A győztesek soha nem adják fel. Akik feladják soha nem győznek.: március 2008

hétfő, március 31, 2008

Kányádi Sándor: Könyörgés tavasszal

Fölparittyázta az égre magát a pacsirta.
Dugja fejét a sok-sok pipevirág.
Tavasz van megint, tavasz van újra,
s az ember, az ember messzire lát.

Ó, szép tavaszom, kedvem kibontó!
Annyi, de annyi bús napon át
Tebenned bíztam, Tetőled vártam
keserű szívem szép igazát.

Bontsd ki a kedvem,
bontsd ki: lobogtasd!
Halovány arcom
fényedhez szoktasd.
Simogasson meg
barkáid bolyha,
sápatag vérem
fesd meg pirosra.
Remény-emlődből,
öröm tejével
szoptass meg engem –
igaz igékkel.

Szépíts, erősíts,
beszélj hozzám,
Tavasz-világom,
Tavasz-anyám.

Te szültél, te nevelj:
fiaddal ne perelj!
Elestem, emelj föl:
ne hagyj el, meg ne ölj.

Apaszd el bánatom,
könnyeim töröld le.
Ékesítsd fejemet,
ragyogjon fölötte
örökzöld május-ág.
S ringassák álmaim
illatos orgonák.

Fölparittyázta az égre magát a pacsirta.
Dugja fejét a sok-sok pipevirág:
Ó, add meg, tavaszom, Tavasz-világom,
keserű szívem szép igazát.

Kányádi Sándor: lassan eltelik

eltelik a nagy készülődésekkel
lassan eltelik előbb a fele
aztán a másik fele is csak
készülődünk az időközben idő-
szerűtlenné vált nagy mire is
végül a sebtiben sütögetett kis
pecsenyék csömörével a szánkban
mentegetőzve tárjuk szét már csak
arra jó karjainkat sajnos élni
is kellett közben sajnos így igaz

Kányádi Sándor: Egyszer majd szép lesz minden

Egyszer majd szép lesz minden,
a telet s az őszi
félelmet, hidd el,
szerelmünk levetkőzi.

Úgy állunk majd a fényben,
mint a virágzó ágak,
büszkén viseljük szégyen
nélküli koronánkat.

Sötétben sem kell félnünk,
útjaink beragyogja
hajdani szenvedésünk
virrasztó teleholdja.

Kányádi Sándor: pedig volna még

pedig volna még
volna még valami
mondanivalóm
a nyíló nárcisz-
mezőkről például
az alkonyi szélben
riadtan lobogó
hegyi füvekről
a hegyekről a folyókról
égről földről
a tengerekről
az óceánok alatt
vergődő tűzhányókról
a szerelem végtelen
napéjegyenlőségeiről
amikor az idő is
ellankad mint a patak
ha szomját oltja
benne a szarvas
egyszóval kettőnk
dolgáról az emberiség
nevében volna még
talán volna még

Kányádi Sándor: Négyszemközt estefelé

miként a szokásból lassan kivesző
házasember-nótát járják olykor
az illedelmes falumbéliek
tűzzel még de hejehuja nélkül
s inkább az emlékek mint a muzsika
melegétől el-elbotló hangon
mondanak ezt-azt mondanék én is
fel-felparázsló szemedbe nézve
mondanám amit a kéz a vállon
s a csípőn öröktől fogva
el szokott mondani amikor
csak ketten vagyunk a földön

csütörtök, március 27, 2008

Hallgatnivaló

Ha valaki klasszikus zenére vágyik néha itt hallgathat, kedvére.

kedd, március 25, 2008

Tavaszi túra

Barátokat látogattunk meg a Húsvéti ünnep alatt.

Kismama-látogatással kezdtük.

Jegyzetelek...

Márk segítőkész

... és nagyon tud örülni.

Tamás nem mindig ennyire éhes :).

Márk csalafinta :)

vasárnap, március 23, 2008

Herjeczki Géza (1969) - HÚSVÉT

Évenként szabályosan, szinte monotonon ismétlõdnek ünnepeink.

Mégsem lehet föllapozni a tavalyi,

vagy az azelõtti ünnepeinket, gondolatainkat az idén.

És rendjén van ez így.

Kínos lenne például egy múlt-év húsvétjára készült prédikációt változatlanul elmondani/visszahallani ma.

Az ismétlõdõ, de sohasem ugyanolyan ünnepeink sorában számomra kiváltságos helyet foglal el az idei Húsvét.

Kezdem megérteni, hogy ez a legcsodálatosabb, legjelentõsebb ünnepünk.

Hiszek Húsvétban, a föltámadásban. Húsvét a hitemet jelenti.
Azt, hogy: mégiscsak lehetséges!

Lehet!

Nem válhat soha életem értelmetlenebbé,

mint Krisztus leesett, értelem nélküli álla a kereszten.

Nem lehet soha sivárabb lelkem,

mint a keresztrõl a semmibe-meredõ fénytelen szempár.

Nem lehetek soha akaratlanabb, közömbösebb,

mint a kereszten függõ mozdulatlan test.

Amikor érzem, hogy ujjaim közt esik szét akaratom;

amikor az utak bezárulnak körülöttem;

amikor belémlopakodik a kétségbeesés:

hát még az egymásnak-rendeltek találkozója is elmaradhat?

