Mikor a fonal végére érek...

Mindenhonnan az megy, hogy Karácsony, Ünnep közeledik. Jövögetnek az sms-ek, képeslapok, köszöntések jönnek-mennek s vásárolgatom és csomagolom jókedvűen az ajándékokat,igazán örülve annak, hogy szeretteimnek találtam szép meglepiket... Kitakarítottam a lakást, kijavítottam az elmaradt teszteket, olvastam is a héten...S úgy tűnne, hogy ezek együtt azt jelentenék, hogy jól vagyok, alig várom a családi együttlétet, csupa tejföl és fahéj az élet, de az igazság az, hogy egyre inkább elfoszlik a madzag az ujjaim között és míg volt úgy, hogy görcsösen ragaszkodtam az élethez, a holnaphoz, meg mindenhez, ma úgy vagyok, hogy nem találok elég erőt ahhoz, hogy rámosolyogjak arra, akiről úgy tudtam, hogy szeretem, s ha mégis néha sikerül, ott vibrál ezer oldalról, hogy minek? hogy már próbáltam és fájt és különben is soha nem tudok semmivel örömet okozni, hogy mindent csak elrontok, hogy úgy sem értenek meg, hogy kár beszélni, mert ez úgysem visszhangoz majd szavakat, hogy nem érek annyit, hogy valaki kezébe vegyen egy könyvet miattunk, és inkább maradunk a kényelmes némaságban minthogy átciffezzük a berozsdásodott kapcsolatot, közben szétmarnak a bennemrekedt szavak. S ezzel együtt eszembe jut életem minden keserűsége és ez már tényleg leteper és így, meggörnyedten csak egyre mélyebbre zuhanok s bár tudom, hogy valaki fent szeret engem és minden pillanatban ugrásra készen, hogy segítsen összegabalyodott gyermekén, nem tudom hogyan szólítsam meg Őt egyedül, mert ez nemcsak rólam szól, és nem akarok egyedül vigasztalódni, ha utána újra itt kötök ki. S eközben tudom azt is, hogy ezekkel a kitérőkkel szépen leomlik mindaz, ami épülgetett ...
Szóval Karácsony jön. Szeretet, narancs, fahéj és hópehely.
Tanítson meg valaki Élni!

Az ünnepek hava: November

Kapkodom a fejem: hihetetlen, hogy vége a novemberi hónapnak is! Igaz, sokminden volt benne: ünnepek, látogatások, jövés-menés, de furcsa, hogy új cica kerül a naptárba.

Debrecenben egész jó volt a konferencia, életre szóló tanulságokkal.

Anyósom, Ica, Robi, Ráhel... ők is novemberi ünnepeltek, úh, ebben a hónapban szinte minden nap volt kit köszönteni. Róluk most nincs kép.

Régi barátságok ápolására is jutott idő: meglátogatott Hajmica, az enyedi idők barátosnője. Épp szülinapja volt, mikor megérkezett.

Ugyanazon a 7végén kétszer is szülinapoztunk: Bálint, a Kedvesem váltott kódszámot. Kész város-körút volt a meglepik beszerzése. Remélem sikerült örömet szerezni.

Én is letapostam életem első negyed évszázadát: az esemény fontosságához méltóan több felvonásban is megünnepeltük ezt:


Az egyetem is ünnepelt: 15 éves lett, ezzel telt az elmúlt hétvége.
Soroljam még? Ma az egész ország ünnepel. Ezért itthon vagyunk mindketten és próbálom érdekesen tölteni a napot... Este utazom és lehet, hogy ezek az utak majd nagyon sokat jelentenek nekem valamikor. Vagy ki tudja?
Most ennyi. Hogy mégis legyen folytatás, de az igazán nagy élmények szavai bennmaradtak...

Ingovány

Az előbb még teljes jókedvvel jöttem-mentem, intézgettem olyan dolgokat, amik (már megint!) nem az én feladataim lennének abban a reményben, hogy jót teszek és az sem borított ki, hogy potyára dolgoztam másfél hónapig, de ez a még néhány ilyen posványos dolog már túl sok a gyomromnak.
Mikor lesz már itt rend?
Hogy lehet ezt bírni?

Akkor megy a legjobban...

