Jó volt

meghallgatni a tegnap Spéder Zsolt előadását és utána elolvasni ezt az interjút, ami pár éve készült vele és testvérével, miközben most éppen azon vagyok, hogy "elég jóvá" tegyem azt a dokumentumot, amit éppen írok.

No, s ha már itt tartunk, akkor rajzszegre tűzöm ezt az előadást is, ahol egyik kedvenc kollegám, a kortárs szociológusok (egyik) gyöngye osztja az észt.

Az újratervezés,

az Isten GPS-ére való csatlakozás ünnepe számomra ez az Áldozócsütörtök.
A kezemből kiengedett irányítás ünnepe.
A veletek vagyok paradoxonának ünnepe.

Azoké a reményeké, vágyaké, gondolatoké, terveké, amelyek meghiúsulni látszanak, amelyeket fel kell adnom, el kell engednem. A dolgoké, amelyek nem úgy alakulnak, ahogy azokat én megtervezem, kigondolom, előkészítem.

De Húsvét után már másképp tudok ezekre nézni. A viszontlátás reménységével. Azzal a biztonsággal, bizalommal, hogy nem az én akaratomnak kell teljesülnie. Van ennél jobb is.

Kiengedhetem a főgyeplőt, átadom a Rendezőnek. Hazatérhetek Jeruzsálembe, a feladataimhoz. És van hova. És van cél.

Ha nem teszem, értelmetlenné válik minden. A remények is, a tervezés is, a Húsvét is.
Ha megteszem, viszontláthatjuk egymást. Örökre.

  "... miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe." - ApCsel 1,11 

És lehet, mert:

"...én veletek vagyok minden nap a világ végéig." - Mt 28,20

Sárga

lesz a jövő évi Moleskine határidőnaplóm. Elkezdtem beleírni a jövő évre már rögzített tennivalókat. Betelt a régi, elfogynak a napok lassan, de olyan idegen most nekem naplót váltani (nemcsak az új beosztása miatt), Boldog Ünnepet, újévet köszönni, megérkezni az Ünnepbe, elengedni az elmúlt napokat és odafordulni a következők felé.
Tennem kellett volna vajon valamit még az idén?
A lakás, az ajándékok, az útiterv és minden más kész van.  Otthon várnak ránk. Az ünnep biztosan nem marad el.
Engedem akkor, hogy közelebb jöjjön hozzám is.

''... tegyük egyenessé az Úr útjait, egyengessük, ahol szükséges, azért mert pontosan tudhatjuk, hogy az Úr van, az Úr jön és a találkozás lehetséges.'' (a december 7-i Pálferi szentbeszéd utolsó mondata)

Jelenben kell élni

Mondja Zimbardo bácsi is.

Jó, hiszünk neki.

Nincsen

reménytelen helyzet. Csak reményvesztett ember van.

- Pál Feri -

Leírom ide magamnak és másnak, aki erre jár ezt a gondolatot.
Most ez nekem nemcsak az Advent- vagy a tegnap esti előadás kapcsán jelent sokat, hanem egy adag friss levegő és bátorítás megtenni egy következő lépést.

Egyszerűen

Most is - és milyen gyakran - úgy van, hogy véget nem érően rágódom magamban a felbukkanó verziókon, keresve a magyarázatot, A megoldást, és akkor egyszercsak megszólalsz, bennem pedig szétpukkan a feszültség és már nem is olyan sötétek a fellegek körülöttem.

Mitől függ az, hogy mi válik

a javunkra?
És mennyi szenvedés elegendő vagy sok? Mennyi kell? Kell-e ez?
Ki porciózza?

Mihez kell kezdeni a lappangva szétfeszítő, újra és újra gyomorszájon vágó fájdalmakkal?
Mennyi a hosszan tűrés hossza? Kell-e ezt tűrni? És ha nem, miként tovább?
És mi lesz, ha ez már soha nem lesz másképp?

Gyomlálgatom időnként, de érzem, ahogy a keserűség gyökere makacsul be akar telepedni a zsigereimbe.
Pedig ha félek valamitől (Ó, irgalom Atyja ne hagyj el!) az az, hogy egy óvatlan pillanatban berendezkedik hozzám, megszokjuk egymást és titokban új vonásokat metsz az arcomra.

Addig is, míg válaszokat találok jó volt elolvasni ezt.

Egészen hasznos

és jól jön most nekem ez az írás. És itt is van néhány jó tanács.
Mert persze, hogy sokat olvasok most arról, hogy miként kell ezt a műfajt művelni és közben túlélni is. (Csak sejtettem hogy írtak már erről más szenvedők/túlélők, de hogy ennyit!)

A túlélési haditerv arról is szól, hogy újra felfedeztem a reggeli tornák és Körös-parti futások ízét, igyekszem rendszeresen és jókat enni és erről sem megfeledkezni.

És ha majd a bemutatására kerül a sor, akkor ezt az előadást fogom újrahallgatni.

Csekkliszt

Sok út mögöttem, sok előttem, de most egyik kapcsán számba veszem a tarisznyám tartalmát.

Eddig beszerezve:

1. Téma
2. Határidő
3. Motiváció
4. Jóváhagyások
5. Engedélyek 
6. Támogatók 
7. Bátorítók
8. Adatok
9. Elhatározás
10. Ötletek

Kell még:

1. Lelkesedés
2. Motiváció
3. Kitartás
4. Ihlet
5. Kitartás
6. Kitartás
7. Idő
8. Hatékonyság
9. Kitartás
10. Kitartás

És vajon véletlen, hogy pont most kerül ez elém?

Ezt mondja az Úr, aki megteszi azt, az Úr, aki megvalósítja azt, hogy megerõsítse azt, Úr az õ neve. Kiálts hozzám és megfelelek, és nagy dolgokat mondok néked, és megfoghatatlanokat, a melyeket nem tudsz.

Jeremiás 33:2-3

Lehet,

hogy csak én nem bukkanok rá ezekre, de az a benyomásom, hogy alig akad keresztény szemléletű diéta, egészséges táplákozásról szóló könyv/írás, bőrápolási tanácsadás és egyéb olyan információ, ami az egészségünk megőrzésével kapcsolatos útvesztőben segítene eligazodni.

Néha ráakadok egy-egy jónak tűnő írásra. Aztán megdöbbent, hogy milyen sima az átmenet egy-egy írásban a böjt, az ima és meditáció között, a természetgyógyászat és az "istenhit" között.

Szeretnék tiszta forrásból tiszta vizet inni. Van még ilyen?

Megint

Herjeczki Géza: MEGINT

Uram
nézd
a szent fogadkozások
a rút visszavonások
embere szólít
- megint

a színtelenség völgyéböl
- ó izzó élet -

hallgass rám Uram

vedd szoros kezedbe
akaratos-ernyedt kezem

ha nem érzem szorításod
hidd el nekem Uram
megint aláesem

Valamilyen

Miközben szívemből éneklem Audrey énekét valamilyen megmagyarázhatatlan vagy meg nem értett, de mindenképp félremagyarázható fájdalom aggat rám egyre nehezebb ólomsúlyokat. Talán emiatt és nem a felhős tavaszi napok miatt érzek szürkének és hidegnek szép és színes tájakat, eseményeket és helyzeteket.

Az este,

miközben neten bóklásztam, fedeztem fel egy ritkán olvasott, de nagyon kedvelt blogon Brené Brown TED-es előadásait. És ezt muszáj kiírjam ide, magamnak, hogy ne feledkezzek meg róla később sem, mert annyira arról beszél, amit én is gondolgatok, csak még nem gondoltam így végig! Jól esik látni, hallgatni őt.

Volt idő, amikor nem tűnt különösebb kihívásnak sebezhetőnek mutatkozni (vagy jobban kendőzött álcáim  voltak?). De távolodom magamtól (vagy közeledem?) s miközben gyakran azzal zárulna egy-egy helyzet verdiktuma a fejemben, hogy ezután keményebb és szívtelenebb leszek, eszembe jut időnként, hogy tavaly visszatérő imám a hitelességért való könyörgés volt. C.S. Lewis így fogalmaz erről a szeretetről beszélve:

"Ha szeretsz, sebezhető vagy. Szeress bármit, és biztosra veheted, hogy megszakad a szíved, de legalábbis sebet kap. Ha érintetlenül meg akarod őrizni, jobban teszed, ha nem adod senkinek, még egy állatnak se! Óvatosan bugyoláld be mindenféle kis hóbortba és kedvtelésbe; gondosan kerülj minden kötődést; zárd be jól önzésed ládikójába – vagy koporsójába! Ám ott a koporsóban – ott a biztonságos, mozdulatlan, sötét, fülledt éjszakában elváltozik majd. Nem törik össze; törhetetlen, áthatolhatatlan, megválthatatlan szív lesz belőle. A tragédiának, vagy legalábbis a tragédia lehetőségének egyetlen alternatívája van: a kárhozat. A Mennyországon kívül pedig csak egy helyen lehetsz teljes biztonságban a szeretet veszélyeitől és izgalmaitól, ez pedig a Pokol.
Azt hiszem, még a legzabolátlanabb és legtúlzóbb szeretet is inkább Isten akarata szerint való, mint az önként vállalt, önkímélő szeretetlenség. Ugyanolyan ez, mint elrejteni a tálentumot egy kendőbe; és az indíték is hasonló: „Mert féltem tőled, mivelhogy kemény ember vagy.” Krisztus nem azért tanított és szenvedett, hogy mi a saját boldogságunkat őrizgessük – még a természetes emberi szeretetnek sem ez a célja. Ha valaki nem képes hátsó szándék nélkül fordulni földi kedvesei felé, akiket lát, akkor alighanem Isten felé sem tud így közeledni, akit nem lát. Nem úgy kerülünk közelebb Istenhez, ha megpróbáljuk elkerülni a mindenfajta szeretettel együttjáró szenvedést, hanem akkor, ha elfogadjuk, és felajánljuk azt Neki; ha eldobjuk páncélunkat. Ha a szívünknek meg kell szakadnia, és ha az Ő akaratából kell így megszakadnia, ám legyen.”
C. S. Lewis: A szeretet négy arca, Harmat Kiadó 1995., 133-134.o

Mindenképp érdekes időszak ez a mostani (is) nálam. Tegnapi gyors elhatározással ma Neera-kúrába kezdtem és kiváncsian nézek a testi-lelki eredmények elébe.

Így.

Ma is léteznek csodák

... Az EUROINS végül fizetett
... az Orange kártérített egy tavalyi túlfizetésért
... a rendszergazda időben elkészített a kérdezési felületet.

Még van néhány kérés a listámon, de úgy látom csodás év elé nézek :).

Öt

Öt éve már.

Olyan jól esett megtalálnom az ünnepek alatt a Bibliád és ezeket a jegyzeteket benne!
Köszönöm.

Update - A biztosító

a héten átutalta a megítélt összeget.
Különös hála odafentre, hogy megtörtént ez a csoda! (Aki hallott az Euroins-ről, tudja miért.)
Hála azért is, hogy időközben sem kellett gyalog járnom s hogy minden feladathoz adatott erő és bölcsesség.

Az autó meggyógyult, kereken 7 héttel a baleset után. Jól van, csillog-villog. Nem 100% a régi, hiányzik a fekete orra, ami olyan szép egyedivé tette, de nincs ok a panaszra. Hála van. Mindenért.

Isten angyalai oltalmazzanak mindenkit tovább.

Ez a biztosítósdi

nekem nem lett kedvenc játékom. És még nincs is vége.

Szóval, úgy kezdődik, hogy lesz az ember lányának egy balesete, átdekorálják az autóját elől-hátul, be kell vinni szervízbe. Hálistennek csak az autót, a lányt és utastársát nem.

Eltelik az első hét azzal, hogy megörül, hogy nem lett semmi baja, aztán hol a biztosítót, hol a szervízt látogatja s miközben próbál kiigazodni ebben az szép-új világban, megtanul olyan szavakat, amiket eddig nem tudott és olyan alkatrészeket, amiknek a létezéséről nem is akart tudni feltétlenül, mert az pont elég volt neki, hogy gurult az autó és vezetni mindig élvezet. Közben megtanul Logan-t vezetni és örülni annak, hogy nagylelkű a baleset utolsó láncszeme, hogy ez is autó és ez is gurul, és lehet még ezt is élvezettel vezetni.
A második hét azzal telik, hogy telefonálgat, válaszokat vár és remél. És remél.
És - bár erre várt - a péntek este közölt válasszal nem tud mihez kezdeni, mert nem lett autószerelő-és festő 2 hét alatt és nem tudja mire elég a közölt összeg.
Így a második hétfő árajánlatok összehasonlításával telik (csak tudnám, hogy mi a jó, a jobb és a megfelelő, amikor alkatrészekről van szó!), újabb telefonálgatásokkal és egy döntő látogatással a szervíznél.

Két hét telt el és még hozzá se kezdtek az autó javításához. Ha minden jól megy 2-3 hét múlva lesz újra autóm. Közben kifizetem a javítási költségeket és várom, hogy valamikor majd visszafizetik.

A játék tehát türelem- és éberség - és döntésképességi próba, változatos körülmények között.

Ami biztosan fontos tanulság ebből az egészből, az az, hogy:

1. Vigyáznom kell másokra és magamra vezetés közben (is). De főleg magamra, mert belőlem csak egy van.
2. Bár a biztosításom nem engem, hanem másokat véd, mégsem érdemes spórolni rajta, mert nem jó móka ekkora bizonytalanságban lenni affelől, hogy fizet vagy nem fizet és ha igen, akkor mennyit hajlandó. 
3. A természetesekké váló dolgok nem is annyira természetesek. Nagyon fogok örülni, amikor újra Luigi-ban ülhetek! 

A mamák mégis elmennek

A pótmamák is.
A mosolygó szemekből kialszik a fény, a nevetés elnémul és nem jössz át többet, amikor hazamegyünk. És mindez csak azért hiányzik, mert olyan jó volt, amikor voltál, az, hogy voltál.

A papák is elmennek. A nagybátyák is.

Kevesebb, mint egy hét és már 3 temetés van a listán és a telefonomban egyre csak gyűlnek a nevek, akiket már nem hívhatok fel.

Tavaszodás

Ha az erkély virágba borul és van hová, mihez, miért kimenni reggelente és este, akkor már kétségtelenül bennem is megérkezett a tavasz.
Telet túlélő árvácskák, mini-árvácskák, rózsaszínű muskátlik, királymuskátlicskák, hortenziák, verbánák és petúniák díszítik ezen a tavaszon az erkélyünket. Mindegyik gyönyörűségesen szépséges.

Polgári

temetésen vettem részt a napokban.

Gyönyörű szervezés, fehér kesztyűs lovagok vették át a koszorút, virágokat, a csendes érkezőket csendes dallam gyűjtötte a megemlékezés köré, sok virág volt és  minden nagyon szépen állt a helyén. Ünnepélyes volt a nekrológ, a fájdalom is. A rendezvényszervező nagyon sok szép és kedves gondolatot mesélt el rövid életéről. A higgadtság, a béke, a szeretet, a pozitív gondolkodás, a kompromisszumok megtalálásának embere volt. Most, hogy nincs már itt még jobban látszik, hogy mennyi mindenben ott volt és milyen sok szinten fonódott össze szakmailag az életünk. Zöldült a sírkert, a madarak is otthon voltak.
Nagyon sokan jöttek el.

És még most is hihetetlen, hogy a koporsóban fekvő, akivel alig egy hete még szerveztünk-terveztünk tényleg elköltözött.

És mindezeken túl egyetlen kérdőjellé mered a hiány: hová ment?

Annyira szeretném, ha ezt a dalt ismerte volna, ha igaz lenne rá vonatkozóan is, ha dúdolgathatta volna magában, amikor véget ért az élete!



Krisztián, hol vagy?