- földereng akkor elõttem a szegzett kéz,

a szavak-nélküli tátott száj,

a megkövesedett szem,

a megõszült szakáll.

Egyszerre magasba lendül céltalanul csüngõ kezem.

A megértett Nagypéntek után hozsannát kiált.

Hát mégis!

LEHET, kiáltom, s éledõ értelmem betuzi a szót:

Lendület, Erõ, Hit, Eredmény, Teljesség.

Húsvét.

Nem-értelmetlen, nem-holt, nem-savanyú élet.

Életelemem, életlehetõségem ez a Húsvét.
Csalódásaim,

kétségeim,

kereszteim,

nagypéntekeim föloldódhatnak,

mert Húsvét a gyõzelem.

A lehetõség.

csütörtök, március 20, 2008

Csend.

Megfoghatatlan és megnevezhetetlen érzés kerített hatalmába, ahogy beléptem. Az arcokon, a tekintetekben titkos gondolatok sejlettek, valahogy minden zeg-zugban ott lapult a Kimondhatatlan.

Várakozás lepte el a teret.

Ott bizsergett a hunyorgó szemekben, a kézfejtördelésekben, a ki nem mondott szavakban.

Vihart hoz-e a csend?

szerda, március 19, 2008

Hála a szűrőberendezésért

Köszönöm, hogy van szűrőberendezés is rajtam!

Hogy a tekintet és a gesztusok nem mondanak el mindent. Hogy hallgathatok is. Hogy nincsenek feliratozva a gondolataim. És köszönöm, hogy bár egészen ismersz, s azt is tudod rólam, amit én fel sem fogok, megóvsz engem magamtól és másoktól.

Köszönöm, hogy nem teljesül minden kívánságom.

Ha valaki belelátna a fejembe, időnként ... ajjjajaj, jajajajajajjjj!

Gondolataim, szándékaim, ki nem mondott kérdéseim és válaszaim ha felszínre kerülnének, óóóóóóóóóóóó mi lenne akkor?!

"Egészen moss ki engem az én álnokságaimból, és az én vétkeimből tisztíts ki engem!"

51. Zsoltár 4. vers

Merre lehet?

Először a szokásos helyén kerestem. Majd a fiókokban. Kihúzogattam az összeset, reménykedve felemeltem még a kacatokat is, de nem bújt elő.
Bekukkintottam az asztal alá, az ágy és a szekrény mögé is.
Kerestem ahol csak lehetett.
Még a Könyvet is kinyitottam.

Nem találtam rá.

Azután útnak indultam.
Útközben összefuthatunk - gondoltam.
Az úton ismerősök és ismeretlenek járnak.

De nem, nem: nem találkoztak az útjaink.

Elindulásom és érkezésem helyén nem volt jelen.

Időm szemcséin sem sejlett át.

Merre lehet?
Miért nem látom?

Zakatol velem az idő.

Távolodom.

Ma

Táncolnék,
sétálnék,
szárnyalnék,
felhőkön lépdelnék,
ölelnék,
csókolnék,
dalolnék,
fütyörésznék.

Ha lenne kivel.

vasárnap, március 16, 2008

József Attila: Kései sirató

Harminchat fokos lázban égek mindig
s te nem ápolsz, anyám.
Mint lenge, könnyü lány, ha odaintik,
kinyujtóztál a halál oldalán.
Lágy őszi tájból és sok kedves nőből
próbállak összeállitani téged;
de nem futja, már látom, az időből,
a tömény tűz eléget.

Utoljára Szabadszállásra mentem,
a hadak vége volt
s ez összekuszálódott Budapesten
kenyér nélkül, üresen állt a bolt.
A vonattetőn hasaltam keresztben,
hoztam krumplit; a zsákban köles volt már;
neked, én konok, csirkét is szereztem
s te már seholse voltál.

Tőlem elvetted, kukacoknak adtad
édes emlőd s magad.
Vigasztaltad fiad és pirongattad
s lám, csalárd, hazug volt kedves szavad.
Levesem hütötted, fujtad, kavartad,
mondtad: Egyél, nekem nőssz nagyra, szentem!
Most zsiros nyirkot kóstol üres ajkad -
félrevezettél engem.

Ettelek volna meg!... Te vacsorádat
hoztad el - kértem én?
Mért görbitetted mosásnak a hátad?
Hogy egyengesd egy láda fenekén?
Lásd, örülnék, ha megvernél még egyszer!
Boldoggá tenne most, mert visszavágnék:
haszontalan vagy! nem-lenni igyekszel
s mindent elrontsz, te árnyék!

Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nő,
ki csal és hiteget!
Suttyomban elhagytad szerelmeidből
jajongva szült, eleven hitedet.
Cigány vagy! Amit adtál hizelegve,
mind visszaloptad az utolsó órán!
A gyereknek kél káromkodni kedve -
nem hallod, mama? Szólj rám!

Világosodik lassacskán az elmém,
a legenda oda.
A gyermek, aki csügg anyja szerelmén,
észreveszi, hogy milyen ostoba.
Kit anya szült, az mind csalódik végül,
vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.
Ha kzd, hát abba, ha pedig kibékül,
ebbe fog belehalni.