Sokminden

Sokminden történt az utolsó bejegyzés óta. Eltelt egy teljes hónap. Elmúlt a gyomorfájásom. Nem ragadtam újra liftbe. Új évbe léptem. És még sokminden más is történt.
Nem írtam ide… A blogom is olyan, mint az eddigi naplóim. Rendszerint minden új naplót megkínzok az elején. Elkezdem s százszor újra. Aztán belejövök. Megszokjuk egymást. De az elején mindig kísérletezem a stílusokkal. Ezért lett most nemtomhányadjára új arca, mottója és címe is a blogomnak.
Szóval újra új kezdet. Aminek talán folyatása is gyakrabban lesz.
A mai szemináriumon konformitás és deviancia volt a téma. Megnéztünk egy filmet. Míg rohangáltam le-fel és összevissza, hogy minden kütyü meglegyen, addig azon gondolkodtam, hogy érdemes-e ennyit áldozni? Időt, energiát…ezen kívül az érdektelenség százfejű sárkányával harcolni minden pici részletért, míg összeállnak a dolgok.
Érdemes? Mit akarok én ezzel? Jó tanár címet nyerni? Emberközeli lenni? Lehet ilyesmit? Igazából így, a végén, nemtom mi lett az egészből. Akartam ilyesmit mutatni egyáltalán nekik? Akartak ők ilyesmit látni? Ki a jó tanár és mitől az?
Jó. Itt abbahagyom ezt. A többi kérdés úgyis megfogalmazhatatlanul örvénylik bennem, mint az „anyag” a tűben belövés alatt. Legalábbis így láttam Renton tűjében. És majdnem olyan kába is lesz tőlük az agyam… Asszem.
Trainspotting. "Válaszd az életet. Válassz szakmát. Válassz karriert. Válaszd a családot. Válaszd a … nagyképernyős tévét, válassz mosógépet, kocsit, cédéjátszót és elektromos konzervnyitót. Válaszd a jó egészséget, alacsony koleszterolt és a fogászati biztosítást. Válaszd a fix kamatozású jelzálogkötvényt. Válassz szabadidőruhát és hozzá illő táskát. Válaszd a barkácsolást és a vasárnap reggeli tűnődést arról, hogy ki vagy. Válaszd a fotelben ülve bámult, agysorvasztó, szellemromboló tévévetélkedőket, a szemét-kaját, amit a pofádba tömsz. Válaszd az elrothadást a legvégén, a nyomorult otthonodban a végső hugyozást és a végső szégyent az önző, … szemét miatt, aki lett belőled. Válaszd a jövőt. Válaszd az életet. De miért kéne nekem mindez? Én azt választottam, hogy nem választom az életet: én valami mást választottam. Hogy miért? Nincs miért. Kinek kellenek az érvek, ha van nálad heroin?"

Azt hittem tudom a választ a kérdésre. Tudom. Igen, ott van bennem, minden kis porcikámban, agysejtemben.És megsem. Vagy mégis. Ki mondja meg, miért van az, hogy mégsem a Válasszal válaszolom meg önmarcangoló kis kérdéseim?

Pont.