Szóval, nem fogok felejteni

Szlevente, kiddos batorít, hogy lépjek be a bloggolók csapatába. Igazából azonban fogalmam sincs mi kerüljön ide, mer'hát annyian olvashatják, és ha már ide írok, akkor persze, szeretném is ezt... Most csak azért írok, mert válaszolni akartam szlevente legutóbbi írására, dehát ez kész procedúra!
A mai napom nagyon furcsán alakult: egy kínos éjszaka után sikerült 9-kor kiráncigálnom magam az ágyból, elindultam, s aztán a tömbház sarkánál eszembe jutott, hogy a pénztárcám otthon maradt. Visszamentem érte, lifttel, hogy gyorsabban menjen, s aztán lefele jövet leállt a lift két emelet között.
Életemben először ragadtam liftbe, és nem szeretnék ilyen élményeket gyűjteni... A szomszéd bácsik kihalásztak, elég hamar, s nem kellett 3 órát ott ücsörögnöm, mint egyik szomszéd nénink. Kikopott volna a cipőm orra, mert állandóan dübörögtem a liftajton... jelezve, hogy élek. Szóval, elindultam a villamoshoz, magamban örülve és hálát adva, hogy milyen jó, hogy ennyivel megúsztam... s még azt sem bántam, hogy a villamos az orrom előtt ment el. Igaz, a gyomrom nem örült volna egy rohanásnak, ezert inkább úgy döntöttem, hogy megvarom a következő járgányt... Ez a várakozás is premier lett, mert még félóra múlva sem érkezett a villamosom, sőt az ellenkező irányba haladók is sorban leálltak...Indultam volna gyalog, de a gyomrom, mondom annyira kikészült ma éjjelre, hogy éreztem, nem érnék el a sarokig sem...Így inkább visszafordultam s nagyot aludtam, míg hazaért a Kedves s talán jó is lett ez így, mert bebizonyosodott ujra a teóriám: minden bajom alvás közben gyógyul meg.
Megyek tovább, jó lenne tenni valami hasznosat is ma...