Pink Martini - Elohai N'tzor

Hallgatom, újra és újra ezt az Andinál látott imát. Hallgatom, míg meghallom, míg megértem, míg szívből ki tudom mondani és míg meghallgattatik.

O God, keep my tongue from evil and my lips from deceit.

Help me to be silent in the face of derision, humble in the presence of all.

Open my heart to Your Torah.

May the words of my mouth and the meditations of my heart be acceptable to You, Eternal One, my Rock and my Redeemer.

Világbéke

Rossz kedvében az ember egy csapásra „tárgyszerû” lesz. A dolgok és az emberek a maguk „igazi”, azaz elégtelen fényében mutatkoznak meg elõtte: mivel saját magából árnyékot vetít rá, az egész világ félárnyékba borul. Fordítva, ha jókedvünkben vagyunk, mindent türelemmel szemlélünk. Megbocsátunk. A megbocsátás a jól diszponáltság arca. Amikor a kereszténységgel összefüggésben megbocsátásról beszélünk, nem kell errõl megfeledkeznünk. Elnyerni ama lelki állapotot, amelybõl az erõfeszítés minden fintora nélkül megbocsátás árad, annyi mint kivívni az egyenletes, sugárzó jó kedélyt.

Az igazi keresztény jól diszponált. A hit maga is jól diszponáltság. Egyedül ez óvja meg a megbocsátást attól, ami szüntelenül megtörténhet vele, azaz hogy valami más lesz

belõle: mogorva leereszkedés, kétszínû jólelkûség, egy ideológia édeskés példázata.

De mikor jól diszponált az ember? Amikor szerelmes. Vagy amikor éppen válaszolt egy nehéz kérdésre. Olyannak lenni, mint aki szerelmes, mint aki megértett valamit – talán ez lehetne a jól diszponáltság kulcsa. Persze a hité is.

Andrei Pleşu - Tescani napló

Ma este,

amikor egy gyász-megemlékezés végén felnéztem az égboltra, miközben az urnából szórták szét a hamvakat, szitált az eső és hihetetlenül szépséges lila volt felettem a világ, pedig este volt már és szitált az eső és szétszórták az urnából a hamvakat.

Talán ilyen volt:

Kettő

Kettő. Év.

Még mindig. Még mindig nem. Már igen.

Szívtipró

filmet néztünk ma este.

Ha nevetni és sírni is szeretnétek, meg kell nézni!

Bizonyos

dolgokkal kapcsolatosan újra meg újra döntést kell hozni.

Újra. Újra. Újra.

Még mindig

van illata az adventi koszorúnak. Ha elég csendben vagyok, még érzem, még elbódít, még ünnepet varázsol körém.

Mit

lehet mondani, amikor semmit nem lehet mondani?

Csaba t. szavaival

".... A mozgásban lévő Istennek szolgája vagyok. És mint a gyermekkorod játékában, a szaladó gyermek, szeretnélek életadó simogatással megérinteni, hogy életed legyen, és te is mozgásba lendülj, hogy merj magadba fordulva álmokat látni, és azokat társakat keresve bátran megvalósítani. Megtapasztalni azt, hogy milyen csodálatos társa lenni a világot, tiszta, szép vágyaid által beléd irt irányban tovább teremtő Istennek. Krisztus, Isten reális válasza volt az emberiség évezredes adventjére. Jézus léte örök válasz, nem csak a megannyi miértre, hogyanra, hanem a te alapvető örök kérdéseire is. Az élő hit, az erőt adó remény válságban van, és persze ez újabb és újabb politikai, gazdasági kríziseket szül. Hogyan tovább? Hiszem, hogy a világ megannyi kérdésére a válasz benned van, te magad vagy a válasz, melyeket a benned feszülő tiszta vágyakban, álmokban találhatsz meg. A kérdés az, hogy mersz-e magadba nézni, mered kimondani, megfogalmazni a végtelen utáni tiszta sóvárgásaidat? Mered félrelökni, a kufár, csak a vagyonukat halmozni akaró kereskedők csillogó reklámjait, és kimondani mindazt miért érdemes élned, dolgoznod, meghalnod? Mered alázatos partnerségben Istennel tovább teremteni ezt a szép világot? Mersz a gondolkodó, kereső embertársaid sorába állni, hogy te is akár egyetlen dallammal gazdagabbá tedd magadat, és társaidat? Mersz a holnapban nézni, és talán milliók által, a csendes adventi imában kértekre, Isten símogató válasza lenni?

Karácsony van! Mersz szeretetből mások számára megtestesülni? Újból útra kelni? Mosolyogva az emberek kérdéseire, kéréseire, megnyugtató válasz lenni?

Egyetlen dolgot kívánok az új esztendőbe: Merj ezekre a kérdésekre bátran IGENT mondani!"