Ez a biztosítósdi

nekem nem lett kedvenc játékom. És még nincs is vége.

Szóval, úgy kezdődik, hogy lesz az ember lányának egy balesete, átdekorálják az autóját elől-hátul, be kell vinni szervízbe. Hálistennek csak az autót, a lányt és utastársát nem.

Eltelik az első hét azzal, hogy megörül, hogy nem lett semmi baja, aztán hol a biztosítót, hol a szervízt látogatja s miközben próbál kiigazodni ebben az szép-új világban, megtanul olyan szavakat, amiket eddig nem tudott és olyan alkatrészeket, amiknek a létezéséről nem is akart tudni feltétlenül, mert az pont elég volt neki, hogy gurult az autó és vezetni mindig élvezet. Közben megtanul Logan-t vezetni és örülni annak, hogy nagylelkű a baleset utolsó láncszeme, hogy ez is autó és ez is gurul, és lehet még ezt is élvezettel vezetni.
A második hét azzal telik, hogy telefonálgat, válaszokat vár és remél. És remél.
És - bár erre várt - a péntek este közölt válasszal nem tud mihez kezdeni, mert nem lett autószerelő-és festő 2 hét alatt és nem tudja mire elég a közölt összeg.
Így a második hétfő árajánlatok összehasonlításával telik (csak tudnám, hogy mi a jó, a jobb és a megfelelő, amikor alkatrészekről van szó!), újabb telefonálgatásokkal és egy döntő látogatással a szervíznél.

Két hét telt el és még hozzá se kezdtek az autó javításához. Ha minden jól megy 2-3 hét múlva lesz újra autóm. Közben kifizetem a javítási költségeket és várom, hogy valamikor majd visszafizetik.

A játék tehát türelem- és éberség - és döntésképességi próba, változatos körülmények között.

Ami biztosan fontos tanulság ebből az egészből, az az, hogy:

1. Vigyáznom kell másokra és magamra vezetés közben (is). De főleg magamra, mert belőlem csak egy van.
2. Bár a biztosításom nem engem, hanem másokat véd, mégsem érdemes spórolni rajta, mert nem jó móka ekkora bizonytalanságban lenni affelől, hogy fizet vagy nem fizet és ha igen, akkor mennyit hajlandó. 
3. A természetesekké váló dolgok nem is annyira természetesek. Nagyon fogok örülni, amikor újra Luigi-ban ülhetek! 

A mamák mégis elmennek

A pótmamák is.
A mosolygó szemekből kialszik a fény, a nevetés elnémul és nem jössz át többet, amikor hazamegyünk. És mindez csak azért hiányzik, mert olyan jó volt, amikor voltál, az, hogy voltál.

A papák is elmennek. A nagybátyák is.

Kevesebb, mint egy hét és már 3 temetés van a listán és a telefonomban egyre csak gyűlnek a nevek, akiket már nem hívhatok fel.

Tavaszodás

Ha az erkély virágba borul és van hová, mihez, miért kimenni reggelente és este, akkor már kétségtelenül bennem is megérkezett a tavasz.
Telet túlélő árvácskák, mini-árvácskák, rózsaszínű muskátlik, királymuskátlicskák, hortenziák, verbánák és petúniák díszítik ezen a tavaszon az erkélyünket. Mindegyik gyönyörűségesen szépséges.

Polgári

temetésen vettem részt a napokban.

Gyönyörű szervezés, fehér kesztyűs lovagok vették át a koszorút, virágokat, a csendes érkezőket csendes dallam gyűjtötte a megemlékezés köré, sok virág volt és  minden nagyon szépen állt a helyén. Ünnepélyes volt a nekrológ, a fájdalom is. A rendezvényszervező nagyon sok szép és kedves gondolatot mesélt el rövid életéről. A higgadtság, a béke, a szeretet, a pozitív gondolkodás, a kompromisszumok megtalálásának embere volt. Most, hogy nincs már itt még jobban látszik, hogy mennyi mindenben ott volt és milyen sok szinten fonódott össze szakmailag az életünk. Zöldült a sírkert, a madarak is otthon voltak.
Nagyon sokan jöttek el.

És még most is hihetetlen, hogy a koporsóban fekvő, akivel alig egy hete még szerveztünk-terveztünk tényleg elköltözött.

És mindezeken túl egyetlen kérdőjellé mered a hiány: hová ment?

Annyira szeretném, ha ezt a dalt ismerte volna, ha igaz lenne rá vonatkozóan is, ha dúdolgathatta volna magában, amikor véget ért az élete!



Krisztián, hol vagy? 

Katimama

is Hazaköltözött az előbb.

Próbálom szépen megfogalmazni, megnevezni a történést. Mert nem hiszem, hogy csak annyi, hogy meghalt vagy elaludt.
Átment?
Megbékélt. Elengedte az életet.

Találkozott Apával, vajon?

Pénteken, amikor találkoztunk meg akartam mondani neki, hogy adja át üdvözletemet neki. Aztán butaságnak tűnt és nem kértem meg rá. Aztán az tűnt butaságnak, hogy butaságnak tűnt és nem kértem meg rá. Aztán arra gondoltam, hogy minek emlékeztessem arra, hogy úgy gondolom ő hamarabb találkozik Vele.

Ma jutott eszembe, hogy miket is szerettem volna még kérdezni tőle. Így, távolról, olyan egyszerűnek tűntek a kérdések. És volt bennük bátorság, ahogy sorra eszembe jutottak. Átsuhant bennem egy lehelletnyi szomorkaság a fel nem tett kérdések miatt, de nyomába eredt a megbékélés és elűzte. Azt hiszem pont elég lesz erre is az Örökkévalóság. Megkérdezni, elmondani, átbeszélni leplek nélkül.

Úgy gondolom, hogy mindent megkaptam, amire szükségem van tőle. És mindent át is adtam, amit tudtam neki.

Mamácska. Egy ideje így szólítottam.
Mamácska érezte, hogy szeretem.
Én is, hogy ő engem.

A 103. Zsoltárral búcsúztunk egymástól pénteken.

1.         A Dávidé. Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét.

2.         Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről.
3.         A ki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet.
4.         A ki megváltja életedet a koporsótól; kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg téged.
5.         A ki jóval tölti be a te ékességedet, és megújul a te ifjúságod, mint a sasé.
6.         Igazságot cselekszik az Úr, és ítéletet minden elnyomottal.
7.         Megismertette az ő útait Mózessel; Izráel fiaival az ő cselekedeteit.
8.         Könyörülő és irgalmas az Úr, késedelmes a haragra és nagy kegyelmű.
9.         Nem feddődik minduntalan, és nem tartja meg haragját örökké.
10.       Nem bűneink szerint cselekszik velünk, és nem fizet nékünk a mi álnokságaink szerint.
11.       Mert a milyen magas az ég a földtől, olyan nagy az ő kegyelme az őt félők iránt.
12.       A milyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket.
13.       A milyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az őt félők iránt.
14.       Mert ő tudja a mi formáltatásunkat; megemlékezik róla, hogy por vagyunk.
15.       Az embernek napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mezőnek virága.
16.       Hogyha általmegy rajta a szél, nincsen többé, és az ő helye sem ismeri azt többé.
17.       De az Úr kegyelme öröktől fogva való és örökkévaló az őt félőkön, és az ő igazsága a fiaknak fiain;
18.       Azokon, a kik megtartják az ő szövetségét és megemlékeznek az ő parancsolatjairól, hogy azokat megcselekedjék.
19.       Az Úr a mennyekbe helyheztette az ő székét és az ő uralkodása mindenre kihat.
20.       Áldjátok az Urat ő angyalai, ti hatalmas erejűek, a kik teljesítitek az ő rendeletét, hallgatván az ő rendeletének szavára.
21.       Áldjátok az Urat minden ő serege: ő szolgái, akaratának teljesítői!
22.       Áldjátok az Urat minden ő teremtményei, az ő uralkodásának minden helyén! Áldjad én lelkem az Urat!