Hétköznapok és ünnepek

Zsúfolt napok állnak mögöttem és előttem.
A csütörtök rohangálós nap volt, mint általában: néhány hete a két szeminárium közötti szünetben pedagyakos és egyéb ügyintézések garmada áraszt el. A pedagyak véget ért most, ám előreláthatóan alig leszek itthon csütörtökönként májusban: át kell szerveznem az óráim. A délutáni SPSS-ezés a III. évesekkel elmaradt szocmunkás nap-szervezés miatt, ennek ellenére valamivel éjfél előtt értem haza: szakdolgozat megbeszélés, teszt- és feladatlap-javítás, értékelés, elmaradt levelek... s úúúúúúúúúúúúúúúgy elrepült az idő!

Pénteken szüleim érkezését várva mégis elmentem az V. Szocmunkás napra. 11-ig, gondoltam, mert utána érkezniük kellett volna, ám végül 2-ig maradtam, s bevásárlás, sütés-főzés után még vissza mentem a bográcsfőző versenyre is. Beszélgettünk fontos és kevésbé fontos dolgokról, fényképezgettem s élveztem más formában együtt lenni diákokkal és kollegákkal. Ám épp mire értékelni kellett volna a négy évfolyam főzöményét, jeleztek, hogy érkeznek a találkahelyre. Jó későn! Lerobbant az autó, amivel 8-kor elindultak, így 5-re értek csak Váradra.

Szombat de. terepszemlén voltunk: számomra egy álmom eltemetése volt ez a kiruccanás. Az engedelmesség jegyében történő lemondás. Nem, nem akarok gyászolni, de ez az élmény a mostanában megélt új érzések nagyon fontos mozzanta.

Du. vissza is utaztak szüleim, mi pedig menyegzőre mentünk. Nem volt túlságosan nagy kedvem végigülni egy ünnepséget, de végül alig akartunk hazajönni. Utolsók közt jöttünk el s nagyon gazdagon, úgy érzem.

Az asztaltársaságunk az ünnep végére nagyon összebarátkozott, és ez sokat jelent számomra. Nem csak az, hogy -mint kiderült- híres-nevezetes ember is ül közöttünk, akit pl. most itthonról hallgathatok. Sokkal inkább az, ahogy megéltem a közösségben levést, az Istenhez tartozás kapcsolatot teremtő biztonságát. Azt, hogy bárhonnan jönnénk lehet az együttlétünknek egy biztos közös pontja, szilárd alapja és hihetetlenül jó megélni ezt addig teljesen idegen emberekkel: a szót-értés, az egymásra találás, megélt dolgaink metszőpontjában lévő reménységet és hitet.

Jó volt a házassággal kapcsolatos tanításokat, tanácsokat is hallani: megerősödni abban, amit haragomban, vakságomban és hitetlenségemben olyan könnyen elfelejtek. Az egyik legemlékezetesebb gondolat számomra az, hogy Istennel való kapcsolatunkat a házasságban érthetjük meg igazán: kapcsolatban élve értjük meg jobban azt, hogy mit is jelent megbocsátani, szeretni, törődni, építeni, megajándékozni, ott lenni ... s ezek fordítottját: megbocsátva, szeretve lenni, megélni a törődést, a társ építő jelenlétét s élvezni, örülni a kapcsolat ajándékainak.

Mostanában gyakrabban jut eszembe a "jogaimat" követelni s dacos kisgyerekként megfeledkezni arról, hogy jogomban áll adni is, megbocsátani is, szeretni is, remélni is, hinni is.

Felfedezni a lehetőséget.

S persze, jó volt látni a párocskát is: nem ismertem őket eddig rendesen, bár egyikük szegről-végről rokonom. Nem féltem őket. Jó alapokkal indulnak.

Jó utazást!