szerda, szeptember 19, 2007

A válságos tízpercekről (Márai Sándor)

"Minden életkornak, minden életszakasznak, igen, minden napnak vannak válságos tízpercei, mikor mindaz, amit addig tűrhetően elviseltél: munkád, környezeted, hiányérzeteid, vágyaid, természeted - egyszerre, átmenet nélkül elviselhetetlennek tetszik. Ez a válság erős, mint egy robbanás.
Munkád fölé hajolsz, s egyszerre érzed az eddig elvégzett feladat tökéletlenségét, a reád várakozó feladatok méreteinek és igényeinek tűrhetetlen reménytelenségét. Életed fölé hajolsz, s mint a vízbe fúló, látod mindazt, összesűrítve, egyetlen pillanat örvényében, amihez gyáva, lusta, hazug, vagy önző voltál, s ami most áradással és fulladással fenyeget.
Ez a válság, ezek a tízpercek, ezek az élet- és munkaveszélyes pillanatok a múló idővel mind hevesebben térnek vissza. Megesik, hogy naponta.
Ilyenkor tudjad, a válságok időhöz kötözöttek; figyeld szíved és órád mutatójét. Mint akit roham kínoz, s tudja: a rohamoknak ütemük és kimért idejük van. Hagyj föl rövid időre munkáddal, lazíts napjaid rendjén, iparkodj hanyag és alázatos lenni.
A tízperc elmúlik. A munka és az élet, amíg közük van egymáshoz, megmaradnak."
(Márai Sándor: Füves könyv. Helikon Kiadó, 2000. 64-65. oldal)

2 megjegyzés:

márta írta...

Rádjött a tízperc? :))))

natikrisz írta...

rám :D