Sokat gondolkoztam napokban a Királylányos labdákon, amelyek mostanában pattognak barátaim blogjain.
Nem akarok ünneprontó lenni, de nekem furcsa csupahab sztorikat olvasni, amikor bőrömön tapasztalom naponta a kapcsolatok széthullását.
Az a gyanúm, hogy szűrve mesélünk, így esélyt se adva a királylányoknak jó szemüveget választani. Altatunk akkor is, amikor az élettel teli levegő hatására ébredeznének a magány és az összetört álmok görcsétől.
Érthető a ködösítés, eufemizálás kényszere is. A napi gócok oldódnak a torkunkban, egy időre, ha sikerül csillogó szemekkel újraélni a varázslatos kezdetet. Az is lehet, persze, hogy némely kapcsolat valóban annyira mesés, álomszerű. Hála, ha van ilyen is!
De mi van azóta?
S főleg mi van akkor, ha nem ilyen álomszép a kezdet.
Hogyan kell jól folytatni, ha nem így kezdtük? Vagy ha időközben rontottuk el valahol.
És hogyan kell megküzdeni a rutinnal?
A hercegekkel, akik kisfiúk maradtak és nem feleséget, hanem anyát keresnek a társukban. Akik nem tudnak mihez kezdeni családfői szerepükkel, s egyre jobban belebénulnak a kihívásokba.
Akik mióta szédítő mosollyal és mesékkel beparkoltak a szíveinkbe nem mostak fogat, de annál gyakrabban az autót vagy a képernyőt.
Akiket nem érdekel már, hogy mit érzünk, gondolunk, csak az, hogy nyert-e a csapatuk és van-e ebéd ....
Ilyenek s hasonlók dúlnak bennem, s a felháborodás, hogy még mindig altatunk vagy irreális mércéket állítunk.
S csóváljuk a fejünket, ha szétmegy egy-egy igéretesebb kapcsolat is. S maradunk a fejcsóválásnál és kénköves mennykő és pokol tüze emlegetésénél, ha egy-egy atyánk fia-lánya nem bírja tovább kapcsolatának fullasztó áporodottságát.
Hogyan lehet, hogy így elakad a növekedés?!
Hol vannak a Királyok, Királynők?
10 megjegyzés:
aki nem tud almodni, elni sem tud.
Szia, Névtelen!
Nemtomkivagy, de átgondoltam, igazad van.
Ki is javítottam álmodozzra. Így már áll, asszem.
Ha 100 évig élnék sem tudnám ilyen csodásan, művészien leírni ezt az én számízére is való gondolatsort.
Én is elgondolkoztam azon, hogy valóban minden olyan szép és jó kellene legyen, mint ahogy arról mások beszámolnak. Valóban olyan szép és jó, ahogy elmondják? A szép kezdet megszépíti a folytatást és fordítva? Talán olyan is kellene írjon akinek nem sikerült, csak hát arról nem szabad beszélni, mert az rossz példa. Pedig az is a való élet.
Én már privát is megírtam a véleményem...Szerintem vannak tündérmesék. De sokkal több a nem-tündérmese. És ezt is tudniuk kell a királylányoknak, hogy a mese nem ér véget az esküvővel (mindenkinek szép és csodás az odáig tartó időszak meg a mézeshetek)...és fontos felkészülni a való életre...És fontos az időben való segítségkérés, az őszinteség, hogy ne a váláskor derüljön csak ki, hogy a szép álarc mögött bajok voltak. A fiatalok szégyellik beismerni, ha baj van. Ezt is figyelembe kell venni, ha ilyen szép, amúgy igaz, történeteket mondunk a tinilányoknak...hogy azért tudják, ha majd az ő házasságuk nem lesz éppen tündérmese, mint a hallott történetekben, azért kell lennie megoldásnak. Lehet, hogy ők mindent megtesznek majd, hogy jó legyen, de mi van, ha a másik fél nem? Akkor már nem fog működni a mese...
:)Renácska, köszi a dicséretet! Ha jól megnézed a kommented, az is hasonlóan van megfogalmazva. Te is tudsz írni ám!
Márta (ésAkiveszimégalapot, az jutott eszembe, hogy meg kellene írnod az "Álarc mögött I." mesét!
Vagy a "Mézeshetek után - Mázas hetek" címűt.
Vagy valami hasonlót.
"Csipkerózsika újra megszúrja az ujját és a herceg csókjára újra száz évet kell várni", pl.
Nekem miért nem mondtad úgy, hogy Mártácska? :)
Nem hiszem, hogy tudok ilyen mesét írni, de majd talán a kedves ésAkiveszimégalapot...:) Egyszerűen azért, mert nem érzem magunkat álarc mögött élőnek. Talán a blogomból is kiderül, hogy nem vagyok az a hibákat, kudarcokat eltusolós típus. De hogy sok álarc van, akár a hitközösségeinken belül is, az tuti. És van, aki nagyon meg akar felelni valami elvárásoknak, és kánaáni nyelvezet vagy akármi mögé rejti azt, amit nem lehet a végtelenségig eltitkolni. De lehet, hogy nincs igazam.
szépek a mesék...szép az álmodozás...és szerintem kell is...persze hogy ugy van az hogy mikor "felébredünk"talán a királyfiu tényleg elfelejtett fogat mosni...de ezért el kell szaladnunk?és azt hisszük hogy egy más királyfiu majd jobb lesz?...szerintem nem...és az a szép és mesebeli számomra hogy az akiben valamikor tényleg királyfiut láttam ma is azt látom benne...és szaladok el hanem ketten megoldjuk azt ami talán nem királyfias...szerintem ez a mesebeli...eggyütt élni,megélni...és akkor szép....legalább is én eszt tapasztalom!Na, bocs ha nem vagyok érthetö!
Nincs szó elszaladásról, pont az ellenkezőjéről...Illetve a hogyanokról. Mert az egy dolog, hogy mi szerencsések vagyunk, vagy inkább áldottak. De homokba dugnánk a fejünket, ha ezt általánosnak mondanánk. Néha elég körülnézni a középkorú házaspárok között: nem látsz egy gyengéd mozdulatot, semmit. Nem azokról beszélek, ahol működnek a dolgok. Nehéz dolgok ezek, és mindennek több oldala van...és jó ezeket megbeszélni.
teljesen egyetértek veled Márta!Jó lenne ha a mai fiatalok megtanulnának nyiltan beszélni mindenröl!Ez azt hiszem sokat segitene!
ÁS csóváljuk a fejünket, ha szétmegy egy-egy igéretesebb kapcsolat is. S maradunk a fejcsóválásnál és kénköves mennykő és pokol tüze emlegetésénél, ha egy-egy atyánk fia-lánya nem bírja tovább kapcsolatának fullasztó áporodottságát.Á
hajaj..
Megjegyzés küldése