A szavakat, a tetteket, a tanácsokat, a mosolyt, az arcodat.
A tiszta tekinteted, amire újra és újra rácsodálkozom, ha találkozunk. A derű, ami virít az arcodról. A hit, hogy Isten mindent jóra fordít. A remény, hogy érdemes - minden ellenére érdemes tovább menni és nem feladni. A hangod csilingelését a telefonban, amitől rögtön eloszlik a köd és megnyugszom, hogy jól vagy, hogy ma is találtál megélni érdemes feladatokat.
Ha felhívlak, hogy megnyugtassalak és vigasztaljalak megnyugszom és megvigasztalódom.
Láthatalan kötelék tart minket össze, a vér, ami belőled bennem kering és szereteted lenyomata a szöveteimben.
Találkozunk Isten trónja előtt - búcsozol szombat este és vasárnap tudom, hogy 200 kilométernyi távolságból kézenfogva megyünk az Atyához és valahol a közelben ott van Apa is.
Köszönöm, hogy olyan könnyű téged szeretni.
3 megjegyzés:
olyan szépen leírtad. Sokszor olyan soknak túnik az a 200 - 300 km, máskor meg olyan kevésnek.
bocsi, ez en voltam, Klari
ezt olyan szépen leirtad!Jó volt olvasni és átérezni!
Megjegyzés küldése