hétfő, november 12, 2007

(z)Űr

Óriási hópelyhek hulladoztak az előbb az égből ahogy átautózkáztam a központon! Gyönyörű volt, ahogy néhány pillanatra hirtelen mindent ellepett a fehérség.

A szívemre is kéne egy pihe-puha fehér takaró. Kicsit didereg. S vacogok néha.

Szeretni akarok! S mégis azt jelzik vissza időnként, hogy nem teszem.

HogyaAAAAaaaaaAaaaAAan kell?

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

... hm, igen ismerős, ha ez vigasztal egy picit ...

márta írta...

Hát én jól elolvastam mindent. Jajte. Nekem sincs olyan hű de milyen életem, szóval nem vagyok vmi jó példa, de mostanában sokat olvastam, mert sokat voltam egyedül esténként, és sokat nevettem magamon, magammal. Bolondnak nézhetett volna akárki, már ha látott volna. Aztán szeretek kimenni, ha fúj a szél, és olyan vidám, hogy szétborzolja az amúgy is nemvalamihűde frizurámat. Ez mindig rendbehoz. Egyszerűen mostanában örülök a kicsi dolgoknak, és nem is vágyok nagyobbakra. Meg nem is tudom, olyan fura, hogy már harminc vagyok, de nem érdekel, mert most pont jó lenni. Nem szeretnék se fiatalabb, se idősebb lenni. Időnként megáll az idő és mintha egy filmben lennék. De miről is fecsegek itt összevissza, hehe...?

natikrisz írta...

Asszem nem vagyok elég őszinte magamhoz, vagymi. Mert én tényleg szeretnék meglátni a jót, a szépet, az élhetőt az életben. Időnként azonban azon kapom magam, hogy csak a terveimhez, ehhez-ahhoz, amahoz ragszkodom görcsösen.
Görcs, asszem ez jellemez leginkább. Kívülülről ez mindenfélének látszik, csak annak nem.
Szeretnék felmelegedni, elolvadni Isten szívén.

encóka írta...

kell neked egy gyerek, én azt mondom. Az átkatapultál garantáltan egy más dimenzióba:) CSak imádkozz jó előre, hogy nyugisabb legyen, mint Babó :)

natikrisz írta...

:) Lesz majd gyerek is, ha adatik, időben. Lengéscsillapítónak is jó lesz majd, asszem. :)