Most úgy tűnik álom volt az egész. Az az egy hét. Elejétől a végéig. Ahogy megszületett a terv ötlete, s aztán betűnként a sorok, a visszajelzések, a barátok ideje... a Tanár úr válasza, bátorítása hétfőn. Ahogy összeállt a mappa mindennel, ami kellett belé. A Szeráfos énekek Aztán a szerdai nap az utolsó simításokkal, a hirtelen indulással, a buszvadászattal. A csenddel, ami végigkísért, s a megmagyarázhatatlan békével és azzal a biztonsággal, hogy mindaz, ami történik felülről irányított. Ahogyan magnóliavirággá álltak össze a precízen összeillesztett részletek. A vörös szőnyeg, ami utamra terült s ahogy könnyű volt haladni rajta. Az emberségesség, a tisztelet, az a különös törődés és krisztusiasság, amit tapasztaltam. A felfoghatatlan időzítés. Megmagyarázhatatlan. Csodaként éltem meg. S most úgy tűnik, hogy álmodtam mindent. Mert hetek távlatából az emlékek édes ízét ködbefátyolozza a feledés. De lehet-e feledni? Szabad-e feledni a Csodát? Akkor is, ha a szaltóra sarkalló események porát tapodom és az ég minden csillaga fakóbbá vált, szabad-e felednem a csodát?
Ködbe, napokba temetett emlékeimnek szavakat adok. Mert annyira különös a csoda, hogy még akkor is emlékeim legszebbike között szeretném számon tartani, amikor a csiszolódás pora rátelepszik a rajongásra és a tamáskodás tapintásra vágyó ujjaival újra és újra érezni akarom, hogy higyjem. Ezért írom le. Hogy a hústáblákba írt emlékek beszéljenek hatalmas Istenemről és a krisztusi emberről neked is. S nekem is, újra, ha feledném a Csodát.
1 megjegyzés:
Jó volt veled lenni (igaz, távolról) a Csoda napjaiban, meglátni azt, ahogyan Isten kiemel a kétségeidből és felfelé ívelő történetté teszi azt az eseménysorozatot, amit Te megfontolásaid alapján semmiképpen nem láttál felfelé ívelőnek. Örülök, hogy életednek ez a fontos mozzanata ennyire kézzelfoghatóan Istennel, Tőle eredően történt meg.
Szeretettel, Andi.
Megjegyzés küldése