...leírok még néhány élményt, emléket, tervet. Mert nagyon telik ez a nyár és sokszor lesznek nagyobb szünetek. S úgyse tok továbblépni, míg bennem mocorognak kimondatlanul a gondolatok. Nem igérem, hogy összefüggő lesz. Innen nem is érdemes továbbolvasni.
Nagyon szeretném, ha valaki úgy hallgatna meg, hogy elmondhatóvá váljanak a szavak.
Intenzív még mindig az önismereti tréning, bár ezért nem a Psihoconsultnak fizetek 3 eurókat óránként.
Érdekes meghallani, hogy mások milyennek látnak. Többnek hisznek, mint ami vagyok. Ezt nagyon sokszor érzem így. Vagy én nem tudom reálisan látni magam.
De P. tanácsai elgondolkodtattak. Aszondta, hogy higyjem el magamnak, hogy képes vagyok sokmindenre. S éljek azzal, ami vagyok. Hogy ne szerénykedjek folyton s ne törpüljek el, ha nálam okosabbakkal találkozom. Merjek rákérdezni, hogy Hogyisvanez? Ez amúgy furcsa, mert korábban arról panaszkodtam, hogy néhányan meg önfejű, pökhendi kisokosnak tartanak.
A kapcsolataimba sok kusza kanyar került az idén. Keresem a helyem. A szavakat. Az elfelejtett és a meg nem talált gesztusokat.
Nagyon nem találom a biztonságos partot. Dacolok a kényelmesnek tűnő, de poshadt bokáig érő víz ellen. Minden ellen. Közben vágyom vissza a biztonságos keretek közé, de félek is, hogy újra szűknek érzem majd a határokat. S túl langyosnak a vizet. Túl hígnak. De amit most találok, az sem az igazi.
Mintha újra kellene tanulnom mindent. Beszédet, gondolkodást, hitet és szeretetet. Az életet. Csakhogy most látom is a megtanulandó fejezeteket. S azt, hogy mindenhez sok-sok erő kell.
Időnként úgy érzem, hogy hazataláltam. Máskor azt, hogy minden idegen körülöttem és bennem. Nem akarok nagy szavakat írni. Egyszerűen csak azt, hogy ilyen is vagyok. És nem hiszek már az olcsó megoldásokban. De megfizetni az árat sem egyszerű mindig.
Pont. Most.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése