Szeretem

amikor szépen összehangolódnak a tennivalók és egymásbailleszkednek a percek, pörögnek a gondolatok és klappolnak a szándékok. Néha mintha egy hétnyi feladat oldódna meg egy-egy nap alatt.

Máskor pedig csak úgy kilopakodnak a félórák a homokórából.

Most pedig húzom az időt, hogy ne fogjak még hozzá a ma esti munkámhoz.

[És kiváncsi vagyok, hogy mikor érkezik meg a levél :) ]

Naptár szerint ma,

a hét napjai szerint tegnap volt egy éve annak, hogy szomorú hírrel hívott fel a tesókám és annak is, hogy ennek nyomán én hívtam fel szomorú hírrel a tesókámat.

Egy év.

Nincs kéznél szertartás, csak az emlékezés marad.

S közben érdekeseket olvasok arról, hogy a zsidó vallásban hogyan gyászolnak, hogyan vigasztalnak.

Vigasz a gyászban

A gyászolók vigasztalásának kötelezettsége a temetés után lép érvénybe. Addig engedni kell, hogy a hátramaradottak átadják magukat érzéseiknek: a részvétet sem szabad nyilvánítani. Néhány közösségben szokás temetés előtt részvétlátogatást tenni a gyászoló családnál. Ez nem fér össze a zsidó szokásokkal. Csak a legközelebbi hozzátartozók és barátok - akiknek segítségére a temetés vagy más intéznivalók miatt szükség lehet - látogathatják meg az elhunyt családját a temetés előtt.

A temetést követően a gyászolók első étkezésük alkalmával nem ehetik saját ételeiket. A szomszédoknak, a barátoknak vagy a rokonoknak kell ellátniuk őket. Ez a szokás Ezékiel próféta könyvének 24:17. szakaszából ered, amely elítélően szól az akkori gyászolási gyakorlatról: "...ne edd a gyászolók kenyerét!" Ezért a szomszédok és barátok számára micvá az első étkezéssel, "vigaszétellel" ellátni a gyászolókat. Hagyományosan kemény tojást is adnak ilyenkor, a gyász és a részvét szimbólumát. A tojás gömbölyűsége az élet folyamatosságát jelképezi, s azt sugallja, hogy a kétségbeesést megújhodás és öröm követi. Az étellel kapcsolatban nincsenek különösebb korlátozások, de vigyázni kell, hogy a vendéglátásnak ne legyen összejövetel jellege. Csöndben kell enni, és tekintettel kell lenni a gyászolókra. Az ennivaló nem a látogatóké!

A gyászoló házba lépve nem szabad üdvözlő szavakat mondani. Ha nem tudjuk megfelelő módon kifejezni együttérzésünket, s legfeljebb semmitmondó szavakat találnánk, jobb, ha semmit sem mondunk. A hagyomány úgy kívánja, hogy a látogató ne kezdjen társalogni a gyászolóval, hanem várjon, míg az kezdeményez beszélgetést.

Illik az elhunytról beszélgetni, felidézni emlékét, emlegetni szeretetre méltó tulajdonságait. Aki azt hiszi, hogy ha nem beszél az elhunytról, akkor elvonja a gyászoló figyelmét bánatáról, az nem ismeri a szenvedés lélektanát. A közömbös dolgokról való csevegés sokkal kevésbé vigasztaló, sokkal fájdalmasabb a gyászoló számára, mint a halottra való emlékezés.

A sivá hetében a gyászolóktól az együttérzés hagyományos szavaival szokás elbúcsúzni:

(Hámákom j'náchém etchem b'toch sár ávéléj Cion viJrusálájim.)

"Az Örökkévaló vigasztaljon benneteket és mindannyiunkat, akik gyászban vagyunk Cionért és Jeruzsálemért."

Ezenkívül semmit nem kell mondani, de ha a látogató úgy érzi, hogy a gyászolóknak jólesnék még néhány vigasztaló vagy reménykeltő szó - és megtalálja a megfelelő szavakat -, ezeket is hozzáteheti.

LeveleK

Csak úgy eszembe jutott ma este, hogy milyen régóta nem írt nekem senki levelet. Se rövidet, se hosszút. Se barátit, se szerelmeset.

Szeretnék levelet bontani.

Ír nekem, kérlek, valaki?

Rövidet vagy hosszút. Barátit vagy szerelmeset.

Fireproof (2008)

Ha egy igazán jó filmet szeretnétek látni, akkor ezt a filmet nézzétek meg.

Tűzálló

7XJESUS | MySpace Video

PS. Legyen kéznél zsebkendő. Garantáltan szükségetek lesz rá.

“Keressétek a jót és ne a gonoszt, hogy éljetek, és akkor veletek lesz az Úr, a Seregek Istene, a mint mondjátok. Gyûlöljétek a gonoszt és szeressétek a jót; állítsátok a kapuban az igazságot; talán megkegyelmez az Úr, a Seregek Istene a József maradékinak.” (Amos 5:14-15) ()

Held

Megállni, megpihenni csak az ünnepek érkezésével sikerült, ám talán korábban kellett volna kezdeni, adventet kellett volna ülni ahhoz, hogy a Karácsony legbelül is megérkezzen. Csend hiányában elmaradt.

Pedig voltak kellékek hozzá és néha fel is sejlett a látóhatáron az ünnep, de végül olyan gyorsan lepergett, hogy fel se fogtam az érkezését, így kicsit csalódottan érkeztem haza, valahogy úgy, mint amikor a kezdés előtt pár perccel jelentik be, hogy elmarad az előadás.

S most, hogy már újévet írunk gondolkodom el azon, hogy vajon mi is hiányzott igazándiból?

Az ünnep második felvonására készülve akaratlanul is bele-bele pillantottam a visszapillantó tükörbe.

Regényes, eseménydús évet zárok. Kicsit olyan volt, mintha év elején felültetett volna valaki egy lingispírre és egyre szédületesebb sebességre állította volna be az ütemet. S mégis, az események forgatagában - vagy ezek ellenére? - kristálytisztává váltak célok, tervek, szándékok, döntések, lehetőségek.

Kegyelemteljes év volt.

Nagyon hálás vagyok a férjemért, mámiért, tesókért, barátaimért, akik a megfelelő időben mellettem álltak jó szóval, bátorítással, tanáccsal, segítséggel, imával - felbecsülhetetlen ajándékok ezek számomra.

A jó példákért is, amiket láthattam. És a megújuló erőért - a felálláshoz.

Szeretném kőbe vésni a tanulságokat, továbbvinni a viharok között megmentett kincseket. És letenni a terheket.

És újat kezdeni.

Új reménységgel.

Az alábbi szíverősítővel indulok 2010-ben:

Ne félj, Krisztina! Örülj és vígadozz, mert nagy dolgokat cselekeszik az Úr!

Ti is, Sionnak fiai! örvendezzetek és vígadjatok az Úrban, a ti Istenetekben; mert megadja néktek az esőt igazság szerint, és korai és kései esőt hullat néktek az első hónapban.

És megtelnek a csűrök gabonával, és bőven öntik a sajtók a mustot és az olajat.

És kipótolom néktek az esztendőket, a melyeket tönkre tett a szöcske, a cserebogár és a hernyó és a sáska; az én nagy seregem, a melyet reátok küldöttem.

És esztek bőven és megelégesztek, és magasztaljátok az Úrnak, a ti Isteneteknek nevét, a ki csodálatosan cselekedett veletek, és soha többé nem pironkodik az én népem.

És megtudjátok, hogy az Izráel között vagyok én, és hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek és nincs más! És soha többé nem pironkodik az én népem.

Jóel 2:21-től