Csodanap

Néha, mint ma is, úgy járok, hogy egy egész napi munka után pihentebbnek érzem magam, mint nap kezdetén.

Alig akaródzott ma kibújnom az ágyból. Vagyis a kibújással még valahogy csak-csak megbírkóztam, de amikor a rám váró feladatokra gondoltam, legszívesebben szélnek eredtem volna. De nem volt szél s alapos kifogásom sem, semmim se fájt a lustaságon kívül, ígyhát el kellett indulnom dolgozni.

A lépcsőn rosszul léptem egyet, "félreléptem", fennakadtam a csizmám sarkán, jól megreggyent a bal bokám, s még szinte örültem is, hogy megvan a kifogás és mehetek vissza aludni, olvasni, hogy nem muszáj kilépnem a fagyos télbe. De nagy bajom nem esett, így lebicegtem a megállóig s elvitt a villamos a bordó kalapommal együtt.

[Büszkén viselem a frissenvett kalapom. Jól érzem magam benne. Hazatalált a fejem búbja. Egész nyáron próbálgattam a kalapokat, s Brassóban egymásra találtunk eggyel a hétvégén. :)]

Valahogy eltelt az első óra, nem is olyan rosszul, s aztán az egy órás szent szünet alatt - mivel lekéstem az istentisztelet kezdetét és csak az első ajtó volt nyitva, a felvonulásokat pedig nem szeretem - visszamentem a tanszékre s cseverésztem egy nagyot a babázásból frissenvisszatért titkárnőnkkel. Két évig volt távol, s most, hogy visszajött, keresem, hogy történt-e valami közben, mert hirtelen olyan természetes, hogy ő ül az irodájában!

A második órán kimagyaráztam a lelkemet is, de egyre jobban élveztem, hogy taníthatok. Hogy időnként sikerül eloszlatni egy-egy homályt. Élveztem részesülni a felfedezés örömében.

A tanításból talán a kimondott vagy kimondatlan "ahaM!" felkiáltásokat élvezem leginkább.

A harmadik órámat újra egy sor fejmosással kezdtem - ezzel a csapattal gyakran megesik- , mert nem fér a fejembe, hogy miért nem járnak a drága dijákok órákra, miért nem lehet őket rávenni a munkára, akkor sem, ha vendégtanár van...

Rossz nézni a lesütött szemeket, megbántott lelkeket, zavart tekinteteket. Végülis mindenkinek megvan a saját kis élete, milyen alapon kérek én számon?!

Valahogy kibékültem lassan s utána fél órát magyarázkodtunk... Aszongyák, hogy ki vannak ábrándulva, el vannak bizonytalanodva a sok változástól. Hogy még mindig nem tudják mi lesz, milyen lesz a végső vizsga... Hogy nekik senki nem mondta az elején, hogy a három évre "csak" főiskolai szintű diplomát kapnak. Részben megértem őket. Másrészt minden rossz puskásnak jó kifogása van... Avagy aki tenni akar valamit, az eszközöket keres, nem kifogásokat.

Negyedik órára pedig teli tüdőből fújtam a faktorelemzés titkait.

S így esett, hogy mire vége lett éberebb lettem, mint reggel.

Csoda. Kegyelem. Köszönöm.