Ez a biztosítósdi

nekem nem lett kedvenc játékom. És még nincs is vége.

Szóval, úgy kezdődik, hogy lesz az ember lányának egy balesete, átdekorálják az autóját elől-hátul, be kell vinni szervízbe. Hálistennek csak az autót, a lányt és utastársát nem.

Eltelik az első hét azzal, hogy megörül, hogy nem lett semmi baja, aztán hol a biztosítót, hol a szervízt látogatja s miközben próbál kiigazodni ebben az szép-új világban, megtanul olyan szavakat, amiket eddig nem tudott és olyan alkatrészeket, amiknek a létezéséről nem is akart tudni feltétlenül, mert az pont elég volt neki, hogy gurult az autó és vezetni mindig élvezet. Közben megtanul Logan-t vezetni és örülni annak, hogy nagylelkű a baleset utolsó láncszeme, hogy ez is autó és ez is gurul, és lehet még ezt is élvezettel vezetni.
A második hét azzal telik, hogy telefonálgat, válaszokat vár és remél. És remél.
És - bár erre várt - a péntek este közölt válasszal nem tud mihez kezdeni, mert nem lett autószerelő-és festő 2 hét alatt és nem tudja mire elég a közölt összeg.
Így a második hétfő árajánlatok összehasonlításával telik (csak tudnám, hogy mi a jó, a jobb és a megfelelő, amikor alkatrészekről van szó!), újabb telefonálgatásokkal és egy döntő látogatással a szervíznél.

Két hét telt el és még hozzá se kezdtek az autó javításához. Ha minden jól megy 2-3 hét múlva lesz újra autóm. Közben kifizetem a javítási költségeket és várom, hogy valamikor majd visszafizetik.

A játék tehát türelem- és éberség - és döntésképességi próba, változatos körülmények között.

Ami biztosan fontos tanulság ebből az egészből, az az, hogy:

1. Vigyáznom kell másokra és magamra vezetés közben (is). De főleg magamra, mert belőlem csak egy van.
2. Bár a biztosításom nem engem, hanem másokat véd, mégsem érdemes spórolni rajta, mert nem jó móka ekkora bizonytalanságban lenni affelől, hogy fizet vagy nem fizet és ha igen, akkor mennyit hajlandó. 
3. A természetesekké váló dolgok nem is annyira természetesek. Nagyon fogok örülni, amikor újra Luigi-ban ülhetek!