Naplóba is, meg ide is akkor megy leginkább az írás, ha szomorú vagyok. És mivel az este újra összejött egy adag, most, mielőtt munkához látnék írok róla meg másról is, talán.
Igazi kikapcsolódás volt ez a hétvége: mostanában, a nagy rohanásban egyre csak a követekező percek és napok feladatai hajszolnak s pörgetik a homokszemcséket a homókórámból, de péntek délutántól el is felejtettem azokat a gondokat. Néhány napra papást-mamást játszodtunk, élesben, Bettikével.

Ő Bettike

A huncutka:) Kukucs ...

Néha durci... Mit kell tenni ilyenkor?

A vigasztaló ujjacska

Ha azt mondanám, hogy érdekes volt talán semmit sem mondanék. De azzal sem, ha azt mondom, hogy szép volt vagy nehéz vagy kimerítő vagy nagy kihívás. Mert mindez egyszerre benne volt a pakliban, de mégis csodamódra Valaki nagy-nagy türelmet és leleményességet, szeretetet varázsolt bele a csomagba, így tegnap délután, amikor kisértem az igazi pótszülőkhöz a pöttömkét, csak úgy facsarodott a szívem... Hiányzott. Kérdései, bohóckodásai, magyarázatai, kezecskéje, amint keresi asztali imádságkor Bálint kezét is... Nagyon odafészkelte magát a szívembe ez a gyerek.
Persze, sok kérdés is akad ilyenkor. Ki tudja megmondani, hogy igazán jó-e, hogy három napig szeretettel vettük körül, hogy aztán visszatérve a megszokott környezetébe csak nagyobb legyen a hiány s a vágy ezek után?! Abban a reményben tettük ezt, hogy jót teszünk, s csak reménykedem abban, hogy nem ártunk vele, s nem szántjuk mélyebbre a sebeket. Megijesztett, amikor hallottam, hogy számára mi vagyunk azok, akik az ő kis fejecskéjében a szülőket jelentjük...
Sokféle ok miatt, szinte egy év is eltelt, mióta utoljára láttuk... S még rosszabb tudni, hogy mi minden kimarad napjaiból, s hogy ezeknek milyen következményei lesznek később ... s már látszik is a hiányból sokminden viselkedésében.
Csak az marad, hogy amennyire időnk, energiánk és a körülmények engedik, szeretettel vegyük körül. Talán ránk is bizatott ő, ha már így alakult... De mindenek előtt az Atya gondjaira bízhatom őt, abban a reményben, hogy ha nekünk kell tennünk bármit is vele kapcsolatban, akkor Ő majd értheően figyelmeztet erre.

Szomorú mégsem Bettike miatt vagyok igazán, hanem amiatt, hogy már megint elszúrom a dolgokat a haragommal, sértődésemmel. Mikor már úgy érzem, hogy rendben vannak ezek, akkor nyakamba zúdul egy adag. Fáj, ha megsértenek, fáj, ha szótlanul telnek el a percek, fáj a monotonság, s ha ezek együtt fájnak, akkor kegyetlenül elhallgatok és begubózom én is. Tudom, hogy újra kell kezdeni, meg kell bocsátani, el kell felejteni és újra kell kezdeni, bizakodva mindent. De ez kegyetlenül nehéz.

Kicsit izgulok....

Hétfőn kezdődik az új egyetemi év. 9-kor találkozom az első évesekkel, akiket gondjaimra bíztak. Tehát lesz csoportom, lesznek diákjaim, akikért talán kicsit nagyobb felelősség vár majd rám.
Nem tudom mit kell mondani, tenni.

Heeeeeeeeeeeeeeeeeelp.

Ilyen egyszerű

15. Zsoltár

Dávid Zsoltára.

URam, ki lehet sátradnak vendége,
ki tartózkodhat szent hegyeden?
Az, aki feddhetetlenül él,
törekszik az igazságra,
és szíve szerint igazat szól;
nyelvével nem rágalmaz,
nem tesz rosszat felebarátjával,
és nem hoz gyalázatot rokonára.
Megvetéssel néz az alávalókra,
de tiszteli azokat, akik az URat félik.
Esküjét nem vonja vissza, ha kárt vall is.
Nem adja pénzét uzsorára,
és nem hagyja magát megvesztegetni az ártatlan rovására.

Aki ezeket teszi, nem tántorodik meg soha.

Újra itt

A napok óta kitartóan szitáló eső jelzi, hogy bizony eltelt az idei nyár is. Sok-sok emlék gyűlt össze benne. Ez volt "munkás"-éveim első nyara, mégsem éreztem sokkal különösebbnek az eddigieknél. Vakációztam idén is. Mégiscsak jó dolog tanügyben dolgozni! Legalábbis nyáron az. Most, hogy hideg is lett, egészen komolyan rá kellene már végre jönnöm, hogy itt az ideje a komoly munkának.
És asszem t'onképpen ekörül kereshetem bajaim gyökerét, és ez az, amiért most írni fogok. Ugyanis egy hete csücsülök egy megírandó tanulmányon, hol szánva, hol szídva magam. Ma jár le a határidő, és úgy érzem, hogy semmi épet nem sikerült produkálnom. Pedig csak arról lenne szó, hogy egy megírt szakdolgozat-részletet gondolok tovább... Nem tudom mások hogy vannak ezzel. De nekem ez a műfaj nem megy. S ez nagy baj, ugyanis mesterségem babérjait ilyesmivel lehetne learatni... Az aratás viszont ebben a helyzetben teljsen kilátástalan eseménynek tűnik, ugyanis szakmai szinten padlót fogtam az idén. Bár sikeresen végigjártam a mesterképzést, és valahogy meglett a disszertációm is, mindkét budapesti felvételim kudarccal végződött. Úgyhogy a Csodás bejegyzést ma biztosan másképp fogalmaznám meg, attól függetlenül, hogy az az esemény valóban nagyon különös és csodaszámba menő volt. De a folytatást nem értem. Nem tudom összerakni a szétágazó, összegabalyodott szálakat. Bár úgy gondoltam, hogy sikerült, nemrég nagyon is összekuszált újra mindent bennem, és értetlenkedésemben másokat is fájdalmasan összekuszáltam.
Ezen túl viszont ez a nyár barátságokat is érlelt: viszonylag gyakran találkoztam régi és új barátnőimmel. Látogatások, Grátzia-partyk, strandolás, reggelig is eltartó beszélgetés, Budapest-túra, Grátzia-menyegző elő- és utóalkalmaival együtt.... S persze, az egészen friss göröghonos emlékek, első tengeri élményeimmel, s a sok szépséggel, amiket próbálok megőrizni legszebb emlékeim között.
Közben négy évesek lettünk, és kipróbáltuk a dackorszak legviharosabb makacskodásait, de a ragaszkodás és az egymáshoz tartozás biztonságot árasztó bizonyosságát is.
Szép volt ez a nyár. Munka lesz bőven, és csak reménykedem abban, hogy félelmeim dacára erőt és bölcsességet is kapok ajándékba a feladatok mellé. Bár, néha elbújnék, mert kitartásból és szorgalomból megbuktam sokszor ezen a nyáron...

Furcsaságok-nem muszáj elolvasni.

Online naplóba online olvasnivalók illenek. De hova írjam le akkor azt, amikor már semmi értelmét nem látom annak, hogy írjak, hogy gondolkodjam, hogy tervezzek, hogy rajongjak...? Amikor úgy összekutyulódnak a dolgok körülöttem, hogy cseppnyi erőm sincs felkutatni a kezdőszálat? És miért van az, hogy ilyenkor mindent bonyolultnak, nehéznek, értelmetlennek találok és sehogysem értem, hogy miért kell végigjátszanom az egészet? Mert vannak pillanatok, amikor minden akadállyal megküzdenék, fogcsikorgatva, ingujjat felgyűrve, és energiát nem sajnálva, utolsó csepp akaratomig, s amikor úgy érzem, hogy lehet győzni és lehet szépen élni és érdemes is... S aztán egy szó, egy gondolat feledteti a nagy elhatározást és hirtelen minden akarat elpárolog belőlem, az élet összefüggései szétesnek és nincs erőm, nincs akaratom újrabogozni a szálakat. Miért adom fel? És miért tűnik lehetetlennek szépen élni? Értelmesen. Élve a megtanultakat. Milyen játék ez? Újrakezdeni mindig az első szinttől, ha valamit elhibázok? Meddig lehet ezt bírni? Kinek van ennyi türelme hozzám, mikor saját magamról is lemondtam és a sok okos dolog, amikről úgy képzeltem, hogy építőkövekké váltak már bennem romba-dőlten hirdetik, hogy vesztes vagyok? Képtelen vagyok megélni, kamatoztatni napjaimat, kapcsolataimat, az éveket, a lehetőségeket. S mért prédikálom ezek után másnak és magamnak is, hogy harcolni kell mindig tovább? Mert feladnám. Fel, egészen. Komolyan. De aztán valahogy Valaki mégiscsak lendületet lehell zsibbadt zsigereimbe s értelemet ad a rombadőlt kockáknak. Rámkacsint és megmutatja hogyan lehet másvalamit formálni az építőkockákból. Lerakja az alapokat és napsütést rendel, míg építkezem. És azt is megengedi, hogy az esőcseppek lemossák arcomról és szívemről a kétségbeesés porát. Hm. Látni eneged. Láttat. És rámkacsint.

