünk, két hétig összemosódtak a nappalok és az éjszakák, feje tetejére állt a világ.
Kikapcsoltam minden feladatot, munkát és lazítottam. Nem idegeskedtem és remélem, nem is idegesítettem (nagyon) senkit. Megnéztem jónéhány filmet, beszélgettem nagyokat, meglepiket szereztem, meglepiknek örültem. Olvastam s aludtam, sokat. Sétáltam, néha, látogattam ismerősöket, rokonokat, barátokat. S nagymamám történeteit hallgattam.
Mert voltunk "otthon" is, kicsit megöntözni a gyökereket.
Szilveszterkor összegyűlt a régi ifi-csapat egy része, és annyit, de annyit nevettem, mint tavaly egy egész év alatt összesen. Jó volt együtt. Jó volt, mert ismertük egymást, nem kellett nagy körítés egy-egy mondathoz. Jó volt a reflexeket felismerni, hallani egymásról, frissíteni az emlékeket. S jó volt látni a gyerekeket is, akik most már ugyanúgy hozzátartoznak a képhez és valahogy nem is idegen, hogy ott vannak. Beleillenek a képbe.
Különösen Benjámint élveztem. Engem választott Ligrettózáskor. 4-5 éves, és meglepetésemre annyira ügyesen játszott, hogy ripityára vertük a társaságot. Veterán, profi játékosokat :). Jófej kissrác.
Vajdahunyad megváltozott az utóbbi időben. Poros, szürke városként él a fejemben, s úgy gondoltam, hogy lassan elhal, meghal, kipusztul és kámpec dolores... ám az otthon töltött hét alatt egészen új arcát láttam. Nyugodt, csendes, fejlődő város inkább. S mostanság a nyugodt jelző kezd átvándorolni a pozitív jelzők közé a fejemben.
Lehet, hogy csak a vakáció, a szabadság, a nethiány tette, de ritkán tudok annyira laza lenni, mint amilyen az elmúlt héten voltam. Itthon folyton úgy érzem, hogy rohanni kell, tenni-venni, jönni-menni s mégis mindig lekések valamiről. S ha visszanézek a napjaimra a rohanás ellenére mégis üresek. Alig marad valami kézzelfogható, érdemleges, említésre méltó.
Nem terveztem nagyokat az új évre. Igazából két dolgot szeretnék. De ha az első sikerül, a második is alakul majd valahogy.
Feladatom nagyon sok van, de leginkább azt szeretném látni, hogy miként tovább és azt tenni, amit érdemes.
Holnap kezdődik is a munka. Folytatódik.
Az alábbiak bátorítanak.
Szép új évet mindenkinek!
Az én segítségem az Úrtól van, a ki teremtette az eget és földet.
Nem engedi, hogy lábad inogjon; nem szunnyad el a te õrizõd.
Ímé, nem szunnyad és nem alszik az Izráelnek õrizõje!
Az Úr a te õrizõd, az Úr a te árnyékod a te jobbkezed felõl.
Nappal a nap meg nem szúr téged, sem éjjel a hold.
Az Úr megõriz téged minden gonosztól, megõrzi a te lelkedet.
Megõrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet, mostantól fogva mindörökké.
Nem engedi, hogy lábad inogjon; nem szunnyad el a te õrizõd.
Ímé, nem szunnyad és nem alszik az Izráelnek õrizõje!
Az Úr a te õrizõd, az Úr a te árnyékod a te jobbkezed felõl.
Nappal a nap meg nem szúr téged, sem éjjel a hold.
Az Úr megõriz téged minden gonosztól, megõrzi a te lelkedet.
Megõrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet, mostantól fogva mindörökké.
1 megjegyzés:
Jó, hogy visszajöttél, neked is boldog új évet. És szép a zsoltár. És nagyon sajnálom, hogy nem találkoztunk, merthogy ugye nem is lehetett, mert mi voltunk azok, akik nem mentünk haza. :( Én gyakran benéztem ide, hátha írsz valamit, de jobban tetted, hogy pihentél...Szép napot!
Megjegyzés küldése