Jó volt

meghallgatni a tegnap Spéder Zsolt előadását és utána elolvasni ezt az interjút, ami pár éve készült vele és testvérével, miközben most éppen azon vagyok, hogy "elég jóvá" tegyem azt a dokumentumot, amit éppen írok.

No, s ha már itt tartunk, akkor rajzszegre tűzöm ezt az előadást is, ahol egyik kedvenc kollegám, a kortárs szociológusok (egyik) gyöngye osztja az észt.

Az újratervezés,

az Isten GPS-ére való csatlakozás ünnepe számomra ez az Áldozócsütörtök.
A kezemből kiengedett irányítás ünnepe.
A veletek vagyok paradoxonának ünnepe.

Azoké a reményeké, vágyaké, gondolatoké, terveké, amelyek meghiúsulni látszanak, amelyeket fel kell adnom, el kell engednem. A dolgoké, amelyek nem úgy alakulnak, ahogy azokat én megtervezem, kigondolom, előkészítem.

De Húsvét után már másképp tudok ezekre nézni. A viszontlátás reménységével. Azzal a biztonsággal, bizalommal, hogy nem az én akaratomnak kell teljesülnie. Van ennél jobb is.

Kiengedhetem a főgyeplőt, átadom a Rendezőnek. Hazatérhetek Jeruzsálembe, a feladataimhoz. És van hova. És van cél.

Ha nem teszem, értelmetlenné válik minden. A remények is, a tervezés is, a Húsvét is.
Ha megteszem, viszontláthatjuk egymást. Örökre.

  "... miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe." - ApCsel 1,11 

És lehet, mert:

"...én veletek vagyok minden nap a világ végéig." - Mt 28,20