37. Zsoltár: Dávidé, de tutti, hogy nekem írta :)

Ne légy bosszús a bűnösökre,

ne írígykedjél a gonosztevőkre;

Mert, mint a fű, hamar száradnak el, mint zöldelő rét, úgy fonnyadnak el.

Bízzál az Úrban s tedd ami helyes, hogy lakhassál a földön s biztonságban lehess.

Az Úrban leld gyönyörűséged, s szíved vágyát megadja néked.

Az Úrra bízzad útadat, bízzál: jó végre viszi dolgodat,

Felkölti, mint a napfényt az igazságodat, déli verőkép igazad.

Hagyatkozzál az Úrra csendességgel, beléje helyezd reménységed.

Ne bosszankodjál arra, akinek útja tele van sikerrel, és aki gonoszságot tervel.

Hagyd a haragot, hagyd a búsulást, csak rosszra visz, hagyd a bosszankodást.

Mert elpusztulnak, kik gonoszra törnek, s akik az Úrban bíznak, azok bírják a földet.

Még egy kissé, s a bűnös nem leszen; kutatod, s nem lelsz még helyére sem.

A földet pedig bírják a szelídek, s örvendenek békesség telijének.

A gonosz az igazra leskedik és csikorgatja rája fogait,

De az Úristen kikacagja, mert látja, hogy eljő a napja.

Kardot vonnak a rosszak, ívet feszítenek, szegényt és nyomorultat hogy elveszítsenek, jó úton járót hogy megöljenek.

De kardjuk önszívükbe hat, eltöretnek a kézijak.

Jobb az igaznak a kevés, mint a gonosznak nagy bővelkedés.

Mert eltöretik a bűnösök karja, a jókat pedig az Úr támogatja.

Az ártatlanok életére az Úr gondot visel, s örökségük sohasem múlik el.

Gonosz időben meg nem szégyenülnek, inség napján megelégülnek.

Ám elvesznek a gonoszak, akik az Úrral szembeszállanak,

Mint a mezők pompája asznak el, akár a füst oszolnak el.

Kölcsönt vesz a gonosz, de meg nem ad, a jámbor könyörül és osztogat.

Bírják a földet Úr áldottai, és kiirtatnak átkozottai.

Ember lépteit Isten igazgatja: akinek kedves előtte az útja!

Nem sérül meg, ha elesik, mivel az Isten fogja kezeit.

Gyermek voltam és megaggottam, de nem láttam még jámbort elhagyottan, sem magvát kenyér-kéregető sorban. Minden időben könyörül s a kölcsönt osztogatja; és megáldatik magva.

A rosszat hagyjad, a jót cselekedd, és megmaraszt örökké Istened.

Mert szereti az Úr az igazat és el nem hagyja a jámborokat.

Istentelenek kiirtatnak, magvuk pusztul a gonoszaknak.

Jut majd a föld az igazaknak, és mindörökké rajta laknak.

Bölcsességet szól az igaz ajak, és nyelve kimondja az igazat,

Isten törvénye szívében lakik, s ingadozás nem éri lépteit.

A bűnös az igazat meglesi, halálra keresi.

De nem engedi az Úr őt kezére, s perében nem száll ítélet fejére.

Bizalmadat az Úrba vesd, az ő útját kövesd;

Ô felmagasztal téged s a föld lesz örökséged, s a bűnösök pusztultát vígan nézed.

Láttam a gonoszat, amint kevélykedett, s mint lombos cédrus, szétterpeszkedett.

És arra mentem, és már ime nem volt, kerestem őt, és helye sem volt.

Figyeld az ártatlant, ügyeld az igazat, a békés ember magva megmarad.

Ám a bűnös mindenestül kipusztul, a gonosz maradéka kiveszen írmagostul.

Igazaknak az Úrtól jön segély, erősség ő a szükség idején.

Az Úr segíti és megmenti őket, megmenti kezeitől a gonosznak, s megőrzi,

mert őrája hagyatkoznak.

Valami nagyon szép....

Most úgy tűnik álom volt az egész. Az az egy hét. Elejétől a végéig. Ahogy megszületett a terv ötlete, s aztán betűnként a sorok, a visszajelzések, a barátok ideje... a Tanár úr válasza, bátorítása hétfőn. Ahogy összeállt a mappa mindennel, ami kellett belé. A Szeráfos énekek Aztán a szerdai nap az utolsó simításokkal, a hirtelen indulással, a buszvadászattal. A csenddel, ami végigkísért, s a megmagyarázhatatlan békével és azzal a biztonsággal, hogy mindaz, ami történik felülről irányított. Ahogyan magnóliavirággá álltak össze a precízen összeillesztett részletek. A vörös szőnyeg, ami utamra terült s ahogy könnyű volt haladni rajta. Az emberségesség, a tisztelet, az a különös törődés és krisztusiasság, amit tapasztaltam. A felfoghatatlan időzítés. Megmagyarázhatatlan. Csodaként éltem meg. S most úgy tűnik, hogy álmodtam mindent. Mert hetek távlatából az emlékek édes ízét ködbefátyolozza a feledés. De lehet-e feledni? Szabad-e feledni a Csodát? Akkor is, ha a szaltóra sarkalló események porát tapodom és az ég minden csillaga fakóbbá vált, szabad-e felednem a csodát?
Ködbe, napokba temetett emlékeimnek szavakat adok. Mert annyira különös a csoda, hogy még akkor is emlékeim legszebbike között szeretném számon tartani, amikor a csiszolódás pora rátelepszik a rajongásra és a tamáskodás tapintásra vágyó ujjaival újra és újra érezni akarom, hogy higyjem. Ezért írom le. Hogy a hústáblákba írt emlékek beszéljenek hatalmas Istenemről és a krisztusi emberről neked is. S nekem is, újra, ha feledném a Csodát.

Salamon imája

Legyen velünk Istenünk, az Úr,
ahogyan őseinkkel volt.
Ne hagyjon el bennünket
és ne vessen el magától!
Hajlítsa magához szívünket,
hogy mindig az Ő útjain járjunk,
és megtartsuk parancsolatait,
rendelkezéseit és végzéseit,
amelyeket őseinknek parancsolt.

Pártolja szolgája ügyét, és népének,
Izráel ügyét szüntelen.
Hadd tudja meg a föld minden népe,
hogy az Úr az Isten, nincs más.

Legyen a ti szívetek teljesen
Istenünké, az Úré,
járjatok rendelkezései szerint
és tartsátok meg parancsolatait!

Friends

"A mirror reflects a man's face, but what he is really like is shown by the kind of friends he chooses."

Egy blogon találtam az előbb. Milyen barátaim vannak nekem?

Barátaim, ha vagytok, jellemezzétek magatokat, hogy ismerjem meg magam!

Vagy jellemezzetek engem, hogy tudjátok meg ti milyenek vagytok .)

Ez is ott volt, átkoppintom ide:

Happy moments? Praise God!
Difficult moments? Seek God!
Quiet moments? Worship God!
Painful moments? Trust God!
Every moment - Thank God!

Szédületes

... érzéseim vannak mostanság.

Az utóbbi időben azért sóhajtoztam, hogy bárcsak elvinne innen Isten, mert sok már ez az "élet" nekem. Egyre bogozottabbnak tűnik minden részlete és nem találom a "főszálat". Erre szombaton szinte meghallgatott. Jól rámilyesztett. Kellett nekem meghalni akarni!
Ettől még mindig nem látom jobban az életem értelmét vagy a megoldási módokat, de azt újra észrevettem, hogy milyen jó nekem a Kedvesem vállán elaludni (még akkor is, ha ő nem tud aludni egy mukurnyit sem, míg ott alszom), szeretem a frissenborotvált arcbőrének tapintását és az illatát, a kedvességét, jelenlétét... S asszem, ha semmi más nem lenne a Földön, amiért érdemes lenne élni, az, hogy ő itt van, elég ok nekem arra, hogy ne akarjak elmenni innen.
S ez nem csak Valentin-napi szöveg. Tudom ezt, csak gyakran elhomályosodnak a dolgok.. megszürkülnek és kell néha egy kis locsolás, hogy rájöjjek a dolgok lényegére...

Asszem ennyi most. Life is a miracle!

Boldog névnapot, Kedvesem!

Heureka!

Köszi, F. az ötletet.!

Nem tervezem még a SuperMemo megvásárlását, de ezek a tanácsok valóban hasznosak. És még sok más érdekesség azon az oldalon. Thx. :)

· Do not learn if you do not understand
· Learn before you memorize - build the picture of the whole before you dismember it into simple items in SuperMemo. If the whole shows holes, review it again!
· Build upon the basics - never jump both feet into a complex manual because you may never see the end. Well remembered basics will help the remaining knowledge easily fit in
· Stick to the minimum information principle - if you continue forgetting an item, try to make it as simple as possible. If it does not help, see the remaining rules (cloze deletion, graphics, mnemonic techniques, converting sets into enumerations, etc.)
· Cloze deletion is easy and effective - completing a deleted word or phrase is not only an effective way of learning. Most of all, it greatly speeds up formulating knowledge and is highly recommended for beginners
· Use imagery - a picture is worth a thousand words
· Use mnemonic techniques - read about peg lists and mind maps. Study the books by Tony Buzan. Learn how to convert memories into funny pictures. You won't have problems with phone numbers and complex figures
· Graphic deletion is as good as cloze deletion - obstructing parts of a picture is great for learning anatomy, geography and more
· Avoid sets - larger sets are virtually un-memorizable unless you convert them into enumerations!
· Avoid enumerations - enumerations are also hard to remember but can be dealt with using cloze deletion
· Combat interference - even the simplest items can be completely intractable if they are similar to other items. Use examples, context cues, vivid illustrations, refer to emotions, and to your personal life
· Optimize wording - like you reduce mathematical equations, you can reduce complex sentences into smart, compact and enjoyable maxims
· Refer to other memories - building memories on other memories generates a coherent and hermetic structure that forgetting is less likely to affect. Build upon the basics and use planned redundancy to fill in the gaps
· Personalize and provide examples - personalization might be the most effective way of building upon other memories. Your personal life is a gold mine of facts and events to refer to. As long as you build a collection for yourself, use personalization richly to build upon well established memories
· Rely on emotional states - emotions are related to memories. If you learn a fact in the sate of sadness, you are more likely to recall it if when you are sad. Some memories can induce emotions and help you employ this property of the brain in remembering
· Context cues simplify wording - providing context is a way of simplifying memories, building upon earlier knowledge and avoiding interference
· Redundancy does not contradict minimum information principle - some forms of redundancy are welcome. There is little harm in memorizing the same fact as viewed from different angles. Passive and active approach is particularly practicable in learning word-pairs. Memorizing derivation steps in problem solving is a way towards boosting your intellectual powers!
· Provide sources - sources help you manage the learning process, updating your knowledge, judging its reliability, or importance
· Provide date stamping - time stamping is useful for volatile knowledge that changes in time
· Prioritize

Tudásszomj és feledékenység

Mostanában főként két dolog zavar: egyik az, hogy túl keveset tudok, másik pedig az, hogy nagyon hamar felejtek. Szokatlanul hamar.

Egy jó ideje egyre inkább látom, hogy túl keveset tudok a világról, az élet dolgairól, a szakterületemről, a tudományról, stb. és emiatt hatalmas szomjat, vágyat érzek arra, hogy új dolgokat tanuljak meg, olvassak, lássak, halljak... Időnként teszem is: "falom" az interneten, könyvekben, ahol csak érem az információkat, de ettől nemhogy okosabb lennék vagy enyhülne a szomjam, hanem szomorúságomra azt tapasztalom, hogy csak úgy, sipsz-supsz, elszállnak a fejemből az infók. Kedveltem Szenillát az animációban (Keresvén Némót), mégsincs kedvem olyanná válni, mint amilyen ő. Kezdek félni magamtól. Pedig egyszer azt mondta egy emberke, hogy ha bloggolok, nem fogok felejteni...

