Pósztocska

Nincs is nagy írnivalóm most, csak újabb kanyart teszek mielőtt ténylegesen nekilátnék a napok óta halasztgatott munkámnak. Holnapra meg kell írnom valamit s már megint fát vágnak rajtam miatta. Hihetetlen, hogy mi mindent képes vagyok végigcsinálni mielőtt körmömre égne a gyertya és tényleg elkezdeném!

A legnagyobb bravúr az, hogy kivasaltam a tonnányi ruha-hegyet az este. Öt kerek órámba telt! Ötbe! Szeretek vasalni időnként, de mostanában valahogy mindig csak olyankor vetemedek rá, amikor még ennél is kellemetlenebb munka várna rám. Mindig eldöntöm, hogy nem engedem felgyűlni, s aztán mégis arra ébredek, hogy tele a debaré. A szomorú az, hogy hiába vasalom ki gyönyörűen őket, túl szorosan állnak egymás mellett a szekrényben...

Írni is szeretek igazándiból. Most is azt teszem. Mégsem értem magam, fogalmam sincs miért fogok olyan nehezen hozzá akkor, amikor határidőkhöz vagyok szabva!

Eddig azon sopánkodtam, hogy nincs elég terem, meg hogy nincs szabad gép, mikor írnék. Most mindkét gond megoldódott, a munkamorál mégsem nőtt! Igaz, kicsit mégis, talán. Tegnap délben szunyókáltam egyet és azt álmodtam, hogy valami hárpia néninél dolgoztam Afrikában. Háztartást kellett vezetnem meg emelgetnem kellett egy öreg mamát, mint a galambokat s olyan, de olyan rosszul éreztem magam, hogy sírásra fakadtam. Arra ébredtem, hogy potyognak a könnyeim. No, akkor úgy éreztem, hogy sose kell majd engem bíztatni arra, hogy azt dolgozzam, ami éppen a munkám.

Igazándiból élvezem a lakás új lúúúúúúúúúkját. Gyönyörködöm itt az új elrendezésben, rendezgetem, pakolászgatom a tárgyakat, amik új fénybe kerülve másképp szépek. Ezzel az íróasztalos cserével minden helységben változott valami. Virágok, gyertyák, könyvek, vázák. Mennyire meg tudják változtatni az életteret! Sikerült kitakarítani is, és nagyon élvezem a megnyugvásra lelt tárgyak otthonos békéjét. Gyakorlatilag minden adott a hatékony munkához.

Az új munkasarok

Asszem a szívemmel van baj. Ha igaz, hogy onnan indul ki az élet, akkor azzal. Mit kell átállítani benne ahhoz, hogy a szépet, a jót, az értékeset lássam másokban és magamban? Valami megromolhatott bennem, mert folyton csak elrontom a dolgokat azzal, hogy észreveszem a rosszat, nyafogok nagyokat és morcosan jövök megyek minden semmiségért.

A legnagyobb baj az, hogy nem találok vissza a Szerelőhöz. Néha úgy érzem, hogy sínre kerültem, de aztán megint elkezd zakatolni valami... Segíccsen, lécci, valaki!

UI. Pénteken polgári esküvőn voltunk. Nem jutunk el a menyegzőre, ezért elmentünk oda legalább. Szép látni az egymást szerető embereket!

Itt egy kép az ajándékunkról.