szerda, december 05, 2007

Macskaregény

Svájci vendéglátóink cicája

Tăvă, kiskorában

Macska, a prágai "Macska-úton"

Csúnya, kiskorában


Polcz Alaine Macskaregény-ét olvasom és annyira, de annyira szeretnék egy cicát, hogy sírok tőle.

Gyerekkorom meghatározó része volt a cica. A cicák. Mindig volt egy legalább, s néha még születetett is.

Enyedről hazautazgatva hétvégenként bepótoltam az egész heti cicaszünetet.

Kolozsvárról már ritkábban jártam haza, s akkor már lassan a Kandúr került a fókuszpontba.

Váradon egy-egy elsuhanó cicát szólítok meg, hivogatok, csodálok. A Kandúr fényképezi őket, megmutatja, ha nem venném észre az utcán, tömbház sarkába, bokrok közé bújva.

Néha a sógor elhozza látogatóba Csúnyát, aki közben nagy lett.

De az más!

Írtam a Mikulásnak:

"Kedves Mikulás! Kérlek hozz nekem egy ragasztópisztolyt és egy Cicát! A pisztollyal összeragasztanám a szívem az agyammal :) S a kezemmel. Meg a számmal. Ragasztanék bele szeretet. Istenit. A cicát simogatni szeretném. Csak úgy."


Én egy cicára, saját, privát, hasamon doromboló, lábamhoz dörgölődő puhaságra vágyom!


S térre. Néha, úgy érzem megfulladok, ha nem nézek ki az ablakon.


2 megjegyzés:

márta írta...

Látom, te is címkézel! :) A szívemből szólsz, drága tezsvírem! :) Éljenek a cicák és a ragasztópisztolyok! :)))

encóka írta...

Babónak nagyon tetszenek a cicák! nyávogás nélkül végigolvashattam a pósztod :)