Olvastam javaslatokat a bajomra és egyre komolyabban fontolgatom alkalmazásukat: hideg vizes zuhany reggel (tényleg felfrissül az ember lánya, ha rászánja magát az enyhe sokkra), zöld és fekete tea, mozgás (aerobic, séta megy nekem, nyáron bicikli), Forever Ginkgo Plus kapszulák, és elmaradhatatlanul az én személyes bölcsességforrásom: kérni Istentől bölcsességet, hisz azt igérte, hogy készségesen és szemrehányás nélkül ad. Amikor csak kérem. Grátisz.

Csodácska

Az előbb publisholás közben kidobott a net és elszállt a blogom. S aztán meg egyszercsak asszondja, hogy "your blog published succesfully". Nahát!

Konklúzió

(János 3: 1-12 margójára)

1. Az újjászületés nem megtérés.
2. A megtérés nem újjászületés.
3. Isten Lelke kezdeményezi az újjászületést és Ő is viszi azt véghez.
4. Amikor imádkozom valakiért, akkor azért tegyem, hogy Isten Lelke kezdje el és vigye is véghez az újjászületés csodáját az életében.
5. Nem én kell meggyőzzem az embert arról, hogy meg kell változnia. Az evangélium képes erre.
6. Ige és Lélek által történik.
7. "A szél fúj, ahová akar..."
8. Isten Lelke és az Ige farag, csiszol, alakít. I'm chosen!

Szeretem Istent, aki az összekuszálódott életemből ki tud hozni valami jót mindazok ellenére, ami vagyok. Mert nincsenek szériagyártmányai: egyedi darabokat készít. Mestermunkákat. Ennyire törődik velem. I'm lovin' Him.

Karácsony után, Újévben

Annyira vártam az Ünnepet! S amilyen hirtelen ránktört, olyan gyorsan tovasuhant és beleveszett a hétköznapok szürkeségébe.

Szenteste, december 24-én összeült a család és elkezdődött. Néhány kellemetlen tolakodót leszámítva ilyennek is álmodtam a közös ünneplést. Melegnek, hangulatosnak, éneklőnek, családnak. Nem akarok emlékezni a fájó részletekre. Hó is hullt péntek reggelre, egy leheletnyi réteg. De fehér volt néhány percig a környék, és mint régen, gyerekkoromban csak ugrándoztam az ablak előtt. S aztán valahogy ünnep közben minden hangulat kipárolgott belőlem. Tudom, hogy nem is a hangulat a lényeg. Csak megszoktam, hogy erre vágyjak... és ha ez van, akkor néha nem is érzem meg, hogy Karácsony táján sem jutok el Betlehemig, a jászolig s a csillag nem serkent útrakelni...

Ünnepek között rajzfilmeket néztünk, volt néhány kedves találkozás s már jött is a másik ünnep. Miért kell megünnepelni valaminek a végét? Nem tudtam számadást tenni sem magamnak, sem másnak az elmúlt évről és egyáltalán nem éreztem újnak azt, ami elkezdődött. Folytatás. Jobb lenne, ha tényleg lenne valami pirula, amitől évenként egyszer legalább megtisztulnánk, megújulnánk s olyan frissen és tisztán tudnánk kezdeni az új lapokat, ahogyan azt kellene. De én fáradtan kezdtem ezt az évet. Nagyokat alszom és mégis alig tudok kezdeni valamit magammal. S a napok egyre folynak, telnek... Réges-réginek tűnik a kedves évvégi baráti együttlét, a tüzijáték is. És nagyon furcsa, hogy bár Boldogságos Új Esztendőt kívánok egyre-másra, egyáltalán nem találom újnak az évet.

Vigasztalgatott ma az Ige a 37. Zsoltárból:

Gyönyörködj az Úrban és megadja szíved kéréseit! Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik... Légy csendben, és várj az Úrra!... Az igazakat támogatja az Úr.

Indulok tovább.