9 zselés szaloncukor. Mézes nesszkávé tejjel. 10 óra alvás. Egy kis karácsonyi zene és máris úgy érzem magam, mint régen, mikor még a fejem sem fájt az élet dolgai miatt, és minden lelkiismeret furdalás nélkül tudtam lazítani vakációban. Persze, a lelkiismeret hangja, ha nem is az enyém, mindig megszólalt valahogy... és ettől aztán rendszerint eltűnt a varázs...
És manapság is, ha így lazítok, gyakran szólal meg bennem az a régi hang és ettől újra odalesz a varázs.
Érdekes az élet. Azt gondolná az ember lánya, hogy a lazítás, az ünnepelni-tudás a legegyszerűbb dolog a világon. És mégis, úgy látom, hogy olyan kevesen tudnak igazán ünnepelni. Ünneppé tenni hétköznapokat. Ünneppé tenni egy szülinapot az ünnepelt számára. Karácsonyt ünnepelni. Házassági évfordulót. Vagy egyszerű, szürke, porlepte napokat kifényesíteni egy kicsit.
Vágyom, nagyon vágyom egy igazi ünneplésre. Ezért várom az idén a Karácsonyt. Vásároltam a családnak ajándékokat. Szeretném, ha körbeülnénk, melegben, jókedvvel, vidáman és örömtől kipirult arcokkal tudnánk elmesélni egymásnak az ünnepi történetet, szívből hálásnak lenni Istennek az Ő kimondhatatlan ajándékáért, feszülten bontogatni az ajándékokat és aztán nagyon örülni minden meglepetésnek. Szeretném így tölteni az estét, és nem engedni, hogy bármi is bezavarjon, megtörje ezt az ünneplést. S aztán, ha vége az ünnepnek, vinni tovább a fagyos szélbe és szívekbe a melegséget, szeretetet, békét, örömet, amit a Megszületett hozott a Földre.
Vinni mindenkihez Immánuelt. Velünk az Isten-t.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése