Kicsit izgulok....

Hétfőn kezdődik az új egyetemi év. 9-kor találkozom az első évesekkel, akiket gondjaimra bíztak. Tehát lesz csoportom, lesznek diákjaim, akikért talán kicsit nagyobb felelősség vár majd rám.
Nem tudom mit kell mondani, tenni.

Heeeeeeeeeeeeeeeeeelp.

Ilyen egyszerű

15. Zsoltár

Dávid Zsoltára.

URam, ki lehet sátradnak vendége,
ki tartózkodhat szent hegyeden?
Az, aki feddhetetlenül él,
törekszik az igazságra,
és szíve szerint igazat szól;
nyelvével nem rágalmaz,
nem tesz rosszat felebarátjával,
és nem hoz gyalázatot rokonára.
Megvetéssel néz az alávalókra,
de tiszteli azokat, akik az URat félik.
Esküjét nem vonja vissza, ha kárt vall is.
Nem adja pénzét uzsorára,
és nem hagyja magát megvesztegetni az ártatlan rovására.

Aki ezeket teszi, nem tántorodik meg soha.

Újra itt

A napok óta kitartóan szitáló eső jelzi, hogy bizony eltelt az idei nyár is. Sok-sok emlék gyűlt össze benne. Ez volt "munkás"-éveim első nyara, mégsem éreztem sokkal különösebbnek az eddigieknél. Vakációztam idén is. Mégiscsak jó dolog tanügyben dolgozni! Legalábbis nyáron az. Most, hogy hideg is lett, egészen komolyan rá kellene már végre jönnöm, hogy itt az ideje a komoly munkának.
És asszem t'onképpen ekörül kereshetem bajaim gyökerét, és ez az, amiért most írni fogok. Ugyanis egy hete csücsülök egy megírandó tanulmányon, hol szánva, hol szídva magam. Ma jár le a határidő, és úgy érzem, hogy semmi épet nem sikerült produkálnom. Pedig csak arról lenne szó, hogy egy megírt szakdolgozat-részletet gondolok tovább... Nem tudom mások hogy vannak ezzel. De nekem ez a műfaj nem megy. S ez nagy baj, ugyanis mesterségem babérjait ilyesmivel lehetne learatni... Az aratás viszont ebben a helyzetben teljsen kilátástalan eseménynek tűnik, ugyanis szakmai szinten padlót fogtam az idén. Bár sikeresen végigjártam a mesterképzést, és valahogy meglett a disszertációm is, mindkét budapesti felvételim kudarccal végződött. Úgyhogy a Csodás bejegyzést ma biztosan másképp fogalmaznám meg, attól függetlenül, hogy az az esemény valóban nagyon különös és csodaszámba menő volt. De a folytatást nem értem. Nem tudom összerakni a szétágazó, összegabalyodott szálakat. Bár úgy gondoltam, hogy sikerült, nemrég nagyon is összekuszált újra mindent bennem, és értetlenkedésemben másokat is fájdalmasan összekuszáltam.
Ezen túl viszont ez a nyár barátságokat is érlelt: viszonylag gyakran találkoztam régi és új barátnőimmel. Látogatások, Grátzia-partyk, strandolás, reggelig is eltartó beszélgetés, Budapest-túra, Grátzia-menyegző elő- és utóalkalmaival együtt.... S persze, az egészen friss göröghonos emlékek, első tengeri élményeimmel, s a sok szépséggel, amiket próbálok megőrizni legszebb emlékeim között.
Közben négy évesek lettünk, és kipróbáltuk a dackorszak legviharosabb makacskodásait, de a ragaszkodás és az egymáshoz tartozás biztonságot árasztó bizonyosságát is.
Szép volt ez a nyár. Munka lesz bőven, és csak reménykedem abban, hogy félelmeim dacára erőt és bölcsességet is kapok ajándékba a feladatok mellé. Bár, néha elbújnék, mert kitartásból és szorgalomból megbuktam sokszor ezen a nyáron...