nemszeretem napok

Nem tudok szeretni. Nem tudok bársonyosan odasimulni és bársonyos szavakat édesgetni a homlokomra. Nem tudok meleget csiholni és elolvadni a viszonzott szeretet lángjaiban. Nem tudok mosolyogni és mosolyt deríteni az arcokra, hogy aztán önfeledté váljék a nevetésem. Nem tudok simogatni és belesimulni a szerető karokba. Nem tudok lelkesedni s lelkesíteni lelkesen.

Megfeszűlt bennem a kegyelem s helyette kihűlt a talányok varázsa, megkopott a csillámló remény és kifakult a lágyság a vonásaimból.

Csak azt látom, hogy mi minden nincs, mi minden fáj és nem merek abban hinni, hogy jobb is lehetne még.

Csak azt tudom, hogy szeretnék újra hinni és bízni és nevetni és szeretni. Bugyorog bennem a nem-vagyok-jó-semmire és a nem-akarok-már-jó-lenni-senkinek.

A könnyeim is elárulnak és nem okoznak enyhülést.

Itt a világvége.

Fel akarom adni.

TEDD, HOGY SZERESSEM

Tedd, hogy szeressem magamat.

Tedd, hogy az agyam, hogy a testem

Ne csupán percekig szeressen, mint eddig.

Mert csak így lehet Téged is, jaj szeretnem, Szívem,

Ne szélsőségesen, de híven.

Ne ily szeszélyesen, de hűn.

Én csúnyácskám, én gyönyörűm,

Én ósdi-keserédesem,

Kencétlenül is ékesen,

Hogy a világ minden éke sem ér föl vele.

Tedd, hogy a tested gyönyörködvén magad szeresse,

Tedd értem, magadért,

Te tedd kibírhatóvá ezt az életet.

Szilágyi Domokos

Hétfő reggel

Hát nem humoros? Most, amikor egy mosolynyi jókedvem sincs Isten arra bátorít, hogy ujjongjak! Most, amikor úgy érzem, hogy nagy szükségem van szeretetre, azt mondja, hogy szeretnem kell a felebarátom.
Amikor úgy érzem, hogy senki másnak nem lenne jobban szüksége törődésre, azt mondja, hogy törődj a felebarátoddal.
Mikor megbántanak, összezavarnak, minden bátorságom el akarják venni, azt mondja, hogy legyek ott mások számára, bátorítsak és vigasztaljak.

Vicces vagy, nagyon.

Olyan ez, mint mikor Péternek mondtad egy sikertelen éjszakai halászás után, hogy vesse ki a jobb oldalra a hálót.
S most én is, mint Péter hitetlenül hiszek és a Te szavadra kivetem a hálót. Mert Te adod a halakat, úgyis tudom. S tudsz adni, ha akarsz vidámságot az arcom gödröcskéibe, csillogást a szemembe és erőt a karjaimba. Meg mindent ahhoz, amit parancsolsz.

Légy kegyelmes hozzám. Mercy me.


UI. Megjegyzem, hogy a fenti kép Bálint fotója - a szerzői jogok miatti perek elkerülése végett.

Mondjam, nem mondjam...?

Tegnap ujra nagyot huppantam.
Belém akarták égetni újra azt, hogy csak akkor vagyok jó, ha azt teszem és úgy, ahogy ők gondolják. Hangsúlyozom: gondolják. Mert a jelzések, amiket időnként -és ilyen helyzetekben küldenek felém nem elég egyértelműek ahhoz, hogy kiderítsem mit is szeretnének igazán. Így marad az, hogy időnként letolnak olyan dolgokért, amiket nem is tudtam hogy másként kellett volna tenni. Persze, nem vagyok én ilyen ártatlan, mert sokmindent elszúrtam, tudom.

A vád: kioktató és agresszív vagyok.
Rejtettebben még az is, hogy nem teszek eleget azért, hogy jó kapcsolat legyen a kollegák között. És még az is, hogy nem vagyok eléggé aktív a tanszéki ügyekben vagy ha igen, akkor túl sokat teszek vagy nem úgy, ahogy ők elvárják.
A lényeg: nem vagyok elég hálás, nem vagyok kooperatív.

Nem első eset, hogy ilyennekkel "felszerelve" jövök haza. Úgy gondoltam, hogy kezdek megedződni, immunissá válni és még azt is megtanultam -azt hittem- hogy tudom, mikor kell hallgatni és hogyan kell beszélni.
De a tegnapi fejmosás nem ezt bizonyítja.

Sok igazságtalan vád mellett mégiscsak lehet valami a dologban.
Az biztos, hogy meg kell tanulnom hallgatni. Befogni a szám.

"Ne szólj szám, nem fáj fejem."

És hálásabb is lehetnék. Megtanulhatnám jobban kifejezni a köszönetemet.

És Isten arra tanít, hogy ilyen körülmények között is törekednem kell a békességre.

De hogyan? Hogy kell jól csinálni?

Szabadság van. Éljen a demokrácia!