Szédületes

... érzéseim vannak mostanság.

Az utóbbi időben azért sóhajtoztam, hogy bárcsak elvinne innen Isten, mert sok már ez az "élet" nekem. Egyre bogozottabbnak tűnik minden részlete és nem találom a "főszálat". Erre szombaton szinte meghallgatott. Jól rámilyesztett. Kellett nekem meghalni akarni!
Ettől még mindig nem látom jobban az életem értelmét vagy a megoldási módokat, de azt újra észrevettem, hogy milyen jó nekem a Kedvesem vállán elaludni (még akkor is, ha ő nem tud aludni egy mukurnyit sem, míg ott alszom), szeretem a frissenborotvált arcbőrének tapintását és az illatát, a kedvességét, jelenlétét... S asszem, ha semmi más nem lenne a Földön, amiért érdemes lenne élni, az, hogy ő itt van, elég ok nekem arra, hogy ne akarjak elmenni innen.
S ez nem csak Valentin-napi szöveg. Tudom ezt, csak gyakran elhomályosodnak a dolgok.. megszürkülnek és kell néha egy kis locsolás, hogy rájöjjek a dolgok lényegére...

Asszem ennyi most. Life is a miracle!

Boldog névnapot, Kedvesem!